Petőfi Népe, 1962. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-17 / 165. szám

Akik mindig az újat keresik A földmű vessző vet kezelek újító mozgalmának tapasztalataiból Az elmúlt évben 114 újítási javaslat futott be a Szövetkeze­tek Rács-Kiskun megyei Köz­pontjának újítási előadójához. Ebből elfogadtak ötvenötöt, és bevezettek, pontosabban: jelen­leg is alkalmaznák negyvenötöt. Az alkalmazott újítások közül tizenhat a kulturáltabb kiszol­gálást, a jobb minőségű mun­kát szolgálja, huszonkilenc pe­dig 523 ezer forint gazdasági megtakarítást eredményezett. Az idén újabb 85 újítási javaslat érkezett elbírálásra és jó né­hány még most van készülőben. Egy maradi nézet bukása Bár a népgazdaság számos ágában évtizedes hagyományai vannak e mozgalomnak, a szö­vetkezetek életében egészen friss az ilyen méretű kibontako­zása. 1959-ben és 1960-ban pél­dául összesen csak tíz újítással ^dicsekedhettek”, ami azt is bi­zonyítja, hogy akkor még erő­teljesen hatott az a maradi, fej­lődést bénító nézet, mely sze­rint a földművesszövetkezetek­nél, kereskedelemben nem lehet újítani. Az, hogy az elmúlt másfél év erőteljesen rácáfolt erre a nézetre — nem meglepő, de még­is érdemes kutatni a változás okát. — Magam is többszörös újító vagyok, s amikor megbíztak ez­zel a munkakörrel, éreztem, hogy hivatásnak kell tekinte­nem. Mert az újítómozgalom olyan, amelynek mindenütt van létjogosultsága, de ha nem dé­delgetik — meghal — mondja Hegedűs Imre, a MÉSZÖV újí­tási előadója. — A MÉSZÖV vezetőinek közvetlen támogatá­sa igen eredményesen segítette a mozgalom kibontakozását. A múlt évben kiadott három elnö­ki utasítás közül például egy csak az újításokkal foglalkozott. Kistükör Ezek az asszonyok! Kedvesen, üdén áll a presszó­gép mögött. Keze fürgén mo­zog. Most a gép fogantyúján igazít, s máris csöpög a poha­rakba a fekete. A következő pillanatban málnát mér egy reg­geli megszomjazónak, majd Ter­vet, Kossuthot szolgál ki gyor­san két sietőnek, s máris „oszt­ja” a csábító illatú kávét. Köz­ben mindenkihez van egy-egy kedves, udvarias szava. — Jóleső jelenség, olyan mint egy kislány — jegyzi meg tár­sának egy kávé-sorára várako­zó férfi. Abban a pillanatban tíz év körüli kislány furakodik a pult mellé. — Anyu! — szólítja a presszó­gép mögött álló édesanyját. — Kislányom, te már felkel­tél? — így az anyuka; — No, jól van, szaladj csak haza. Az ebéd készen van Délben mele­gítsd meg. lásd el öcsit is és ve­gyél valami gyümölcsöt. Körtét vagy őszibarackot No, szaladj csak szépen. Maid sietek én is. A néhány pillanatnyi „eliga­zítást” nem sínylik meg a vá­rakozók. mert az anyuka eköz­ben is fáradhatatlan. Az iménti férfi nem állja szó nélkül:^ — Ezek az asszonyok! Nézzed csak, fél nyolc, s ő már túl van az, első műszakon!.:. IP» x == n Ezenkívül — hogy csak a leg­jelentősebb segítségek egyikót említsem — a MÉSZÖV veze­tősége az újítómozgalom ügyé­ben összehívta az igazgatósági elnökök értekezletét... S mintha csak meghívásra jött volna valami újabb taná­csért, éppen e mondat végén lép a szobába az első nagyobb gazdasági megtakarítást ered­ményező újítás szülőatyja: Bo­dor Jani bácsi, a Helvéciái Földművesszövetkezet szeszfőz­devezetője. A kölcsönös bemu­tatkozás után természetesen az eredeti témára kanyarodik a szó. Megtudom, hogy a múlt év­ben két újítást adott be, s most dolgozik a harmadikon. Az el­sővel — amelyet az áramfej­lesztő agregátor fordulatszámá­nak csökkentésére dolgozott ki — 140 ezer forint értékű üzem­anyagot takarított meg szövet­kezetének a múlt évben. Ezért és az ezt követő másik újításá­ért összesen nyolcezer forint újí­tási díjat kapott. A „nyughatatlanok“ társasága Dicséretes és figyelemre mél­tó, hogy Bodor Jani bácsi és még néhányan, akik egyedül in­dultak el a mozgalom felé és magánosán dolgozták ki első kí­sérleteiket, ötleteiket — ma már nincsenek egyedül, hanem kö­zösségben, egymást is gazdagít­va nyughatatlanul hódolnak hasznos és szép kedvtelésüknek: az újításoknak. Az elmúlt év eredménye ugyanis, hogy egy­más után alakultak meg a föld- múvesszövetkezeti újítókörök Kecskeméten, Tiszakécskén, Kis­kunfélegyházán, Izsákon, Kiskő­rösön és Fülöpszálláson. A két legaktívabb és „leghar- eiasabban” versengő újítókor a kecskeméti és a tiszakécskei.- A kecskeméti a múlt év végén 12 —14 szenvedélyes újítóval ala­kult meg és 14 újítással rukkolt elő. Ma már 35 tagot számlál­nak, s az idén eddig 27 újítást tettek az „asztalra”. Vezetőjük: Bódogh József, a kiváló jel­vénnyel kitüntetett többszörös újító nem minden büszkeség nélkül meséli el, hogy már kü­lön újítóműhellyel is rendel­kezik a kör, ahol közösen készí­tik el az újítások prototípusait Ez azért is lényeges, mert kivi­telezés közben tovább tökélete­síthetik az eredeti ötleteket, el­képzeléseket Szocialista szerződés és a további tervek A MÉSZÖV újítómozgalmá­nak másik „csemegéje”, gyors fejlődésének nagyszerű bizonyí­téka az az országosan is egye­dülálló szocialista szerződés, amelyet a múlt év őszén a Ba­ranya megyei Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat mohácsi újí­tókörével kötöttek meg. — Az együttműködés első eredményei gyorsan jelentkeztek. A mohá­csiak jóvoltából az idén két újítást vezetnek be a Bács me­gyei földmúvesszövetkezeteknél, a kecskemétiek viszont egy és a kiskunfélegyháziak három, most kivitelezés alatt levő újításukat adják át a mohácsiaknak... További terveik? Gazdagok és sokrétűek — akárcsak eddigi eredményeik. Szeretnék megtar­tani, sőt tovább növelni a na­pokban lezárult újítási hónap termékenységét (volt olyan újí­tójuk, aki júniusiban két társas és négy egyéni újítást nyújtott be). Egészséges és hasznos kí­vánságaik közé tartozik néhány nagy jelentőségű újításuk nem­csak a szövetkezeti, hanem az állami kereskedelemben való alkalmazása is (mint például a nyitvatartási idő alatti leltározás­ra vonatkozó újításuk). Ezen­kívül képes „antológiát” készí­tenek az összes eddigi, gyakor­latban bevált, s a megyében al­kalmazott földművesszövetkezeti újításokról és tervbe vették egy újítókiállítás megrendezését is... Eszik Éva E»y úfdkMisüIt liiskunlialasi lakos panaszai Rövid ideje vagyok kiskunha­lasi lakos, de megszerettem ezt a kedves, szép kisvárost. Gyak­ran sétálgatok a Kossuth utca új villasorán, a parkokban, a hangulatos kis terek kertjeiben, meglátogatom műemlékeit... És séta közben sokszor eszembe jut: emléket kellene küldeni erről a szép. helyről a távollakó isme­rősöknek. Egy szép képeslapnak biztosan örülnének — gondol­tam, s máris az írószerboltba indultam. Vagy tízféle helyi képeslap között válogathattam. Ám ami­kor dohánybolt után néztem, hogy bélyeget is vegyek a la­pokra — nagyot csalódtam. Ami­kor az első dohányboltban „ki­kosaraztak”, még nem is estem kétségbe. — Itt talán, véletlenül, éppen most fogyott ki a postai bélyeg, de a következőben biztosan ka­pok — bátorítottam magam. De hiába. Nem kaptam, még a har­madik dohányboltban, sőt a vas­útállomáson levőben sem. Mi mást tehettem volna, minthogy visszagyalogoltam a postára, ahol „röpke” negyedórás sorbán- állás után megvehettem a híz vánt bélyeget. És ha már eny­nyit járkáltarri utána, várakoz­tam miatta, megkockáztattam egy kérdést is a posta dolgozó­jának: — Nem tudja, miért nem lehet bélyeget kapni a dohány­boltokban? — Mert a trafikosok lusták bejönni a bélyegekért... Nem akartam hinni a kurta­furcsa válasznak — s nem is szerettem volna lustasággal vá­dolni Halas minden dohánybolt­jának vezetőjét — ezért még- egyszer sorrajártam és felkutat­tam minden dohányboltot. Csak egyetlen egyet találtam — a Fácán utca sarkán — amely bé­lyeget is árusított. Ha viszont itt lehet, akkor a többiben sem okozna olyan nagy gondot...! Baranyai István tudósító Az emberi kéz u'.ánzója Sugárveszély nélkül lehet dolgozni ma már az Izotópokkal a Fővárosi Bányászati Kutató Intézetben. A laboratóriumban felszerelték a most kapott szovjet távmanipulátorokat, amelyek tökéletesen utánozzák az emberi kéz minden mozdulatát, s így a kutató az üvegfalon áttekintve, távolról végezheti a külön­böző műveleteket a tudományos eszközökkel. Képünkön: sze­relik az egyik manipulátort. Épül az akasztói művelődési ház NEM, NEM sajtóhiba, nem is a szeműk csal, mikor a címet olvassák. Megismétlem, sőt ki­bővítve ismétlem meg: jó ütem ben épül a művelődési otthon Akasztón. Sok huzavona után május 10-én hivatalosan is megkezdő­dött az építkezés. Hogy mit je­lent az, hogy „hivatalosan” is? A kellő anyagi fedezet — mint­egy másfélmillió forint — csak ez év elejére állt rendelkezésre. Hosszas vita után a művelődési otthon helyét a község legmeg­felelőbb pontján választották ki Igen ám, de ott állt egy épület, amely gátolta az építkezést. A nekilelkesült akasztóiak azon­ban május elején pár nap alatt végezteka bontással talán mon­dani sem kell: társadalmi mun­kában. Ezután kezdődhetett el Török József műszaki irányítá­sával a fentebb említett „hiva­talos” munka. Jelenleg már áll­nak a falak, s az épület „csont­vázából” csupán a tető hiány­zik: AZ ÉPÜLŐ művelődési ház­ban tízszer húszméteres nagy­terem készül, tízszer hétméteres színpaddal, a klubszoba kilenc­szer ötméteres lesz, itt nyer el­helyezést a könyvtár, mellette olvasóteremmel, valamint a párt­ós KISZ-helyiségek. A nagymé­retű előcsarnokban büfét he­lyeznék el és ez szolgál dohány­zóul is. A falu lakossága eddig mint­egy 20 ezer forint értékű társa­dalmi munkával járult hozzá a közös cél eléréséhez. A bontás és egyéb apró segítségek mellett kivették részüket az alapozás­ból, földmunkákból, anyagszál­lításból egyaránt, felnőttek, gye­rekek, férfiak, nők. vegyesen. A következő alkalmakra (200 —250 köbméter töltéshomok szállítása, külső, belső töltés, te­tőszerkezet felhúzása) máris ele­gendő jelentkező van előjegy­zésben. Török József építésve­zető ezzel kapcsolatban megje­gyezte, hogy az asztalosok szinte naponta benéznek, akad-e vala­mi szakmába vágó munka, s ha igen. azonnal megcsinálják. Nem megy azonban minden simán. Közel 100 darab külön­böző méretű betongerendára lenne szükség, s környéki TÜ­hogy vasárnap, július 15-én es­te Balatonfúzfő és Balatonke­nese állomások között történt autóbusz- és vonatösszeütközés következtében öt személy sú­lyosan, három személy pedig könnyebben megsebesült. Az a hír, amely szerint köz­vetlenül kórházba szállítás után két személy meghalt, téves in­formáción alapult. Hétfőn délután három sebe­sült állapota válságos volt. ÍMTI) 2 ÉP-telepeken nem tudják be­szerezni, annak ellenére, hogy a telepek vezetői ezt előzőleg meg­ígérték. Utolsó lehetőségként Dunaújvárosban próbálnak sze­rencsét. Ha ott sem kapnak; kényszerpihenőt kell tartani, ho­lott szükség volna minden nap kihasználására. November 7-én kellene — és szeretnék — ugyan­is az úi kultúrházat átadni. AZ ÉPÍTÉSVEZETŐ azonban — együtt a falu lakosságával és vezetőségével — reméli, hogy le tudják gyúrni a még mutatkozó akadályokat és birtokba vehe­tik a régen hiányolt új műve­lődési otthont, melynek átadása újabb ösztönzést ad Akasztón a művelődés, a kultúra terveinek kibővítésére. K. B. Méltó síremléket állítanak Mathiász Jánosnak A ^ Kecskeméten épülő, Lenin nevét viselő új városrész szom­szédságában levő Szenthárom­ság temetőből a városrendezés miatt több olyan sírt telepíte­nek át az új köztemetőbe, mely­nek még nem járt le a kegye­leti ideje. Többek között az új köztemetőbe viszik át Mathiász Jánosnak, a világhírű kecske­méti szőlőnemesítónek sírját is. Ez alkalomból méltó síremléket emelnek a kiskunsági homok meghódítójának. A sír gondozá­sát a Kecskeméti Felsőfokú Ker­tészeti Technikum diákjai vál­lalták el, akik a sírra virág he­lyett három Mathiász szőlőfaj­tát telepítenek. Ugyancsak a vá­rosrendezés során a Budai út mentén Mathiász fajtáiból sző­lőarborétumot létesítenek. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Weither Dániel Kiadja: a Petői! Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István Igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér L szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-sa. Belpolitikai rovat: 11-22. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér l/a; Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. ’tfirptási ifi i hónapra 12 forint. uacs-Kiskun (negyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefonj u-85. D MÄY Vezérigazgatósága közli

Next

/
Oldalképek
Tartalom