Petőfi Népe, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-10 / 263. szám

196Í. pot ember 1«, szombat 8. A gyenge szövetkezetek megszilárdításáról tanácskoztak Nyei srs Rezső pénzügyminiszter a Dunavecsei Járási Tanács V.B. ülésén Dunavecsén a járási tanács végrehajtó bizottságának ülé­sén tegnap a gyenge termelő- szövetkezetek megszilárdításával kapcsolatos feladatokról ta­nácskoztak. Az ülésen részt vett és felszólalt Nyers Rezső pénzügyminiszter, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Kovács Sándor, a Magyar Nem­zeti Bank mezőgazdasági hitel­ügyi igazgatója, valamint Sarok Antal, a megyei tanács vb el­nökhelyettese. A vitában felszólalók leszö­gezték, hogy a gyengébben mű­ködő termelőszövetkezetek meg­erősítése céljából jelenleg a legidőszerűbb feladat a jövő évi gazdálkodás megalapozása, ez időben történő szántás-ve­tés. Ugyanilyen fontos, hogy minél előbb és minél tartósab- ban meg kell javítani a veze­tés színvonalát. Enélkül a leg­nagyobb állami támogatás sem hozhatja meg a kívánt ered­ményt. Szorosan összefügg ez­zel az a kívánalom is, hogy a tervezésnek mindenképpen reá' lisnak és a helyi gazdasági és személyi adottságokkal egybe- hangoltnak kell lennie. Részletesen foglalkoztak a felszólalók a különböző ösztön ző módszerek alkalmazásával. Hangsúlyozták, hogy a százalé­kos jövedelemelosztás problé­mái mindenképpen nagyobb terméshozam elérése felé mu< tatnak, s így a népgazdaságot is gyarapítják. A szövetkezetek gyors megerősítése érdekében főleg a jól gépesíthető növény­félék termesztését kell szorgal­mazni. A végrehajtó bizottság ülése után Nyers Rezső, Kovács Sán­dor és Sarok Antal a járási ve­zetők kíséretében ellátogatott a solti Rákóczi és a hartai Űj Élet Termelőszövetkezetbe. Emléktábla-avatás, koszorúzás, irodalmi est Katona József születésének 171. évfordulóján A magyar színészet története ■ok szállal kapcsolódik Kecske­mét városához. Kétszáz esz­tendeje itt született Kelemen László, az első magyar színigaz­gató. Társulatának főbb sze­replői is szűkebb hazánkból valók. Indokolt tehát a városi kulturális Szervek döntése: a legnagyobb magyar drámaíró születésének 171. évfordulójával kapcsolatos rendezvények ke­retében ma délután 4 órakor avatják fel az egykori Cserepes vendégfogadó helyén (Jókai Mór Itt töltötte első kecskeméti éj- Szakáját) az SZTK-épületének Móricz Zsigmond utcai falán elhelyezett, a hivatásos színját­szók első vidéki előadását és Kelemen László emlékét örö­kítő márványtáblát. Ünnepi beszédet Joós Ferenc, a Katona József Társaság tagja mond. Az egybegyűltek innen a leg­nagyobb magyar drámaíró Bánk bán utcában levő szülő­házához vonulnak, ahol — há­romnegyed ötkor — Banos Jó­zsef, a Katona József Társaság titkára rövid ünnepségen idézi a város nagy fiának munkás­ságát. Hat órakor a megyei ta­nács dísztermében kezdődik az Üj írás-est. Szereplői: Baranyi Ferenc, Hatvani Dániel, Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Lengyel József, Moldova György, Nagy László, Németh László és Váci Mihály. Közreműködik: Bodor Tibor, a Madách Színház mű­vésze. Az írók műveiket az előadás szünetében dedikálják. Holnap, vasárnap délelőtt 10 órakor a TIT klubjában talál­koznak a fővárosi és helyi al­kotók, hogy elbeszélgessenek irodalmunk időszerű kérdései­ről. 89 autó a szerdai gépkocsi nyereménybetétkönvv sorsoláson Az Országos Takarékpénztár november 14-én, szerdán rendezi a gépkocsi-nyereménybetétköny- vek hatodik sorsolását. Az első öt húzáson összesen 267 autó­nyeremény talált gazdára. Azóta tovább növekedett az autó-nye- reménybetékönyvek száma. A legutóbbi húzáson 77 gépko­csit sorsoltak ki, a mostanin pe­dig már 89 jut a szerencsés nyer­teseknek. Pillantás a fövőbe Nem mindig az anyagi ösz­tönzés vagy a jobb állás remé­nye, a feljebb lépés lehetősége ösztönzi az embereket a tanu­lásra. Éppen nem. Sőt, ahogyan dr. Búzás János, a kecskeméti dolgozók általános iskolájának igazgatója tapasztalta és hirdeti, az emberek többsége minden távolabbi cél nélkül is tanul, mert szükségét érzi, mert ráéhe­zett a tudásra, mert többet akar érteni a világból. Azt akarjuk ezzel bizonyítani, hogy nálunk az emberek öncé­lúan tanulnak? Azt ugyan nem, hiszen köz­vetlen haszon is származik be­lőle: jobban és könnyebben megy a munka. De lehetetlen fel nem lelkesülni az olyan pél­dákon, mint Kiss István bácsié, aki csaknem 60 éves fejjel irat­kozott be a tűzoltólaktanyái tanulócsoportba, s a nyolcadik osztály elvégzése után azt mond­ta dr. Búzás Jánosnak: — Tudja, igazgató elvtárs, né­ha úgy érzem, nekem többet adott az iskola, mint a fiata­loknak. Nemsokára nyugdíjba megyek, s nem lesznek üresek a napok, olvasni fogok. Vala­mikor régen imádkoztunk es­ténként az asszonnyal, ma meg a könyveket bújjuk. Apró tükör ez a néhány mon­dat, amelyben nemcsak Kiss Ist­ván bácsi életébe, hanem némi képzelőerővel a világot birtokba vevő emberiség jövőjébe is pil­lanthatunk. Mi L. Vannak még hiszékeny emberek Hárommillió Baján sokszor lehet tapasztal­ni bizonyos türelmetlenséget a városfejlesztés ütemével kapcso­latban. Az emberek szeretnék, ha gyorsabban valósulnának meg a tervek. Az anyagi lehető­ségek azonban meghatározzák a tervteljesítés ütemét. Idén 2 971 000 forint volt Baja városfejlesztési bevételi terve. Ezzel szemben a különböző léte­sítmények megvalósítására for­dított összeg már a harmadik negyedévben elérte a 2 985 000 forintot. Hozzájárult ehhez a la­kosság igen jelentős társadalmi munkája is. A költségek legnagyobb részét, mintegy 800 000 forintot a piac­csarnok építése jelenti. A kezde­ti lassú előrehaladás után, az utóbbi hetekben meggyorsult az építés, és a napokban tető alá került a csarnok. Űt- és járda­építésre 620 000 forintot fordított a városi tanács. A közfürdő anyagának beszerzése 750 000 fo­rintba került. A sportpálya mun­káira 420 000, a közvilágtás kor­szerűsítésére 300 000 forintot köl­töttek. Ezenkívül a városfejlesz­tési kiadá^pkat terhelte a parko­sítás, a különböző tervek elké­szíttetése és a városi tanács által létesített tanulmányi ösztöndíj. Az építkezések során a takaré­kosságot szolgálta, hogy az ok­tatási intézményeket a KÖFA- esoport építőbrigádja tatarozta. Az ily módon megtakarított ösz- szegből épült fel az alsóvárosi Iskolában két tanterem és a ba- Jaszentistváni napközi otthon. TANULSÁGOS bűnügyet tár­gyalt november 2-án a kiskun­félegyházi járásbíróság. Az ügy vádlottja egy ími-olvasni sem tudó 20 éves cigánylány, sér­tettje pedig Gyuris Sándorné, hiszékeny kiskunmajsai asszony. A lány, Dömötör Piroska, ez év májusában betért Gyurisné tanyájába, s mivel tudott arról, hogy az asszonynak van egy 12 éves gyengeelméjű, beszélni nem tudó gyermeke, elhitette az asszonnyal, hogy Ő meg tudja gyógyítani a beteget. Gyurisné, aki eddig is min­dent megtett, hogy a szeren­csétlen gyereket meggyógyít- tassa, elhitte a lánynak, hogy kilenc nap alatt „elviszi a ház­tól a rontást”, s hogy a gyerek beszélni fog. Ezután mindenféle trükkökkel rábírta az asszonyt, hogy odaadjon neki egy pár­nát, egy tyúkot, szalonnát, füs­tölt oldalast és tojást. Gyurisné férje felvilágosítása nyomán másnap feljelentette a csalót. A KISKUNFÉLEGYHÁZI vá­rosi és járási ügyészség csalás miatt emelt vádat Dömötör Pi­roska ellen, akit hasonló cse­lekményért már korábban is el­ítélt a bíróság. A fenti bűn- cselekmény miatt három hónapi szabadságvesztésre ítélte a lányt a kiskunfélegyházi járásbíró­ság. T. M. — Én azt mondtam, hogy a rövidlátók üljenek az első padba. N A P T A R 1962. november 10, szombat. Névnap: András. Napkelte: 6 óra 41 perc. Napnyugta: 16 óra 14 perc. • “ A Kiskunfélegyházi Gép­gyár készíti a Szegedi Szalámi­gyár kezelő berendezését, a ti- szaparti gyár rekonstrukciójá­nak fontos részét. Az alapanyag jelentős mennyiségét a salgótar­jáni hideghengerészék gyártják. A kongresszusi munkaverseny­ben a kiskunfélegyháziak azzal a kéréssel fordultak a salgótar­jániakhoz, hogy az acélszalagok soronkívüli előállításával tegyék lehetővé a rekonstrukció határ­idő előtti befejezését. A hideg­hengerészek teljesítették a ké­rést, és e hét elejére valameny- nyi anyagot leszállították Kis- ku nfélegyházára. — A NAGYSIKERŰ Bács me­gyei népművészeti hetek után november 14-től az ország népi díszítő művészetének kiváló al­kotásait Miskolcon is bemutat­ják. = A* lded vflágszépség-királynővé 20 éves Catharina Lodders Miss Hollandiát választották csütörtök < te Londonban. A második helyezett a 17 éves Miss Finnország, a har­madik pedig Miss Franciaország lett. — TÖRÖK Erzsébet, Jancsó Adrienne és Katona Ágnes nagy érdeklődéssel várt bal­ladaestjére hedd helyett no­vember 15-én, csütörtökön ke­rül sor Kecskeméten, az Üttö- rőházban. <— AZ EMBERNEK a világűr- meghódításáért vívott harcáról tart Ismeretterjesztő előadást ma este T órakor Bátai Béla tanár Kiskunhalason, a felső­városi pártszervezet helyiségé­ben. — HAZÁNK tizenöt szakszer­vezeti művészegyüttese az idén mintegy száz előadást tartott külföldön. Közülük öt a baráti országokban, tíz együttes pedig nyugati országokban, az NSZK-ban és Olaszországban öregbítette műkedvelő művé­szeti csoportjaink jóhírét. Épül az űj köztemető Mintegy négy és félmilliós költséggel alakítják ki Kecskemét új köztemetőjét, amelyet elő­reláthatóan november végén, december elején adnak át rendeltetésének. A képünkön látható új ravatalozó építésére — amely november végére készül el — 838 ezer forintot fordít a város, a be­ruházási összeg többi részéből pedig igazgatósági épület, díszkapuval ellátott kerítés, virágpavi­lon, vízvezeték- és villanybálózat. valamint járda épül az új köztemetőben. — Tizenhét előadásból álló mezőgazdasági szakmunkáskép­ző tanfolyam indul november 14-én a Televízióban. A he­tenként megismétlődő egyórás adásban egyetemi tanárok, ku­tatók. mezőgazdasági szakembe­rek ismertetik a legújabb kí­sérletek, kutatások eredményeit, az országos tapasztalatokat, a nagyüzemi gazdálkodásban al­kalmazott új módszereket. — DIÁK TÁRSASÁGI TÁNC­TANFOLYAMOT szervezett a Bajai József Attila Művelődési Ház vezetősége. Az első foglal­kozást ma délután 4 órakor tart­ják a művelődési ház Dózsa ter­mében. . — Száz forintra büntette az Állami Kiskereskedelmi Fel­ügyelőség vezetője a Bács me­gyei Iparcikk KiskerskedeLmi Vállalat 113-as számú boltjának üzletvezető-helyettesét, mert nem engedte meg a vásárlónak, hogy észrevételét beírja a pa­naszkönyvbe. —■ MÁR 1700 televízió-tulaj­donos van Kecskeméten. A vá­rosban három év alatt több mint tízszeresére növekedett, a tv- tulajdonos száma. — BALESET. Bodor József kiskunfélegyházi lakos elütötte motorkerékpárjával Pecznyik Lajosné soltvadkerti lakost, aki alkonyat után kivilágítatlanul közlekedett kerékpárjával a Soltvadkert és Kecel közötti műúton. Az asszony nyolc na­pon bélül gyógyuló sérülést szenvedett. Az ügyben nyomo­zás indult. sa Tíz mikrobusz kerül Jövőre a vidéki városokba. Ebből Sooron,­& Debrecen kettőt-kettőt; Székesfehérvár és Veszprém egyet- egyet kap, kettő pedig „tartalék­ban” marad a váratlanul jelentkező igények kielégítésére. — AUTÚPARKIROZÖT és sé­tányt építenek a nagybaracskaí halászcsárdához vezető bekötő út mentén a bajai Űj Élet Ha­lászati Tsz tagjai társadalmi munkában. 255 BRIGÁD 2100 tagija küzd a szocialista brigád címért a megyeszékhely üzemeiben. Hatvanhét brigád már másod- ízben vetélkedik a megtisztelő cím elnyeréséért. — Százhúsz holdas bemutató csemegeszőlőtelepet létesít a SZOLFA Sükösdön, az országút melletti Kiskellő dűlőben. A ta­lajélőkészítő munkákat rövide­sen megkezdik. Várható időjárás szombaton estig: felhőátvonulások, több he­lyen esővel. Mérsékelt, időnként élénk délkeleti, déli szél. Várha­tó legmagasabb nappali hőmér­séklet szombaton 12—15 fok kö­zött. A lottó e heti öt nyerőszáma 2, 17, 32, 50, 85

Next

/
Oldalképek
Tartalom