Petőfi Népe, 1962. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-01 / 77. szám

A nagyobb feladat s a második félév A TÖRÖK KÖVET Iskoláinkban a félévi bizo­nyítványosztás után értekezle­tet tartottak a nevelők, s a la­posan elemezték a 11. félév feladatait. Az iskola évi mun­kájának ugyanis végső mérle­ge az év végi eredmény. Gon­dos elemzéssel a második fél­évben sorra kiküszöbölhetők azok a hibák, amelyek a mun- lca első szakaszában felbuk­kantak. Az alábbiakban a Kecske­méti Katona József Gimnázi­um nevelőinek tapasztalatai­ról, s az év végi bizonyítvány- osztásig hátralevő időben a tantestület elé tűzött felada­tokról lesz szó: Tantestületünk minden évben különös figyelmet fordít az első osztályosok eredményei­nek elemzésére. Az iskolába ke­rült fiatalok ugyanis nemcsak a tananyagot kapják magasabb fokon; magasabb színvonalú ta­nulási módszereket kell elsajá­títaniuk. Emellett ekkor kell le­fektetnünk egy kialakulóban levő közösségi szellem alapjait Ha ez a szellem rossz lesz, ha a kölcsönös segítés szándéka, a fegyelem nem szilárdul meg már kezdetben, akikor az isko­la nem végezhet jó munkát; sem jellemnevelésben, sem tu­dásban nem érhetik el a tanu­lók a szükséges szintet az érett­ségiig. Az idei elsősök számottevő fejlődést mutatnak az eddigiek­hez képest. A múlt évhez vi­szonyítva a bukások száma 15 százalékkal csökkent Az átla­gon tanulmányi eredmény is jobb. mint tavaly. Mit tettünk az eredményeik javítására? A legfontosabbnak tartottuk, hogy állandóan fokozzuk a ta­nulók önbizalmát lelkesítsünk, bátorítsunk. Különösen a falu­ról vagy tanyáról jött gyerme­keiknél tapasztalható az első esztendőben kisebb-nagyobb fo­kú félénkség. Ezen úgy segítet­tünk, hogy az órákon, szakkörö­kön és egyéb kulturális meg­mozdulásokon igyekeztünk sze­repeltetni őket. Ügyeltünk arra is, hogy az osztályfőnökséget és a tantárgyak tanítását is olyan névelőkre bízzuk az első osz­tályban, akik kellő tapasztalat­tal és amellett fiatalos lendü­lettel rendelkeznek. Ezt a szem­pontot még akkor is érvénye­sítettük, ha ez némileg a fel­menő rendszer rovására tör­tént. menye. Szeretnénk e két tárgy buktató jellegét csökkenteni. A nehézségekről megbeszélést folytattunk a tanulókkal is. Sok megszívlelendő javaslatot adtak. Ezután jobban törek­szünk óráinkat színesebbé, szer­vezettebbé tenni. És sokat vá­runk a szakfelügyelők szerve­zésében megindult tanulmányi versenytől is. Meglehetősen magas a mu­lasztások száma. A második félévben sűrítjük a családláto­gatásokat és a szülők ellenőrző és felvilágosító munkájára is számítunk. Orvosi előadásokat tartunk, mert a betegségek egy része könnyelműség és vigyá­zatlanság miatt következik be. Nagyon fontosnak tartjuk se­gíteni a végző növendékek pá­lyaválasztását. Még mindig igen sok szubjektivizmussal, elő­ítélettel kell megküzdenünk. Sok esetben 'a pályaválasztást nem a rátermettség, hanem egy- egy barát iránti vonzalom, vagy a szülők dédelgetett álma be­folyásolja. A pályaválasztási ta­nácsadáshoz sok fáradság, pe­dagógiai tapintat, türelem, nem ritkán bátorság is szükséges. Azt azonban mindig hangsú­lyozzuk, hogy ma már egyet­len fiatalnak sincs elhelyezke­dési gondja Mindezek nem merítik M természetesen a nevelés teljes tartalmát. Az említettek ‘a leg­fontosabb tapasztalatok és fel­adatok voltak, amelyekre a má­sodik félévben különös gondot kell fordítanunk. Elekes Mihály igazgató Parasztdal, tavasszal Aranyos napsugarak ostora űzi a százszor unt, makacs telet... A kifényesedő tavaszban barna barázdákat karcolunk a friss szagú föld hátára, s ujjongva harsogjuk a kinyílt ég alatt április szépszavű, Ifjúi dallamát, mit motorok dübörgésének hatalmas orgonaszava kísér. Zizegő homokba és zsíros, fekete földbe írjuk a magunk-választotta történelmet, s jókora, kérges markunkban becézve dajkáljuk a Jövendőt, a Szabadság és a Béke egyre nagyobbra növekvő édes gyermekét. JÓBA TIBOB íz elmúlt évek egyiké­ben — akárcsak legalább száz évre visszamenőleg a többiben is — korábban köszöntött ránk a tavasz, mint most. Ilyentájt a szántóföldek dolgozóinak többsé­ge már jó néhány hetet tudott maga mögött, amit szorgalmas munkával kinn töltött a határ­ban, vagy a bentebbi kertésze­tekben. Csak éppen Nevenincs község Nefedjükfel termelőszö­vetkezetének a gazdái sütkérez­tek az ereszek alatt, vagy ver­ték a „blattof’ a kihűlő félben levő kemencék tövében. — Nem lesz ez így jó — mondta a község párttitkára a közös gazdálkodás útjára nem sokkal előbb lépett parasztok­nak, s Guszti bácsinak, az el­nöknek is, aki a demokráciát va­lahogy úgy értelmezte, hogy is­tenkém, ha nincs kedvük dol­gozni a szövetkezet gazdáinak, hát a maguk emberei, azt csi­nálnak, amit akarnak; hiszen több mint évtizede vége az ezt tedd—azt tedd úrivilágnak, a di­rigálásnak. — De felkopik az álluk, em­berek, aztán megehetik a de­mokráciát — pórölt velük a párttitkár. Hiába minden vesze­kedése, érve, mindegyik foga- natlan maradi. Módszert kell változtatni — gondolta végül, s olyasmit fun- dált ki, aminek mire a végéra ért, hangosan felkacagott. VárP egy-két napot, s március köze­pén beállított az elnökhöz. — Nagy újságot mondok, Guszti bácsi — mondta tettetett izgalommal. — No?! — A török követ ellátogat a falunkba, s a minisztérium pro­tokoll hivatala a Nefedjükfel-t jelölte meg, ahol tanulmányoz­hatja a nagyüzemi gazdálkodást. — Miért éppen hozzánk jen?.' — gyulladt be az öreg. •— Talán, mert olyan Htka- szép neve van a szövetkezetnek. Az ilyen szemet szúr ám a lis­tán, amelyiken az ország minden közös gazdasága lajstromba van véve. — Hát akkor tenni kéne va­lamit — adta meg magát Guszti bácsi, s mert a párttitkárnak sürgős dolga támadt, egyedül je­lentette be a rövid két óra alatt összeverbuvált tagságnak a ma­gas vendég érkezését. — Aujnye — düllesztették ki mellüket a kemencepadkák lo­vaglói — ennek fele se tréfa. — S azon nyomban olyan serények­ké váltak, mint őseik lehettek a négyszázegynéhány évvel élőbb­ről számított százötven éven át valahányszor, ha a török érke­zését jelentette a hírhozó. Egyik részük a vetőgépekre állt, má­sik a kertészet melegágyait hoz­ta rendbe, az asszonyok kime­szelték az irodát, de még az ólakat is. Néhány nap múlva olyan ragyogóvá varázsolták a Nefedjükfel házatáját, hogy — hogy kedvem volna felfedni va­lódul nevét, mert megtörtént, nem kitalálás, amit Írok. A párttitkár közben jó­ízűen kuncogott magában. Ha­nem Guszti bácsi nem hagyta békén. Illőképpen akarják fo­gadni a török, vezető személyi­séget, s már azt is megbeszél­ték, hogy az asszonyok mit süs­senek, főzzenek, mert díszköz­gyűlést tartanak, azután pedig bankettot rendeznek. Hanem va­lami üdvözlő beszéd kellene. — Segítsen, titkár elvtárs, maga jártas az ilyesmiben. — Megvan — csapott homlo­kára a község elsőszámú politi­kai vezetője. — Van egy törökül tudó tanár barátom a városban, megkérem, írja meg a követ nyelvén azt a beszédet — fül­lentette. S még aznap este kimásolta Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényéből az összes török szót; kicsi összezagyválta eket, s reggel 25 soros „eredeti” török szöveget nyomott Guszti bácsi kezébe. — Kutyanehéz egy nyelv — hüledezett az öreg. — Csak első olvasásra az — bátorította a párttitkár. — mire százszor elolvassa, menni fog, mint a karikacsapás. Úgy is történt. Néhány nap múlva úgy fújta Guszti bácsi az „Allah ill a berek”-et, mint a vízfolyás. Végre elérkezett az ün­nepi nap. A Nefedjükfel-ben már kora reggel ott voltak a szövetkezeti gazdák ünnepi ősén; Guszti bácsi is új gazdászkalap- ban, hirtelen vásárolt tiszti csiz­mában feszített, miközben ilyen­fajta szavakat mormogott ma­gában: „üszkürü, büszkürü”. Egyszer csak befordult a falu­ba egy fényes autó, s lassan a szövetkezet központja felé gör­dült. A szemek kíváncsian ta­padtak ajtajára, amelyen né­hány pillanat múlva magas, vö­rösbársony humuszos, zöldiur- bános férfi lépett ki. Harsányan megéljenezték. — Guszti bácsi pedig illő mégha)- lás után oly szépen elmondta a török nyelvű üdvözlő beszédeit hogy a szövetkezeti gazdáknak repesett a szívük a büszkeség­től: Lám, micsoda okos ember az ő elnökük. Válaszként ezt mondta a ven­dég; — Nadjon köszönje, Ae kicsi tudja madjar, beszeljünk hát madjar. S másfél órán át járták a föl­deket, miközben elismerően bó­logattak, hogy mennyire ért a törökök követe a szocialista me­zőgazdasághoz, sőt — ami miatt aztán nem győztek pironkodni — egyre jobban bírálja is őket. Hogy csak látszatra szép min­den, de lépten-nyomon kiütkö­zik, hogy két héttel előbb oda se szagoltak a munkának. — Igaza van — hangzott mö­götte egyre bűnbánóbb önbírá­lat gyanánt a helyeslés. ■— Kapitalista nagyüzem ilyen nem lehet megcsinálni — döfött beléjük a török. — Hogyan akarnak maguk a kapitalizmus legyőzni? = szúrt rajtuk még egyet. A, banketton hasonló hang­nemben folyt belőle a szó. S a Nefedjükfel gazdái már úgy érezték magukat, mint az eleve­nen megkopasztott tyúk. Ekkor felállt a fogadáson sAm tén részt vevő párttitkár, s rö­viden ennyit mondott} — Csak annyit teszek a kurzushoz, hogy szégyenkezhet­nek. Az idegent többre becsü­lik, mint a családjukat, saját ma­gukat. A török követ egyéb­ként nem más, mint a körzeti állatorvosunk. S e pillanatban a vendég ief- metéről lehullt a művelődési otthon színpadának függönyéből „készített” humusz, s a felesége zöld gyapjúsáljából csavart tur­bán is az asztalra került — Ma különben április elseje van — tette még hozzá a párt- titkár. Szavait pillanatra megköt vült csend fogadta, aztán ékte­len hahotában törtek ki. Hát ló­vá tette őket ez a huncut párt­titkár. De megérdemlik. Megj mert csakugyan, ha mégis igazi török volna a vendégük! És egy óra múlva mindegyt kük folytatta a munkát ott, ahol előző este abbahagyta. De még talán serényebben, hiszen jókat kacagtak közben, s a vidámság kitűnő olaj a munkakedv here-, kére. Tarján István Nagy gondot fordítottunk az általános műveltségben muta1> kozó hiányok pótlására. Az eredményes középiskolai sze­replést ugyanis nem az egyes tárgyakban esetleg tapasztal­ható elmaradás akadályozza el­sősorban, hanem az, hogy a ko­ruknak megfelelő általános mű­veltségi szint a tanulók zömé­nél nem kielégítő. Észrevettük, hogy általában kevés — élet- toruknak megfelelő irodalmi iaén.vt is kielégítő — könyvet olvasnak. Ebben hibás a gyer­mekirodalom szegénysége is. A természettudományi ismereteik mechanikusak, a társadalmi i roblémákban botladozók, vi­lágnézetük nem eléggé tiszta, egy bizonyos hányadnál fellel­hető a vallásosság is. A magyar szakosok, összefog­va a könyvtárossal és az osz­tályfőnökökkel, máris elérték, hogy minden elsős olvas. Az évfolyam félévi átlaga 4.1 könyv volt, s ezek nemcsak szépiro­dalmiak. A második félévben az ed­digi, spontánul megnyilvánuló, érdeklődést tudatossá és cél­irányossá tesszük, segítünk a megfelelő érdeklődési körök ki­alakításában. Ehhez jelentős se­gítséget adnak a KlSZ-alap- szervezetek. A szervező munka egy részét ők veszik át. Oktató munkánkra árnyék­ként vetődik az orosz nvelv és irodalom, valamint a matema­tika átlagosnál gyengébb ered­ÚUZmiUXlY-tBECZE SAVOLY 25: Egy könnycsepp gördült elő szeméből, végiggurult arcán és belecseppent a tengerbe... Hagy­ta, nem törölte le arcát... Néz­te az egyre távolodó kikötőt... A hajó másik végéből Vámos közeledett Gazsóhoz, de amint meglátta a gondjaiba elmerült fiút, csak megállt mellette, nem szólt semmit. Ö is a part felé nézett. —- Te vagy az, Kálmán? — kérdezte néhány perc múlva, még mindig a partot nézve, Gazsó. ‘— Én — szólt halkan Vámos. — De ha most alkalmatlan va­gyok, akkor inkább később... — Nem, maradi csak. — Ga­zsó lassan Vámos felé fordult. — Éppen elgondolkoztam egy kicsit. Magunkról. Afrikáról, mindenről. A velünk utazó ara­bokról, négerekről. Arról, hogy micsoda ördögi játék ez! Ara­bokat, négereket. Szenegálokat visznek M adagaszkárra. Viet­namba és más francia gyarmat­ra, leverni az ottani mozgoló­dást. Egyik nyomorult fojtsa meg a másikat, egyik koldus verje agyon a másikat! Mintha maga Belzebub rendezte volna így az egészet! És mi. világ söp­redékei, mi. légiósok, segítünk nekik!:.. —■ No... Nyugodj meg, Mis­ka. — Nyugodt Vagyok én, nézd milyen nyugodt vagyok. A sze­mem sé rezdül.:. uiiaim nem reszketnek, nincs nekem semmi bajom... — Gyere, nézzünk körül a hajón. —■ Hiszen ismerjük az ada­tait. 5 . — Igen, tudjuk, hogy hat- emeletes. És hogy a hajófenék­ben négerek utaznak, fölöttük az arabok, utána mi. a követ­kező emeleten az elit hadsereg, az ötödiken a tisztek és a ha­todikon a civilek, bankárok, pénzemberek, főrangú tisztvise­lők... — Hát akkor? Mit akarsz még tudni? — Azt mondják, ez egy cso­dahajó! Mozi van rajta! A val­lásos emberek istentiszteletre mehetnek; valamennyi feleke- zetnek van itt lelkésze ... Ezen­kívül fodrász, pedikűrös. — Ez engem mind nem érde­kel. Most éppen nem akarok moziba menni, a lelkésznek tő­lem felkophat az álla. a pedi­kűröst sincs szándékomban meglátogatni... — Meg akartalak egy kicsit \dgasztalni, Miska. Azt akartam, hogy feloldódjék benned az a sok keserűség, amely pár hó­nap alatt lerakodott. Hidd el, nem jó, ha az ember túlságo­san belebújik saját gondolatai­ba, bújába-baiába... — Bosszant, hogy csak nézzük ezt a sole igazságtalanságot.s. Sőt, támogatjuk.., — Egyelőre nem tudunk mit tenni ellene. De légy nyugodt, eljön ennek is az ideje. — Jó fiú vagy te. Kálmán, de menj most nélkülem a mo­ziba. Én lefekszem. »— Rendben van. délután al­szol, de este felköltelek. — Este? Miért? — Titok. Majd megtudod. Vámos valami amerikai cow­boy-filmet látott. Igaz. nem so­kat értett a beszédből, de amit látott, az is sok volt. Két órán keresztül ütötték, lőtték egy­mást a vásznon. Egy-egy pará- zsabb jelenetnél a nézőtéren harsány ordítás hallatszott. A légiósok tomboltak. Tetszett ne­kik a dolog. Vámos köpött egyet. Hát per­sze! — Ilyesmi kell ide! Nagy­szerű politika ez! A Távol-Ke­letre induló légiósoknak ilyes­mivel _ is étvágyat kell csinálni a verekedéshez, a lövöldözés­hez, a kegyetlenkedéshez. A film végén hatalmas ová­ció tört ki. A kezdet tehát ki­tűnően sikerült. A mozi láto­gatottsága az egész útra bizto­sítottnak látszik: Már erősen alkonyodott, ami­kor Vámos kilépett a moziból. Bevágott még a bárban egy fél­deci konyakot, aztán Gazsóért indult — No mi van? — riadt fel Gazsó, amikor Vámos megrázta. Kelj fel, gyere. s— De hová? — Ne törődi vele. Gazsó kelletlenül lekászálódott függőágyáról, s. Vámos után tó­dult Körülbelül ugyanott álltak meg a hajó korlátjánál, mint délben; Most pedig nézz le a ten­gerbe. — Mit nézzek rajta. Sötét van. — Nézd meg jobban. — Valamit látok..: de mi ez? Mintha fények villannának a vízben. Mik azok? — Halak. — Halak? ■— Igen. Foszforosok. És most nézd meg őket egészen a hajó mellett; — Látom.’ Ha közel jönnek, nem is tudnak elmenni... a hajó oldalához csapódnak. (Folytatjuk.!

Next

/
Oldalképek
Tartalom