Petőfi Népe, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-13 / 265. szám

1962. november tS, kedd 5. oldsd Kísérlet még, de megvalósítható a kukoricabetakarítás teljes gépesítése HÚSZ HOLDNYI kukorica (maradt lábon az Izsáki Állami Gazdaság balázspusztai üzemré­szében. Nem azért, mintha a gazdaság megfeledkezett volna »óla. Sőt, éppen ellenkezőleg! — Arra vártunk, hogy megér­kezzék az MF—7 típusú magyar gyártmányú kukorica-utánfosz- tógép — újságolja az itteni kí­sérleti telep vezetője, Francz Tibor. — Az országban először itt próbáljuk ki a kukorica be­takarításának teljes gépesítését. A teleptől 6 kilométerre van a kukoricatábla. Messziről fel­tűnik rajta a KB—2—V típusú — ugyancsak hazai gyártmányú — kukoricabetakarító. A két sort vivő gép a kukoricaszárat a tövénél vágja le, függőleges helyzetben csőfosztó szerkezetbe viszi fel, ahol a cső leválva és csuhájától 85 százalékos mér­tékben megfosztva, a gép után kapcsolt pótkocsiba kerüL Ez­alatt a szárat egy másik szer­kezet felaprítja, s a szecskát az oldalt kihajló csövön át a gép mellett haladó pótkocsira hí­vatja. Kettős munkafolyamatot vé­gez tehát a gép. S az egész komplexum kiszolgálásához há­rom ember szükséges: a két vontató vezetője és aki a siló- mkvalót a pótkocsin szétvfllaz- za. A MEZÖGAZDASÄGI Gép­kísérleti Intézet tulajdonát ké­pező gép most van kipróbálás alatt. Már megkezdték sorozat- gyártását is, s a kivitelezésnél felhasználják az itt szerzett ta­pasztalatokat. Az intézet főmér­nöke, Botschner János ismer­teti a gép teljesítményének ada­tait: — Az optimális menetsebes­ség 4 kilométer óránként. Ezzel — 10 órás műszakot véve ala­pul — napi 4—^5 holdról lehet a kukoricát betakarítani. Egyetlen vontató végzi a csö­ves kukoricának és a szárnak a telep központjába való szállítá­sát. A munkában nincs fenn­akadás. A szárat silózzák, a ku­korica pedig a góré melletti — szintén kísérleti jelleggel felál­lított — utánfosztógépbe kerül, ahol a csövekről végképp le­válik a csuhéj. Gumikapaszko­dókkal ellátott transzportőr vi­szi fel a tengerit a góréba. Az utánfosztón — megfelelő adago­lással — óránként 3,5—4 tonna termény fut át, s ilyenformán két betakarító gépet is képes lenne kiszolgálni. Amíg a kukorica a földről a góréba jut, mindössze 3 óra 10 perc telik el — anélkül, hogy emberi kéz nyúlna hozzá. ►1 KÜLÖNÖSEN több száz holdas, nagyüzemi táblákon ki­fizetődő a gépi betakarítás — állapítja meg a telepvezető. — Jövőre már nemcsak kísérlet­képpen üzemeltetjük ezeket a gépeket. H. D. Felavatták a Kelemen László emléktáblát Szombaton délután 4 órakor a sűrűn szitáló eső ellenére is több mint száz főnyi népes cso­port gyülekezett Kecskeméten, az SZTK épületének Móricz Zsigmond utcai oldalánál. Az épület falán Kelemen László, az első magyar színigazgató emlé­kére elhelyezett márványtábla leleplezésére sereglettek össze. A városi tanács vb nevében H el tál Nándor népművelési fel­figyelő tartott rövid ünnepi megnyitót, majd Joós Ferenc, a Katona József Társaság nevé­ben nagy érdeklődéssel kísért beszédben emlékezett meg a magyar színjátszás hőskoráról, Kelemen László életéről és munkásságáról. Beszéde végén megkoszorúzta az emléktáblát. Ezután ttadó Vilmos és Gyólai Viktória, a Kecskeméti Katona József Színház szép számban megjelent művészei nevében he­lyezett el koszorút az emléktáb­la alatt, majd Kecskemét isko­láinak küldöttei virágcsokrokkal rótták le tiszteletüket a város nagy szülötte iránt. Az ünnepségen részt vett Illyés Gyula és a szombat esti Uj írás irodalmi est szereplői is. Bűvös szavak Dj Írás estet hirdettek Kecskeméten a plakátok már hetek óta. Az esztende­je elindított irodalmi folyó­irat szerzői gárdájának kép­viselői látogattak el szom­baton Bács-Kiskun megye székhelyére, hogy felvillant­sanak valamit a bűvös szó erejéből, a személyes megje­lenés varázsát is hozzáadva. Megtelt — még a pótszé­kek is elfogytak — a me­gyei tanács közgyűlési ter­me, s a kis házi színpadon helyet foglaltak a vendégek. Egy részük ismerős, a fiata­labbak nevét találgatjuk. Aztán szépen sorban meg­ismerjük valamennyit. Madarász László, a me­gyei tanács vb elnöke be­mutatja — milyen frap­páns, hogy így történt! — nem az írókat, költőket, hi­szen azok helyett műveik beszélnek, hanem az írás mestereinek a megyét... A megváltozó tájat, a hagyo­mányokat őrző várost, a dolgozó emberek alkotó tet­teit. — Tömören, szép lírai hevülettel. Illett ez a rövid bevezető az est lényegéhez, hangulatot teremtett és hátteret festett a műsor to­vábbi részéhez. Az idősebb és az ifjú nemzedék kis seregszem­léjeként hallottuk Ily- lyés Gyulát, Lengyel Józse­fet, Váci Mihályt és Ju­hász Ferencet, Nagy Lászlót és Baranyi Ferencet, Moldo­va Györgyöt és megyénk költői közül Hatvani Dá­nielt. Már a nevek is jelzik, milyen változatos volt a kép, s ha a sokak által várt Németh László nem is jö­hetett el, de mégis jelen volt, mert egy nagyszerű és szellemdús írását küldte maga helyett. A szerzők műveit tolmá­csoló Bodor Tibor színmű­vész dicséretes hűséggel hozta felszínre a versek, novellák rejtett szépségeit, s az íróknak, költőknek — a személyes megismerkedés őrömére — ezúttal is meg­bocsátotta a közönség azt, ami köztudott, hogy nem éppen mesterei a vers mon­dásnak. Kár, hogy a bemondó nem tudta, hogy Baranyi, az ifjú költő az nem János, hanem Ferenc, és a közön­ségnek kellett helyreigazí­tania —i zavarta a műsor élvezését a tűi gyakran ber­regő filmező masina, s a szereplőket pedig az arcuk­ba sugárzó reflektorfény... — de ez sem ronthatta el az est őszinte forró hangu­latát. Furcsa leírni, de igy van, szinte színházba illő tap­sokat kapott az élő magyar irodalom itt fellépő kis ga­lériája — s jólesett hallani ezt az ünneplést. A kultú­rált, hozzáértő közönség ju­talma volt ez, s hálája is egyúttal az élményért, a hétvégi gazdag ajándékért... T. P. KIS KIRUCCANÁS — Az más! Már megijedtünk, faluba... hogy átcsalták a szomszé'1 (Tonez Tibor raj za.) NAPTÄR 1962. november 13, kedd. Névnap: Szaniszló. Napkelte: 6 óra 46 pere. Napnyugta: 16 óra 10 perc. • — „Magas és alacsony vér­nyomás” címmel előadást tart szerda délután fél 6 órai kez­dettel dr. Mándoki Antal főor­vos Kecskeméten, a Szakszerve­zetek Művelődési Otthona Szi- lády Károly utcai klubjában. — TÓTH ARP AD emléktáblát lep- leztek le vasárnap Budapesten, az L kerület Táncsics Mihály utca 13. számú házán, amelyben a nagy magyar lírai költő lakott. — EREDMÉNYESEN MŰ­KÖDIK a felsőszentiváni Üj Élet Termelőszövetkezet szo­cialista brigádja: Eddig már több mint 11 800 normálhold­nak megfelelő munkát végez­tek a brigád tagjai. A szép teljesítmény mellett 73 mázsa üzemanyagot is megtakarítot­tak; — JÓÉ SIKERÜLT Ktubdél- utánt rendezett vasárnap a Bajai Ruhaüzem KlSZ-szerve- zete a szakmaközi bizottság székházának kultúrtermében. Az összejövetelen részt vettek több vállalat és iskola fiatal­jai, valamint a honvédség KISZ-tagjai is. A szellemi ve­télkedő győzteseit megjutal­mazták. A klubdélután társa­sági táncversennyel zárult. <*= VÖRÖSKERESZTES aktíva ülést tartottak a múlt héten Ta­taházán. Az ülésen dr. Mestyán Rudolf főorvos méltatta az in­gyenes véradás jelentőségét A tapasztalatcsere-jellegű értekez­leten részt vett a Magyar Vö­röskereszt több fővárosi munka- társa is. — TÖKELETTES tTKlTEK a C-vtta­mln alapanyagának gyártását Fűz­főn. Az Európa-szerte keresett alap- anyaggvárásához eddig Jelentős mennyiségű Import acetont használ­tak fel. A felépült, 28 méter magas regenerálótorony munkába állításá­val 99 százalékos acetontartalmú fo­lyadékot nyernek, s Így naponta 15 tonna acetoimal kevesebbet kell Im­portálni. Két évre ítélték e megrögzött kerékpártolvajt Bálint János 30 éves győri lakos ez év június 30-án jött ki a börtönből. Miután bünteté­sét kitöltötte, Budapestre ke­rült, de munkát nem vállalt, és kisebb-nagyobb bűncselek­ményeket követett el. Ellopott többek között egy kerékpárt, amellyel Kecskemétre jött, s ahol azt elhagyta. Kecskemétről Kiskunfélegyházára ment, s az egyik italboltban egy ittas sze­mélyt „kizsebelt”. eiszedte tőle a cigarettatárcáját, két töltő­tollat, s több kisebb tárgyat. Ezt követően Soltvadkertre tá­vozott. s ott az eltulajdonított tárgyakat ajándékképpen külön­böző embereknek adta. Később Kecelen egy újabb kerékpárt lopott, majd Dunapatajon hagy­ta. Apostagon azonban újabbat lopott, ezzel folytatta útját. Tas­son ezt is elhagyta, de lopott egy másikat, amivel aztán Döm- södön a rendőrség elfogta és le­tartó ztatta.­A dunavecsei járásbíróság a fentiek alapján Bálint Jánost négyrendbeli visszaesőként el­követett lopás bűntettében mon­dotta ki bűnösnek, ezért két évi szabadságvesztésre ítélte, s há­rom évre eltiltotta a közügyek­től. Az ítélet jogerős. — A HÁRY JÁNOST, Ko­dály Zoltán daljátékát a d.< cemberi budapesti felújításon kívül Moszkvában, Nürnbe rg - ben és Nápolyban is bemutat­ják ebben az évadban. ^ ESZPERANTÓ KlALLÍ TAS nyílik pénteken Baján, a József Attila Művelődési Ház­ban. A kiállítás során filmbe­mutatót is tartanak az eszpe­rantó kongresszusról. Molnár Frigyes a Helvéciái állami Gazdaságban Dr. Molnár Frigyes, a megyei pártbizottság első titkára- Petö'i Sándor, a gazdaság igazgató kíséretében a Helvéciái Állam' Gazdaságba látogatott A nyár lőrinci üzemegységben megte­kintette a 150 holdas őszibaracl és az ugyancsak 150 holdas borszőlő-telepítéseket és elláto­gatott arra a területre is, ahol egy 640 holdas csemegeszőlő-te­lepítés előkészületei folynak. A későbbiekben ellátogatott még a 80 ezer kacsát befogadó nevelő­telepre, amely az idén már 2 millió forint tiszta hasznot ho­zott, és a micélium-telepre, mely bár még kísérleti stádiumban van* de máris jelentős fehérje­mennyiséggel járul hozzá az ál­latállomány takarmányozásá­hoz. m ORSZÁGSZERTE MEGKEZDŐ­DÖTT a télapói és a karácsonyi édességek árusítása. A boltok fel­készülve várják a vásárlókat. Töb­bek között csokoládéfigurákból a tavalyi 14 vagonnak majdnem a két­szeresét kapja az Idén a kereskede­lem. Szaloncukorból mintegy 340 va- gonnyi kerül forgalomba. Körülbe­lül, december elején megérkeznek az első déligyümölcs-szállltmányok is. Narancsból 1200 vagonnal rendelte' . <— Kereskedelmi hetet nyitó szombaton Tiszakécskén a fotó művesszövetkezet. Novembc 18-ig több érdekes kiállítási árubemutatót és műsoros estet rendeznek a községben. — SZAKMAI ELŐADÁST tart ma délután öt órakor Csi- kai László főmérnök „Csiszoló­én esztergagépek használata” címmel a kiskunhalasi Faipari Vállalat munkásakadémiáján. /aojaras Várható időjárás kedd estig: felhős idő, néhány helyen ki­sebb esővel. Mérsékelt, a Du­nántúlon és délkeleten élért- kebb szél. A hőmérséklet áz ország délkeleti felében csök­ken, északnyugaton nem vál­tozik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 8 —11 fok között. — Te vagy köztük a leg­gazdagabb, Kincses József — mondta békülékenyen a ráncos halántékú Tímár Szilveszter. Kozma Albert tűnődve bólo­gatott. — Dolgozni kelL Az a fon­tos. Ügy igaz, ahogy Kincses mondja. Ha rongyemberek va­gyunk, akkor rongy lesz a cso­port. Holnap inkább afelől ta­nakodjunk, amiből élünk. Itt a tavasz, barázdának kell akasz­tani az ekét. Pásztor Anti helyeslőén tol­dotta meg: — Bizony, az idő már enge­di. Csakhogy előbb tervezni kell. A nagyüzemmel nem le­het játszani. Szépen sorbavesz- szük, hogy melyik föld mit szeret a legjobban. Segítséget kérek a járástól, ott mégis job­ban értenek hozzá. Szokatlanul könnyűnek érez­te magát. Mellében megoldód­tak a gúzsok, levedlett róla a szervezés gondja és szabadon tágulhatott benne a bizakodás. De mint a vad, amelyik föld­rengést neszei, megtorpant lel- kendezésében. Valahonnan féle­lem rontott rá. Pillanatok tel­tek, míg fölismerte a veszedel­met. Belédöbbent, hogy a ta­vasszal együtt Kláriék is meg­érkeznek. Amíg oda voltak, tü­relmes fájdalommá tompult a lázongása. Most nagy robajjal roppant össze a nyugalma, arra gondolva, hogy visszajönnek. Lángrakapott benne a pokol, tudta: tüze egyre dühöngőbbé válik, ő pedig egyenes fejjel hordhatja önérzetét, mintha ér­zéseit gvógvultra simogatta volna a feledés. (Folytatjuk.) tanakodás. Mindig türelmes szeme egyforma jóindulattal hunyorgott rá az emberekre. — Rossz úton vagytok — mondta nyugodtan Kozma Al­bert felé. — Hát minek vélitek ti a pártot? Ha nem tudnátok, félmillió munkásból meg pa­rasztból állt össze. Olyan em­berekből, amilyenek mi va­gyunk. Meg olyanokból, akik nálunknál is többet érnek. Mi­féle hitvány gazemberekké vál­toznánk, ha a testvéreink, ro­konaink vérén akarnánk élős- ködni? Ebek harmincadj ára ke­rülne az ország, egymást mar­nánk, mint a kutyák, aztán egy szép napon megint méltóságos úr lenne a főispán, nekem meg kirúgnák a sámlit a sánta lá­bam alól. El tudjátok ezt kép­zelni? Attól félsz, Kozma Al­bert, hogy egyszer rád is san­da szemmel néznek. De akkor én sem lehetek kivétel, meg egyetlen munkaszerető ember se. Azt lássátok be végre-vala- hára, hogy egyetlen hatalom se zabálhatja föl a saját kölykeit. Mert akkor maga magát za­bálja föl. Harapj a húsodba: fájni fog. Harapj a testvéredbe. Az is fáini fog. Hidd, hogy a gyerekeid boldogtalanok lesz­nek. 'Nyomban haszontalanná válik az életed. Hát akkor a , kommunistákról miért gondol­kodsz másképp? Most is az történt, mint már 1 annviszor: az öreg Kincses sza- ’ vakká változott hite kiűzte a szobából az imbolygó kételke- 1 dést és a parasztok embersége­sebbnek érezték magukat, hű- ■ sítőn szállt rájuk a csillapult- : ság, őrültek, hogy ők is hihet- 1 flgk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom