Petőfi Népe, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-14 / 241. szám

Í «Mal

IMS. október 14, rmaíramp

A cigarettatárca

órája kérdezgeti már Varga főtörzsőrmester Kaszás Benedeket, de hasztalan.

Pedig a gyanú annyira alapos, hogy megesküdne rá: valamelyik cimborájával együtt az elmúlt éjszaka 6 ütötte le, s fosztotta meg a vásárról hozott négyezer forintjától Horváth Bélát, kinn, a határba vezető nyári asoron. Izgága, kötekedő ember volt világéletében Kaszás, a tanyavilág betyárerkölcsei szerint nevelkedett, kezéhez a korábbi években nem egyszer hozzátapadt másnak a tulajdona.

S most itt a rablás gvanúja. De a gyanú nem elegendő.

A fején kötést viselő Horváth, amikor reggel bejelentette kifosztását, annyit elmondott ugyan, hogy sohasem volt jóban a harmadik szomszéd Kaszással, 6 ez tudott róla, hogy vásárra vitte tehenét. Más semmi. No, meg annyi, hogy leütése után félig eszméletlenül mintha Kaszás suttogó hangját hallotta volna: „Csak a pénzt végjük el, a buksza áruló jel lehet... A cigarettatárcát is dobd el, csak a cigarettát tartsuk meg.”

Mindezt azonban bizonyítani is keli. Bizonyíték pedig nincs. Legalább a cigarettatárca megvolna. csekélyke „fiksz-pont”, amelyen megvethetné lábát a nyomozás. A bejelentés után azonban hiába volt kinn Varga főtörzsőrmester a nyárfasoron, • matatta át a tetthely környékét, nem találta meg a tárcát.

De a reményt nem adja feiL Annak ellenére sem, hogy ezzel a konok emberrel megpróbált már minden megengedhetőt.

Kezdte azzal, hogy csak úgy, kézből, megkínálta cigarettával. BttS a gesztustól a tyúktol vajok már általában közlékenyebbé válnak, s élpöttyenbenek csak egyetlen olyan szót is, ■mellyel a kihallgató kezébe adták titkuk fonalát Kaszás szófián maradt. Elfogadta a cigarettát, de csak azt hajtogatta tömören: fogalma sincs, miért gyanakszik rá a rendőrség.

— Szereti maga a családját? — kérdezte a körzeti megbízott, mert az asszony és a gyerekek emlegetésére a nagyobb bűnözők szíve is meg szokott lágyulni.

— Szeretem hát — felelte Kaszás, de csak úgy, mintha ezt mondta volna: tegnap esett az eső, ma sár van.

Nem egyszerű dolog a kihallgatás. Varga főtörzsőrmesternek eszébe jut az egyik volt csendőr, aki még tíz éve, amikor 6 próbarendőr volt, büszkén elmesélte a kocsmai pultnál, hogy ők, mármint a kakastóü magyar királyi vitézed bizony értettek a vallatáshoz. Egy pofon jobbról, egy balról, puskatus a vesébe, vessző a meztelen talpra, rúgás a gvomorba, — még azt is elvállalta a gyanúsított, amit nem követett el.

így viszont ma nem szabad lenni. Tiltja a törvény, tiltja a felfogás, erkölcs, minden, amit gyűjtőnéven így hívnak: népi demokrácia.

Ésszel kell élni!

S ha eddig is igazat adott, most százszor igazat ad Varga főtörzsőrmester annak a rendelkezésnek. amelynek eleget téve az elmúlt két évben elvégezte az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályát: Nem volt

Könyvespolc

p: 'ii Jánost

A VERSÍRÁSRÓL

E kiadvány a Kölcsey Ferenc Gimnázium Hl /b. osztályának ta-v gmióii munkaközösségében készült, dr« Adám L ászióné irányításával. A tanulmány megjelentetésének saagy tudományos Jelentősége van. Nemcsak azért, mert Csokonai hire« tudós barátjának eddig szinte Ismeretlen, irodalmi ritkaságszámba menő munkáját adja közre, hanem azért is, mert jelentősen nö- rc3 rerstsná irodalmunkat.

könnyű. Legalább minden második este kihívták az előadásról: verekszenek valamelyik tanyán, vagy lopják a kukoricát, vagy a jó ég tudná megmondani, mi miatt. Mások itt, e széles ta- nyavilágú környékem az emberek, mint a központosított falvakban, jó néhányam még másképp értelmezik az „enyém- tied”-et, mint általában.

De hát, ha tágította is az észt az az iskola, s növelik is az ott megszeretett könyvek, meg az új Büntető Törvénykönyv, amelynek anyagából három hónap múlva vizsgázik a megyén, — arról nem tanult, s nincs szó egyik kötetben sem, hogy miképpen lehet ezt a komor-konok Kaszás Benedeket vallomásra bírni. Mert 6 a bűnös, tízéves rendőri gyakorlatában szerzett tapasztalata alapján érzi a főtörzsőrmester.

Türelem, az kell ide. S közben figyelni a gyanúsítottat, szóval tartani, elmenni a témától, visszatérni hozzá, s keresni valami módot, amitől meglepődik az illető, s rést nyit konoksága kapuján.

S ékkor Varga főtörzsőrmesternek eszébe jut az, amiért reggel hiába motorkerékpározott ki a nyárfasorra.

Lassan, de csak negyedrészt, kihúzza íróasztala fiókját, s mintha egyéb dolga sem volna, csupán unalomból tenné, kattintgatni kezdi a saját cigarettatárcáját.

Egy kattintás — ős Kaszás felfigyel. Még egy, — a gyanúsított a lélegzetét is visszafojtja. Harmadik, — már kiegyenesedik a széken. Negyedik kattintás — s Kaszás Benedek ültéből félig feláll, hogy lássa azt a tárcát. De nem látja.

— Nézze, Kaszás. Maga jól tudja, hogy enyhítő körülmény a beismerés. Megvan a cigarettát* Ja is...

— Hát, ha már így van, bevallom.

És mondja sorra: cimborájával, Kertész Ferkóval hogyan ütötte le és rabolta ki Horváth Bélát

Tarján István

4

Szüretre félesztendő« bürgét

vágott le az öreg Kustán. A zsuppfedeiű présház előtt viharedzett cseresznyefa állt ennek a törzsén nyúzta meg a bárányt. Ott is hagyta a bőrt kifordítva, lusta legyek dőzsöltek az opálos irhán. Egy darázs közéjük csapódott kíváncsian, de elijedt a faggyúszagtól és dünnyögve vetette magát a préskádra.

Dani a prés csavarját hajtotta; tömzsi teste a rúdnak feszült, erejétől nyöszörgött a faalkotmány. A kád alján zavarosan, cukortól ragadósan csörgött a dézsába a sárga must. Megállt, vastag karját pihenésre lógatta. Fedetlen fején bozontosán kuszálódott a sűrű, fekete haj, csontos arcát odatartotta a szélnek, amely Muraköz felől lengette át Pannóniába a déli országok langyos lehelletéti Innen a cseresznye- fa árnyékából túl látott az országhatáron, mozdulatlan hullámokként redőzték a messze tájat Szlavónia lankái, amott pedig, a magasabb hegyek irányában Ausztria nyújtózott, sö- tétebb színekbe takarózva. Dani nem gondolt se a drótsövé- nyes országhatárokra, se a politikára. Csak a szerelemre. Éber álmodozásában nem is zavarta semmi, mindössze az erőszakos kecskedarázs kóvályNegyedszázados a bajai múzeum

Déry Frigyes sikertelen kísérlete után állandóan foglalkoztatta a bajaiakat a múzeumalapítás gondolata. A terv azonban csak évek múlva valósult meg. A bajai származású Artinger (Oltványi) Imre 1935-ben felajánlotta, hogy modem képgyűjteményt ajándékoz Bajának, ha a város a helyiséget és a fenntartást biztosítja. 1937-ben, 25 évvel ezelőtt nyílt meg a nagy- közönség számára a kis gyűjtemény Miskolczy Ferenc vezetésével. Mint testvérintézményt hozták létre ugyanakkor a Városi Múzeumot, melyet Borsay Jenő nyugalmazott jegyzőre bíztak. ö hallatlan szorgalommal — és minimális anyagi eszközökkel gyűjtötte elsősorban a várostörténeti emlékeket.

A múzeum igazi fejlődése a felszabadulás után indult meg. Helyiségeket, tudományos és segédszemélyzetet, korszerű felszerelést kapott, s így már megindulhatott a tervszerű gyűjtő és feldolgozó munka, s ennek eredményeként az igényes kiállítások rendezése. Negyed század alatt a vidéki múzeumok sorában a legnagyobbak és legszebbek közé jutott.

A múzeumi hónap keretében október 11-én ünnepelte a bajai múzeum fennállásának 25 éves jubileumát.

S. E,

Készülő

új magyar filmek

Értesülésünk szerint Újból megfilmesítik Mikszáth Kálmán Beszélő köntös című históriáját. Tudomásunk szerint a kiszemelt rendező — Palásthy György — modem, szélesvásznú, színes, zenés komédiában idézi fel a szatíra tükrében átrajzolva a régvolt eseményeket.

Film készül Kosztolányi Pacsirta című kisregényéből is — Psota Irénnél a címszerepben — és Fülöp Jánosnak, a Kortárs 1961 fehári számában közzétett özvegy című elbeszéléséből.

főtt körülötte áEthataitos vitézséggel. Jókedvűen féléje legyintett, pofozó mozdulattal, aztán elégedetten sóhajtva nekifeküdt a préscsavar rúdjá- nak. A must el vékonyul t erecs- kéje mindjárt bővebben patakzott.

Apja a szőlősorok végében

piszmogott a birgepaprikással Szokása volt harminc esztendő óta, hogy ő főzze meg a szüreti báránypörköltet Fontoskodva hajlongott a fűszerillatú füstben, annyira odafigyelt a dolgára, mintha a világot készült volna újrateremteni. Erős- csőn tú, derék ember volt az öreg, széles háta alig hajlott meg, fekete bársonynadrágja legényesen feszült a combjára. Térdét is csak azért tartotta beroggyantva. mert a szolgafáról mélyen függött alá a húsz literes bogrács. Hosszúnyelű fakanállal kalamolt bele a halkan rotyogó paprikásba, majd tavaszi venyigét tűzdelt a bogrács alá Letérdelt, kérges újjai- val parazsat csípett a rézkupak ú pipára. Mintha rajta kívül nem lenne más se égen, se földön, kihúzta magát komótosan, nagy élvezettel szopogatta a pipát és úgy tekintett szét a tájon, mint akinek köteles számot adni a természet megérteit gazdaságáról.

Bent a szőlőbokrok csipkés levelei között kacarásztak a

Gerencsér Mikló»«

VADGALAMBOK

— Kisregény —

Búcsúzóul

T

íz napig volt vendége Tamási Aron a kiskőrösi földművesszövetkezetnek.

Járta a községeket, ellátogatott a szövetkezetekbe, állami gazdaságokba, irodalmi esteken találkozott olvasóival, s ismerkedett az emberekkel, akik küzdenek errefelé a homokkal, s önmagukkal is, hiszen bennük éppen olyan nagy változások zajlanak le mostanában, mint a körülöttük lélegző nagytáblás határban.

A neves vendég járt-kelt, figyelt, gyűjtötte az élményeket, az itt születő új élet izeit — már ahogyan az Író teszi mindig, még szándéktalanul is, hogy a felgyülemlett „anyag* a maga eredeti frisseségében, vagy átalakulva testet önthessen előbb-utóbb a műben.

É

ppen ezért nem is szándékozunk részletesen beszámolni a tíz napról, hiszen megteszi ezt valamiképpen, majd maga Tamási Áron. Csak egy-két kedves kis apróságot jegyzünk itt fel kendőlobogtatásképpen a távozó becses vendég után.

A Kossuth Szakszövetkezetben, Csengődön éppen pálinkafőzés volt, s kínálgatták a helybeliek az ősz Mestert, kóstolja meg, ilyen van itt mifelénk. Némelyek talán kicsit gonoszkodva is lesték, mit szól az immár sok éve pestinek számító torok a jóféle, tüzes vidéki nedűhöz.

Tamási előbb szemlélgette a pohárkában fénylő nemes lét, s ekkor már a körülállók gyanakodtak: hm. hm, ugyanbizony, talán mégis ért az efféléhez a vendég. S ő aprót kortyolt, csettintett, majd leengedte a többit is. Aztán csak ennyit szólt zengő, mély hangján:

— ötvenhárom fok.

Még a szakértő szemek is elkerekedtek a csodálkozástól, amikor a fokolóról olvasták: 52,5! Ekkora pontosság bizony nagy szó még a „kebelbeliek” között is.

E

gy másik jóízű históriát 6 maga mesélt Félegyházán, ahová átrándult Kiskőrösről író—olixisó találkozóra. Sok év után bevallotta, hogy érettségin Petőfi hozta legjobban zavarba. Azt kérdezték tőle, melyik legnagyobb költőnk leghíresebb költeménye?

Sok híreset ismertem — mesélte —, de melyiket mondjam? A bizottság két tagja is, súgott, mindegyik mást. Egyiknek se akartam véteni, s kivágtam: Szeptember végén Reszket a bokor — elégségesre azért átengedtek.

S végül, hadd álljon itt, amit ö maga mondott a kiskőrösi napokról:

— Valóságos hősköltemény, ami a körösi homokon folyik. Csodálatos, amit a gazdaságokban láttam, s még csodálatosabbak az emberek, akik mindezt megteremtették és teremtik folyvást továbbra is. Ez a nép, amely ezer éven soha nem volt a föld birtokosa, most új reményekből támadt hittel harcol a végre sajátjáért. Először elgondolkoztam: vajon az egyéni nagybirtok elérhetett volna-e ide? De minden nap, minden beszélgetés arról győzött meg, hogy nem, mert tulajdonosainak semmi köze nem volt ehhez a valósághoz, ehhez a néphez. Az akadémikus kérdést« az élet válaszolt nekem, s ez volt a legnagyobb élmény.

A nagy élmény az író anyaga, amelyet majd megformál, s visszaad nekünk.

Búcsúzunk, kedves Tamási Áron... és visszavárjuk.

MESTER LÁSZLÓ

szüretelő lányok, mint boldog madársereg. Világos keszkenők, fénylő arcok villantak elő, s Idős Kustán Dániel olyasmire gondolt, amit nem Iliik kimondani, amikor az egyik szőlősorban szoknyát látott feszülni a puttonyt emelő lány tomporán. A pipát kivette fogai közül, megnyalt» a szája szélét, penészes bajusza csál éra állt az alattomos mosolytól. Hiába tartotta a közmondás, hogy az öreg kecske is megnyalja a sót, tudta, hogy ehhez neki aligha lehet már reménye. Hanem a fiának szívesen választott volna menyecskét. Hiányzott a házból az a fajta egészséges levegő, amelyet nem az erdők lélegze- nek ki, nem a zápor mos tisztára és nem a fagy frissít meg. hanem csak a fiatal fehércseléd tud párázni magából. Nagyon kellett neki az ilyen közelség, talán jobban, mint a vén kandúrnak a kemence melege.

Újra megkavarta a paprikást, majd a fia felé ballagott pd- pázgatva.

— Tudod-e, hogy még az idén szeretnék táncolná a lakodalmadon? — mondta és kajánul a fiára nevetett.

Dani hirtelen elengedte a prés rúdját. boldog csodálkozással meredt az öregre.

— Hiszen akkor egyet akarunk. édesapám!...

Négy lány lépett ki a szőlőből. ringón hozták a puttonyt, könvökük hegvpsen- peckesen elállt, ahogy fogták a nu+tonv' szíját. Érett mellük előre duzzadt a vékony blúz alatt, lábikrájuk ingerlőn feszült meg a kapta+ótól.

— Van itt fognivaló — nézett gyönyörködve az idősebb

Kustán a közeledő lányok feJA

— Csak aztán jó helyre nyúlj.

A legény nem szólt, csak tétován mosolygott. Megvárta« amíg a lányok kiborítják a puttonyt, s visszahúzódnak a szőlőbe.

— Szépek ezek is — pillantott utánuk merengőn —, de másnak szépek. Az enyém máshol szüretel.

Az öreg Kustán álméTkodvs

döbbent rá a legény furcsa

nézéséből, hogy a fia máris szerelmes. Pipáját erősen a markába szorította, a hangja meg

számon kérő lett.

— Aztán hol?

— Ott lent a völgyben — intett fejével Dani keleti irányba. Ahova az intés szólt, ott felejtette a tekintetét. Csontos arcán elömlött a jóság és ettől a szelíd önfeledtségtől egyszerre keserűnek érezte a pipát az öreg.

— Csak nem az a koldusivadék?!... — kérdezte kiáltva és dühös fintorra] köpött a cseresznyefa felé. Kiáltása elrebben tette a legyeket az irháról.

Dani csak bólintani akart, de a dac kurta, keménv mozdulásra rándította a fejét.

— Pedig az. És megkérem, hogy ezentúl más szót használjon felőle. Mert akár tetszik valakinek, akár nem, mi ketten

ősze tartó zunk.

Az apát haragosra hökkentette ez az engedetlen beszéd, a szeme is ki meredt és hosszú nercen át veszélyes hallgatás ágaskodott közöttük. Végre mintha megfeledkező volna a virágjáról, mefó»*tő kunrogás n’dotta le a—áw;] a fa<ry0t

— Bolond bika te — nyúj-