Petőfi Népe, 1962. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-15 / 216. szám
▼Hág proletárja?, egyesüljetek! A MAGYAR. SZOCIALISTA MWWKÄSPÄRT BACS-KtSl<AŐW MEGYEI LAPJA XVII. ÉVFOLYAM. 216. SZÄM Ara 60 fillér 1962. SZEPT. 15, SZOMBAT 36 százalékkal nőit a termeié8 45 millió forint értékű árut gyártott augusztusban a tanácsi könnyűipar Bács-Kiskun megye tanácsi könnyűipara jelentős fejlődést ért el augusztusban. Valameny- nyi vállalat tovább fokozta termelését, s szinte általános a megállapítás, hogy az év folyamán végrehajtott korszerűsítések, munka- és üzemszervezési intézkedések mellett elsősorban a kongresszusi munkaverseny ösztönzött a több és olcsóbb áru előállítására. A tanács ipari osztályának előzetes jelentése szerint a kilenc iparág üzemeiben előállított áruk értéke 45 millió forintra növekedett. Tavaly augusztushoz mérten így 36 százalékkal emelkedett a termelés. Mezőgazdasági termelőszövetkezeteink, állami gazdaságaink 17 ezer tonna tőzeget és tőzeggel kevert különböző trágyaféleséget kaptak a Talajerőgaz- dálkodási Vállalat telepeiről. Műanyagfeldolgozó vállalatunk pedig elsősorban az öntözéses gazdálkodást, a nagyüzemi kertészkedést segítette gyártmányaival. Építőanyag-iparunk 65 ezer négyzetméter mozaiklap, cementlap. valamint bazalt járdalap előállítása mellett 4 ezer tonna betoncsövet, kútgvűrűt, szőlőtámot és vegyes cementárut gyártott. Téglatermelésünk meghaladta a két és fél millió darabot, égetett mészből pedig 150 tonnát kapott a kereskedelem. Vasiparunk termelését a fém- tömegcikkek mellett augusztusban is a különböző egyedi gépek, berendezések és vasszerkezetek képezték. Sodronyfonatból 200 tonna készült. A fémbútorok értéke több mint 3 millió forint. Évkezdettől szeptemberig 4500 permetező- és porozógépet kapott a mezőgazdaság. Műszertermelésünk meghaladta az 1 millió forintot. Építőiparunkat pedig 2 millió forint értékű géppel segítette a tanácsi ipar. Tovább nőtt augusztusban a faipar és a bútoripar termelése is. Az összes fényezett és kárpitozott bútor értéke elérte a 4 millió forintot. Kiskunhalason augusztusban készült el az ötszázadik konyhagarnitúra. A lakásépítési program végrehajtását év kezdettől 15 ezer ajtólap és ablaktok, valamint 35 ezer négyzetméter parketta gyártásával segítették. A Bajai Fatömegcikkipari Vállalat pedig 2 ezer tonna ládaféleséget adott a zöldség- és gyümölcs- termelő gazdaságoknak. 300000cxxxxxxxx)00cxx)000000000000(xi Meokezdődött a betakarítás Géppel szedik a burgonyát, kombájnnal takarítják be a lucernát Géderlákon Géderlakon, az Arany Búzakalász Termelőszövetkezet 30 holdas burgonyaföldjén ötödik napja tart a termés betakarítása. A legnagyobb részt nőkből álló munkacsapat tagjai eddig félezer mázsa burgonyát szedtek, amelynek holdankénti térmésátlaga csaknem 50 mázsa. Szedéséért a termelőszövetkezet mázsánként 10 kilogrammot ad belőle a munkacsapat tagjainak. — A burgonyabetakarítóknak nagy segítségére van az univerzális traktorhoz kapcsolt kiemelőgép, amely a bokrok alól felszínre juttatja a gumókat. Ily módon a szemeket már csak válogatni kell és zsákokba rakni. A gazdaság idei, 60 százalékban étkezési célra alkalmas burgonyatermésének jelentős részét a M ÉK.-felvásárló telepén értékesíti. Csütörtökön megkezdték a szövetkezetben a magnakvaló 30 holdnyi lucerna betakarítását is. A munkát herefejtővei ellátott kombájn végzi, amely egyúttal ki is csépeli a magot. A gazdaság összesen 60 mázsa lucerna- magra számít, s ennek több mint háromnegyed részét szerződésre adja át a Vetőmagtermeltető Vállalatnak. A szövetkezet háztáji gazdaságaiban a kukoricát törik. A 105 holdon termesztett közös tengeri szedésére október elején kerül sor. Holdanként 30 mázsa csöves kukoricára van kilátás. Eehordásában a szövetkezetnek 10 lófogata vesz majd részt. A 100 családnak részes művelésre kiadott közös kukorica ápolásáért, szedéséért és a szár kúpokba rakásáért a gazdák minden mázsa után 33 kilogramm termést kapnak. Rendszeresen túlteljesíti tervét Szabó Magdolna, amikor hat évvel ezelőtt belépett a Ka» locsavidékl Fűszerpaprikaipari Vállalat ajtaján, álmában sem gondolt arra, hogy a paprikafeldolgozást felcseréli a konzerv- gyártással. A konzervüzem megindulásakor a zárógéphez osztották be, melynek kezelését Bohner István műszakvezetőtő! tanulta meg. A kongresszusi versenyben rendszeresen túlteljesíti normáját. Az ötliteres üvegekből a norma nyolc órára 2800 léc zárását írja elő, ő 3200 darabos teljesítményt ért eL Az Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Ta- : sa pénteken ülést tartott. ..legtárgyalta és elfogadta a felsőoktatási intézményekről szóló törvényerejű rendeletet, majd törvényerejű rendeletet hozott az utakról és módosította a közúti közlekedési szabálysértésekről szóló törvényerejű rendeletet. Az Elnöki Tanács megerősítette a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Indiai Köztársaság kormánya között kötött kulturális egyezményt. Az Elnöki Tanács dr. Felkai Dénes rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert rang-1 jának érintetlenül hagyása me&i lett felmentette az ankarai követség vezetésére kapott megbízatása alól, s a követség ver zetésével Kutas Imre rendkívüli követet és meghatalmazó** minisztert bízta meg. Az Elnöki Tanács úgy határozott, hogy elfogadja a burundi királyság függetlenségi ünnepségeire érkezett meghívást. Az ünnepségeken az Elnöki Tanács különleges megbízottjaként dr. Kós Pété* rendkívüli és meghatalmazott nagykövet vesz részt. Az Elnöki Tanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Lemondott a brazil kormány Feszült a politikai helyset Csütörtök esti ellentmondó hírek után nyugati hírügynökségek péntek reggel jelentették: Brochado da Rocha brazil miniszterelnök a képviselőháznak benyújtotta a maga és kormánya lemondását. A miniszterelnök háromórás beszédében lépését azzal indokolta, hogy a kongresszus „rosszindulatú” konzervatív többsége nem váltotta be a rendkívüli állapot idején tett ígéretét: nevezeteEllentétek az Arab Liga tanácsában KAIRÓ. (MTI) Az Arab Liga tanácsának csütörtökön megnyílt ülésszakán az első napirendi pontként a főtitkár megbízatásának meghosszabbítása, vagy új főtitkár kinevezése szerepelt. A tanács javasolta, hogy Hasszuna főtitkár megbízatását két évre hosszabbítsák meg. Hasszuna 1952 óta tölti be a főtitkári tisztséget, megbízatása a liga alapszabályainak értelmében öt-öt évre szólt. Hasszuna a két évre szóló meghosszabbításra tett javaslatot nem fogadta el. A liga tanácsa ezután újabb javaslattal indítványozta, hogy újabb öt évre terjesszék ki a megbízatást. Szíria, Szaud-Arábia és Jordánia küldöttei gondolkodási időt kértek, hogy időközben érintkezésbe léphessenek kormányukkal. Az ülésről távolmaradt Irak ellenzi a főtitkár újraválasztá- ■át. Az Arab Liga tanácsa döntés nélkül szombatig elnapolta a munkáját. sen, hogy kitűzik annak a népszavazásnak az időpontját, amelyen a lakosság eldöntheti; parlamenti vagy elnöki rendszert akar-e. Da Rocha miniszterelnök július 9-én vette át hivatalát, miután a kongresszus elutasította Goulart elnök másik két jelöltjét. Azóta Goulart és a törvényhozók között mindinkább elmérgesedett a viszony az elnöki jogkör visszaállításának kérdésében folyó vitákban. A kabinet lemondása — írja az AP amerikai hírszolgálati iroda — még mélyebb politikai és gazdasági válságba sodorhatja az országot. A tudósítások szerint fennáll a hadse- "eg beavatkozásának veszélye is.' Az AFP közli: a brazil ipart munkások országos szövetsége, amely szeptember 15-re általános sztrájkot hirdetett. az azonnali népszavazás megtartásáért, csütörtökön este táviratban támogatásáról biztosította Goulart elnököt. Rendelkezésére állunk —= hangzik a távirat —, hogy min- lenben támogassuk a dolgozó osztály törekvéseinek megváló- -ítását a haza ellenségeinek tett engedmények nélkül. Mégsem lehetünk elégedettek az eddig elért eredményekkel. A világszínvonalat még csak egynéhány gyártmányunk érte el. Többsége elavult, nem tetszetős, s bizony csak nagy üggyeí-balial lehet értékesíteni. Ez megköveteli, hogy üzemeink vezetői és dolgozói keressék az új megoldásokat a piac igényeinek megfelelően. E téren a Bajai Gyapjúszö- vetaryár, a Bajai Villamosipari Gyár, a Kecskeméti Konzervgyár és több szövetkezetünk mutat jó példát. Gyorsan igazodnak a külföldi piac igényeihez, áruikat jó minőségben állítják elő, tökéletesítik a csomagolás technikáját. Ezekben az üzemekben item félnek az újtól, látják a célt, ezért a mércét magasra emelik: elérni, de legalább megközelíteni a világszínvonalat. Erre szükség van, mert bár egyre ritkábban, de még előfordul, hogy egyes külföldi vásáriók nem veszik át a kiküldött árut, mert eltért a mintától, nem az előírt technológia alapján készült, gondatlanul van csomagolva. Számolni kell azzal, hogy az igények napról napra növekednek. Arra kell törekedni, hogy a meglevő nyersanyagból új technológiák bevezetésével emelkedjék az exportálható áruk mennyisége. Ezt kívánja a népgazdaság érdeke, a szocialista alapok erősítése. Üzemi pártszervezeteink termelést ellenőrző munkájukban különös gonddal elemezzék a gyár exporttevékenységét. A felmerülő gondok, problémák megoldásához hívják segítségül I az alkotókedvű műszakiak és I munkások népes táborát. (V. K.) A szocialista országok külkereskedelmi képviselői, valamint a kapitalista országok nagykereskedői gyakori látogatók megyénk üzemeiben. A Kecskeméti Konzervgyárban az elmúlt héten a Német Demokratikus Köztársaság külkereskedelmi képviseletének vezetője, Niederhoff úr, holland nagykereskedő és egy ghanai vendég látogatott el üzleti ügyben. A ZIM Kecskeméti Gyáregységében pár nappal ezelőtt angolok jártak, rövidesen megérkeznek a lengyelek, jövetelüket jelezték a németek is. A látogatók megtekintik az eaves üzemrészeket, megnézik, miként készül egy-egy áruféleség, majd utána újabb megrendelésekkel fejezik ki elismerésüket. Ennek következtében a kongresszusi verseny során az első félévben ve^vjoari gépből 476, főzelékkonzervhől 63,5, vágott baromfiból 78, fűszerpaprikából 6, gyümölcs- konzervből pedig 5,9 százalékkal szállítottunk többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A szövetkezeti ipar exporttermelése közel négyszeresével volt több, mint egy évvel ezelőtt. Számos olvan cikket szállítottak külfö’dre, amelyből a korábbi években nem exportáltak. Többek között 2000 lábrács, 102 darab vegyifülke. 19 faipari gép, 30 darab szivattyú bővítette a külföldre küldött áruk listáját. A VIII. pártkongresszus tiszteletére indított versenyben a Bányászati Berendezések Gyára 76.7, a Ba’ai Villamosipart Gyár 40 százalékkal téliesítetté túl féléves exporttervét. TÖBBET EXPORTRA