Petőfi Népe, 1962. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-12 / 135. szám
1963. Június 12, kedd * ©Ida? Értelmiségi tanácskozás Solton a megye második ötéves tervének megvalósításával kapcsolatosan A Hazafias Népfront Bács- Kiskun megyei Bizottságának rendezésében hétfőn délelőtt Solton, a művelődési ház nagytermében értelmiségi tanácskozás volt. A tanácskozáson részt vettek orvosok, tanítók, tanárok, jogászok, műszaki és mezőgazda- sági mérnökök, valamennyien a népfront aktívái. Az elnökségben helyet foglalt dr. Varga András, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke, Szabó Lajos, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Kovács Endre, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára, Weither Dániel, a Petőfi Népe főszerkesztője és Kádasi László, a megyei tanács vb művelődési osztályának vezetője. Tóth László, a népfront kecskeméti városi bizottságának elnöke megnyitó szavai után dr. Bodóczky László, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke tartott előadást: „Az értelmiség szerepe és feladata a megye ötéves tervének megvalósításában” címmel. Az előadás részletesen felölelte a megye előtt álló legfontosabb feladatokat és ebből kiindulva határozta meg a megye értelmiségének tennivalóit, melynek kapcsán a következőket mondotta: Feladataink végrehajtása során sok tennivaló vár különösen a falusi értelmiségre. Falusi értelmiségünk megnövekedett számánál fogva is képes a mezőgazdasági termelés hathatós segítségére, támogatására. Amennyiben a falusi értelmiség összefog és egymást megértve, egy cél érdekében dolgozik, úgy jelentős mértékben járul hozzá a falu arculatának megváltoztatásához. A falusi pedagógusok nagy számuknál és sajátos munkakörüknél fogva — folytatta — a legjelentősebb segítséget adhatják meg a falunak a mezőgazdasági termelés felvirágoztatásában. Kezükben van letéve a falusi ifjúság nevelése. Emellett azonban nagyon megtisztelő feladat számukra az is, hogy bekapcsolódnak a felnőtt lakosság oktatásába, s ezáltal elősegítik a parasztság tudatának formálódását Az előadás utáni első felszólaló dr. Csetényi Artúr, a kiskunhalasi kórház főorvosa volt, aki a járásban folyó népfrontmunka ismertetése mellett beszélt a marxista világnézeti nevelés fontosságáról és arról az áldozatos társadalmi munkáról, ami a kiskunhalasi kórházíej- lesztés érdekében történik. Dr. Hollóst Károly, a kalocsai kórház főorvosa felszólalásában többek között elmondotta, hogy a járásban a műszaki értelmiség 600 000 forint értékű társadalmi munkát végzett és aa utóbbi években kalocsai orvosok a vasárnapjukat a községek szűrésével töltve közel 2 millió forinttal egyenértékű munkát fejtettek ki. Dr. Havasi László, a Hazafias Népfront kecskeméti járási bizottságának elnöke ismertette, hogy miként vonták be az értelmiségieket a járási célkitűzések megvalósításába és arról is beszélt, hogy a bizalomnak milyen nagy szerepe van az alkotó légkör kialakításában. Dr. Fehér Zoltán orvos, Osváth Gedeon, a lászlófalvi népfrontbizottság titkára és dr. Lovas Ilona kalocsai ügyvéd után Tarján Istvánná, a kecskeméti járási tanács vb művelődési osztályának vezetője a pedagógusok szocialista tudatot formáló tennivalóiról beszélt. A kecskeméti járás pedagógusai, akiknek 77 százaléka a tanyavilágban él, kettős feladatot tűztek maguk elé: a fiatalság nevelését és a felnőttek tudatának alakítását. A járásban — mondotta — minden pedagógus megismerkedett a járás ötéves tervével és ma már egy sincs közöttük, aki ne végezne társadalmi munkát. Kovács Endre, a népfront megyei bizottságának titkára az értelmiség egy nyelven beszélésé- nek fontosságára hívta fel a figyelmet. Zilahy Sebes Béla iskolaigazgató többek között javasolta, hogy hozzáértő értelmiségiek a szövetkezeteket elemző vizsgálatnak vegyék alá és erre építve készüljenek el a kulturális fejlesztési tervek. Bakonyi Ferenc mérnök, a megyei műszaki akcibizottság elnöke, dr. Dobos László megyei bírósági tanácsvezető után Nagy Béla, az újsolti általános iskola igazgatója szólalt fel. Felhívta a figyelmet áz értelmiségiek világnézetileg azonos gondolkodásának fontosságára, beszélt a honismerettel kapcsolatos feladatokról és arról, hogy élni kell a közös gazdaságokban meglevő lehetőségekkel. Dr. Varga András, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke felszólalásában hangsúlyozta, hogy az értelmiségiek igen komoly segítséget adnak a párt és az állami szerveknek. A megyei vezetés határozott álláspontja a további munkában az, hogy az értelmiségiekkel is megossza a munkát és a felelősséget is. Felhívta a figyelmet a falun élő értelmiségiek összefogására és arra, hogy mindenütt adjanak megfelelő támogatást a nagy és nehéz munkát végző mezőgazdasági értelmiségieknek. Dr. Maróczi László, a kiskunfélegyházi Vörös Október Tsz könyvelője javaslatot tett egy agrár közgazdasági és jogi bizottság létrehozására, amelynek feladata termelőszövetkezetek gazdálkodásának segítése volna. Kádasi László, a megyei tanács vb művelődési osztályának vezetője felszólalása után dr. Bodóczky László adott választ, majd Tóth László zárszavával a tanácskozás véget ért. Délután az értekezlet résztvevői — mintegy százhuszan '— tanulmányozták a solti Szikra Termelőszövetkezet gazdaságát A bajai Vörös Fény Termelőszövetkezetben állványos módszerrel szárították a lucernát. A szénát elevátor segítségével kazlazzák. A képen látható kazalba mintegy 400 mázsa széna kerül. Negyven téli tanfolyam lesz a dunavecsel járásban Az MSZMP dunavecsel járási végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén dr. Toponári Ferenc főállatorvos előterjesztése nyomán a járás állategészségügyi helyzetéről tárgyalt. A végrehajtó bizottság a beszámoló alapján megállapította, hogy a különféle állati megbetegedések gyógyításában nagy előrehaladás történt az elmúlt évekhez viszonyítva, ezért az elkövetkező időkben a betegség-megelőző munkára kell a legnagyobb gondot fordítani. A végrehajtó bizottság határozata értelmében ennek megfelelődön növelni kell az ismeretterjesztő előadások számát és még hatékonyabb, gyakoribb ellenőrzéssel kell őrködni az állategészségügyi szabályok betartása felett A párt-vb. ezután értékelte a most lezárult pártoktatási év eredményeit. — Megállapította: ebben az évben a járás területén szervezett pártoktatásban 351 pártonklvüli vett részt A 33 téli tanfolyamnak — amelyeket főként a termelőszövetkezetekben szerveztek — összesen 3800 hallgatója volt A jövő évi párt- oktatási terv szerint 40 téli tanfolyam indul Két helyen — Solton és Kunszentmiklóson — kéthetes, bentlakásos pártiskolát szerveznek, ezenkívül gyarapítják a nemzetközi munkásmozgalmi és ateista tanfolyamok számát. Ankét Kecskeméten a borászati feladatokról A Mezőgazdasági és Élelmi- szeripari Tudományos Egyesület Boripari Szakosztálya június 11-én és 12-én kétnapos alföldi tanulmányutat rendez, s ennek keretében hétfőn délelőtt ankétot tartott a Kecskeméti Városi Tanács dísztermében. A tanácskozáson megyei vezetők, tudományos kutatók, valamint szövetkezetek és állami gazdaságok képviselői vettek részt. Az ankétot dr. Varga András, a megyei tanács vb elnöke nyitotta meg, majd dr. Kádár Gyula, a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Borászati Tanszékének docense tartott vitaindító előadást. Beszédének bevezető részében elmondta: megdőlt már az az álláspont, hogy csak a hegyvidéki szőlőterületeket sorolják a történelmi borvidékek közé. A Duna—Tisza közén feltárt avársírokban levő borkancsók azt bizonyítják. hogy az Alföldön már több mint ezer évvel ezelőtt is termeltek bort Nem véletlen az sem, hogy a párt és a kormány az ötéves tervben telepítésre kerülő 80 ezer hold szőlőből 60 ezer holdat az Alföldön telepített. Részben azért, mert az Alföldön a telepítési és művelési költségek jóval kevesebbe kerülnek, másrészt pedig azért, mert külföldön egyre nagyobb az érdeklődés a homoki borok iránt. Hordósbor-exportunk 47 százaléka már az alföldi borokból kerül ki. Hiba — mondotta —, hogy az Alföldön a vörösbor 98 Százaléka kadarka. Szükséges ezt az. arányt legalább 75 százalék kadarka, 15 százalék kékfrankosra és 10 százalék opor- töra módosítani az új telepítésekkel. A fehér szőlőfajtáknál a? olasz rxzling és az ezerjó telepítését kell szorgalmazni, s elérni, hogy a minőségi fehérbor aránya a jelenlegi 15 százalékról 45 százalékra emelkedjék. Az előadó ezután a nagyüzemi szőlőfeldolgozás, tárolás és borkezelés fontosságáról beszélt Dr. Kádár Gyula előadását vita követte, melynek során többek között felszólalt Unoka Gyula, az állami gazdaságok borászati előadója, dr. Ásvány Ákos és Eperjesi Imre, a Kertészeti Főiskola képviselői, Ro- honczai Lajos, az Élelmiszer- ipari Minisztérium Borászati Igazgatóságának főmérnöke. Vita után az ankét résztvevői kétnapos tanulmányútra indultak, megyénkbe, melynek során megtekintették a kutató- intézeteket, valamint több állami gazdaságot és termelőször vetkezetek N. Q. NAPTÁR 1962. június 12, kedd. Névnap: János. Napkelte: 3 óra 47 perc. Napnyugta: 19 óra 41 perc. * Megyei kiiidöftség utazott a Szovjetunióba A Szovjetunió Kommunista Pártja Szimferopol területi bizottságának meghívására hétfőn délután a menetrendszerinti moszkvai repülőjárattal öttagú küldöttség utazott a Szovjetunióba. A küldöttség vezetője Erdősi József, a megyei pártbizottság titkára. Tagjai: Miklós János, az Állami Gazdaságok Megyei Igazgatóságának vezetője, Radvánszki Imre, a kiskunhalasi járási-városi pártbizottság első titkára, Petőfi Sándor, a Helvéciái Állami Gazdaság igazgatója és Horváth Sándor, a Szőlészeti Kutatóintézet homoki osztályának vezetője. A küldöttség előreláthatóan 16 napig tartózkodik a Krímben és tanulmányozza a szőlő-, gyümölcs- és zöldség- termesztés, valamint a kisállattenyésztés helyzetét — Hétfőn tartotta tanévzáró ünnepélyét a bajai Liszt Ferenc Állami Zeneiskola. Az ünnepségen dr. Varga András igazgató az év munkájáról szóló beszámolója után a növendékek színvonalas hangversenyt adtak. A legjobb tanulók átvették az Iskolától kapott jutalmakat. — A CSÁTALJAI általános iskola tanulói sikerrel mutatták be Benedek Elek Több- sincs királyfi című mesejátékát. A darabot Rendi Antalné nevelő rendezte. — Tizenkétezer lakásba vezetik be a gáz Szolnokon a szandai ré'eken feltárt értékes gázmező kútjaiból. Eddig már mintegy 11 millió forintot költöttek a gázvezetékek kiépítésére. — Sükösdön gondatlan hajtás miatt felborult egy szekér és Farkas Andrásné azonnal szörnyethalt. A kocsist a rendőrség őrizetbe vette. Az ügyben nyomozás indult. — VASKÜTON a Petőfi utcában 636 négyzetméter járdát építenek társadalmi munkában az utca lakói. Eddig már 7000 forint gyűlt össze és 450 munkaórát vállaltak a vaskútiak. — MEGJELENT a Népkutató Füzetek 1962. évi 3—4. száma. Az eddig kiadott füzetek közül tudományos szempontból is ez a legszínvonalasabb. A kiadvány 75 oldalon Nagyba- racska község településtörténetéről, felnőtt lakosságának embertani vizsgálatáról, valamint halászati történetéről írt tanulmányokat tartalmazza Kőhegyi Mihály régész, dr. Henkey Gyula antropológus és dr. Sólymos Ede muzeológus tollából. A FELVÁSÁRLÁS Időszerű feladatainak megvitatására ültek össze hétfőn délelőtt a MÉSZÖV kecskeméti székházában a MÉK kirendeltségeinek vezetői és a földművesszövetkezetek járási központjainak igazgatósági elnökei. Az értekezleten Gáti György, a MÉK igazgatója értékelte az idén végzett felvásárlási munkát. — Az elmúlt napokban leégett a szekszárdi kórház sebészete egyik épületszárnyának tetőzete. Á betegeket a bajai kórház sebészeti osztályára szállították. A szekszárdi kórház épületének helyreállítását megkezdték. — A KÉSZÜLŐ új általános iskolai . rendtartás az iskolát mint közösséget fogja fel. A rendtartás szerint az iskola három rétegből: a pedagógusok, az ifjúság és a szülők közösségéből tevődik össze, A tervezetet ősszel számos budapesti és vidéki iskolának megküldik majd, hogy összegyűjtsék a pedagógusok javaslatait, észrevételeit. Az általános iskolák új rendtartása az új tantervekkel és nevelési tervvel egyidőben, 1963 szeptemberében lép érvénybe. — A KPM Áutófelügyelete filmvetítéssel kísért balesétel- hárítási előadást tart június 14-én, csütörtök este 7 órakor Kecskeméten, az Űjkollégiúm- ban. Az előadásra a vállalatok és üzemek valamennyi dolgozóját elvárják. — KRESZ-versenyt rendez Kecskeméten június 17-én, vasárnap reggel 7 órakor a rend- őrfókapitányság közlekedésrendészeti alosztálya. Az indulási helyet a Villám István utca 12. számú ház előtt jelölték ki. A versenyre minden vállalati vagy magántulajdonban levő gépjárművel be lehet nevezni 16-án 12 óráig, a közlekedés- rendészeti csoportnál (Kecskemét, Kossuth tér 3.). «— Magyar tudományos siker Lipcsében. A Német Tudományos Akadémia által rendezett konferencián, ahol 21 ország több mint 120 tudósa tárgyalt a földkéregben jelenleg is zajló mozgásról, a magyar kutató szakemberek előadását igen nagy érdeklődés kísérte. Általános helyeslésre talált például dr. Barta György geofizikusnak az a javaslata, hogy létesítsenek megfigyelőhálózatot az Egyenlítő körül a gravitáció változásainak pontos méréseire. ® / /AVAR Várható időjárás kedd esétff. felhőátvonulások, zápor esőkkel, zivatarokkal. Élénk északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden keleten 19—22, nyugaton 16—19 fok között.