Petőfi Népe, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-28 / 200. szám

I* olflal 1962. »ugimtus 28, teM „Áru még csak akad, de veví már nincs — mondja Varjas Yndrás, a „magyar boltos”. — Nagy Lajos, Kiskunhalom, 1932. Var fits 4ndrás, az 1932-s krónika szerint, az egykori Kis- kunhalom jellegzetes kiskeres­kedő figurája volt. Állt a pult mögött, s várta a ritka vevőt. S ha jött is a vevő, keveset vásárolt, csak a legszüksége­sebbet. S ha betért hozzá egy- egy idegen, mint a forradalmi vérmérsékletű „hevesi ember”, akkor félénken, óvatosan kö­rülnézegette, kicsit vele érzett, kicsit félt is tőle ... Varjas András személyazo­nosságát nem volt nehéz meg­állapítani, bár az írót megelőz­te egy évvel a halál, s így a riport elmaradt. Csak az isme­rősök emlékezése idézi vissza alacsony, de mégis fürge alak­ját: három gyermek maradt utána, s ma is élő özvegye. A három gyermek közül csak egy választotta a kereskedő szak­mát, pontosabban az se árusít, hanem a helybeli TŰZ ÉP szén­hegyei és halomnyi farakásai között irnokoskodik. Pedig Varjas Béla az egyetlen fiú a családban, s a két lány közül csak az egyik él Kiskunhal­mon. A másik lány messze vi­dékre költözött, két gyermeke van, s az unoka ígéri a csa­ládban a legfényesebb pályafu­tást: orvosnak tanul. Végül is tehát Varjas András unokájá­ban lépett előre, ő maga ma­radt mi volt: haláláig: a régi bolt munkása. Ó * vegye* Ilonka néni köz­ben a szövetkezet tagja is volt, s most onnan kap nyugdíjat. Ilonka néniről senki se mon­daná meg a korát: oly fiatalo­san, fürgén mozog, a személyes beszélgetés is azért marad el, mert kint van éppen szőlőt kö­tözni. S ez önmagában is min­den beszélgetésnél többet mond. Ez tehát az elmúlt harminc év folytatása — ami a bolt gaz­dáit illeti. És a bolt? Nos, a bolt látszó­lag a régi. Kint ugyan válto­zott a tábla, s a Varjas név helyére: „Szövetkezeti Vegyes­kereskedés” felirat került. De az ajtó ugyanott nyílik, ugyan­azon pántokon fordul, a régi, hatvanéves pult bírja a szolgá­latot. csakúgy mint a barnára festett állványok. Ügy hírlik, jövőre modem bolttá alakítják, önkiszolgálással, tükrökkel, s akkor az „irodalomtörténeti bolt” is nyugalomba vonul. És az áru? Az áru és a ve­vő. valamint az eladó — meg­változtak. Az eladó, középkorú férfi, aki most, ebben a dél­előtti melegben éppen a bolt húsében pihen és a fodrásszal beszélget. Joó János, a fodrász, megelégedett maszek, hiszen ha valakinek jól megy ma Kis­kunhalmon. akkor neki. Bez­zeg harminc éve fölkopott vei­re. v álla. Most nagyon szeré­VII. A BOLTOS nyen — mit tudni, kinek a kezébe kerülnek ezek a sorok — arról beszél Pintér mester­nek, hogy még nyáron is akad átlag egy-egy dauer naponta. Tehát ha nyárra is elismeri az egy dauert, akkor az bizonyára télen még inkább megvan, te­hát háromszázötven dauert nyugodtan számíthatunk, ez egymagában huszonegyezer fo­rint, s hol van még akkor a sok hajvágás, s hol van a szőr jö­vedelme, a borotva hozama! Szó, ami sző, Pintér mester, a Varjas-bolt szövetkezeti örö­köse el-eltúnődik, miért is nem ment ő annak idején fodrász­nak! De hát ki gondolta volna, hogy a hajszínvonal ily tempó­ban növekedni fog, s ki hitte volna, hogy Kiskunhalmon bál előtt, kukoricakapálás után, éj­félig is hajlandók lesznek a tsz asszonyai fejüket süttetni, gőzölni, abroncsba szorítani ke­mény hatvan forintokért! Tehát Pintér mester irigyli Joó Jánost, noha valójában Pintér mester boltjában mégis­csak nagyobb a forgalom, mint a haj és szőr körül. — Száz­harmincezer, pedig nyári hó­nap — vágja oda foghegyről Joó Jánosnak, aki ilyen nagy számra megilletődötten néz kö­rül a kis boltban. Bizony, nemcsak áru van, de vevő is akad bőven. Mit vesz­nék Kiskunhalmon 1962 nya­rán? Először is. amit esznek. S mit esznek? No, akkorát még nem változott a világ, hogy csu­pa újat, harminc éve ismeret­lent egyenek. Tehát fogy a ke­nyér, ami kell, fogy a pesti te­henek teje, vaja, sajtja — mint mér azt említettük. így van ez a csokoládéval is, amiből sohase fogyott ez földi életben Kiskunhalmon annyi, mint az idén. S nemcsak holmi olcsó szeleteket vásárolgatnak, hanem a mogyorós tejcsokolá­dénak is gyorsan akad gazdája — még ha egy egész láda érke­zik, akkor is. S itt sorakoznak a harmadik pulton a konzervek. Nos, a ten­geri halat nem viszik, hiszen van magyar hal is a Dunában elég, a Duna pedig a határ­ban folyik. De viszik télen a málnát, epret, őszibarackot, még a meggvet is. — Majd rá is érek én arra. hogy befőzzek — mondja Vargáné, aki mi­előtt indulna Pestre, beszalad a boltba —, inkább eladjuk a meggyet, s ha kell, itt a fi­nom befőtt. HA PEDIG János, József, Sándor, avagy Péter-Pál napja közeleg, névnapra útra kelnek az öreg polcokról a palackozott jószágok, bor nem, mert az hordóban áll a pincében, de a likőr, a rum, annál inkább. Padlópasztát is csak Szirotka jegyzőék, meg hozzá hasonlók vittek az öreg Varjastól, míg Pintér mester nem győzi ren­delni, ami csak arra tanúság, hogy több a hajópadló, keve­sebb a földes szoba. A piperedolgokban az asz- szonyok válogatnak: a régi „sza­gosszappanon” kívül Kiskunhal­mon már az idős asszonyok is használnak kölnit, s a barna arcolaj, lágy hajolaj is bőven talál gazdát a szebbik nemnél. Ilyenkor, nyári napon az iskolai holmik holtszezonja van, csak Káveczky Pista, aki meg­bukott a magasabb matematika göröngyein, az jön bosszús arc­cal, s kér két kockás füzetet, fizet érte méla undorral. S van egy holmi, ami vi­szont egyre kevesebb kell. Itt az alkalom, hogy szépülő ha­zánk ellenségei vigyorogjanak s győztes diadalmámorban föl­kiáltsanak: — Ugye, lám, mi­lyen szerencsétlen ez az or­szág. Ez a holmi olyasmi, ami­ből azelőtt minden házban igen sok kellett, s nélküle csak a legszegényebbek éltek. Ez a holmi a régi jó világban köz­használati cikk volt Magyaror­szágon, s csak mióta demok­rácia van Kiskunhalmon, azóta nem veszi a nép. Lám. mégis­csak van itt visszaesés — itt a káröröm perce. Ez a holmi a petróleum. A petróleum volt Kis­kunhalom világossága. Tömény, átható illata bejárta a lakást esténként, míg a lámpa sápadt kanóca lobogott a szobában. Kutyának se kell a petró­leum. Bizony, Kiskunhalom né­pe ide jutott harminc év alatt, hogy már petróleumlámpájuk is alig-alig akad. Ugyan, mivel is világíthatnak szegények? Biztos annak a cigarettának a parazsával, amivel e pilla­natban Pintér mester épnen megkínálja Joó Jánost, s teljes nyugalommal fújják a füstöt a kiskunhalmi kereskedelem és kisipar tovább is változatlanul virágzó egészségére. (Folyta fiuk.) Több mai témájú színművet Az öntevékeny művészeti cso­portok, a vidéki színjátszó mozgalom helyes irányú fejlő­désének egyik legalapvetőbb követelménye a körültekintő, igényes darabválasztás. Néhány évvel ezelőtt még kevés gondot fordítottak ere. A színpadokon népszínmű-járvány dühöngött és tündöklő korszakát élte az operett. Érdemes megnézni, hogy a kulturális szervek — elsősor­ban a megyei tanács műve­lődési osztályának — fokozott ellenőrzése következtében ho­gyan alakult át megyénkben a bemutatott darabok témaköre, milyen eredmények születtek az 1961—62-s őszi-téli évad­ban? Eljárt az idő a népszínművek felett Ősztől tavaszig 32 darab be­tanulására kértek engedélyt a megyei tanács művelődési osz­tályától. A lapok, melyek fel­tüntetik a bemutatásra váró mű címét — sok mindent el­árulnak. Elsősorban azt, hogy megszűnt a „darabjárvány”. Változatos, színes lett a téma­kör, ritkán fordul elő, hogy két csoport azonos színművet adna elő. Sokat fejlődött a műsorra tűzött darabok műfaji, tartal­mi színvonala. Az olyan — nemrég nagy népszerűségnek örvendő — ízlésromboló ka­barék és hamis érzelgősséget árasztó népszínművek felett — mint a Lepsénynél még meg­volt, A cigány és társai — el­járt az idő. Helvettük — íme. néhány a sok közül: — Aloáron: Csíky Ingyenélők. Császártöltésen Mo- liére: Kénveskedők, Bácsalmá­son Rozov: Boldogság, merre vagy _ című színdarabiát ad­ták elő a község színjátszói — nagy sikerrel. Haladásnak számít, hogv a csoportok a Csárdáskirálvnő és a Falu rossza helyett Moliére. Jókai, vagv Móricz műveivel foglalkoznak. Viszont túlzás lenne — és káros is — kizáró­lag klasszikusok bemutatására törekedni, a mai életet ábrázoló drámák, színművek rovására. Nézzük meg. mi is a helyzet ezen a téren? A v:dómság jegyében El kell Ismerni: színjátszóink nagy kedvet kaptak az utóbbi időben mai témájú színművek bemutatásához. Az előadások 70 százaléka te­vődik össze mai' és mindössze In százaléka egvéb — nem mai témájú darabokból. Az út, ame- Iven a csoportok elindultak, jő és dicséretes, de a szépen ívelő kezdet után bizonvos megtor­panás tapasztalható. Kevés a mezőgazdaság át­szervezésével kapcsolatos, a szocialista tudatformálást elő­segítő. mélvreható drámai él- ménvt nvúitó előadás. Míg elmúlt években a műsorkiatl- vánvok zömét — 8« százslólmt — a komolv témáiú fi-—,u~’- >0000000 000­AZ OREQ DALOS ÉS UNOKÁI Kuo Mo-as©: EGYETEMI ÉVEIM A világhírű kínai költs és tudós önéletrajzának folytatása ez a könyv, asely szervesen kapcsolódik ugyan ex „Ifjúkor” című kötethez, de 8n- nzagáhan Is teljesen érthető és ér­dekes, Kecskemét egyik kis utcácskájában lakik a ~8. esztendős Takács hajas bácsi, három kis unoka körülrajongott nagyapója. Lajos bácsi 54 éven át lelkes tagia. volt a városi Kodély- kórusnak, míg aztán néhány éve, betegsége, uiiatt, kénytelen kellet­len abba kelle't hagyni az éneklést.. Több mint {élévszázados önzetlen munkásságának elisme­réseképpen a vezetőség ágy döntött, hogy a kórus örökös tagjává választják a dalosked­vű nagyapót. Ez mindenesetre na­gyon jólesett, de azért mindig szívébe nyilait a szomorúság, vala­hányszor elérkezett a szokásos énekpróbík ideje. Bánatát látva az unokák — Éva, Mari és Katika, a Mátyás té­ri általános iskola ki­tűnő tanulói — elha­tározták, hogy a ma­guk módján megörven­deztetik. Mint a „D örmögö Dömötör” című gyer­mek képesújság rend­szeres olvasói, az isko­lai rendezvények állan­dó szereplői hozzálát­tak egy ének- és tánc­betétekkel tarkított ön­álló, kis műsor össze­állításhoz. Tervükbe be­avatták a szomszéd kislányt — Tündét is. Lázas készülődésben teltek a napok. Színes. krepp papírból maguk- varrta ruhákat készítet­tek, próbáltak, fúrtak- faragtak és egy meleg nyári délutánon beje­lentették az előadás kezdetét. A színes szalagokkal ékesített szobában el­foglalta helyét a hall­gatóság: — rokonok, szülők. Ismerősök és természetesen a nagy­papa. Kedves dalok csendültek a gyerekek ajkán, majd népi tán­cokkal, rövid, vidám jelenetekkel szórakoz­tatták az egybegyűlte­ket. Előadásukban élet- rekeltek a Buta mac­kók című állat mes- mulatságos szereplői és az Akaratos kislány — című jelenetben pellen­gérre állították az en­gedetlen, rossz gyere­ket. Tizenhat számból állt a műsor és az egész házat dal, tréfa, jókedvű nevetés töl­tötte be ezen a dél­után. Így loptak fényt, de rüt a beteg, öreg dalol életébe az ügyes, ele­ven kisunokák... S az énekkar után még egy­re sóvárgó szívében az’ a reményt keltették, hogy nemsokára örö­kébe lépnek. Bartha Mihály alkották, addig megyénkben az igény 62 százaléka elsősorban a vidám, szórakoztató jellegű, mai témájú darabokra korláto­zódott. Kétségkívül nagy lépésnek számít Tabi Esküvőjének, vagy Fehér Klára Nem vagyunk an­gyalok című víg játékának elő­adása. de a sok vígjáték és ze­nés darab közé nem ártana közbeilleszteni egy-egy mélyebb mondanivalójú, a megváltozott életkörülményekből születő ér­zéseket, konfliktusokat művé­szien kifejező előadást. Sajnos, elenyészően kevés akad belőlük. Ki a felelős? Gyakran elhangzó panaszt nincs elég igazán jónak mond­ható mai — főleg falusi — té­májú színmű. Nagyon kevés je­lenik meg a Színjátszók Könyv­tárának köteteiből és sajnos^ megszűnt a Játék című folyó­irat, ami pedig hasznos útmu­tatóul szolgált a darabválasz­táshoz. Ezt mondják a szín­játszó csoportok vezetői, és ál­lításuk igazát bizonyítja a könyvesboltokba érkező szín­művek csekély száma — „Egy­kettőre elkapkodják azt a né­hány példányt, több kellene be­lőlük” — hangoztatta a kecs­keméti könyvesbolt vezetője is. A panasz tehát jogos, de lás­suk az érem másik oldalát Nem szabad elhallgatni, hogy a művelődési otthonok, községi könyvtárak nagy része a meg­levő műsorfüzeteket sem vá­sárolja, vagy nem vesz magá­nak annyi fáradságot, hogy más szervektől kölcsönkérje azokat. Nem ártana, ha a Bajai Já­rási Tanács példáját többen követnék és előfizetnének a műsorfüzetekre. így aztán nem kellene attól félni, hogy már nem jut számukra és a friss anyaeot kölcsönadhatnák a művelődési otthonok, közsé­gek színjátszóinak. A községi könyvtárak pedig társulhatná­nak a tsz-ekkel és közösen előfizethetnének — jutna a kulturális alapból — a műsor­füzetekre. A műkedvelő művészeti cso­portok színházpótló szerepe fa­lun a legnagyobb. A rájuk há­ruló feladat súlyával megbir­kózni, hivatásukat betölteni csak abban az esetben képesek, ha nem szakadnak el a mától és ennek szellemében állítják össze a következő őszi-téli évad bemutatásra kerülő darabjait. Vadas 7suzsa •00000000000000 Holnap újrakezdjük Láttam őket, s köztük voltam én is, — lendült kezünkben ásó, lapát, csákányütésektől döngött a föld. Köröttünk tégla, törmelék, nedver földkupacok halma, s árkok hideg mélye sötétült. Mit végeztünk, bontás volt ugyan, de ott. ahol omlik a régi, épül az új. Némelyeknek nehéz Volt a munkai égett a tenyér, sajgott a test, mire fölénk hajolt feketén az est. Elfáradtunk, de mindenki tudta mit, miéit tesz, s hogy a fáradtság megtenni jó gyümölcseit: itt sporttelep lesz, ott ostornyeles lámpák ívein*' az útra, parkok friss zöldje csap ' az égre, házak tömbjei metszik » teret, s utak síkja veri majd visvz a fényt. Elfáradtunk... o. elfáradunk ki tudja hányszor, míg vemhes terveink megszül*’ kezeink közt az izmos való? A.ddig, mint most: hajiunk feszülünk, lélegzünk, előre­lépünk, és esténként úgy rakjuk össze szerszámain1 hogy holnap újra kezdjük és többet teszünk, mint az emberiségért, NAGY iSTÖK ISTVÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom