Petőfi Népe, 1962. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-06 / 80. szám

*. oldal 5<)P? jSo'i'H e, r>éritek Negyedszázad után • • • — Juhász Gyuláról — Éppen negyedszázada, hegy a testét és kedélyét sújtó szen­vedések után öngyilkossá lett Juhász Gyula. Eltávozott az életből a költő, aki egyszerű szavakkal és mégis oly fino­man rajzolta meg a magyar tá­jakat és örökített meg illanó hangulatokat. A puszták fölött lebegő — s néha azokra ráhull- r.i látszó — végtelen ég, a ti- szatáji csend, s a könnyeztető, sívé alföldi homok jelenik meg a ázegedi asztalosmester fiának költészetében. Az a saiátos ma­gyar bánat, amelynek semmi köze a kiváltságos rétegek sír- va-vígadó magyarkodásához, ha­nem az Ady Endre tragikus magyarságával tart rokonságot. Már a kezdő poéta is a népet, * többséget azonosította a ma­gyarsággal és fáit látnia az Amerikába tántorgó nép nyo­morúságát. S a maga kiszorult­ságát, „isten háta mögötti” vidé­keken való kailódásait is népe sorsával, a magyar árvasággal azonosította. Tán senki nem fe­jezte ki olyan szívbe markolóan, mint ő: milyen gyászos, milyen földre sújtó az, hogy a magyar nép nem kapcsolódik a nemzet­közi haladás áramkörébe. 27 Az 1918-as és 1919-es forradal­mak új szárnyakat adtak neki, holott előbb úgy érezte már, hogy »nem repülhet sohasem-“. A prózával addig csak elvétve foglalkozó költő teli es fegyver­zetben ugrott elő mint bátor publicista. A fájdalmas valóság­gal szembesített, «élvérzett« vá­gyak Juhász Gvuláia a forra­dalmat ünnepelte versekben, s újságcikkekben is. A Tanács­köztársaság után üldözötté lett: megfosztottál* tanári állásától és nyugdíjától, zaklatták. Az el­lenforradalom korszakában bá­nata — ahogy ő maga írta — görcsös szégyenné fokozódott. Az üldözés és mellőzés nagyban hozzájárult életkedvé­nek elapadásához. De a szen­vedő, a fájdalmas ember soha r.em hajlította meg gerincét Horthyék előtt. Bennük rögtön felismerte a »schwarz-gelb« régi világ, a Habsburg-uralom még kegyetlenebb, még embertele­nebb folytatóit. Mi a rosszabb, ml a poko» liabb? A közt»ldogságra, az új arcú, korszerű Magyarországra reménytelenül vágyakozni, — amiként azt az ifjú Juhász AZ NDK-BAN JÁRTUNK KISZ-isták Finnországban A KISZ Központi Művészegyüttes VIT-díjas tánckara és VIT-díjas rajkózenekara háromhetes hangverseny körű ton Finn­országban tartózkodik. Képünkön: csinos lányok a tánckarból. Gyula tette —, vagy a remény­ség felvillanása után a re­ménység elvillanását látni? Ne­héz erre válaszolni. Juhász Gyula 1919 utáni lelkiállapotát különösen fájdalmassá, és helyt­állását. gerincességét különösen tiszteletreméltóvá teszi, hogy ekkor már hitt a »világot meg­váltó« munkásokban és érzelmi­leg azonosult velük. De a mes- sisnisztikus színezetű forradal ■ miságát mégsem tudta felcserél­ni azokkal a tudományos- né­zetekkel, amelyek fényénél nemcsak hinni, hanem tudni is lehetett: a Horthv-fasizmus (és minden fasizmus) jövője a bu­kás. Juhász Gyula csak homályo­san látta a jövendőt, nem olyan biztosan és világosan, mint fel­fedezettje, fiatal barátja, József Attila. Mégis kitartott »a száz­szor szent Szabadság s Hala­dás« eszméi mellett. Soha nem vált tudományos értelemben vett optimistává, de testvéré­nek érzett minden szenvedőt és harcra buzdította a félelemtől mentes, jobb és szebb világért Verseskönyvei, prózai mun­kái sok kiadásban ielentek és jelennek meg, s igényes tanul­mányok is napvilágot láttak róla és művéről. Egy rövid cikkben sem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy emlé­két nemcsak könyvei és a róla szóló írások idézik, hanem leg­merészebb álmainak teljesülése is. Megvannak még a Tisza- parti füzesek, élnek és égnek a magyar rózsák és uralkodik az alföldi nyáresték különös va­rázsa. De hol van már az a »fullasztó csend«, az a szoron­gató nyomor, az a villany tálán és szellemtelen sötétség, amely a költő mellére telepedett, és amelynek eltűnésére vágyako­zott? »Csak néhány ember nem írástudatlan« — irta József At­tila abban a versében, amit »szeretett, drága bátyja« 25 éves költői pályája (nagyon is elszi­getelt) megünneplésére szánt. Az Ady és József Attila között hidat vonó nagy költőnk halá­lának negyedszázados fordulóján tényként fénylik, hogy az egész magyar nép le tudja írni Ju­hász Gyula ismert és tisztelt nevét A. G. A hires német szervezőkészség Amikor megérkeztünk a lip­csei Bajor Állomásra, felharsant A vásári igazolvánnyal Ingyen utazhatnak a villamosok első két kocsiján. A harmadik a helybelieké. Haza, Merseburgba, este 7-től éjfélig mennek a bu­szok, indulás: amikor egy-egy A szovjet pavilonban mindig igen sok nézője akadt a gép­kocsi-kiállításnak. Ezt a felvételt is az erkélyről kellett ké­szítenünk, mert a közönség sorfala miatt nem férhettünk az autók közelébe. A kiállított gépkocsik között a látogatók a Moszkvics különféle típusaitól a legújabb szovjet »ország­úti cirkálókig« mindent megtalálhattak. Rövid üdvözlőbeszédet hal­lottunk, majd felszólítottak bennünket: mindenki maradjon a vonaton, kocsi számok szerint fogunk kiszállni. Fél perc se telt bele. felhar­sant ismét a hang. s - átszáll­ít attunk az épület előtt várako­zó autóbuszokra. Negyedóra múlva befejeződött nvolcszáz utas »kivagonírozásá« sehol fennakadás, sehol torlódás, s elindult velünk húszegynéhány busz szálláshelyünkre, a 35 kilométerre levő Merseburgba. A menet élén három motoros rendőr robogott, akik minden szembejövő és keresztező for­galmat leállítottak. Megállás nélkül értünk célhoz. Másnap pedig az autóbuszok bekanyarodtak velünk Lipcse főterére, ott az idegenvezetők főnöke várt: •— Ez itt szemben az új vá­rosháza, ott van a külföldiek találkozóhelye, a posta, az in­formáció, s ha elfáradnak, a hatalmas hallban pihenhetnek. Emitt kell felszállni a 11-es vagy 28-as villamosra, a kilen­cedik megállónál van az étte­rem. A vásárra a következő villamosokkal juthatnak ki... QUZmiUA'LY-ßECZE -ZfAVOLY 27. Körülbelül . hat óra múlva hangosabban kezdtek dübörögni a gépek, a hajó kifutott a pisz­kos. iszapos és mindig viharos Vörös-tengerre. A haió teljes sebességgel futott Távol-Kelet felé. A légiósok visszamehettek helyükre. Éppen ideiében. Vi­har készült. A haió személy­zete hamarosan becsukta az ab­lakokat, miközben a hullámok egyre tornyosultak. Bizony, ezen az éjszakán alig aludt valaki a hajó utasai közül. Másnap reggelre csökkent a vihar ereje. Délben a Pasteur utolért egy kisebb, közel sem olyan fényes halót, amely két nappal korábban indult Orán- ból, és főleg légiósok utaztak rajta, szintén Távol-Kelet felé. A két hajó kürtje megszólalt és szűnni nem akaró sziréná- zéssal üdvözölték egymást, A légiósok átkiabáltak a másik hajóra, katonaszerencsét kíván­va egymásnak ... Azután a Pasteur motorjai hangosabban kezdtek zakatolni, ée a nagy haióóriás otthagyta unokatestvérét Gazsó és Vámos órák hosszat barangolt a hajón. Hat emelete volt, volt rajta és benne mit nézni. És az emberek ... A legfelső emeleten állandóan szólt a zene, táncoltak, mulat­tak a vendégek, szórták a pénzt. Egy emelettel lejjebb is nagy volt a dáridó. A tiszteken kí­vül ezen az emeleten lakott 400 vöröskeresztes nővér is. S a nővérek nemigen mondtak el­lent a* tisztek meghívásának. Jól érezték magukat nap-nap után. Az egetverő tivornvák er­ről tanúskodtak; A légiósoknak már csak az olcsó vörösborra tellett, esetleg néha egy konyakra. Az arabok cs a négerek rendelkezésére semmiféle ital nem állt. a fel­sőbb emeletekre ők nem me­hettek fel... Singapur felé haladt a hajó, amikor Gazsó egy igen nagymé­retű bóját vett észre a tenger­ben. Átmérője lehetett vagy öt méter. A bója teteién harang­láb, abban egv tekintélyes ha- r mg. Ez a víz hullámzása kö­vetkeztében éj jel-nappal szólt. Egy olasz fiú magyarázata sze­rint ezen a helyein mérte össze erejéit annak idején a japán és az amerikai flotta. Több mint négyszáz hajó süllyedt el itt, s elpusztult azok legénysége is. A csata emlékére és a tengerészek lelki üdvéért szói a harang ejjel-nappal. Singapurban ivóvizet vett fel a Pasteur, s folytatta útját Saigon felé. Tizennyolc napi út után, 1948 júliusában a Pasteur megérke­zett Távol-Keletre, közvetlenül Saigon alá; Megkezdődött az erők elosz­tása. Még mielőtt a haió ki­kötött volna. 800 légióst átrak­tak egy csatahaióra. Ezek to­vább mentek. Köztük volt Ga­zsó és Vámos is. Gazsó megcsodálta az acél­kolosszust, amelynek testét pán­cél borította, csupán lőrései voltak szabadon. A haió hosszú- csövű ágyúit a part felé irá­nyították. Hogy hová megy a hajó,' senki sem tudta... Néhány órai út után, nap­szálltakor. a hajó kikötött a vadon egyik ideiglenes kikötő­jében. A parton néhánv öreg légiós lődörgött. Hamarosan ki­derült, hogy Afrikába akarnak visszatérni, miután két hónapja lejért a távol-keleti szerződé­sük. Gazsó odament az egyikhez •— Ha lejárt a szerződésetek, miért nem visznek vissza? — Mit tudom én? A kutya sem törődik velünk. Ellenben azt akarják, hogy még két év­re maradjunk itt. szerződjünk le még két évre. De én nem... nem. nekem elég volt. — Milyen itt az élet’ — Majd meglátod! A francia idegenlégióst mindenütt gyűlö­lik, de úgy talán sehol, mint Vietnamban! — No, jóval biztatsz... Gazsó Vámost kereste a par­ton, de nem találta. Percek alatt koromsötétség borult a tájra. A légiósok hamarosan paran­csot kaptak, hogy senki sem gyújthat tüzet. A második szá­mú parancs, szerint mindenki ott térjen nyugovóra, ahol van. Gazsó előszedte hálózsákját, készülődött a lefekvéshez. — Mi az istenért nem marad­tunk éjszakára a hajón? — dör- mögte. — A hajó nincs érre beren­dezkedve ... Meg aztán ... ne­hogy emberestül, ágyústól, min­denestül tönkretegyék a hajót. Egyébként biztos vagyok benne, a partizánok már tudják, hogy itt a légiós-utánpótlás... — Honnan? — Mindenütt ott vannak ezek — legyintett a másik. — Egyébként... nincs ciga­rettád? (Folytatjuk.) És szélnek eresztett berniün­két; menjen ki merre lát Egy „mérnökkombinát" Szerencsénk volt a merse- burgi technikai főiskolán lak­tunk. Mondják, hogy akik Lip­csében kaptak szállást »civil« házaknál, azok közül sokan fű­tötten szobában aludtak, s reg­gel egy teafőzőnyi meíegvízbea mosakodtak. Mi kényelmes, barátságosan berendezett ötágyas szobákban aludtunk. Az ablakot is nyitva hagytuk kissé éjszakára, annyi­ra fűtöttek. Pompás dolguk lehet az itta. ni diákoknak. Minden lakóhe- yiség két szobából áll. A belső a háló, a külső a nappali, vagy­is a tanulószoba. Csak azon csodálkoznunk, hogy a szekrényeket zárva ta­láltuk. Megmagyaráztál* azután, hogy a diákok a vásár alatt is- merősöknél laknak, vagy ahol éppen helyet találnak, s pénzt is kapnak erre az időre kár­pótlásuk A holmijukat azon­ban bent hagyják a kollégium- ban. mert nappal, az órák szü­netében bejárnak a szobákba ezért-azért, amire szükségük van. Tavasszal és ősszel a kéthetes kényelmetlenséget szívesen elvi­selik az idegenforgalom érde­kében. A technikai főiskola külön­ben most is épülő iskolaváros» Jelenleg másfél tucatnyi hatal­mas, modern, három-négyeme­letes épületből áll. de a torony- daruk tövében szüntelenül újabb házak emelkednek. • Egyetlen fajta kellemetlenség ért odakint — de minden reg­gel. Hét órakor metsző, rideg hang ébresztett: »Morgn! Auf- stén!« Három rövid, csattanó pisztolylövésként hatott. Értel­me: Jó reggelt, ébresztő! A han­got azonban nem lehet leírni. Hátborzongató volt. Két év­tizede hallott vezényszavak kí­sérlete, rossz emlékek kegyet­len visszhangja. Végtelenül kedves, udvarias, készséges öregúr volt a hang tulajdonosa. Amikor először beszéltem vele. nem akartam elhinni, hogy ő ébresztett. Ahogy megszokta katonáéknál, úgy mondta a vezényszót Bár­mennyire megváltozott azóta náluk is a világ, ez beléragadt a múltbóL Nem haragudtam rá. De más­nap reggel ismét mintha kor­báccsal vágott volna rám a hangja; (Folytatjuk) Mester László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom