Petőfi Népe, 1962. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-03 / 78. szám

C oldal ' IS62. április 3. kedd Együtt a műszakban, együtt a műszak után Olyan zaj fogad a Kecske­méti Vegyesipari Vállalat var­róm űhelyében, mintha a zaka­toló gépekre hajoló asszonyok, lányok örökre hadat üzentek volna a csendnek. A készruha- szalag dolgozói megszokták a gépek lármáját. Gyors, szak­szerű mozdulatokkal igazítják sebesen cikázó tű alá a sötét­kék alapon fehérpettyes anya­got. Mire a szalag végére ér, csinos, divatos pongyola lesz be­lőle. A hatalmas teremben nehezen fedeztem fel Vincze Jutkái, a fiatal KISZ-kultúrfelelőst. Mun­katársai és a vállalat párttitkára nem győzték dicsérni: ■— Ügyes kislány a Jutka — mondták egybehangzón —, két éve dolgozik csak a vállalatnál, de ő itt a fiatalság lelke. Sza­bad idejében összefogja, neveli őket, most éppen szavalókört szervez, és a kultúrcsoport Jut­ka irányításával készül április 4-e megünneplésére. Szívesen tanítja a táncosokat, s lelkes tagja a Hírős Együttesnek is. Vincze Jutka fegyelmzetten, komolyan dolgozik, nagyon ne­hezen szánja rá magát a be­szélgetésre. —- Ugyan mit mondhatnék ma­gamról? — nézett rám zavartan. — Az Igaz, hogy mi fiatalok kö­zösen veszünk részt politikai és szakoktatáson, szeretünk táncol­ni, érdeklődünk a művészetek iránt, de hogy ezt elértük, abban jelentős része van a vállalat ve­zetőségének és a pártszervezet­nék. Mikor helyiséggondokkal küzdöttünk, megkaptuk az ebéd­lőt Most ott jövünk össze pró­bálni, beszélgetni, tanulni. Azon­kívül lehetővé tették a KISZ- szalag megszervezését. Itt egy műszakban állandóan együtt vannak a fiatalok, ami elsősor­ban a próbák zavartalanságát biztosítja. — Mosolyogj már Jutka egy kicsit! — biztatják a körülötte ülő asszonyok. Erre valóban fel­enged zárkózottsága és élneveti magát. Viszont beszélni nem hajlandó tovább. Másoktól tudtam meg, hogy elsők között jelentkezett a Ru­haipari Technikumba, ősszel már meg is kezdi a tanulást. Jó szak­munkás, teljesítménye mindig meghaladja a száz százalékot. Nemcskk szervezője, de szorgal­mas megvalósítója a KISZ-sza- lag számára élőírt feladatoknak: — javítani a minőségi munkát, anélkül hogy az a mennyiség rovására történne. V. Zs. Pesti háztetők Közönség és alkotók találkozása Kecskeméten A Kecskeméti Városi Tanács Művelődési Osztálya és a Me­gyei Moziüzemi Vállalat kezde­ményezése folytán a város mo­zikedvelő közönsége egy-egy je­lentős, új magyar film bemuta­tása alkalmával, nyilvános film- vita keretében - találkozhat an­nak alkotóival, főszereplőivel. A Májusi fagy után április 1-én, vasárnap délelőtt a Pesti házte­tők rendezője, forgatókönyvíró­ja és két főszereplője részvéte­lével került sor filmankétra a Városi Mozi helyiségében. A termet zsúfolásig megtöl­tötték az érdeklődők, akik bát­ran elmondták észrevételeiket, kérdéseiket a filmmel kapcso­latban. Kovács András, a film rendezője beszélt a Pesti házte­tők forgatásának kulisszatitkai­ról. rendezői elgondolásairól —, melyeknek újszerűsége, eredeti­sége megnyerte a nézők tetszé­sét is. A forgatókönyv írója —, Hubay Miklós — tehetséges drá­maíróink egyike. Nevéhez fűző­dik az ismert musical — az Egy szerelem három éjszakája — alkotása, az Operaházban nemrég bemutatott, a II. vi­lágháborúban játszódó opera: a C’est la guerre prózája, és szá­mos magyar film forgatóköny­vének megírása. Hubay Miklós a rendezői elképzelések össze­hangolásáról, együttes munká­jukról beszélt. A fiatal szereplőgárdát a szép és tehetséges Pécsi Ildikó, és a huligán szerepében megismert Madaras József képviselte. A hozzászólásokból és válaszokból világosan kitűnt: — érdemes ha­sonló filmankétokat rendezni a jövőben is. A tizenkettedik Tarzan A Tarzan-filmek, úgy látszik, örök- lfjúak, bár a szerep alakítói egy­másután öregszenek ki. Az első Tar­zan 1916-ban Elmo Lincoln volt. A leghíresebb Tarzan a harmincas években Johnny Welssmüller úszó­bajnok volt. A legújabb, Immáron 12. Tarzan a 42 éves, 190 centi ma­gas Jack Mahoney. Ez az új Tarzan már nemcsak az őserdő viszontag­ságaival birkózik meg, hanem 16k- hajtásos repülőgépen utazik, heli­kopteren repül és ejtőernyővel ug­rik a filmen« ÚUZmUKiy-IBtCZt-KAVOLY asf O Íred 26. — Igen. Testükben bizonyos elektromosság és mágnesség \ an. Ezért nem tudnak a hajó vonzerejéből kitörni... — Csodálatos! — Ugye szép? — Nagyon szép természeti tü­nemény. • — M ost pedig erre nézz..: Előttünk a kivilágított Algír, az ország fővárosa. Gazsó arrafelé nzett. A par- ton ezernyi fény csillogott a zivárvány mniden színében, önkéntelenül is felkáltott. — Gyönyörű! És milyen ha­talmas területen fekszik a vá­ros! — Igen, Algír nagyon szép, de szerencsétlen, mint az az egész ország, melynek mi hivat- ian vendégel voltunk. Ez a sok fény, pompa, amit itt. látsz, al­gériaiak verejtékéből készült európaiak, franciák számára. Gazsó elhallgatott, gyönyör­ködött a szép látványban. Az ezer és ezer fényt » tenger tűkre megduplázta. • A kivilágított Algír órák hosszáig látható lesz erről a hajáról. A csengő a vacsoraidőt je­lezte, de ők nem mentek le. Több mint egy óráig nézték az ezerlény ű Algírii i.. Másnap délelőtt 10 ára­kor szemlén kellett részt vennie mindenkinek, a civil utasoknak is, éspedig mentőövükkel együtt. A kapitány — egy magas, pi­rospozsgás arcú francia — meg­szemlélte az utasokat. Utána elkészítették a mentőcsónak beosztásit. Mindenkinek meg­mondták, melyik csónakba kell szállnia veszély esetén. Reggeli szemle a következő napokon is volt. s ezeken min­denkinek részt kellett vermis, még a hajó személyzetének is. Utána mindenki úgy gazdálko­dott idejével, ahogy akart A légiósok nagy része moziba vagy a büfébe járt Moziba is lehetett menni a napnak szin­te minden órájában, no meg a büfébe is. Néhányan három nap alatt teljesen elverték a távol­keleti szerződésért addig kapott ezer frankot és türelmetlenül várták, mikor fizetik már a második részt. A negyedik nap hajnalán a Pasteur befutott Port-Saidba. A kikötőben sok kereskedelmi, és még több tartályhajó tartózko­dott. A tartályhajók olajat tan­koltak. A Pasteur a kikötőtől kissé távolabb vetett horgonyt. Hamarosan két nagy uszály kö­zelítette meg a hajóóriást. Egyik üzemanyagot, a másik élelmi­szert és ivóvizet hozott. Meg­kezdődött a rakodás. A két barát kíváncsian néze­gette a várost, a Szuezi-csator- na kapuját. Port-Said kisebb város, mint Órán, de sokkal na­gyobb jelentőségű. Gazsó egyszerre felkiáltott. — Nézd, polip! Valóban, egy szép, rózsaszínű polip lebegett a szennyes, ola­jos víz színén. Mellette egy má­sik. Odább még egy. Olyanok voltak, mint egy szál őszirózsa szár nélkül. — Nagyon szép — mondotta Vámos elragadtatással. Aztán elmosolyodott. — Ott, mutatott a kikötő felé —, ott is van polip, de annak sokkal több karja van. Most éppen az afrikai olaj után nyúj­togatja ki csápjait. Nézd, hogy nyelik ezek a hajók az ola­jat. .. A legtöbb hajón angol felségjel van. — Igen... és ott, a csatorna jobb partján ... azok a hatal­mas olajtároló tartályok ame­lyek egész kis városrészt képez­nek ... És az egész város, az egész ország ... mind a polipé. A parton angol járőr cirkál mindenfelé... Az utcákon euró­pai arcok ... Mintha nem is Af­rikában lennénk. ... Tizenegy óra felé megtelt a Pasteur „gyomra”, az uszá­lyok eltávoztak. A hajó felszed­te horgonyait, a gépek dolgozni kezdtek. Alig indult el méltóságtelje­sen a hajó, még a csatornáig sem jutott, amikor négy légiós AZ NDK-BAN JÁRTUNK Más fáj Ami leginkább feltűnik a mi Alföldünkhöz szokott szemnek ebbein az országban — s amint átléptük a határt, már Cseh­szlovákiában is —, hogy tanya, falusi ház nincs. Egyetlen fe­hérre meszelt, kisablakos, vagy — uram bocsá’! — nádfedeles házikót sem láttunk. Falun a házak általában szürke vako­latnak vagy vakolatlanok. A falvak sűrűn sorakoznak. A láthatáron belül mindig akad egy-kettő, ha az ember a ro­bogó vonat ablakából nézi a tájat, de ezek a falvak kicsi­nyek, inkább hézcsoDortok csak, s mindegyikben akad emeletes épület is. A régebbi házalt többnyire a már kénekről is­mert meredektetős. gerendavá­zas építmények. A legtöbb tetőn ott látjuk a televíziós antennát. A »róna« szó nem illik a középnémet-alfödre. Hullámos síkság ez, amelyen mindig út­jában áll a kalandozó tekin­tetnek egy emelkedő lanka, eltéved, többnyire úgy kell visz- szavezetni. különösen ha a nyel­vet sem beszéli valami jól. A pénzzel sehogyse boldogul, az összegeket műidig átszámítja hazai pénznemre, s vagy »el­fizeti magát«, vagy azt hiszi« hogy ő akarta becsapni a hely­belieket. Ha enni-inni kér, gyakran egészen mást kap, mint amire számít. A lipcsei Ausländertreffpunk­ten, a külföldiek eligazító he­lyén kávét kértem. Zu stark und zu kurz — mondtam, vagy­is erős és rövid legyen. Valami barna lét hozták. Később hal­lottam, hogy itt »mokkát« kell kérni, ők úgy híviák a feketét. De az se volt jobb. A németek különben a feketét gyűszűnyi tejszínnel isszák. Egy ismerősöm — lemaradt az ebédünkről — vendéglőben próbálkozott, Nézegette az ét­lapot, semmi bizalomgerjesztőt, semmi ismertet nem talált. Vé­gül örömmel fedezte fel: gul- lasch — gulyás! Ez ió lesz! Kapott helyette valami mar­A lipcsei új városháza. Üjnak nevezik, mert a múlt szá­zad végén épült, s így sokkal fiatalabb, mint a középkor­ból ittmaradt, de még mindig jó állapotban levő, nagyon szép régi városháza. — Az előtte sorakozó autóbuszok kö­zött sok az Ikarusz. Németországban nagyon kedvelik a magyar autóbuszokat. vagy a távolban ködlő hegy­gerinc. A mi Alföldünkhöz ha­sonlatos, asztallap-szerű síkság, úgy tudom, nem sok van föld­golyónkon. Az ember idegein országban bizony összezavarodik néha. Ha és két arab katona a vízbe ve­tette magát és úszni kezdett a part felé. — Mi ez? — kérdezte meg­lepetten Vámos. — Szöknek — válaszolt élén­ken Gazsó —, talán nekünk is most kellett volna. — Nem, nem, ez a hely nem alkalmas. Igaz, hogy közel van a part, de ott angolok vannak. Csöbörböl-vödörbe. A hajó nem állt meg. Méltó­ságteljesen úszott tovább. Még Szuez városkát sem érte el, ami­kor egy kis motoros hajó si­mult a hatalmas személyszállí­tó mellé. Az angolok hozták a szökevényeket, a négy idegen- légióst és a két arabot. A hajőralépés után többé so­ha, senki nem látta őket.i. A szökés után minden ide­genlégióst felzavartak a hato­dik emeleti fedélzetre, s addig nem volt szabad elhagyniok a hajó legmagasabb csúcsát, amíg a hajó ki nem ért a Vörös­tengerre. Gazsóék kíváncsian nézeget­tek mindenfelé. Közvetlenül a csatorna mellett elsőosztályú betonút húzódik. Mellette pe­dig hosszú kilométereken át az olaj vezeték. Egy bídia is van a Szuezi-csatornának. azonban ez csak gyalogosok részére épült. Az út körepe táján ki­sebbfajta öblöt Dillantot.ták meg, partján szebbnél-szebb villák sorakoztak. A távolban egy angol katonai tábor... (Folytatjuk# hapörk öltfélét makarónival. Kenyér nélkül, mert a németét nagyon kevés kenyeret esznek. Egy utitársam. aki először járt a határon túl, így szállt ki a vonatból: — Na, hadd lám. milyenét a külföldiek? — Te jámbor — mondtuk neki —, nézz meg minket, — ? — Mert itt mi vagyunk a kül­földiek. Héhány sző a gyomor dolgairól Itthon azzal ijesztgettek ben­nünket a tapasztalt külföld já­rók: a koszt rossz és kevés lesz. Mire: Reggel 20 dekányi felvágott, negyed vaj. tojás, sajt. dzsem, kávé vagy tea. három zsemle, itthon reggelire és vacsorám együttesen is sok lenne. Délben volt aránylag leg­gyengébb a menü. A levest he­lyi szokás szerint csészékben kaptuk, kanál nélkül, inni kel­lett és kevés volt. Utána hús került az asztalra — valamiféle mártással és burgonyával vagy tésztával —, sütemény, sör. A vacsora viszont minden képzeletet felülmúlt. Mint a reggeli, csak sokkal ldadósabb. Púpozva állt a sok ennivaló a nagy lapostányéron. Különös dolgokat mellékeltek hozzá A nyers uborkát még felismertem, a karfiolt is, csak arra nem tudtam rájönni, miféle fűszeres, 'ében pácolják. Savanvkás volt és egyesek szerint illatos. A fe­ketére savanyított zöldbabról meg azt hittem, valami ten­geri hernyó. A pohár sör most -em maradt el. Az »estebéddel« a három nap ■alatt csak egyszer tudtam meg- I a ír kozni. (Folytatjuk.) Mester László

Next

/
Oldalképek
Tartalom