Petőfi Népe, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-12 / 239. szám
i 1962. «fctfbe* 1X péntek Jemen hadiáSlapotban van Szaud-Arábiával A nukleáris problémáról tárgyal ax ENSZ De Gaulle eszközei A JEMENI Arai) Köztársaság hadiállapotban levőnek tekinti magát Szaud-Arábiával — mondotta « MEN közép-keleti hírügynökség tudósítójának Bajdani miniszterelnök-helyettes, aki egyben a jemeni hadsereg főparancsnokának helyettese. A jordániai rádió közlései szerint a trónkövetelő Hasszán csapatai előrenyamulóban vannak. Egyes egységek a Vörös-tenger partján harcba is bocsátkoztak a köztársaságiakkal. A reakciós törzsi csapatok között szaud-arábiai és jordániai egységek is harcolnak. Az általuk használt kézi és gépi fegyverek pontosan egyeznek azokkal, melyeket az adeni hadsereg alkalmaz. A támadás egyébként Hasszán erői részéről az adeni brit protektorátus területén levő Baijan falu térségéből indult ki. Moszkvai politikai körökben egyértelmű rokonazenwel és együttérzéssel figyelik a J ©itteni Arab Köztársaság kormányának első lépéseit, amelyek célja a külföldi katonai intervenció leküzdése, az évszázados feudális rabság következményeinek eltüntetését szolgáló reformok megvalósítása, a belső konszolidáció. Ugyanakkor elítélően nyilatkoznak a nyugati imperialista hatalmak furcsa „semlegességéről” és megállapítják, hogy ez az álláspont nem más, mint spanyolfal, amelynek leple alatt megkísérlik vérbefojtamd a most kikiáltott köztársaságot és visszaállítani a régebbi elmaradott. népellenes önkényuralmat. Felhívják a figyelmet arra, hogy a jemeni forradalom elfojtására küldött fegyverek jórészt amerikai gyártmányúak. A szovjet külpolitikai kommentárok hangsúlyozzák: elmúlt az az idő, amikor az imperialisták büntetlenül avatkozhattak fegyveres kézzel más államok belügyedbe. Hruscsov miniszterelnök Szálaihoz intézett táviratában hangoztatta. hogy a Szovjetunió népei megengedhetetlennek tartanak bármely külföldi beavatkozást Jemen belügyeibe. NAGV JELENTŐSÉG 0 ügy tárgyalását kezxlte *i az ENSZ-közgyűlés politikai bizottsága: rátért a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésével kapcsolatos vitára. A vitában felszólalt Zorin szövi et iöiidött. Rámutatott: Stevenson amerikai küldött felszólalásában az Egyesült Államok régi az jjmerikaiaknak a helyszíni ellenőrzéssel kapcsolatos elgondolásait kommentálva, hogy a nemzetközi ellenőrző szerveik képviselőinek „kössék be a. szemét”, amíg az ellenőrzendő területre el nem jutnak. Zorin hangoztatta, nincs szükség arra, hegy bárkinek is bekössék a szemét, hiszen arra sincs szükség, hogy „bárki Is idegen házba lépjen”. Az államok enélkól is eléggé pontos és megbízható eszközökkel rendelkeznek a nukleáris kísérletek tilalma megtartásának ellenőrzésére. A legnagyobb akadály, amely az egyezmény megkötésének útjában áll, az Egyesült Államok és szövetségeseinek álláspontja — mondotta Zorin. A Szovjetunió ugyanis síkraszáll mindenfajta nukleáris kísérlet azonnali betiltásáért. A Szovjetunió kormánya támogatja azt a semleges részről érkezett javaslatot is, mely szerint 1963. január 1-től mindenfajta nukleáris kísérletet be kell szüntetni; DE GACIX.E még két íziben szél a választókhoz az október 28-i népszavazás előtt Először akkor áll a mikrofon elé, amikor megnyitja a népszavazást kampányt A népszavazás előestéjén pedig majd még egyszer rá .akarja beszélni a franciákat szavazzanak igennel. A harc de Gaulle és a köztársaság védelmére kelt politikai erők között egyenlőtlen eszközökkel folyik. Az Humanité rámutat milyen súlyos feladatok előtt állanak a demokratikus erők a közvélemény felvilágosításáért indított harcban. De Gaulle ugyanis az igen szavazatokat arra akarja felhasználni, hogy ráerőszakolja Franciaországra személyi uralmát. Ez pedig nem egyéb egyszerű diktatúránál. Minél többen szavaznak e diktatúra ellen, annál kedvezőbb lesz a választások eredménye a munkásosztály, a demokratikus erők szempontjából. De Gaullenak erős fegyver« vannak, szabadon rendelkezik az összes hírközlő eszközökkel és bizonyára nem riad vissza a nyílt provokációktól sem, hogy megzavarja és megfélemlítse a közvélemény egy részét Az Humanité rámutat, hogy az igazságért folytatott nagy harcnak megvannak a munkásosztály számára most is a kedvező feltételek. Ölabö Francu-eüenes tüntetésed Itáliából RÓMA (MTO Milánóban, Rómában és Pa termában szerdán is folytatódtak a tüntetések a spanyolországi fasiszta rendszer ellen, a Cranooósta hatóságok által bebörtönzött hazafiak szabadon- bocsátásáért Rómában a legkülönbözőbb irányzatú pártok és tömegszervezetek csütörtökre is nagyszabású tömegtüntetést hirdettek. A tüntetésre szóló felhívást a kommunisták, szocialisták, köz- társasági pártiak mellett a kereszténydemokrata ifjúsági szervezetek is támogatják. Milánó érseke után Cumeo érseke is táviratban kiérte Franco spanyol államfőt, bocsássa szabadon s letartóztatott diákokat. Amerika' nyomás Olaszországra Nagy visszhangot váltott ki Olaszországban az Interprets hírügynökség jelentése, amely szerint az amerikai kormány nyomást gyakorol az olasz kormányra annak érdekében, hogy Olaszország ne építsen olaj szállító hajókat a Szovjetunió ismét a magaslégkorben NEW YORK. (TASZSZ» Az Egyesült Államokban szerdán bejelentették, hogy az USA a következő vasárnap vagy hétfőn magaslégköri nukleáris robbantást hajt végre a Johnston-sziget térségében. Az amerikai atomenergia bizottság közleménye hangoztatja, hogy a robbanás ereje nem haladja meg az egymillió tonna trinitro- toluolt. Vihar a konzcryatÍT párt éri értekezletén A konzervatív párt llandud- nói értekezletén nagy vihar tört ki a lakásépítésről folytatott vita során. A szónokok egymás után utaltak a reménytelen lakásigénylők: lajstromának s a hajléktalanok seregének állandó növekedésére. — Hangoztatták, hogy az ország az ingatlanüzérek és lakbéruzsorások paradicsoma. Sir Joseph Keith Sinjoton lakásépítési miniszter válaszában beismerte, hogy Angliában még félmillió nyoanortanya létezik és H Rémet Kommnirsta Párt férés zászlói Kain felett Szerdán a nyugat-németországi Köln lakóinak figyelmét szokatlan látvány vonta magára- A város felett robbanó rakéták nyíltak szét: és kihullott belőlük négy ejtőernyő. Az ejtőernyőkön lassan szálltak a levegőben vö- cös zászlók: „NKP” felirattal. Ugyanakkor, mint ax eső, úgy érsfiottak a városra a Német IflUCi iri. — új hadjáratot ígért eltüntetésükre. Liverpool küldötte figyelmeztette a minisztert: — Nem akarunk újabb látványos miniszteri látogatásokat és szemléket. Az ilyen komédiák nem teremtenek új lakásokat. Légi provokációk Kába ellen A kubai forradalmi fegyveres erők minisztériuma közleményben jelentette be, hogy október 7-én egy amerikai katonai repülőgép megsértette Kuba légiterét. Október 9-én egy másik amerikai katonai rakétameghajtású repülőgép kilenc lövést adott le Oriente tartományban, a guantanamói támaszponttól nyugatra. A kubai fegyveres erők minisztériuma ezt a cselekményt agresszív lépésnek minősíti a kubai nép ellen. Október 7-én egy amerikai kalózgép zavarórepülést végzett a Druzsba nevű szovjet tank- tudó fölött számára és tiltsa meg a zászlaja alatt haladó hajóknak szovjet áruk szállítását Kubába. A hírügynökség szerint az olasz kormány kész elfogadni az amerikaiak „baráti tanácsait”. Az Olasz Kommunista Párt parlamenti képviselői azonnal interpellációt intéztek a kormányhoz, hogy megtudják Fanfara miniszterelnök tényleges állásfoglalását étiben a kényes kérdésben. Orőmtüntetés Jemen fővárosában a monarchia, megdöntése, a köztársaság kikiáltása irtán. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat* Nemzetközi írótalálkozó Nemzetközi írótalálkozó Berlinben, « német—szovjet barátság házában. — Vladimir Pozner (halról a második) beszélget Jean-Pierre Said-val (jobbról a második), Henri Alleg egyik munkatársával a találkozón. Balról Kurt Stern NDK-beii író. (MTI Külföldi Képszolgálat) Céltudatosan — a gazdálkodás javításáért Pártunk Közp>»ü Bizottsága kongresszusi irányelveiben a többi között meghatározzál * mezőgazdaság előtt álló alapvető feladatokat, s hangsúlyozza: „Gazdasági előrehaladásunk sarkalatos kérdése a mezőgazdasági termelés gyom ütemű fejlesztése.” Ennek egyik fő feltételeként pedig kimondja: — „Azon keli fáradozni, hogy a mezőgazdaságban, kiépítsük a nagyüzemi termelés korszerű anyagi, technikai bázisát.’* Annak érdekében, hogy a kongresszusi irányelvekben meghatározott feladatokat minél gyorsabban és sikeresebben oldhassuk meg termelőszövetkezeteinkben, véleményem szerint a legfontosabb az, hogy a természeti, közgazdasági és üzemi adottságoknak megfelelően határozzuk meg a fő termelési irányt, helyesen válasz- szuk meg a társüzemágakat, úgyszintén a kisegítő üzemágakat. Mivel zömében kialakulóban levő nagyüzemi gazdaságokról van szó, helyes, ha Ismételten számításokat végzünk, hogy feladatainkat hogyan oldottuk meg, A számítások ugyanis segítenek rámutatni az alapvető termelési kérdésekben elkövetett hibákra, a ösztönöznek azok kijavítására. Nézzük meg: milyenek termelőszövetkezetünkben, a kiskunfélegyházi Dózsa Tsz-ben a természeti és üzemi viszonyok, mit tettünk az utóbbi években, és mit kívánunk tenni a kongresszusi irányelvekben meghatározott feladatok megoldása érdekében. tí Hit tükröznek a számítások Talajaink 65 százalékának rossz a természetes termékenysége. Megtalálható a kötött, középkötött és a laza talajok valamennyi válfaja. A felszín hullámosnak mondható, a hullámok alján kopolyák, majd rét- és legelő terület-részek váltják egymást. A szántó egy része termőszikkel kezdődik, majd a hullám tetején az úgynevezett passzát-homok, és foltokban érces részek vannak. A termőréteg vastagsága rendkívül változó. Az 5468 kh területből a 3136 kh szántó 164 parcellából áll, s ezeket néhány tábla kivételével rét vagy legelő határolja szabálytalanul. Az így kialakított táblákat is tarkítja a szik és az érc-folt, Az éghajlati tényezők is kedvezőtlenek. Az évi csapadék mennyisége 400 és 600 mm között váltakozik. A csapadék elosztási aránya az utóbbi három évben rendkívül kedvezőtlen. A kukorica címerhányása és csőképződése idején például mindössze 5—15 mm volt. A víznyerés lehetősége öntözés céljára egyszerűbb megoldással lényegtelen. Nyolc erőgéppel, két RS— 09-essel, három K—25 Zetorral, két Belorusszal és egy Zetor Szuperrel rendelkezünk. Ami közös gazdaságunk múltját illeti: az Í959-es évet közel 1 millió forint mérleghiánnyal zárta a tsz, s többek között annyi _ improduktívan felhasznált hitele volt. hogy a kamattal együtt a hiteltörlesztés ősz- szege meghaladja az évi félmillió forintot. Az improduktív hitelállomány az összes hitelnek mintegy a 65 százaléka; Levontuk a tanulságot Mit tettünk az utóbbi három évben, különösen a területnövekedés után — tehát az utóbbi két év alatt — a gazdálkodó javításáért? Levontuk a tanulságot az addigi gazdálkodásról, mérlegeltük az összes körülményt, s eav nek alapján meghatároztuk ■ gazdasági termelés irányát, a társ- és a kisegítő üaemágakatj ezek méretét és a közveüea elérendő feladatokat, TTiiVt i álláspontját ismételte meg, s azzal a nevetséges javaslattal hozakodott EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN