Petőfi Népe, 1962. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-22 / 94. szám
Mi újság a heesheméii szállcdaépílkex?sen Jól haladnak a belső munkálatok, park lesz az aafóhnszállomás helyén Amikor a múlt év karácsonya előtti napokban arra kértük Reile Géza elvtársat, a kecskeméti városi tanács vb elnökét, nyilatkozzon a város jövőjéről, a fejlődés sok figyelemre méltó terve mellett az épülő Aranyhomok Szállóról, így szólt: „Ez a munka a jövő év végéig nagyrészben befejeződik, bár még 10 millió forint kerül beruházásra.” Mi újság ma a szálloda körül? Pillantsunk be a „kulisszák mögé”, hadd árulkodhassunk arról, ami a város központjára néző napfényt nyelő 71 nagy ablak mögött zajlik. A közelmúlt napokban sikerrel megtartották az épület próbafűtését. A 103 vendégszobában most építik be a faliszekrényeket. A fürdőszobákban a csempézés folyik. Míg a földszinti 350 személyes étterem mennyezet-vakolásán szorgos- kodnak a kőművesmesterek, az ötödik és hatodik emeletet a festők és a mázolok vették birtokba. Egyszóval serény a belső munka. Jól alkalmazkodva ehhez az ütemhez, a Bútorért Vállalat megkezdte a berendezés szállítását. A napokban érkeztek meg az első hangulatosszínű, modem vonalú fotelek melyeket a baráti NDK ügyes mesterei készítettek. A városi tanács vb elnöke örömmel vesz elő egy nagy mappát, amelyből a szálloda tetszetős és igen ízléses kelléktervezetei kerülnek elő: az étterem és a bár étel-, illetve itallapjai, levélpapír és boríték, a Kecskemét hírét messze földre elvivő szállodai címkék és papírszalvéták. Lám, mi mindenre kell a figyelemnek kiterjednie, mielőtt egy ekkora létesítményt étadnak rendeltetésének. S vajon miről tárgyalnak 4 ugyanekkor a vb-teremben? Bu- depestről érkezett szakember jelenlétében az esztétikai bizottság ült össze, hogy a szálloda előtti park, illetve, a városközpont megvilágításáról tárgyaljon. Itt van a megbeszélésen Janáki István mérnök is, a szálloda tervezője. A villamossági szakember előterjeszti vázlatos terveit, elgondolásait, s a bizottság vitatkozik. Érvek, ellenérvek hangzanak el és nyomukban egy lépéssel ismét közelebb került az ügy a megvalósuláshoz. A szálló előtt is már eleve ideiglenes jelleggel épült buszállomás a Nagykőrösi út, Bethlen körút és a Czollner köz által átfogott területre költözik. A távolsági buszállomás mostani helyén, s a nagytemplom előtti téren a szálló megnyitásának idejére üde, ezüstfenyőkkel és fehér nyírfákkal beültetett, métermagasságú gombavilágítással tarkított park diszlik majd. Íme, kedves szemlélődő egy kevéske abból a sokirányú tevékenykedésből, ami Kecskemét új létesítménye körül, annak átadásával kapcsolatban zajlik. Reméltük, hogy az említett határidőre a megyeszékhelyre érkező vendégeket már ez a nagyszerű, új létesítmény fogadja, s látja el a pihenéshez szükséges teljes kényelemmel. p. r. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő’ Weither Dániel Kiadja! a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat* Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér t/a. Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon; 11-85* Pénz áll a házhoz Négyes találat a lottón? Vagy totó szelvénnyel elért teli találat nyereményét veszi fel ez a férfi? Nem, annál biztosabb pénz ez! Előleg a ledolgozott munkaegységek után. Belya József tsz-gazda, a bátyai Haladás tagja 90 munkaegységet teljesített áprilisig, s jól jön a munkáért járó 900 forintos előleg. Tanulságos lörlénel Sokszor hallani, hogy nagy dolgok apróságokon múlnak. Victor Hugo: Nyomorultak című regényében a Waterlooi csatával foglalkozva arról ír, hogy egy pásztorfiún múlott Napóleon veresége, mert az előbbi, a hosz- szabb utat mutatta meg a felmentő seregnek, úgyhogy mire a katonák odaértek már eldőlt a csata sorsa Mint minden hasonlat ez is egy kicsit sántít, de a kun fehértói Vörös Hajnal és a Béke esetében is nagy dolog múlott egészen kis dolgon — méghozzá két libatojáson. No, nem akarjuk eltúlozni az esetet, inkább térjünk a tárgyra Kezdjük azzaV hogy a két közös gazdaságot dicséret illeti, mivelhogy nagyüzemi liba- tenyésztéshez fogott. Ismeretes, hogy a magyar libamáj milyen kedvelt csemege itthon és külhonban egyaránt. Külön elismerés illeti a két szövetkezet gazdáit a kezdeményezésért, hiszen tudvalevő az is, hogy a nagyüzemi libatenyésztésben még nincs kitaposott út. Mintegy félszázas törzsállománnyal kezdte mindkét gazdaság a Fehértó-parlján a saját erőből épített libatelepen. Ment a munka szépen. A táptakarmánnyal etetett jószágok elkezdtek tojni. A tojáshozammal ugyan nem lehetett dicsekedni, de ami igaz, az igaz, hogy a Béke libái átlagosan két tojással többet tojtak, mint a Vörös Csillag jószágai. Ehhez talán az is hozzájárult, hogy az előbbi gazdaságnál hamarabb kezdték a táp- takarmánnyal való etetést. No, de hova is akarunk kilyukadni? Már előzőleg ugyanis szó volt a két termelőszövetkezet gazdái között arról, hogy érdemes lenne egy közös libafarmot létesíteni, olcsóbb lenne az üzemeltetés könnyebb a szakirányítás, hiszen nagyüzemi libatenyésztő sem terem minden bokorban. Már-már kezdődött is valamiféle tárgyalás, de mikor kiderült az előbb említett két tojásos különbség, a Békében azt mondták: — Nem közösködünk a Vörös Hajnallal, hiszen a mi libáink több tojást tojtak. Két tojás, az mégiscsak két tojás és figyelemre méltó annál is inkább, mert libákról van szó és ha az állományt is számítjuk, majdnem ezer tojás a különbség Aztán mondtak még egyéb kifogást is és vé'gső soron a tó partján kü- lön-külön tenyésztették a libát. A cikk eleién Waicrlooval kezdi ük Igaz, hogy ez az eset nem olyan horderejű, mint az említett csata — bár a két termelőszövetkezet életében jelentős — de meg kell említenünk még néhány dolgot. Napóleon elbukott, Waterloot nem tudta helyrehozni, a mi két termelő- szövetkezetünk gazdái azonban, ahogy legutóbb értesültünk, ma már másképp gondolkodnak és helyre akarják és tudják is hozni a hibát. Máris megtették az első lépéseket. Közös bizottságot hoztak létre, mint Juhász Lajos, a Béke ag- ronómusa mondja és a jövő hónaptól kezdve a két gazdaság libaállományát közösen takarmány ózzák. A Vörös Hajnalban egyébként már mintegy félszáz kislibát is nevelnek a törzsállomány mellett, őszre tehát kialakul a nagyüzemi libatelep. íme, ez a történet, reméljük — sokaknak okulásul szolgál! K. S. l — Megörültél? Férfiaknál nincs locsolás! — De tavaszi munka van! (Fülöp György rajza.) Korszerű húsvéti üzem... (SzegS Gizi rajza.) SEHOL SEM AKAR LEMARADNI! Azért jöttem így, Julis, mert sietek vissza!... (Gerő Sándor rajza.; Húsvéti meglepetés (Szűr Szabó József rajza.)