Petőfi Népe, 1962. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-13 / 162. szám
1 oldal 196?. július IS, péntek TANYÁN FOGOK TANÍTANI Egy szakkör újra magára talált A hűvös tanári szobában négy fiatal lány ül az asztal mellett, még kissé félszeg mosollyal, de bizakodóan. Kecskemétről jöttek a Bajai Felsőfokú Tanítóképzőbe felvételi vizsgára. Valamennyien a Bányai Júlia Gimnáziumban érettségiztek. Miért lesz valaki tanító? Annyi szépet és annyi rosszat hallott az ember régen erről a pályáról. A hivatástudat, a szeretet a gyermekek iránt az egyik oldala a róla alkotott elképzeléseknek. A másik oldal volt a nyomor, a kis fizetésből való uraskodás és az istenhátamögötti tanyavilégban a szellemi elszegényedés. Ma persze messze vagyunk már a Gárdonyi Géza és mások megrajzolta képtől. De a tanítóskodás ma is azt jelenti, hogy a huszonegvnéhány éves fiatalember vagy lány a képző elvégzése után tanyai iskolában kezdi pályafutását, amitől bizony éppen ebben a korban sokan irtóznak. Vajon ezek a lányok valamennvien hivatásszeretetből vállalják, vagy csak jobb híján választják ezt a pálvát? — Míg kérdezgettem, beszéltettem őket. egvre ezen jártak a gondolataim. Mindannyian négves rendűek voltak a gimnáziumban, tehát nem azért kérték ide a felvételüket. mert más főiskolán vagy egyetemen nem feleltek volna meg a követelményeknek. Palánkai Márta az egyetlen közöttük, aki tavaly érettségizett. Tavaly is ide jelentkezett, de — sok a kérelmező, kevés a hely. Egv esztendőt töltött el azóta otthon, Jakabszálláson. A tsz-ben volt könyvelő, ő volt a községi KISZ-titkár, szabad idejében az általános iskola kisdobosaival és úttörőivel foglalkozott. Most ismét próbálkozik, Márta úgy nőtt bele a szakmába, hogy nem is gondolt soha más pályára. Pedagógusok a szülei, a nagyszülei, még a 8. Ha eszembe jut az az óriási teher, amit űrhajónk magával cipel, mindig nagy hálával gondolok korszerű atomtechnikánk erejére. Motorjaink olyan hatalmas erejűek, hogy meg tudják adni a hajónak az iszonyatos gyorsaságot. — Már rég meg akartam kérdezni: miért tartja szükségtelennek az előre nézést? — kérdeztem Kámovtól. — Hiszen az űrhajó repülés közben találkozhat kóborló testekkel. Hát nem szükséges idejében észrevenni őket? — Hasznos dolog előre nézni _ felelte a parancsnok. — Az apró részecskéket olyan távolról úgy sem lehet észrevenni, hogy idejében elkerülhessük a velük való összeütközést. Ha pedig egy nagy test kerül az űrhajó útjába, a rádiófényszóró előre jelzi. Ez a rádiófényszóró elvben ugyanolyan műszer, mint a rádiólokátor. Ultrarövid hullámok működtetik és a lokátor módszerével dolgozik: visszaveri a rádióhullámokat. Ha valamilyen akadály kerül a rádiósugár útjába, a sugár visszatér és jelzi az akadályt és azt is, hogy milyen messze van. Űrhajónk előtt állandóan „tapogatja”, mintegy „megvilágítja” az utat. Munkája emlékeztet a mindennapi fényszóróra, ezért is nevezik így. Különben aligha hallunk majd vészjelzéseket. Kizártnak tartom. hogy találkozzunk olyan nagy testtel, amely veszélyessé válhat az űrhajóra. Az űrben dédapja is az volt. A bátyja is pedagógus: tanársegéd a közgazdasági egyetemen. Szüleivel együtt csak néhány éve él a községben, azelőtt egy tanyai iskolában laktak. — Anyu még most is „visszasírja” a tanyai gyerekeket — melegítik át mosolyát az emlékek. — Én is sokkal „helyesebbnek” találom őket, mint a városiakat: Egyszerűbbek, közvetlenebbek, hálásabbak a szeretetért. Csilküt Erzsi a lajosmizseí tanyavilágban lakik A szülei tsz-tagok. Már általános iskolás korában biztatták tanárai, hogy legyen pedagógus. Tanító néhány unokatestvére is. ö tehát zsenge gyermekkora óta készül erre a pályára, csakúgy, mint Dávid Erzsi, aki Kisfáiban az első általánosban nagyon megszerette a tanítónénijét, példakép volt a számára, s maradt is egy életre. A két Erzsi a gimnáziumban tagja volt a pedagógiai szakkörnek, iskolákat, óvodákat látogattak és szeretettel foglalkoztak a gyerekekkel. Kása Márta — a negyedik — néhány éve még ápolónő akart lenni. De az általános iskola felső tagozatában úgy hozta a sors. hogy elvállalta egyik társa orosz tanítását. A kis önkéntes tanár szíwel-lélekkel fogott munkához és úgy megszerette a tanítást, hogy hamarosan hivatást, illetve szándékot változtatott, s elhatározta, hogy nevelő lesz. Egyikük számára se „első lépés” a tanítóképző. Jövőjük befejezett, ha felveszik őket. Csendes, boldog munkáséletet álmodnak maguknak, nem távoli nagy tervekkel, csupán a mindennapok küzdelmeivel és jó lelkiismeretet adó győzelmeivel kinn a tanyán, vagy egy kis faluban. Hogy valamikor, ha elérkezik a nyugdíj ideje, őket is meleg mosollyal, tisztelettel köszöntsék az utcán egész nemzedékek, akiket megtanítottak írni, olvasni, számolni, akimég az anyag legparányíbb részecskéi is több kilométernyi távolságra vannak egymástól. Ügy látszik, a bolygóközi repülés teljesen veszélytelen. De Kámov azt mondta, hogy a világon minden relatív s ez vonatkozik a bolygóközi repülésekre is. Szerinte az űrhajó ezer évig repülhet anélkül, hogy egyetlen meteorral találkozna, de összeütközhet vele a repülés első órájában. Mindenesetre az űrhajó-katasztrófa kevésbé valószínű, mint a vasúti, az emberek mégis utaznak vonaton. Ezek után nem gondoltam többé a „kóborló testekre” s a velük való találkozások következményeire, jóllehet ez a kérdés a Föld elhagyása óta nyugtalanított. A két csillagász túl van zsúfolva munkával. Pajcsadze alig alszik naponta öt órát. Hogy Belopolszkij mikor alszik, egyáltalán nem tudom. Az a benyomásom, hogy sohasem hagyja el az obszervatóriumot. ... Már több mint két hónap telt el felszállásunk óta. Életünk az űrhajón szigorú keretek közé került. Megkaptuk a napi beosztást, helyesebben a 24 órait, mert nálunk nincs nap-éj váltás. Meghatározott órában összejövünk reggelizni, ebédelni, vagy vacsorázni. Sem asztal, sem szék. Mindenki úgy helyezkedik el. ahogy akar, a levegőn, s ugyanerre a „támasztékra” tesszük az edényeket is az étellel. Semmi sem esik le. nem borul fel. Táket ők indítottak el az iskolapadból az életbe. Csak Csillik Erzsi szeretné még elvégezni a tanítóképző után levelező oktatásban a matematika-fizika szakot, de ő sem gondol arra, hogy elhagyja szűkebb hazáját, a lajosmizseí tanya világot. Négy nagyon rokonszenves, okos, komoly kislánnyal találkoztam a Bajai Felsőfokú Tanítóképzőben. Vajon teljesül-e óhajuk, felveszik-e őket, lesz-e belőlük tanító? Még egy hát telik el, míg eldől. Kincses Ferenc igazgatótól tudtam meg, hogy négy év alatt csaknem kétszeresére nőtt a jelentkezők száma. Az idén 220-an kérték felvételüket. Túlnyomó többségük lány és jó tanuló. Csaknem száz a jeles- és jórendűek száma. elégséges nincs is közöttük. Igen nehéz a felvételi bizottság feladata, s még így sem kerülhet be az ősszel mindenki, aki megfelelt a vizsgán. Az ideiek közül húsz „előfelvétel” lesz, olyanok, akik jövőre a vizsga megismétlése nélkül kezdhetik meg a tanévet. Kétszeresére nőtt az idén a levelezők száma is, összesen hatvan levelező lesz, akik java része képesítés nélkül már tanít. Az intézet növendékeinek többsége kollégiumban lakik, havi 200—300 forintba kerül a tandíj, szállás, ellátás. Közöttük is huszonnégy társadalmi ösztöndíjas, akik valóban mentesülnek a tanulásért hozott anyagi áldozatoktól. — Minden évben több tanítót adunk az iskolának, s még így is kevesebbet, mint szeretnénk — mondotta az igazgató, s a hangjában őszinte sajnálkozás csengett. — így. a felvételi vizsgák idején, amikor a jobbnál-jobb „anyag” között válogatunk, örül az ember szíve, hogy ilyen fiatalokból lesznek a jövő tanítói. Hivatásukat szerető, rátermett pedagógusok lesznek. nyárunk nincs, körülményeink között használhatatlanok. Változatos, ízletes és tápláló konzerveket eszünk, közvetlenül a dobozokból. Vizet nem iszunk, hanem zárt edényből hajlékony csövecskén különféle leveket szívunk, mert nincs olyan erő, amely a súlytalan folyadékot kiömlésre tudná kényszeríteni. Nincs okunk panaszkodni ellátásunkra. Űrhajónk raktárában sorrendi számokkal ellátott ezernyi csomagot tároltunk, mindegyikben négy ember egyszeri táplálkozására való élelem van. Minden maradék, doboz. hulladék külön készülékbe kerül: villanyáram elégeti, és egy nyíláson kidobálja hamuját. Egyhangúan telnek a napok, de ugyanakkor csodálatosan gyorsan. Nincs időnk unatkozni. Mindnyájan dolgozunk. Az űrhajón mindig egyforma hőmérsékletű a levegő. Tiszta és teljesen pormentes. Soha nem éreztem magam olyan jól, mint most. Nem ismerjük a fizikai munkát. Bármely legnehezebb tárgyat a legcsekélyebb erőfeszítés nélkül el tudom vinni egyik helyről a másikra. Nagy érdeklődéssel várom azt a nagy jelentőségű eseményt, amikor óránként 720 kilométeres sebességgel repülünk bele a Venus légkörébe. Végtelen hosszúnak tűnik az az öt nap. amely elválaszt tőle. Még odalent a Földön elolvastam Belopolszkijnak a Naprendszer bolygóiról szóló könyvét, hogy ne mutassam ki túlságos járatlanságomat a csillagászati kérdésekben. De a tudát, amit merítettem belőle, mégsem elégséges. Mit láthatunk, amikor behatolunk a Venus felhőtakarója alá? Milyen esélyünk van arra, hogy életet fedezzünk fel rajta, s milyen A nagy, sárga borítékokból képek kerülnek elő. A községben folyó munkák érdekes mozzanatait ábrázolják, vagy a pihenés, a szórakozás vidám és önfeledt perceit. Május 1-i felvonulás, cseh követségi dolgozók a tanácsházán, falubeli tsztagok a moszkvai Kreml előtt, útépítés, jókedvű kirándulók: — minden felvétel megtörtént eseményt, színes élményt örökít meg Jászszentlászló életéből. — Augusztus 20-ra kiállítást rendezünk belőlük —> mondja dr. Bicskei Rezső, a művelőlehet az élet? Mindezekkel a kérdésekkel Kámovhoz fordultam. Belopolszkijhoz utasított, aki mindenkinél jobban ismeri a Naprendszert. Nem mertem megzavarni a csillagászt munka közben. Megvártam a következő reggelizés időpontját Amikor összegyűltünk Kámov fülkéjében, ahol a fővezérlőpult dublőz műszerei voltak és étkezés közben figyelhettük munkájukat, megkértem Belopolszkijt, meséljen nekünk a Venusról, amelyhez közeledünk. A neves csillagász elmondta, hogy a Venus bolygó vastag felhőtakaró alá van rejtve, amely sohasem oszlik le róla. Az ember minden ismerete csupán légkörének felső rétegeire vonatkozik. A bolygó felszínét soha senki nem látta és senki sem tudja, hogyan is néz ki. A feltevések, jóllehet hasznosak a tudomány fejlődése szempontjából, nem lehetnek hitelesek. A Venus átlagosan 108 millió kilométerre van a Naptól, vagyis csaknem 42 millió kilométerrel közelebb, mint a Föld. A Venus a legközelebbi szomszédunk az űrben, ha nem számítjuk a Holdat és a néhány aszteroidát. Sebessége pályáján másodpercenként csaknem 35 kilométer. Az az idő, mely alatt egyszer teljesen megkerüli a Napot, vagyis a venusév, egyenlő 0,62 földi évvel, más szóval mintegy 7 és fél hónappal. A bolygó rádiusza a Föld rádiuszának 0.97 századát teszi ki, tehát átmérője csupán 557 kilométerrel kisebb, mint a Földé. A két bolygó nagyságra nagyon hasonlít egymásra. A Venus saját tengelye körüli forgásának idejét, vagyis napjának hosszát pontosan nem ismerjük. Ezt a kérdést nekünk kell megoldani. (Folytatjuk.) dési ház igazgatója, egyben a íotoszakkör lelkes tagja. A szakkör tagjai eddig már 103 képet készítettek és nagyítottak fel. Kutatnak a múlt fényképezhető emlékei után, közben nyitott szemmel figyelik a falu „lencsevégre” kívánkozó eseményeit Az eddig elkészült változatos témakörben összeállított képeik eredeti meglátásról, ötletgazdagságról tanúskodnak. Egyedül a laboratóriumi munka minősége ellen emelhető némi kifogás. — Nem is csoda — mutatják a kezdetleges felszerelést — elkelne itt többek között egy já fényképezőgép, két-három színszűrő, egy fénymérő és egy örökvaku. 1 A költségvetésiben azonban sehol nem szerepel a fotoszakkör neve. „Majd jövőre” — világosit fel az igazgató és szavai nyomán lassan kibontakozik előttem ennek az oka La. A szakkör már négy éve megalakult Csak éppen ténylegesen nem működött Megfelelő, összetartó vezetés híján kiütött rajta a szokásos „fotoszakköri betegség”. Tagjai ugyanis hasznos Közösségi munka helyett „maszek” célra használták a gépeket laboratóriumi felszerelést Ekkor az igazgató szigorú határozatot hozott: — Tag csak az maradhat, aki hajlandó közösségi munkát végezni. A többi elmehet!... Mindenki maradt. Vállalták még a pénzhiány miatt adódó anyagbeszerzési nehézségeket is, hozzákezdtek a kiállítás anyagának öszszegyűjtéséhez, és sürgetni kezdték a szakmai továbbképzésüket. Megváltozott érdeklődésükről beszélt Horváth László, a szakkör vezetője: «=- Most már ott tartunk, hogy szeretnénk megfelelni az általános fotókiállításhoz szükséges követelményeknek. Ezért felkértük Szántó Tibort, a kiskunfélegyházi növényvédő állomás dolgozóját — aki kitűnő fotós szakember hírében áll —, hogy rendszeresen foglalkozzon velünk. Felvették még a kapcsolatot a megyei fototanáccsal, ahol megígérték a támogatást. A folyóiratok. szaklapok halmaza azt mutatja, hogy saját erejükből is igyekeznek megismerni a fényképezés legfontosabb szakmai tudnivalóit. Megszűnt a csoport „egyéni” jellege, közös célok, tervek fűzik egybe a fotós kollektívát. Egy szakkör újra magára talált.. i V. Zu. Mester László Fordítottal Sárkőai Gyula „Kicsi fiú a nagy kondér előtt...” •— Vidám kirándulási epizód, egy a kiállítás képei közuL i
