Petőfi Népe, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-10 / 263. szám
19tt. nwfmSer 1®. siwnSal S. oldal Társadalmi munkások *>Az állami szervek hatásköréből mind több feladat közvetlenül a társadalmi szervek és tömegszervezetek hatáskörébe kerül.” (A kongresszusi irányelvek 19. pontjából.) A Bajai Ruhagyárban az évek folyamán részben a törzsgárda tagjaiból, illetve azok mellett kialakult a rendszeres társadalmi munkát végzők egyre növekvő tábora. Ezek közül többel a napokban elbeszélgettem a kongresszusi irányelvekről. Hét ér óta Czeglédi Gyula, pártonkívüli, 12 éve a gyár rajzoló szabásza. Hét év óta tölti be a társadalmi bíróság elnöki tisztét, ugyanakkor jól ellátja a szakszervezeti munkavédelmi felügyelői teendőket is. — Meg tud birkózni mindkét feladattal? — kérdeztem. Mosolyogva válaszolt: — A társadalmi bíróság eddig mindössze öt ügyet tárgyalt. Ezekből a következő tapasztalatokat szűrtem le. Míg a vállalat által tárgyalt fegyelmi büntetések nem mindig jutottak a dolgozók tudomására, s emiatt a büntetés nem érte el a kívánt nevelő hatást, addig a társadalmi bíróság nyilvános ülései igen kedvező hatással voltak a dolgozók erkölcsi nevelésére, fegyelmezettségének javulására. S hogy mennyire helyes ez az út, bizonyítja az, hogy a legutóbbi tárgyalásokon igen sokan bekapcsolódtak a tényállás helyes felderítésébe, mások hozzászólásukban konkrét javaslatot tettek a különböző visszaélések megelőzésére. Ezt a vállalat vezetősége meg is valósította. Helyesen járt el az Elnöki Tanács, amikor legutóbbi rendeletében a társadalmi bírósáizok jogkörét kibővítette. Befejezésül azt javasolta, hogy a jövőben a vállalat vezetősége és a szakszervezeti bizottság használja fel bátrabban e terület nagy embernevelő erejét. Felüdülést jelent Barna Ferenc ugyancsak régi tagja a gyárnak. Műszaki beosztásban dolgozik, mint szalagvezető. Nemrég elhatározta, hogy a segédlevél mellé megszerzi a technikusi oklevelet is. Az esti tanfolyam mellett szí— Nagyobb kocsink nincs. Talán buszt tessék venni. vesen vállalta a segédrendőri beosztást a révkapitányságon. Elmondotta, hogy valóságos felüdülést jelent a Duna melletti szolgálat Tennivaló is bőven akad. Például az orvhorgászok ellenőrzése, az erdők védelme, nyáron pedig a meggondolatlan fürdő- zők és csónakázók testi épségének megóvása. Képi ülnök Karagity Istvánná varrodai munkásnő arról a felelősségteljes munkáról beszél, amelyet a népi ülnökök végeznek a bíróságokon. Két éve annak, hogy jelölték erre a megtisztelő feladatra. Megelégedéssel mondja: a gyár vezetősége a ruhagyár 15 népi ülnökének biztosítja, hogy rendszeresen megjelenhessenek a közeljövőben kezdődő ülnöki továbbképzéseken. ea Önkéntes tűzoltó Krakkó Jenő raktári átvevő hat éve dolgozik a gyárban. Belépése után azonnal bekapcsolódott a társadalmi életbe. A 42 éves, háromcsaládos munkás nagy hozzáértéssel látja el önként vállalat feladatát. Jelenleg azon fáradozik, hogy gazdag tapasztalatait átadja az üzem fiataljainak. * Néhány fáradhatatlan társadalmi munkás tevékenységéről emlékeztünk meg. Amikor a kongresszusi irányelvek eme részére gondolunk, önkéntelenül is felmerül: még több társadalmi aktívára van szükség. A vállalat vezetősége, a párt- alapszervezet és a szakszervezet ennek szellemében növeli az üzem társadalmi aktívahálózatát. A közelmúltban új dolgozók — Szilaski Lajosné. Nagv Béláné, Márton János — foglalták el helyüket az SZTK- szoleá'tp+ácokat ellenőrző társadalmi bizottságban. Tari Sándor Magasabb cél Megyénk legnagyobb építőipari szövetkezetében, a Kecskeméti Építőipari Ktsz-ben tíz hónap alatt jelentős termelési sikereket eredményezett a VIII. kongresszus tiszteletére indult szocialista munkaverseny. A szövetkezet termelési jelentéseiből kitűnik, hogy a kollektíva a párt rövidesen összeülő kongresszusát eredeti éves tervének teljesítésével köszönti. Jövőre azonban minden eddiginél nagyobb feladat vár a kecskeméti építőkre. Mint arról a Petőfi Népében már hírt adtunk, a szövetkezetét bízták meg az OTP gondozásában készülő kecskeméti sorházak felépítésével. E nagy és, felelősségteljes munka sikerének érdekében határozott most úgy több munkabrigád, hogy magasabb célt tűz maga elé: novembertől kezdve a kitüntető szocialista cím elnyeréséért dolgoznak. A festőbrigád hat tagja Du- dogh Pál szakmunkást választotta vezetőjének. Termelési, anyag- és költségmegtakarítási vállalásaik megfelelnek a szocialista brigád cím követelményeinek. Két.tagiuk pedig. Lakó Pál és Oláfx Lajos beiratkozott a Közgazdasási Technikum levelező tagozatára. A vízvezetékszerelők Balanyi Imrét választották brigádvezetőnek. A nyolc tagú központifűtés-szerelő brigádnak pedig Sz. Kovács László szerelő lett a vezetője. Mind a két brigád szerződésbe foglalt vállalása hasonló a festő brigádéhoz. Tilológép mellett A kongresszusi versenyben Tóth Mihályné, a Kisszállási Kenderüzeni tilolója a legutolsó Nagy buzgalommal Az izsáki Sárfehér Termelő- szövetkezet gazdái a megyei pártértekezlet tiszteletére vállalt határidőnél három nappal előbb fejezték be 400 holdon az őszi árpa, búza és a rozs vetését, őszi mélvszáotási tervüket 110 százalékra teljesítették. Ami az árutermelési tervüket illeti, a pártkongresszus tiszteletére vállalták, hogy Í12 százalékra túlteljesítik azt. Minden remény megvan arra, hogy a nyolc és félmillió forint értékű vállalást a teljesítmények meg is haladják. Jövőre ©OO ho'dat öntöznek Am a rendeződött körülmények jövőre mást ígérnek. Ami csupán az öntözést illeti, három új gépet vásárolnak, s a két kölcsönzöttet visz- szaadják, tekintve, hogy igen költséges az üzemeltetésük. Az öt saját géppel 600 holdra jut mesterséges eső Míg az idén csak napi 8—10 órát ha üzemeltek, jövőre már éjjel-nappal szivattyúzzák a vizet a csatornából. Külön brigádvezető irányítja majd a gépek üzemeltetését. A többi között 300 hold kukoricát, 150 hold lucernát, s nem kevés legelőt, valamint 30 hold kertészetet öntöznek. A 600 hold öntözése nem a végső cél. Három év múlva az egész öntözhető, több mint másfélezer holdra eljut az árasztott és perme- teztetett jótékony víz. A takarmány félék öntözésére alapozva már jövőre is sokat fejlődik az állattenyésztés: 2500 juha, 100 tehene, 40 anyakocája, 500 pulykája és ugyanennyi más baromfiféléje lesz a tsz-nek. — Mennyit öntöztek az idén? — Alig 200 holdat — válaszol kérdésünkre Spitzer Árpád, a kunpeszéri Parasztbecsület Tsz két hónapja megválasztott új elnöke. — Nem volt többre lehetőségük? — Lett volna. Két saját szivattyúnk van. A másik kettőt a Bajai Vízügyi Igazgatóságtól kaptuk kölcsön. A Dunavölgyi Főcsatorna vizével legalább másfélezer holdat öntözhetnénk. Ahhoz persze egyebek közt több szivattyúra lenne szükségünk. Be a mostaniakat is sokkal jobban ki lehetett volna használni. * E rövid bevezető után visszafelé pörög a beszélgetés témájának filmszalagja. Sokféle gonddal bajlódott nyáron a szövetkezet. A vezetésben zűrzavar uralkodott. Emiatt nem alkalmazták az ösztönző módszereket, a munkafegyelem felbomlott — s a szivattyú gépeket is csak ímmel-ámmal működtették az azzal megbízott szövetkezeti gazdák. Sugaras ősz ringatja a helvéciai és a solt- vadkerti országút közé ékelt, vetésektől zöldellő és frissen szántott földeket, a kecskeméti Új Tavasz Tsz nagy tábláit. A vetést már befejezték, 280 holdon földbe került az őszi kalászosok magja. Gépek zajától hangos a határ. A szövetkezet úgy tervezi, hogy az összes szabadon maradt földet már az ősszel mélyen szántja, hogy jövőre jobb legyen a termés. — Mind a három traktorunk szánt — mondja Kiss Sándor, az elnök. — De a gépállomásiak sem pihennek. Az egyik géoállomási traktoros neve: Bálái István. Negvvcn év körüli férfi. Három évvel Házaspár a traktoron ezelőtt még a szövetkezet gazdája volt. Akkor elküldték Szabadszállásra, hogy végezze el a gépészképző szakiskolát. Igaz, nem nagyon kellett küldeni, ment ő magától is, hiszen régi vágya teljesült azzal, hogy kitanulja a traktoros szakmát. Mindig nagyon szerette a gépeket, de egyéni gazda korában szóba sem jöhetett a tanulás. Minden idejét lekötötte a hét hold föld. Amikor visszatért Szabadszállásról, a közös gazdaságnak még nem volt géoe. A Kecskeméti Géoállomáson viszont szívesen fogadták az új traktorost. Jelenleg is annak kötelékében dolgozik, s onnan kapja a fizetését is. De a kapcsolat nem több ennél, minthogy eddig még mindig az Űj Tavasz földjén szántott, vetett, a közös gazdaságnak szállított. A kettős műszakra terelődik a szó. Érdeklődöm a traktorostól, ki a váltótársa. A világ legtermészetesebb hangján feleli: — A feleségem. — Hogyan? — Eltanulta tőlem a szakmát. Még a tavasz- szal, amikor ebédet hordott nekem. Kérdezett ezt is, azt is, én mindent megmutoeattam a génen, s jő néhánv nap múlva, az egyik délben, amíg ebédeltem, ő már fordult is néhányat az UE—28-assal. Kérdezem: Tudott-e erről akkor a gépállomás? — Nem, nem — válaszol elmosolyodva —, de később mégiscsak nyilvánosságra került a dolog. Am ott bent — mármint a gépállomáson — még örültek is neki. Hiány van a traktorosokból, s itt talán nem is ment volna másképp a kettős műszak. Ezért már most, az őszszel, szerződést is kötöttek a nejemmel. Balainé ezt mondja: ..Több hasznot jelent ez most a szövetkezetnek, mintha feiőnőként dolgoznék. Persze, télire, amikor lejár a szerződés, visszamegyek a tehenészetbe. De tavasszal ismét traktorra ülök.” Az asszonynak egyáltalán nem idegen ez a férfias foglalkozás. Az előző hónapban a férje nappal szállított, éjszakára meg ekét kapcsolt a gépre. Akkorra azonban már ő vette át a kormánykereket. Hűvösek az éjszakák, de jó meleg öltözetet kapott a génállomástól. így dolgozik együtt a Bálái házaspár. S a tsz táblái között megbúvó kis otthonukban, ahová a föld alatti kábelek viszik a villamos áramot, két motorkerékpár is szunnvad. Az egyik az asszonyé. De kint a földeken most az UE—28- as duruzsol, s kormányát egvmásnak adia át — a férj és a feleség. Hatvani Dániel értékelés szerint 13,43 ponttal a ranglistán a harmadik helyre került. Ez azt jelenti, hogy naponta 250—300 kilogramm kenderből 70—80 kilogramm félkészárut — kócot — állít elő. Ez a mennyiség 25 kilóval több az előírt normánál. (Pásztor Zoltán felvétele.) II legkedveltebb szőlő A Szőlészeti Kutatóintézet Mathiász János telepén — a nagyüzemi termesztés előtt — külföldi fogyasztókkal is „elbíráltatják?' az újonnan nemesített csemegeszőlő-fajtákat. A legjobb fajtajelöltekkel már három éve végeznek szállítási és piackutatási kísérleteket. Az intézet szakemberei a Hungarofructtal közösen hat szőlőfajta utazását kísérték figyelemmel. Feljegyezték a szállítmány szem-, illetve súlyveszteségét, az értékesítésnél pedig azt tanulmányozták, hogy melyik fajta iránt nagyobb a kereslet. Megállapították, hogy az ú) fajták általában jól bírják a szállítást, a vevők leginkább a fehér, nagybogyójú szőlőket keresik. Eddig a Kocsis Irma elnevezésű csemegeszőlő iránt legnagyobb az érdeklődés. Háromezer fogoly Három hete kezdődött meg megyénkben az élő fogoly sz";> vezett befogása. Bár az idő jár's és a több helyen még töretlen kukorica nehezíti az illetékes vadásztársaságok tagjainak m-n- káját, azóta már mintegy 30'0 fogoly került hálóba Kalocsa. Csengőd, Soltszenfimre, Kecel és Akasztó környékén. A befogott szárnyasokat — mint értékes exportcikket — a MAVAD sooroni gyűjtőtelepére szállították. Vízmüfársu'at alakul Lajosmízsén Több mint 200 aktíva tanácskozott pénteken Lajosmi. zsén a községben megalakuló vízműtársulat munkájának megindításáról. A helyi tanács a lakossággal egyetértésben úgy tervezi, hogy 1965-ig a falu minden utcájában kiépítik a vízvezetéket.