Petőfi Népe, 1962. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-25 / 224. szám
( SK, idM l Nem a statisztika miatt MÉG MINDIG 23 ezer írástudatlant tartunk nyilván Bács- Ebfcon megyében. Ez a szám már magában is megdöbbentő, de még érméi is elszomorítóbb, hogy közülük valamivel több mint háromezer a 15 és 46 év közötti. Hogyan, ennyi csökkent szeJknri képességű éfl a megyében? kérdezhetné valaki. Nem. Ezeknek csak kis hányada alkalmatlan arra, hogy megtanuljon írni, olvasná. A többi jórészt tanyán lakik, vagy a városok, községek peremén meghúzódó putrisorokban. De hiszen nálunk már régen bevezették az általános iskolai tankötelezettséget. Ezek az emberek mégsem jártak iskolába? — következik a kézenfeikvő újabb kérdés Nem. A háromezer 15—40 év közötti írástudatlan legtöbbje járt iskolába éveken át, de amint az iskolából kikerült, a tanyáin azt is elfelejtette, amit tudott A DOLOG megértéséhez any- nyit. hogy nálunk írástudatlannak minősül az is, aki a nevét ugyan le tudja írni, de mást nem. Sőt, az Is, akinek nehezen megy az írás. bár ismeri a betűket s az összeíráskor kényelmességből inkább keresztet tett az ívre, csakhogy ne kelljen körülményesen hozzálátnia az aláírás nagy munkájának. Ezért is használjuk az analfabéta helyett az írástudatlan ■zót. Nem a statisztikai jelentésekben akarjuk ugyanis felszámolni a meglevő bajokat, haft valóságban. SZERELEM tewm itétted egyszer agy részeg hajnaláé, STeVogts-V a szavak, s két virág *tínő<3 ö*t nagyon, hogy de hirtelen BteOemher kaptam, s vérvAriisen Mrobbant szivem. Potoer Kottán A tanyavüág nagy teher a? népünk kulturális feleirvelke- ? d éséhez vezető úton. A sorozá-, sok alkalmával lepődik meg az! ember, hogy a tanyai fiatalok? egy része milyen elmaradott. ? s az iskola után ■=» néha még> akkor is, ha elvégezte a nyolc! általánost — mennyire vissza-? süllyed az ősi életforma egykori ? szintjére. Sok közülük az isko-> lábam azért sem vihette sokra, ? mert otthon nem törődtek vele, ? tanul-e, s a pedagógus minden? erőfeszítése ellenére is csupán S eltöltötte az iskolapadban az l időt. Éppen csak ragadt rá? valami, arai könnyem lekopott? a későbbi, több éves szellemi ? tétlenségben, s AZ EMBERNEK ezekről a? statisztikai adatokról önkénte-? lenül azok a lelkesítő eredmé-? nyék jutnak az eszébe, amit a! legfiatalabb népi állam, a Ku-< bai Köztársaság szinte máról-? holnapra elért az írástudatlan-) ság felszámolásában. Szégyen-? keznünk keli, hogy mi több? mint másfél évtized alatt ebben? bizony jóval kevesebbet tét- ? tünk. Most azonban erélyesen látnak hozzá nálunk is az írástudatlanság megszüntetéséhez. [ Legelőször is a háromezernek; kell elvinni a betű tudományának fényét, de meg keli tenni' mindent azért is, hogy a 40 ? éven felüliek húszezres tömege a lehető legkisebbre apadjon. Éppen ezért született meg a! felnőttoktatás vezetőinek legutóbbi kiskunhalasi tanácskozásán az elhatározás; mozgalmat indítanak, hogy minden ? iskola tantestülete legalább két; írástudatlant megtanít az idén? írni-olvasni, * ahol mákként < nem lehet, a lakásukon kere- ? dk fel őket. ott készítik elő a ? vizsgára ? PEDAGÓGUSAINK fcfeasé-j gesen vállalták ezt a munkát, ? mert tudják, hogy nem a sta-? tisztika miatt, hanem a sötét-! ség megszüntetéséért, népünk | egészének felemelkedéséért hoz-? nak áldozatot. Laci, hozzál egy feketét-. — Kérek egy duplát, ée jó erős legyen! — Igema kérem — bólint had udvariasan és máris ugrik a pult elé. Lábujj- hegyre áll, úgy közli a ká- véfőzönővel a vendég óhaját. Tizennégy esztendős. Éa milyen komoly... A gyerekember, aki játékai mellől érkezett ide, már nem akarja játéknak venni az életet. Fehér pincérkabátjában, kerekre nyitott szemekkel figyeli a világot Szombati Lain, homokmégyi tsz-tagok gyereke, a kalocsai Fénye* cukrászda ipari tanulója. — Mikor határoztad el, hogy a pincérszakmát választod? — kérdem. — ö, már nagyon régen. — Mégis, időben mennyi az a nagyon régen? — Hát... most a nyolcadik általánosban döntöttem így. Még a télen... Az 6 szemében pár hónap már a messzi múltnak számit Az, amire gondol állandóan és készül is kitartó szorgalommal — a jövő... — Milyen terveid vasutak? — Jó pincér szeretnék lenni, nem itt — cukrászdában, hanem egy étteremben. Ügy gondolom, hogy egy igazán jó felszolgáló udvarias, gyors és okos is. — Szeretnék mindent megtanulni, mindent... — sóhajt, — ha hazamegyek, akkor minden időmet ki is tölti « tanulás. — És a játék? — Vasárnapra marad. A művelődési otthonban „ga- rambolozunk.'’ — Hogy ez micsoda? — Élneveti magát, hogy akad valaki, aki nem tudja ezt. — Hát, biliárd. Remek szórakozás ... A pincérből kibújt a gyerek. Aztán a szomszéd asztalnál rendeltek valamit és 6 ismét komolyan, fürge léptekkel odasietett... ▼. Zs. Beszélgetés a filmről — Elveszett paradicsom — Láttuk, várt** — ■ vegyes ? érzésekkel bár, de el kellett ftétJnünk. Nagyjából így foglalható ősz- e a jóindulatú nézők véleménye Makk Károly új filmjéről, a Sarkad! Imre drámájából készült Elveszett paradicsomról. A téma izgalmas, mondhatnám mélyen embert, bár extrém, különös eset. Zoliéin, a már fiatalon nagyhírű orvos embert öl, mert szabadulni akar egy könnyelmű szerelem következményeitől, s az asszony a műtétbe belehal, ügy számítja, három napja van még. míg kiadja az ügyészség ellene a vádmdít- ványt. Apjához menekül, a vidéki magányában csendesen tu- dóskodó nyugdíjas tanárhoz. Csak most döbben rá. a maga tragédiája után. mennyire más, nemesebb világ az apjáé, de azt is tudja, hogy elkésett, számára nincs visszaút, nem lehet többé orvos. S a reménytelenségből már nem képes kiragadni Mira, az apjánál vendégeskedő kolozsvári. rokonkislány iránt érzett szerelme sem. A tartalmas tiszta élet paradicsoma elveszett számára. Anélkül, hogy gúnyolódni óhajtanék a magyar film egy 'újabb kudarca felett, s nem is a kritika igényével szeretnék egyetlen kérdésre felelni ezen a helyen: Miért fel xz ember vegyes érzésekkel a székről, amibor a film utolsó kockái ’m leperegtek a vásznon? Egyedül az okoz örömet * nézőnek ebben a filmben — Széchenyi Ferenc operatőr gyönyörű képein, kívül —, hogy újszerű akar lenni, el meri veted a régi sablonokat, s cseppet sem titkolt buzgósággal nyúl a filmművészet java — külsődleges — kifejezési eszközeihez, A Roceo. az Országúton és a ? többi neorealista alkotás meg- magyarftása témában és formáKároiy. Csakhogy... törekedett Makk A formáról annyit, hogy ismét — sajnos, teljesen feleslegesein — meggyőz bennünket a mértéktartás szükséges voltáról. A kevesebb több lett volna. Egy bizonyos határon tói minden szándéka visszájára fordult ?oltása vagy nyolcvan lépési tesz a Balaton jegén, hogy leszakadjon, a a nyolcvan lépési hangosan végigszámolja Mira a parton. Az embernek ötveimé! ökölbe szorul a keze. de nem as izgalomtól, hanem dühében , ; Mira Zoltán karjaiban szenet- mesen kéri: koccantsd a fogad? Kedves kis ostobaság, de amikor ötödszörre teszi, már nem Jókedvében nevet a közönség . . Ilye® a sűrű szervusz, meg a konyhafcredene düttöogiaése. • még egyebek... Az apja holttestét mosó fiú látványa pedig — kivált Dye» hosszan — nem megható, hanem visszataszító, undorító. Ha realista a K ^ tás, még ha „neo* akar imri bt ne jégtelenítse tavaszba három nap alatt a befagyott Balatont, ne temessen és sirasson egyet- len rokon, barát, imcrfis nélkül halottat (köztiszteletben á*W, hírneves embert különösen nrt ft ne járasson kfsértetvcnaAo* sa. Mira és Zoltán nrfrrtha a Boldogtalan szerelmesek hajnali kft- 1 önvonata című EBUSZ-efcdó keretében gyötörnék egymást év magukat, mert a hosszú úton rajtuk kívül sehol egy lélek, egy utas, vagy kalauz, szinte az egész világom... Még ha nem Ml nyíre egyhangú a fiira B a c lekmény magával ragadja az lagnézőt. akkor k (MtsNJa ilyen irreafitásokat. • __________ me rt az étet nem Ilyen, az életben nincs Ilyen, még ha alkotónak kényelmesebb lenne* 1 Sfem szürke szoknya volt rajta és egy tarka blúz, lábán lapossarkú fehér cipő. Bár faluról jött, a ruhájáról ítélve nem látszott vidéki lánynak. Am a beszéde jellegzetes dunántúli tájszólásról árulkodott. Késő este lett, amikor hazakeveredett. Először el is tévedt, de aztán mégis visszatalált a kiskörútra, majd a Dimitrov térre. Lajos bácsi fed- dően kérdőre vonta: — Merre jártál? — A városban. Kirakatokat nézegettem. i. — Nézd, kislányom, én megígértem apádnak, hogy vigyázni fogok rád. Ezt a szokást nem fogjuk bevezetni. Ha vége a munkaidőnek, hazajössz és megvársz minket. S együtt majd elmegyünk. Itt ücsörögjek s lakásban? — Tizenhat éves vagy, és ftemmi helyed az utcám. Ha strandra akarsz menni, akkor szólj. Mindent előre jelents be. Ha mi nem tudunk elmenni, akkor is elmehetsz, de tudni karjuk, hol vagy. Nálunk ez lesz a szokás..; Marit lehangolta Lajos bácsi feddő rendreutasítása, ö valahogy másképp képzelte el. Dolgozó nő, a maga ura. Keres, és azt csinál a pénzével, amit =*az. Különben is. mit atyáskodik fölötte ez a vénember, ő már felnőtt lány, tud vigyázni aaagfaa, QsaA nem art képzelik ezek? Mert arról szó átmos. Nem bolond ő. Tudja, amit tud... Megvan neki az esze... Udvaroltak már neki otthon is, a faluban, s ha 6 ott tudott magára vigyázni, akkor itt is tud. Elvégre ott is lett volna éppen elég alkalom. Teltek a hetek, s a lány egészen belejött a munkába. Már teljesítette a normát, összeds- meirkedett az özem többi dolgozóival, egyik-másikkal megbarátkozott De a munkaidő végén mindig sietett haza. Még az első napokba® történt, hogy Nagy Pált megismerte. Különös módon. Együtt jöttek be a gyárkapun és a fiú belenézett az arcába. Akkor ő dacosan elfordította a fejét, mire a hórihorgas. nyakigláb srác, nem több 20 évesnél, mosolyogva utána szólt: „De fötvágós a kisasszony.».* Aztán még egyszer találkoztak, az ebédlőben. A fiú melléje ült, s ő megismerte, de nem szőtt hozzá. Csendben nézegették az ebédet, látta, hogy a fiú folyton ráles a tányérjából és huncutul mosolyog... S most itt van. De ki ez a másik? Megálltak mellette, s mint a bálteremben szokás, meghajoltak és bemutatkoztak. A hórihorgas Nagy Pál könnye®, fesztelenül, az alacsonyabb, a Fellegi Feri esetlenebből vagy inkább bátortalanul. Ez az egész bemutatkozás valahogy furán jött ki: olajosak voltak és kormosak, csak szemük fehérje villogott Ha dél utáncé volt, akkor délelőtt. ha délelőttös volt, akkor délután ült a lakásban. Olvasott Először időtöltésből, később pedig azért, mert az lett a legfőbb szórakozása. Otthon, a falujában kevés ideje volt rá, 9 mivel keveset olvasott, nem ift fedezte fel az olvasás gyönyörét. De itt bőven futotta az Időből. S most már Lajos bácsi szép, kis könyvtára is csábította. A magas könyvszekrényben vagy kétszáz kötet sorakozott. Volt itt minden: régi, elnyűtt ponyvák legalul és a legújabb kiadású Klasszikusok elől, szépen sorjában. Jól megfértek egymás mellett. A könyvek annyira lekötötték a fiatal lány figyelmét, hogy tényleg nem is vágyott sehová ... A műhely túlsó végén dolgozott Koltai Magda. A ?4 éves elvált asszony derate figyelemre se méltatta a falusi kislányt, de egyszer az öltözőből egymás mellé kerültek. Beszélgetni kezdett a lánnyal, aztán együtt mentek a gyorsvasú ton is. A sorsáról panaszkodott. Szidta a férjét és az üzemet, ahol most dolgoznia kell, pedig ő mindig valami szebb, finomabb munkáról álmodozott. Magda albérletben lakott, Budán. Nem volt túlzottan csinos nő, sőt egy kissé széles csipőjű, hízásra hajlamos, az arccsontja is kiállt. Az üzemben nem nagyon szerették a modora miatt. No persze, ess csak olyan csend« ellenszenvben nyilvánult meg. Mindig elégedetlenkedett. hol a fizetés, hol a munkakörülmények miatt. A férfiakkal a legtöbbször kikezdett. S bár a férfinem könnyen hajlik a szép szóra, alapjában nem szereti a túl könnyű eseteket. Így hát Magdát sem szívlelték a férfiak. Beke Mari mindezt persze nem tudta Magdáról, s amikor az elvált asszony másnap melléje ült az étkezdében, barátságosan táisalgott vele — Mondd, te sehova se jársz? — Kérdezte Magda, miután élújságolta, hogy az este kinn volt szigeti Casinóban. — Nem... Nem enged a nagybátyám .. j — Szóval odaszögeztek a Konyhához. —* Nem .., Olvasni szoktam. Meg néha moziba megyék. De velük... — Velük? Szép kis here... Két öreggel járkálni... Pedig ebben a korba® kell élni.:. Én is azt bánom, hogy nem használtam ki eléggé a fiatal éveimet ... Még táncolni sem voltál sehol? — Nem .:. Nincs, akivel elmenjek ... A Lajos bácsi, tudod, ez a nagybátyám, meg a félesége, olya® otthonülő emberek ... Nem szeretnék sehova se járni. *= Elég bolond vagy ... Tudod mit? Majd én elkísérlek... — Ó, azt nem lehet tíltakazott Mart — A szüleim megegyeztek, hogy Lajos bácsi fog vigyázni rám... •— Ez csak amolyan mese:.. Ne hagyd magad ... Azt hiszed, hogy sokra fosod vinni az életben, ha mindig a rokonaid nyakára kötöd magad? Költözz él tőlük... Elvégre független, önálló nő vagy... ^ Ah:.. Ügy sem engednek ,,. S különben is, ők mosnak rám, meg takarítanak... , — Na, nézd a dámát,.. Hát mosol magadnak... — És hová is mennék? Azt mondja a Lajos bácsi, hogy örülhetek, hogy ilyen jó lakásom van.:. Más lányok még egv koszos lyukat se találnak... És drága... Itt meg nem kell fizetnem semmit... (Folytatjuk akkor sincs. Pedig a néróiyk jó oka és joga van — hányán elfelejtik ért •—i megkövetelni« hogy tartsák tiszteletben a józan ész szigorú logikáját mert azt « csodás elemekkel dolgozó mitológia, a népköltészet, s még a mese la tiszteiéiben tartja. 8 mi több — ezt már a néző ww« mindig tudja, de valamirevaló alkotónak tudnia keli — az é- féie erőszak a józan észen meg- silányftja az igaz erkölcsi mondandó hitelét m. S a tartalom hibái éppen a mondanivaló körül vannak: Itt valahogyan „sikerült” a formához idomítani a tartalmat. Sarkadi és Makk Károly mondanivalója: ég és föld. Az utób. binak semmi köze hozzánk. Idegen és cseppet sem rokonszenves ... Sarkadi irodalmi hagyatékának meghamisítása még kevésbé. A neoresfista stílusirányzat sok újat és jót produkált. Formailag és tartalomban is. Csakhogy „egy az egyben” átvenni vétek is, meg ostobaság is. Mert a mi életünk más, más hát a mi életünk igazsága is. A hajógyári munkásbál néma és közömbös bárgyú figurái, ha nem is igazak, de jellemzőek lehetnek egy más társadalomra, más ifjúságra. Nálunk ez se nem igaz, se nem jellemző, hanem hazugság« vagy kajánság, — mindenképpen torz kép. Az elveszett paradicsom —' készségesen elhisszük, s ennyit legalább a javára írunk — nagyot akart lépni előre. Legközelebb azonban örömmel látnánk egy lépést nem hátra, de a szakadék széléről mindenesetre „vissza”: a szocialista realizmus felé. Mester LásaSé