Petőfi Népe, 1962. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
1962-12-04 / 283. szám
1962. der ember 4, kedd A Vasas Szakszervezet megyei küfidöttgyülése December 2-án, vasárnap !' -skeméten, a szakszervezetek < to ácsának székházában tartot- • tanácskozását a Vasas Szak- s > ezet megyei küldöttártekez- Irle A tanácskozáson Nádasdi Ferenc, a Vasas Szakszervezet ni' gyei bizottságának titkára s'ámolt be a szakszervezet munkájáról. Megállapította, hogv az üzemi bizottságok egyre eredményesebben látják el feladataikat és nagyszámú aktívát vonnak be a szakszervezet munkájába. A beszámolót vita követte, és ennek során tízen szólaltak fel. Részt vett a tanácskozáson és felszólalt Eperjesi István, a Vasas Szakszervezet Országos Tanácsának titkára. Az értekezlet a Szakszervezetek Megyei Tanácsának küldöttértekezletére 8, a Vasas Szakszervezet XXIV. kongresz- szusára pedig négy küldöttet választott. Szőlészek találkozója Szombaton este a Szőlészeti Kutató Intézet miklóstelepi homoki osztályán megbeszélést tartottak az ottani, valamint a katonatelepi és a lakiteleki intézetben dolgozó szakemberek, tudományos kutatók. A barátságos hangulatú ösz- szejövetelen — amelyen a többi közt szó volt az idei szüret eredményéről és tanulságairól is — részt vett Katona József, a Szőlészeti Kutató Intézet igazgatója, Vörös Vilmos, az MSZMP kecskeméti járási bizottságának titkára, dr. Mészöly Gyula, a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet igazgatója és Egri Andor, az állami gazdaságok meViia a számtankünyvröl Az általános iskolai tanterv országos vitája után második lépcsőként az új tankönyvek széleskörű megbeszélése zajlik le ezekben a hetekben. Megyénk pedagógusai hét tankönyv tervezetét fogják elbírálni, ebből öt matematika és fizika tankönyv, ami számtan-fizika szakos tanáraink munkájának nagy megbecsülését jelenti. Elsőnek tegnap a leendő V. osztályos általános iskolai számtankönyv vitáját rendezték meg Kecskeméten, a Cifrapalotában. A vitában 24 kiváló számtanfizika szakos tanár vett részt, valamint szakfelügyelők, s a megyei tanács művelődési osztálya, a minisztérium, a Tankönyvkiadó Vállalat képviselői. A megjelent nevelők, akik a megye pedagógusainak közvéleményét képviselték, az utóbbi betekben részletesen áttanulmányozták az új tankönyv tervezetét. Megállapításuk szerint lényegesen jobb, mint az eddigiek, terjedelme azonban túlságosan bő. gyei főagronómusa. Valameny- nyien javasolták a szőlész-találkozó évenkénti megrendezését. Tanári értekezlet az esti egyetemen Kecskeméten, a megyei párt bizottság Marxizmus—Leniniz- mus Esti Egyetemén december 3-án egésznapos tanári értekezletet tartottak az egyetem bajai tagozata, azonkívül a jövő évben megnyíló új osztályai tanárainak részvételével. Az értekezleten Pozsgay Imre, az esti egyetem igazgatója tartott előadást az oktatás színvonalának emeléséről, az elmélet és a gyakorlat egységének erősítéséről, a VIII. pártkongresszus anyagának elméleti konferenciákon való feldolgozásáról és az iskola más soron levő feladatairól. Előadását vita követte. A tanári értekezleten részt vett és felszólalt dr. Molnár Frigyes, a megyei pártbizottság első titkára. József Attila emlékünnepély Kecskeméten Ma délután 6 órakor Kecskeméten, a Cifrapalota dísztermében József Attila halálának 25 éves évfordulója tiszteletére emlékünnepélyt rendez az SZMT-könyvtár és a városi művelődési otthon. Az ünnepély műsorában dr. Szabolcsi Gábor egyetemi adjunktus emlékezik meg a költőről, majd a kecskeméti Kelemen László irodalmi színpad tagjai József Attila verseiből szavalnak. Koszorűzási ünnepség a nagy költő sírjánál József Attila halálának 25. évfordulója alkalmából hétfőn a Kerepesi-temetőben koszoiú- zási ünnepséget rendeztek a költő sírjánál. Darvas József, a Magyar írók Szövetségének elnöke emlékbeszédében méltatta a nagy proletárköltő életét és munkásságát, majd az állami és társadalmi szervezetek képviselői ünnepélyesen megkoszorúzták a sírL A Magyar Szocialista Munkáspárt nevében Darabos Iván, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Központi Bizottság tudományos és kulturális osztályának vezetője és Szaka- sits Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Művelődésügyi Minisztérium nevében dr. Köpeczi Béla, a Kiadói Főigazgatóság főigazgatója és Rátkai Ferenc, a Művelődésügyi Minisztérium irodalmi főosztályának vezetője, a Magyar írók Szövetsége nevében Darvas József, a szövetség elnöke és Kis Ferenc költő, a Hazafias Népfront képviseletében Szabó Pál, a Népfront Országos Tanácsának alelnöke és Matuz László, a budapesti népfrontbizottság helyettes titkára helyezett el koszorút a síron. Közös juhó'lomány a szakszövetkezetben Nemrégiben 210 birkát vásárolt közös tartásra a soltszent- imrei Ezerjó Szakszövetkezet. Az átteleltetéshez elegendő mennyiségű takarmánnyal rendelkeznek: a szemes kukoricán, zabon és árpán kívül 6000 kéve kukoricaszárat és közel 600 mázsa szénát használnak fel a juhállomány etetésére. Az állatokat tiszta, szellős, tágas helyen nevelik. Almozá- suk — megfelelő időközönként — rozsszalmával történik. A jövő évi takarmányszükséglet egy részét a szakszövetkezet 380 holdas kaszálója biztosítja. NAPTÁR 1962. december 4, kedd. Névnap: Borbála. Napkelte: 7 óra 14 perc. Napnyugta: 15 óra 54 perc. • — BULGÁRIA FEJLŐDÉSE RŐL tart filmvetítéssel egybekötött előadást szerdán Marin Pesev, a Bolgár Kultúra igazgatója Kecskeméten, a Szakszervezetek Művelődési Otthona Szilády Károly utcai klubjában. Az előadó többek között a baráti ország mezőgazdaságának és iparának eredményeit ismerteti. — Szőlőtartósítási kísérletek kezdődtek a debreceni és a kecskeméti hűtőházban. Keresik azt a megfelelő hőfokot, amelyen a szőlőt karácsonyig, vagy januárig veszteség nélkül tárolhatják. Debrecenben 0, mínusz 2 fokon, Kecskeméten 0, plusz 2 fokon vizsgálják a szőlők állapotát. a kocsányszáradást, a súlyveszteséget, valamint a zamatban, ízben bekövetkezett változásokat. Az eddigi megfigyelések szerint a szőlő tartósítási idejét már most karácsonyig meg lehet nyújtani. — A TÜDŰBETEGCONDOZO intézetek ágyszánu csaknem ezerrel növekedett ebben az évben. Zalaegerszegen 590 ágyas ÚJ tbc-taté- zet nyílt, a mátraházi és a esákvárl Intézetek befogadó képessége pedig összesen mintegy 80« ággyal bővült. A Jövő évi terv «00 új gyógyintézeti ágy, 95 orvosi — ebből S5 gyermekorvost h körzet létrehozását írja elő. A (fongTCMín* után Művészi önállóság és felelősség A lombhallatta park végén a csendes nagy épület méltó kerete a világtól elvonult alkotó munkának, külső képével is jelzi a művészet fenséges magányát. — Talán így kezdődhetett volna évtizedekkel ezelőtt a riport á kecskeméti művész- íeleprőL _ Mindez még akkor Jutott eszembe, amikor megpillantottam a nagy házat * csupaszra vetkőzött teli fák mögött. S nem szabadulhatok tőle itt sem, az első emeleti műteremben. Bizonyára azért nem, mert kiáltó az ellentét a felidézett kép és az itt talált valóság között. Pedig most is a művészetről, alkotói hitvallásról, tervekről, jövőről beszélgetünk a műhely fiatal gazdájával Dobi Piroska Derkovits-ösztőndíjas festőművésszel. Látszólag a köznapoktól távoli téma. Valójában azonban olyan fontos és az elmúlt napokban az egész ország érdeklődésének középpontjában állő eseményhez kanyarodunk minduntalan, mint a kongresszus. Két hete tartózkodik itt Dobi Piroska és úgy terved, hogy a tavaszig marad. Járt már a kecskeméti művésztelepen többször is. Most ismét szigorú programmal jött, néhány már ki alakult, vagy még csak érlelődőben levő tervét szeretné itt végső /ormába önteni. Áz egyik állványon meglehetősen nagyméretű kompozíció. Hosszú asztal mellett parasztok ülnek, az asztalom tányérok. — A nyáron egy termelőszövetkezet étkezdéiében nagyon megfogott ez a kép — követi pillantásomat a művész. —Benne van az óriási távolság a kazal tövében kanalazó aratótól, a közösben dolgozó szövetkezeti gazdáig. Hallgatom az alkotót, nézem a művét Kék-sárga ellentétek, lekerekített formák. Egyszerűség és kifelezó erő. A vászon mélyéből a szemlélőre tekint a művészt akkor megihlető valóság. A másik állványon ülő akt, az előbbihez rokon tónusokkal, s odébb a falhoz támasztva is egy ülő nőalak, térdei között kislány én. — Anyaság a ebne. Már megfestettem egyszer otthon, most szeretném még egyszer megcsinálni — jobban. Aztán arról beszél, milyen nagy segítség a művésztelep különösen a fiatalok számára. Anyagilag is, de legfőképpen azért, mert a gondoktól mentesítve itt néhány hétig, hónapig valóban összpontosíthatják erőiket: világra hozni a legszebb terveket. — Ez persze, felelősséget is jelent. Azt a fajta felelősséget, amiről a kongresszuson volt sző. S azt a lehetőséget, amiről Kállai Gyula szólt, amikor azt mondta, hogy a párt támogatja a kísérletezést, hiszen a pártnál, a kommunistáknál különb kísérletezők nincsenek; A béneit51 elérkeztünk a politikához. Hallgatom: — Túl vagyunk azon. hogy hinnünk kell az új társadalom, új igazságában. Már tudjuk ezt az új igazságot, magunk is éljük, s keressük kifejezésének az eddigieknél jobb formáit. — Erőt és lelkesedést ad a művészek iránti megnyilvánuló bizalom, ami világosan látszik abból, hogy a párt nem akar többé mechanikusan belenyúlni a művészet élő fejlődésébe. — A kongresszus nemcsak az alkotói módszerekkel, hanem még az egyes művészeti ágakkal sem foglalkozott részletesen, ehelyett valamennyi művész számára adott biztatást és feladatot is: „Teret adunk minden jó szándékú, a béke védelmét, a szocialista Magyarország felépítését szolgáló irányzatnak.” — Hiszem, tudom, hogy sok tehetséges fiatal van nálunk és jók a meglátásaik, helyesek a törekvéseik. ■— Szárnyakat ad, hogy Igényt tartanak a munkánkra, s hogy önállóságot kapunk. S végül talán eddigi szavalnak az összegezése lehetne: — A társadalom az élet igazságainak ábrázolását várja tőlünk, ez a feladatunk.., és ez a boldogságunk. Repül az idő. Amikor elbúcsúzom mosolyogva emlékeztetem: — Azt mondta: a festő nem a szavak embere, s maga inkább megfesti a mondanivalóját. Tudja, ha megkérdeznék, hogy mit tudok a kongresszusról, art felelhetném- mindent hiszen elejétől végig elolvastam ezekben a napokban a Népszabadságot. A nagyszerű ipari és mezőgazdasági célkitűzések lelkesítenek — de csak elismételhetném őket Amihez hozzá adhatok, amit tettekre válthatok, az az én hivatásom ha úgy tetszik munkaterületem a festészet. Ét ft. Félegyháza egyik legkorszerűbb és — a mindig előzékeny, udvarias kiszolgálás mla'l — egyik legnépszerűbb üzlete a papírbolt. Érdekesség, hogy üt dolgozója összesen huszonöt é\e dolgozik a szakmában. Közülük Tarjáni Gyuláné, a bolt vezetője jó munkája elismeréseként nemrégiben kéthetes jutalom- üdülésben részesült. A karácsonyi vásár előtt el is kelt ez a pihenés, hiszen a bolt több mint 800 ezer forintos negyedévi forgalmának zöme ezekben a napokban bonyolódik le. — A TÉLI KÖNYVVÁSÁR alkalmából a következő hetekben Nagybaracskán Darvas József. Szánkon Vrbán Ernő, Kecelem Veres Péter, Bátyán pedig Szabó Pál részvételével rendez író—olvasó találkozót a földmit- vesszövetkezet. Az elmúlt hónapokban mintegy 26 faluban, illetve városban találkoztak már a fővárosi és a megyei Írók az olvasókkal. — Tovább gyarapodik a saeremlei Dunagyöngye Tsz közös vagyona. Jövőre száz férőhelyes tehénistállót és 32 vagon termény tárolására alkalmas raktárai építenek. Tervbe vették a közös gazdaság tanyaközpontjának villamosítását is. — HOSZ HELYEN tartattak pártnapot a múlt héten a kiskunhalasi járás párt- alapszervezetei. A gyűléseken mintegy ezer résztvevő hallgatta meg a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről szóld tájékoztatót — A SERDÜLŐ LÁNYOK! lélektanáról tart előadást szerda este 6 órakor Nagy Ferenc tanár Baján, a József Attila Művelődési Ház szabadegyetemének pedagógiai tagozatán. — A KISZ Kiskőrösi Járási Bizottság december 3-a és 8-a között egyhetes tanfolyamot tart Kecelen a KlSZ-alapszervezetek titkárai számára A tanfolyamon 30 termelőszövetkezeti és szakszövetkezeti KISZ-vezető tanul — A homoki talajerőgazdálkodás módszereit tanulmányozta hétfőn a Helvéciái Állami Gazdaságban Egerszegi Sándor Kossuth-díjas kutató. A gazdaság igazgatójának társaságában megtekintette az új telepítésű szőlősöket ahol zöldtrágyávaj kötötték meg a futóhomokot — BEFEJEZTE amerikai ven* dégszereplését a Moszkvai Nagy*, színház balettkara. A balettmű* vészek 3 hónap alatt összeseié 82 előadást tartottak az amen* kai nagyvárosokban. ; ÍÖOjÁRÁS Várható időjárás kedd es tigs felhős idő, főként az ország dé-H H felében több helyen havazás: Mérsékelt keleti szél. Várható egmaga.sabb nappali hőmérsé let kedden ö—min ük* .? fok zött.