Petőfi Népe, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-25 / 276. szám

Befejeződött az MSZMP VIII. kongresszusa

(Folytatás az 1. oldalról.)

tonáink politikai és hazafias magatartásához. (Nagy taps.)

Mindez együttvéve meggyőző és nem vitatható bizonyítéka annak, hogy

pártunk politikai irányvonalával nemcsak a kongresszus küldöttel, hanem egész párttagságunk, nemcsak a magyar munkásosztály, hanem az egész dolgozó nép legszélesebb tömegei egyetértenek — helyeslik és támogatják azt

És ami szintén nagyon jó: már nem is foglalkoztatja őket az a gondolat, hogy ez a politika valamilyen irányban változhat Az a kötelességünk, hogy a népnek ezt a bizonyosságot még jobban megerősítsük. A mi marxista—leninista politikánkban

nem lesznek cikk-cakkok, sem kitérők, sem törések. Az a feladatunk, hogy ezt a helyes politikát szilárdítsuk, fejlesszük és következetesen alkalmazzuk az élet minden területén.

Kedves Elvtársak! A kongresszus több mint hatvan testvéri pártküldöttségének állás- foglalását hallgatta meg. A testvérpártok képviselői kijelentették: A Magyar Szocialista Munkáspárt poitikáját marxista— leninista politikának, helyes politikának tartják, egyetértenek vele és szolidárisak pártunkkal.

Az internacionalizmus szellemében

Mindez azt jelenti számunkra, kongresszusunk számára, hogy két jogos kritikusunk: a magyar munkásosztály, a magyar nép, valamint a nemzetközi munkásosztály, a nemzetközi forradalmi kommunista világmozgalom azt mondja a mi politikánkra, hogy ez marxista —leninista, kommunista politika, helyes politika.

Az internacionalizmussal kapcsolatban felvetődött az is. hogy ha a helyi érdek és az általános érdek ütközik, akkor az általános, a kommunista világmozgalom érdeke a döntő és a fontosabb. Egyetlen egy országban sem létezhet olyan győzelmes kommunista forradalom, amey a kommunista világforradalom rovására, annak gyengítése árán erősödhetne. Mert ha a kommunista világforradalom valamelyik párt lépése vagy elhatározása következtében gyengül, akkor az illető párt alapjai is meginognak. Nem lehet egy adott országban sem a világ kommunista mozgalmával ellentétes irányban erősíteni a kommunista mozgalmat. (Nagy taps.)

Ha ml, saját pártkérdéseinkre, a szocializmus építésének hazánkban felvetődő kérdéseire helyes, marxista—leninista választ adunk, az egyúttal a kommunista világ- mozgalom érdekeinek is megfelel.

Az érdekek rendszerint akkor ütköznek, amikor a kérdésre adott válasz nem felel meg pontosan a marxista—leninista elveknek.

A mi népünk egyetlen lényegbevágó kérdésben sem ütközik a nemzetközi kommunista mozgalom, a szocialista világrend- szer érdekeivel, hanem egybeesik azokkal.

Önök hallották Itt testvér- pártjaink képviselőit, akik jó szívvel, kommunista meggyőződéssel mondták, hogy eredményeink őket is erősítik. Mi szintén azt mondjuk, hogy a szovjet nép, a lengyel, a kínai, a bolgár — bármely szocializmust építő nép eredményei a mi népünket is erősítik. Nagyon jő az, hogy nemcsak a saját marxista vizsgálódásainkból me- rftett meggyőződés alapján, hamm a magyar nép és a nem- zr.mti munkásosztály véleménye alapján is jóváhagyást nyert és nyer a mi fő politikai vonalunk.

Végül meg szeretném említeni — nem mint döntő tényezőt, hanem mint tünetet — a kapitalista világ vélekedését pártunk politikájáról.

Nyugati vélemények

Ügy tűnik, hogy a kapitalista Nyugat, az imperializmus fő erői, mintegy másfél-két esztendeje taktitkát változtattak a Magyar Népköztársasággal szemben. Addig a taktika lényege a bojkott, az izolálás, a megsemmisítés, a likvidálás, a tudomásul nem vétel volt. Aztán új taktikát választottak, feltehetően azért, mert rájöttek, hogy a régivel semmire sem mennek. Az új taktika az — és ezt a nyugati világ szóvivői nem egyszer meg is mondják —, hogy tudomásul veszik, hogy az

MSZMP megnyerte a nép jelentős részének a támogatását.

Magyarországon m helyzet jó, a közszellemet illetően is, az emberek életviszonyait, munkakörülményeit illetően is a Magyar Népköztársaság erős.

Ezt tudomásul kellett venniük és ezzel, mint realitással, számolniuk kell. Ez jó és okos elhatározás részükről. Most igyekeznek érintkezést teremteni, fellazítani az eddigi merevséget.

Kapitalista kritikusaink általában — úgy látszik — pozitívan értékelik az eredményeinket. Kongresszusunk is foglalkoztatja őket. Itt is voltak nyugati újságírók az első napon. Megnéztem a legnagyobb nyugati sajtóügynökségek és lapok állásfoglalásait. Csak a leglényegesebb megállapításaikat ismertetem. Azt írják, hogy az MSZMP Vm. kongresszusa nyugodt légkörben kezdte meg munkáját. Azt ia írták, hogy szenzáció, drámai fordulat nem várható. Egy nagy nyugatnémet hírügynökség szerint a kispolgári ízlés látható a kongresz- szusi küldöttek öltözködésén. (Derültség.)

Érintenek néhány kérdést, amely a vitában felvetődött.

Egy politikai ielző helyes értelmezése

Ä kérdések jelentős részénél egyszerű megállapításra szorítkozom, mivel ellenvélemény nem volt. De az egyetértés megállapítása hasznosnak tűnik.

Az első ilyen kérdés: kongresszusunk teljes mértékben helyesli a párt ideológiáját, azt, hogy megtisztítottuk a revizionista és a dogmatik1 is torzításoktól, azt, hogy a párt a továbbiakban is kötelességének tartja a kétfrontos harcot.

Meg kell állapítani, hogy pártunkban teljes az egyetértés a személyi kultusz torzításainak megítélésében. Nemcsak a kongresszus küldöttei, hanem egész párttagságunk fontos és fő kötelességének tartja, hogy a személyi kultusz mindenféle —

akar a gondolkozásban fellelhető — maradványát is leküzdve.

A párt győzelmes harcának egyik fő feltételét abban látja, hogy pártunk megalkuvás nélkül gyökeresen leszámolt a személyi kultusszal,

A másik nagyon fontos tény, hogy kongresszusunk helyesli, támogatja pártunk szövetségi

politikáját, amelynek elvi, politikai alapja és célja a szocialista társadalom teljes felépítése. Ez most a mi osztályharcunk döntő és központi kérdése. Minden cselekedet, ami a szocializmus teljes felépítését

mozdítja elő, osztályharcos cselekedj. Akkor mérjük a halálos, a végleges és az utolsó csapást hazánkban a kapitalista

rendszerre, ha ezt a feladatot

megoldottuk. Ez az osztályharcos feladat minden magyar

kommunista és minden magyar dolgozó számára.

Szeretnék néhány szót szólni egy elég nagy zajt okozott jelszóról. Arról a jelszóról van szó, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van. Az első és a legfontosabb, amit itt a kongresz- szuson is le kell szögezni, hogy ez a megállapítás természetesen nem tudományos tézis, hanem egyszerűen politikai megállapítás, ha úgy tetszik agitációs jelszó is, amely emberek viszonyára, nem pedig világnézetre vonatkozik. Az ideológiában ez a jelszó használhatatlan. Az ideológiában nem lehet válogatni ellenséges vagy nem élesen ellenséges között. Ellenséges minden elmélet, amely nem marxista—leninista, mert az ideológiákat nem lehet összekeverni, összebékíteni. Még egyszer ismétlem: az, hogy ki van velünk és ki ellenünk, nem az ideológiára vonatkozik, hanem az emberek viszonyára.

Bizonyos években pártunkban, sőt, nemcsak a mi pártunkban, hanem általában a kommunista pártokban elterjedt az a harci jelsző, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van, tehát ellenség. Arra gondoltunk, hogy fordítsuk meg ezt a jelszót, hisz különösen ma nálunk, az a helyzet, hogy aki nincs ellenünk, az tulajdonképpen, a dolog lényegét tekintve, velünk van.

Vegyük a legegyszerűbb példát. A Magyar Népköztársaságban azok az emberek, akik munkával keresik meg kenyerüket — és nem összeesküvéssel, bombakészítéssel töltik az éjje- 1eket és a nappalokat — reggel bemennek a munkahelyükre és dolgoznak, a valóságban velünk •'annak, még akkor is, ha esetleg az részükről nem tudatos, mert ha az országban az általános politika jó, akkor az iparban. a mezőgazdaságban, a szellemi munka területein a szo- '•’elista társadalom épül, s aki ’elgozik, az a szocialista társadalmat építi. A nagwonalúsáp °z esetben azért 16 és hasznos mert a kommunistáknak — de voltaképpen minden valamenynyire normállá politikai irányzatnak — arra kell törekedniük, hogy ne gyarapítsák ellenségeik számát, ne taszítsanak ellenségeik közé embereket, akik helyzetüknél vagy szemléletüknél fogva saját táborukba hozhatók.

Van osztályidegen és van osztályellenség. Ez két külön fogalom, s két különböző dolgot is jelent. Nem azt mondom, hogy öleljük keblünkre az osztályidegent, de azt mondom, hogy még itt is

tegyünk különbséget, az osztályidegen és az osztályellenség között, mert ha nem teszünk különbséget, nagyon nagy hibák fordulhatnak elő.

Van ugyanis osztályidegen, aki nem ellenség a szó köznapi értelmében, — és vannak saját osztályunkbeli, eltévedt, fekete bárányok, akik ellenségek. Ilyen is van. Nem számokról van itt

szó. hanem arról, hogy a fogalmak legyenek tiszták és világosak, s legyen világos, hogy kivel, hogyan dolgozunk.

Hogyan ítéljük meg az embereket

Nagyon fontos mindennapi munkánkban, hogy differenciáljunk, tegyünk különbséget az emberek között.

Mondok két példát arra, mit értek differenciáláson. Nálunk közismert fogalom az, hogy „horthysta katonatiszt”; Ha rágondol az ember, olyan dzsentrigyereket ért ezen, akit a szülei katonaiskolába, ludovikára küldtek és Horthynak jó fasiszta tisztje lett. Ez, mint osztálykategória, teljesen világos. Van azonban papír és van nyilvántartás, van adminisztráció — sokkal több, mint kellene. Valljuk be becsületesen, hány éven át volt papírokra írva az, hogy „horthysta katonatiszt”, s ha jobban megnéztek, akkor kiderült. hogy mindenkit, aki a második világháború időszakában bevonult, és tiszt volt, horthysta katonatisztként tartottunk nyilván. Pedig még a horthysta katonatiszteket is egyénileg kell elbírálni. Mindenki tudja, hogy legalább két fő kategóriájuk van. Az egyik az a bizonyos lu- dovikás horthysta katonatiszt. A másik orvos, mérnök, falusi tanító, aki valamikor érettségizett és utána katonai taníolya- mot végzett. A háború alatt — ha akart, ha nem, ha tetszett, ha nem — bevonult és katonatiszt lett. A felszabadulás után pedig a mi papírjainkon — egy fazékba dobva — így szerepelt: horthysta katonatiszt.

Ez a példa is azt mutatja, hogy differenciálni kell, hogy különbséget kell tenni.

Itt van a származás kérdése. Azt hiszem, erről már nem kell sokat vitázni. Mert. hogy mást ne mondjak, ha pedagógusaink például mentesülnek az eddigi kartotékozástól — azoknak az istenverte zöld vagy nem tudom milyen kartotékoknak a

kitől tögetésétől, rakosgatásálól — már az ott felszabaduló energiával nagyobb segítséget adhatnak a munkás- és parasztfiatalok tanulásához.

Társadalmi segítségnyújtásról beszélünk. Ha mi a paraszti osztályt az egész társadalom segítségével át tudtuk vezetni szocialista alapra, akkor nem tudnánk az egész társadalom segítségével talán a mostaninál is több munkás- és parasztíia- talt megfelelően támogatni a továbbtanulásban? Ha ezt a kérdést helyesen kezeljük, akkor újabb darabkát nyesünk It a protekciózásból is, mert a főiskolai felvételeknél már majdnem elmaradhatatlan volt a protekció;

Az egyik nagyon helyesen, elvszerűen és értelmesen eljáró egyetemi vezető rengeteg ilyen protekciót kérő levelet kapott és felbontás nélkül valamennyit betette a fiókba és elzárta. Amikor megkezdődött az új tanév, a kérelmezők 80 százalékától köszönő levelet kapott, amiért oly jól elintézte az ügyet: pedig el sem olvasta a leveleket. (Nagy derültség.)

Sok sürgető hang hallatszott a kongresszuson a gazdasági irányítás megjavításának szükségességéről. Vannak már meghozott határozatok, amelyeket végre kell hajtani — például az iparirányítás átszervezéséről — másokat mint például a mező- gazdasági irányítás továbbfejlesztését még elő kell készíteni. Tökéletesítésre szorul a felvásárlási szervezet is, bár vannak már helyes rendszabályok itt is. Az átvételnél és a minősítésnél például most már a termelőszövetkezet képviselője is jelen lehet, és így inkább ott vitatkozzanak. mintsem az árut ide-oda szállítgassák, miközben a fogyasztók a piacon várják és nem tudják, miért késik az áru.

Előtérben van tehát a jobb szervezeti formák kialakítása. Ami a helyi vezetők nagyobb felelősségét illeti, valóban kevesebb kérdés igényel központi irányítást, de hatékonyabb — és mindjárt hozzáteszem — a jelenleginél jobb irányítást, ugyanakkor bővíteni kell a helyi vállalati vezetők hatáskörét. Egyébként nem is minden helyi vezető követeli hatáskörének kibővítését. Vannak, akik nem szeretik, mert ez nagyobb felelősséggel is jár. (Derültség.)

Többen sürgették a vidéki ipartelepítést — nem utolsósorban azért, hogy a jelenleg háztartásban élő, de dolgozni akaró nőket is munkaalkalomhoz juttassák. Valóban helyes követelmény, hogy vidéken, még ott is, ahol nehézipar van, kiegészítő, könnyűipari üzemek létesüljenek. Ez, mint cél, az ötéves tervben benne van. Végrehajtása a beruházási lehetőségektől függ. Olyan mértékben haladhatunk tehát előre, amilyen mértékben beruházási alap a kormány rendelkezésére áll.

A mezőgazdaság egyes kérdései

Sokan foglalkoztak a mező- gazdasági termelés problémáival. Ez nem véletlen. Az iparban a kocsi a síneken megy. A mezőgazdaságban most születik az új, az erősödő szocialista mezőgazdaság rengeteg feladatot ad az egész pártnak, az egész társadalomnak, a többi között aa iparnak is. Most az egész népgazdaság további gyors és lendületes fejlődése attól függ, milyen ütemben sikerült a mező- gazdaságot az ipar szintjére emelni. Ez döntő kérdés most a mezőgazdaság, az egész nép számára.

Felvetődött itt három konkrét kérdés: három- és négyezer holdas területúek legyenek-e a termelőszövetkezetek, szűnjenek meg a gépállomások, s hogy a gabonatervet ne holdban, hanem métermázsában szabják (Folytatás a 3. oldalond j

Szavaznak a küldöttek.