Petőfi Népe, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-21 / 247. szám
Közeli tervek a megyeszékhely szépítésére és parkosítására Októberi nyár *-**3QQCXXXXXJOCXXXX* A tanítványokból tanárok lettek Amikor a közelmúltban Kecskemét egyik, néhány évtizeddel ezelőtt Amerikába szakadt szülötte látogatásra érkezett az óhazába, itt szerzett tapasztalatai alapján megjegyezte: „Budapesten azt találtam. amit körülbelül vártam is. Szűkebb szülőföldem, Kecskemét fejlődése azonban kellemesen meglepett. Főleg a dekorációja, a parkosítása igen kedves...” Jóllehet a város vezetői nem hallották ezt a megjegyzést, helyes érzékkel látják azonban, mit tesz a külcsín, a szépen fejlődő megyeközpont még erőteljesebb parkosítása, virággal1 Való díszítése. Ez a meggondolás serkentette a közelmúltban egy félnapos városi körsétára a vb vezetőit, osztályvezetőit, s velük együtt az erdőgazdaság, B Közúti Üzemi Vállalat, a Vízmű vállalat és még néhány érdekelt szerv képviselőit. A helyszíni szemlélődés célja: Kecskemét jövő évi és az 1963 Után következő évek parképítéséhez elgondolások gyűjtése. Az útépítésben az idei jelentős, sok évtizedes lemaradást behozó előrelépés és a jövőre várható hasonló mérvű folytatás mellett nagyon jogos ez a szépítési igény. Nézzük azonban, milyen eredménnyel járt a körséta! Közkedvelt állandó szórakozó. kirándulóhellyé tenni a Műkertet — ez az egyik közvetlen cél. Míg a MÉSZÖV két és fél millió forintos beruházással 1963. május 1-ig korszerű, télen-nyá- ron egyformán hasznosítható vendéglátó egységet varázsol a sok lehetőséget kínálgató kertbe. ugyaneddig az időpontig a városi tanács gondoskodik a kert virágágvásokkal való díszítéséről. vízvezetékkel való ellátásáról, autó parkírozóhelyről és nem utolsósorban a gyakoribb busziáratról. A közeli Csongrádi úti új víznyerő telep jóvoltából azonban formálódnak már a Műkerttel kapcsolatos távolabbi tervek is. PETŐFI NÉPE A M&svar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Weither "Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: Mezei István igazgató Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér 1 szám Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16 Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: ^ 8 helyi postahivataloknál is kézbesítőknél ^Előfizetési díi 1 hónapra 12 forint Bács-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 11-85 Ilyen például a csónakázótó létesítésének gondolata. A másik a Műkert környékének, nevezetesen a Csongrádi útnak a rendezése, csinosítása. A körséta a Kuruc tértől, a Kuruc körúton tovább a sportpályáig, onnan a Bethlen körúton az épülő új MÁVAUT- állomásig, majd a Ceglédi úton folytatva a Budai kapuig vezetett. Kecskemét átmenő forgalma ugyanis a buszállomás áttelepítésével elsősorban erre terelődik. Minden lehetőség adott a parkosításra, s ami még hiányzik, megcsináljuk! — vélekedtek a séta résztvevői. így született az elgondolás arra, hogy jövőre az imént sorolt útszakaszok két oldalán a Bethlen körútihoz hasonló szegély-parkok létesülnek, s mivel a virág egyik éltetője a víz, ennek az odavezetését is biztosítják. Kellemesebb színfolt formálódik a jövő év tavaszán a sportpálya, illetve a víztorony melletti, idáig a Mezőgazdasági Ktsz és a helyi földművesszö- vetkeäfet által elfoglalt területen. A december végéig felszabaduló terepen néhány kis pályával és közötte szalagparkokkal a sportpálya bővül bizonyára sokak örömére. Az új MÁVAUT-állomás épíA pártértekezletek ünnepélyes és mély tartalomban bővelkedő eseményeiről már számot adtak a megyei sajtó elmúlt hetekben megjelent példányszámai. Ki adhatna azonban számot mindarról az ezernyi apró epizódról, amely kísérője minden jelentős alkalomnak, még a legkomolyabbnak is. Mert hiszen a termelő munka, az üzemi élet is meg- termi a maga derűs perceit, a mezőn felcsendül a dal, elcsattan a tréfa — akarva akaratlan az értekezleteknek is születnek „oldottabb" percei, mosolyt vagy éppen könnyes meg- hatódást fakasztó pillanatai. » Egy óra 45 percet vesz igénybe a beszámoló — így kalkulálták előzetesen, de már eltelt jó másfél óra és még csak a közepénél tart beszédével a pártbizottság titkára. Nem siet, szép tiszta kiejtéssel mondja a szöveget, hogy a terem végében is mindenki megértse. Nétését a víz- és csatornahálózat lehelyezése vezette be. Novemberben elkészülnek az autóbuszállomás forgalmi útvonalai. A váró jövő év májusában való átadásáig ez év december elejétől ideiglenes fedett tér szolgálja az utazókat. Ezzel egyidőben kezdődik él a szálloda előtti régi buszállomás bontása, az előtte levő tér ke- ramit-kockáinak felszedése, a parkosítást előkészítő földmunkák elvégzése és a villanykábelek lerakása, tavasszal pedig maga a parkosítás. Megtisztul tavaszig a különböző raktáraktól az új buszállomás kömvéke is, ahol ugyancsak nagyaránvú. angol táikert jellegű parkosítás kezdődik. A szemlélődés befelező szakasza az új köztemetőhöz vezető út és a temető előtere volt. Ennek parkosítását beszólták még a körséta résztvevői, amit a virágültetéseken kívül — füvesítéssel, faültetéssel — még ebben az évben előkészítenek. Távlati elgondolásokban és közvetlen célkitűzésekben gazdagon kamatozott a tanácsvezetők által kezdeményezett városnézés. Még az őszön megkezdődő és tavasszal folytatódó parkosítással a városkép díszítésében is nagvot lép előre Kecskemét. S mivel a parképítés munkálataiban nagyszerűen lehet kamatoztatni a szépet szerető lakosság kínálta, társadalmi segítséget, kiaknázásával számolnak is a város vezetői. Ahogyan a kertészeti technikum diákjai kérték. hogy veavék igénybe segítségüket a MÁVAUT-állomást körülvevő park építésében, gondozásában, bizonyára akadnak 'Ckes patronálok más területen Is. Ahol pedig jövőre még nem kerülhet sor a város ereiéből létesítendő park építésére. a lakosság öntevékenységének kínálkozik nagy tere. A Széchenyi körúton és a város számos pontján sok dicséretes példa van már. s bizonyos: a rohamosan szépülő Kecskemét még többeket serkent erre. Perny Irén hol el is kell térni a leírtaktól, hiszen az élet friss gondolatokat is felvet. Például az őszi mezőgazdasági munkával kapcsolatban. Mi tagadás, kissé rekedt már a hangja, nem könnyű feladat ez, próbálja meg, aki nem hiszi. Sóvárogva néz a vizeskancsó és a poharak felé, de nem állhat meg folyton az ajkát nedvesíteni, hiszen megtette már néhányszor. _ Egyszer csak nyílik az ajtó, s úttörők lépnek be, hogy köszöntsék a pártértekezletet. Szívderítő percek. Lelkesen tapsolnak a jelenlevők. Az előadó hálás pillantásokat vet a munkát megszakító kis úttörők felé. s mint a szomjas vándor, jót hörpint a kristálytiszta, hűsítő vízből... • A jelölő listára felvett nevek mellett az illetők rövid életrajzát, munkájuk jellemzését is felsorolja a bizottság elnöke. Volt kukikos, most járási vezető —, akadémiát végzett taA KÖZEIMŰLTBAN módom nyílt arra, hogy megtekintsem a kiskunhalasi KlSZ-lakásépít- kezést és betekintést nyerhessek annak megszervezésébe. Mi ba- jaiak, akik úttörői voltunk ennek a mozgalomnak, örömmel tapasztaltuk a Halason látott eredményeket. Emlékezünk még azokra a napokra, amikor a kiskunhalasi tanács vezetői Bajára látogattak tapasztalatokat szerezni a KISZ lakásépítkezés ügyében. Mi szívesen adtunk tanácsot. Legfőképpen annak örülünk, hogy leszűrték a helyes és jó tapasztalatokat, s hozzáadva kiváló szervezési munkájukat, 1962. májusában Halason is megkezdték 15 ikerház építését. Ezek átadása ugyan most van folyamatban, de már hozzákezdtek újabb hét, összesen 14 lakásból álló házsor építéséhez is. SZÁMUNKRA az volt a legnagyobb meglepetés, hogy kiskunhalasi „tanítványaink” a jobb szervezőmunka által kínált gazdaságosságot kihasználva 108 ezer forintért már három szoba, összkomfortos lakásokat építettek, a házak előtt és a bejáratoknál betonlapos járdákkal, lakásonként külön elkerített udvarokkal, sőt az udvarokban már 8—10 szépen fejlődő gyümölcsfát is telepítettek mindenütt. Mindez alig 15 ezer forinttal került többe, mint a Baján épült első kétszoba, összkomfortos kislakások. AMIKOR örömmel vesszük tudomásul hajdani tanítványaink sikerét, némi önkritikával azt is meg kell állapítanunk, hogy Baja a lakásnyerés tekintetében egy kissé mgrekedt a fejlődésben. A magas költségek miatt például jelenleg nácstitkár —, hajdani cipészsegéd, aki érettségizett, jelenleg jogot tanul —, tsz-elnök négy gimnáziummal, most a mezőgazdasági technikum hallgatója. — Esti egyeteme is van, azt is elvégezte, a mi elnökünk! — kiált valaki a hallgatóságból, s a bizottság elnöke mosolyogva firkantja oda a listára a spontán kiegészítést. Hiába, tudomásul kell venni, hogy az ilyesmit is számontart- ják ma már falun. Hiszen az ő emberükről van szó, aki közülük emelkedett vezetővé. Nagy dolog ez, s nem lehet csak úgy átsiklani fölötte. De nem ám! Hadd lássa, hallja meg ez a sok összegyűlt ember itt. aki most a járást képviseli, méghozzá nem is akármilyen fórumon. * A neves termelőszövetkezet ifjú brigádvezetője, a KISZ leánycsapat irányítója, akinek eddig már 210 munkaegysége van, s csapatának tagjai is elérik a 180—200 munkaegységet, kíván szólni. Eredményeik közismertek a járásban, s azzal stagnál a nagy buzgalommal elindított emeletráépítések ügye. S a korszerűség, impozáns külső, városiasabb jellegű megoldás tekintetében is példát vehetnének KISZ-lakásépítőik is a halasiaktól. Ügy vélem, hasznos lenne, ha a hajdani tanító most ellátogatna a volt tanítványhoz, aki idő közben „tanárrá” fejlődött sok tekintetben. A Bajai Városi Tanács képviselői számára biztosan számos tapasztalatot adna a kiskunhalasi KISZ- lakások megtekintése. Gácsér Gyula Baja Jó! megmondta — Hamar jöttél haza a he^edűóráról. — A tanár úr rosszul lett, amikor a gyakorlatot lejátszottam. küldték ide a pártértekezletre, hogy ezekről is beszéljen ebből az alkalomból. Csak hát ennyi ember előtt, olyan sok formás és okos hozzászólás után elmondani mindezt nem is olyan egyszerű dolog. Ilyesmit érezhet Zsuzsa is, aki most akadozva olvassa a szünetben le- körmölt kis beszédét. Sóhajt, pirul, roppant restelli a dolgot, de nem látja a saját betűit, elhomályosul szeme az izgalomtól. Nyugtatják, csillapítják — mondja csak a saját szavaival, s ^amikor befejezi, hatalmas erővel tör fel a taps. A munkásnak szól. a dolgozó fiatalnak, aki nem mestere a szavaknak, de van szíve és akarata a becsületes élethez, példamutatáshoz ... Mozaik... az újságíró jegyzetfüzetében sok ilyen apró epizód van feljegyezve. Kiegészíti, árnyalja a hivatalos beszámolók nyújtotta képet, s talán még jobban emberközelbe hozza azbk részvevőit. F. Tóth Pál PROGRAMON KÍVÜL