Petőfi Népe, 1962. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-07 / 55. szám
Két ellentétes félidő MOHÁCSI PETŐFI—BAJAI ÉPÍTŐK 2:2 (2:1) Megyei I. o. labdalúgó-eredmények Baja, 2500 néző. vezette: Ligeti. B. Építők: Disztl — Ulakity, Páncsics II, Vörös — Bality, Varga — Rizsányi, Kreisz. Páncsics I, Czeglédi. Poszlancsek. Edző: Ónody Béla. Jó iramú küzdelmet hozott a találkozó. Az Építők várakozáson felül, időnként szépen, sőt hasznosan játszott. Változatos játék folyamán mindkét kapu többször forgott veszélyben. A 15. percben az Építők vezetést szerezhetett volna, de Páncsics I. átadását Kreisz elhamarkodva kapu fölé lőtte. A 18. percben váratlan gólt kapott az Építők. Erősen lesgyanús helyzetben a mohácsi Heim kapura lőtt, a bajai védelem les címén leállt, Disztl sem nyúlt a labdáért. (Füttyig kell játszani!) A váratlan gól láthatólag fellelkesítette a vendégelvet. Több támadást vezettek, s ezek során a 32. percben Diáki tv testtel elnyomta a mohácsi iobbösszékö- tőt 11-es! Ezt is Heim értékesítette. Nagyon rákapcsolt az Építők. Rizsányinak volt nagy helyzete, de fölé lőtt. A 33. percben a mohácsi 16-oson szabadrúgáshoz jutott a baiai csapat. Kreisz állt neki. Mindenki kapura lövést várt. Ehelyett azonban a jó helyzetben levő Rizsányihoz gurított, aki csavaros bombalövéssel a kapu bal felső sarkába vágta a labdát. Építők-fölénnyel ért véget a félidő. Szünet után nagy lendülettel kezdett a hazai csapat. A második percben Rizsánvi szélre Balatoné jhely, 1200 néző, vezette: Stadler. H. MEDOSZ: Bakos — Csabánké II, Várhegyi, Mester — Homyák, Hirth, — Tóth I, Csejtey, Hődör, Fenyvesi II, Jáger. Edző: Virágh István. A részben tartalékos MEDOSZ a mély, sárostalajú pályán nem tudott pontot szerezni a lelkesen küzdő hazaiak ellen. Az első félidőben a szél segítségével játszó halasi csapat némi mezőnyfölényt harcolt ki. Többet ■támadtak, de a csatársoruk nem tudta kihasználni a kínálkozó helyzeteket. A félidő egyetlen gólja a 26. percben esett, amikor Fenyvesi II. beívelt szögletét Tóth I. közelről a hálóba „Nálunk is vannak jó sportolók” Mátrai Mária, a Bajai Türr István Közgazdasági Technikum tanulója iskolájuk sportéletéről számol be levelében. „Nálunk is vannak jó sportolók” — írja és elöljáróban a második osztályos Jelasity Istvánt említi, aki a kosárlabda-csapatnak legjobb játékosa. Ezenfelül az iskola egyik legjobb tanulója is. A lányoknál Katus Mária tornászt dicséri, majd Szigeti Marietta és Unoka Katalin tomászlányok fejlődéséről ír. Külön köszönetét mond a testnevelő tanároknak, akik lelkiismeretesen foglalkoznak a fiatal sportolókkal. KKKJOOOOOOOOCW A Budapesti Vasas ökölvívói Baján szerepeltek A Budapesti Vasas ökölvívói hétszáz néző előtt Baján vívtak barátságos mérkőzést a Bajai Vasas csapatával. A budapesti együttes 14:8 arányban győzött. I Győztesek: Szilágyi, Nyíri, Szabolcsi. Varga, Blaski, Orgová- nyi, illetve Matus, Puskás I. Nagy. A Kis—Sarkadi és a Sza_ bó—Bíró mérkőzés döntetlenül végződött. adott labdáját Kreisz a 16-os magasságában toppolta. háromnégy lépést kanyarodott vele és nagy lövése a jobb felső sarokban kötött ki. Ezután állandóan a bajaiak támadtak, nagy volt a nyomásuk, de a mohácsi védelem lassította a játékot és tartotta a labdát. A 20. percben már a hetedik szögletet, rúgta az Építők. A 30. percben a mohácsi Rózsafi a játékvezetőt megsértette. Kiállították. A 40. percben ugyanerre a sorsra jutott a bajai Varga és a mohácsi Temesd is. Az első félidőben az Építők futballozott és az ellenfél rúgta a gólokat. Szünet után csak egyenlítésre telt az Építők erejéből. Jók: Ulakity. Vörös, Rizsányi és Kreisz. Pécs, 800 néző. vezette: Horváth. B. Bácska: Kubatov — Bohner, Várnagy, Brisztovics — Balázs, Borsodi — Barta I.. Márton, Barta II, Mandity. Turáni. Edző: Feketekovács Győző. Pécsi támadássorozattal indult a játék, de a Bácska jól védekezett és előretörései mindig veszélyesnek bizonyultak. A 12. percben Mándity már csak a kapussal állt szemben, de elhamarkodottan fölé lőtt. A 20. percben Marton nagyszerű labdát kapott, de a pécsi kapus felfejelte. A gól félrázta a csapatokat, de a csatársorok a védelmeket egyelőre nem tudták áttömd. Szünet után a hazaiak nagy erővel rohamoztak és a 18. percben Hirth jóvoltából a siófoki középcsatár kiegyenlített. Ezután a MEDOSZ próbálkozott szórványos támadásokkal és a 24. percben Hirth megszerezhette volna a vezetést, de két méterről pontqsan a kapusba lőtte a labdát. A 31. percben a siófoki jobbösszekötő négy halasi védőt átcselezve a kifutó kapus mellett a hálóba gurította a győzelmet jelentő gólt. Ezután a halasi csapat teljesen beszorult és meg kéUefet elégednie az eredménnyel. A rövid átadásokkal játszó MEDOSZ csatársora nem tudott kibontakozni a sáros talajon, a védelem pedig nem bírta egyedül végigharcolni a mérkőzést. Ennek ellenére kis szerencsével döntetlen is lehetett volna az eredmény. — Jók: Mester, Csejtey és Tóth I. Jtteqjeqyzéj Időben hozzák rendbe az úszópályát! Az elmúlt évek tapasztalatai alapján már most szeretnénk felhívni a bajai úszósport vezetőinek figyelmét arra, hogy időben hozzák rendbe a város úszópályáját. Ez annál is inkább sürgető kérdés, mert a bajai versenyzőket általában úgy ismerik a megyében, hogy kiváló úszók, akik nem egy számban állítottak fel az elmúlt időben is megyei csúcsokat. Az úszómedence — ha időben üzemeltetjük — nagy előnyt jelent a Ki- lián-mozgalomnak is a pontok gyűjtéséhez. Végezetül a bajai sportkedvelők nevében szeretnénk, kérni az illetékeseket, hogy a nyáron rendezendő úszóversenyek után rendezzenek vízilabda-mérkőzéseket is, hiszen rövid idő alatt újból életre tudnának kelteni — tehetséges fiatalokból álló — ví- zilabda-csapatot. F. J. szedte előle. A 28. nercben lesgólt fejeltek a pécsiek, a játékvezető azonban megadta. 1:0. A gól után veszélyesen támadott a Posztó, de Turáni lövése a kapufáról vágódott ki. A 35. percben ismét fejesgólt szereztek a pécsiek. Fordulás után nagy lendülettel támadott a bajai csatársor, és előbb Mandity lövése, suhant el a kapufa mellett. A 12. percben egy távoli lövést Kuba- tov az ötösön bélül fogni akart. A pécsi középcsatár felugorva meglökte, Kubatov a labdát kiejtette, s a kózepcsatár a hálóba kotorta. 3:0. Baiai támadás során Barta Il-t. felvágták és kórházba kellett szállítani. Néhány perc múlva a kiugró Mártont a 16-oson belül fellökték, de a játékvezető kihozatta a labdát a 16-oson kívülre. A 38. percben a pécsiek beállították a végeredményt. A bajnokjelölt pécsiek éllen a Bácska nem számíthatott pontszerzésre, de ilyen arányú vereséget nem érdemelt meg. Az eredmény alakulásában az egészen gyenge játékvezető jelentős szerepet Játszott. — Jók: Barta I. és Brisztovics. Délnyugati NB Hl. állása 1. Pécsi VSK 17 13 2 2 46:12 28 2. Pécsi BTC 17 11 3 3 35:20 25 3. Mohács 17 3 * 3 32:25 22 4. Szív. MÁV 17 8 5 4 37:22 21 5. Bajai Ép. 17 7 7 3 23:15 21 6. P. Bányász 17 6 5 6 37:22 17 7. H. MEDOSZ 17 7 3 7 24:22 17 8. Sz. Dózsa 17 5 7 5 23:24 17 9. Dombóvár 17 7 2 8 29:32 16 10. Bajai Bácska 17 7 1 9 22:34 15 11. Ercsi 17 5 4 8 22:26 14 12. Siófok 17 5 4 8 26:34 14 13. KMTE 16 í 3 8 18:32 13 14. Sz. Petőfi 17 4 5 8 18:37 13 15. K. Dózsa 17 3 4 10 18:32 10 16. Pécsi Vasas 16 2 3 11 8:29 7 A tavaszi második fordulónak több érdekes eseménye volt. A legérdekesebb az. hogy az a három kalocsai csapat — amelyik múlt vasárnap győzött — mind kikapott. A megyei rangadót Kiskunhalason hatalmas küzdelem után a hazaiak nyerték. A másik kalocsai csapat, a Spartacus. Kiskunfélegyházán szenvedett vereséget, míg a harmadik kalocsai csapat, a Honvéd, otthonában kapott ki. A forduló meglepetései közé tartozik még a Bácsalmás izsáki veresége, valamint a Kiskunfélegyházi Honvéd jánoshalmi győzelme. A forduló eredményéi: Kkhalasi MÄV—Kalocsai Kinizsi 1:0 (1:0) Kiskunhalas. 800 néző, vezette: Kristóf. — Mindvégig nagyiramú és helyenként színvonalas mérkőzést hozott a rangadó. Az első 20 perc változatos játékkal telt el. A 22. percben Sej ben 20 méteres szabadrúgása védhetetlenül vágódott a bal felső sarokba. A gól után fokozódott az iram és a kalocsai Pappnak két esetben is alkalma lett volna az egyenlítésre, de mindkétszer a kapufát találta el. — Szünet után nagy lendülettel kezdett a Kalocsa, de a jól védekező MÁV-védel- met nem tudta áttörni. A harmadik percben a kalocsai Vidéki az oldalhálóba lőtt. A MÁV szórványos támadásai veszélyesek voltak, s így a 25. percben Illés lövése centiméterekkel kerülte el a kaput, majd Barta lövését védte Kovács. Az utolsó percekben Kalocsának kétszer is alkalma nvílt az egyenlítésre, de Deák és Bodó lövései elkerülték a kaput. — Jók: Dobra, Honfi. Oszlár. illetve Vatai, Boda és Papp. Kkfélegyházi BányászatiKalocsai Spartacus 2:0 (2:0) Kiskunfélegyháza. 500 néző, vezette: Király. — A hazai csapat a járvány miatt négy tartalékkal állt fel. A szél segítségével nagy mezőnyfölényt harcoltak ki és két Lantos-góllal a 15. percben már 2:0 volt az eredmény. A lelkes vendégek keményen védekeztek és így a félidő további része gól nélkül telt el. — Szünet után megváltozott a játék képe. Kalocsát segítette a szél, de a félegyházi védelem önfeláldozó munkával megmentette kapuját a góloktól. Jók: Parádi I, Lantos I., Görög és Istvánffy. illetve Sipos II, Okner. Molnár. Soltvadkert—Kalocsai Honvéd 3:1 (2:0) Kalocsa, 400 néző. vezette: Száll. — A helyzeteit ügyesen kihasználó soltvadkerti csapat némi szerencsével győzött — alacsony színvonalú mérkőzésen. Az első félidő végig csapkodó játékkal telt el. A 9. percben szabadrúgás során Zsikla I. ügyesen átívelte a sorfal fölött a labdát és az az edalvó kapus mellett a hálóba hullott. A félidő utolsó percében Zsikla I. egy előrevágott labdával kiugrott és 14 méterről hatalmas lövéssel a második gólt is megszerezte. — Szünet után a hazaiak kaptak jobban lábra, mezőnyfölényt is kiharcoltak, de a góllövéssel hadilábán álltak. A 43. percben a Honvéd Kelemen révén szépített, de még ugyanabban a percben a vadkerti Karafi bebiztosította csapata számára a győzelmet. — Jók: Mészáros (a mezőny legjobbja), Filus, Zsikla I, illetve Kelemen, Végh és Vörös. Izsák—Bácsalmás 2:0 (0:0) Izsák, 400 néző. vezette: Kiss J. — Az első félidőben változó játék folyt. Izsák volt a veszélyesebb, de a bácsalmásiak játszottak szebben. Szünet után megváltozott a játék képe. Izsák nagy lelkesedéssel küzdött és megérdemelt győzelmet aratott. A 28. percben egy előrevágott labdából Filus 15 méterről a hálóba talált. Továbbra is Izsák irányította a játékot, és a 39j percbe» Kozma szögletét Fiius védhebetlenül felélte a hálóba. Jók: Szabó. Deák, Juhász, illetve Wachtler, Baiáz és a kapus. Kiskőrös—Tiszakécske 2:0 (0:0) Kiskőrös, 800 néző. vezette: Pénzes. — Jó iramban indult a mérkőzés. Az első komoly esemény a 26. percben alakult ki, amikor a kiskőrösi Tóth erős lövését a tiszakécsikei kapus védte. A 30. percben Szent- györgyi I. lövése alig .kerülte el a kécskei kaput. — Erőteljes kiskőrösi támadásokkal kezdődött a második félidő is. Az 5. percben Szentgyörgyi I. kapásból nagy gólt lőtt. Változatos játék után a félidő közepe felé a kiskőrösi Szedmák él<es fejessel a léc alá küldte a labdát. Az utolsó 10 percben Tiszakécske felélénkült és megpróbált szépíteni az eredményen, de csak négy szögletet tudott kiharcolni. Jók: Megyeri, Pálinkás, B. Kovács, illetve Varga, Hlavacs és Bállá. Kiskunfélegyházi Honvéd— Jánoshalma 1:0 (1:0) Jánoshalma. 400 néző. vezette: Virágh. — A széltől támogatott hazai csapat kezdett jobban. Már az első percekben gólhelyzeteket hagyott ki a gyenge csatársor. Csapkodóvá vált a játék, nem volt elgondolás a csapatok támadásvezetésében. A 24. percben a jánoshalmi Nagy éles lövését védte a Honvéd kapusa. A 38. percben eldőlt a mérkőzés sorsa. Egy beívelt szögletből kavarodás támadt a kapu előtt és a tisztán hagyott Boros a kapuba gurította a labdát. Fordulás után Jánoshalma megkísérelte az, egyenlítést. Németh három esetben is csak a kapussal állt szemben, de mindig mellé lőtt. maid Nagy hagyott ki hatalmas helyzetet. Nem volt szerencséje Jánoshalmának. A félidő második felében a félegyházi védelem jól tartotta a helyi csatárokat. — Jók: A félegyházi közvetlen védelem, illetve Fenyvesi III., Illés és Németh. Alpár—Kecskeméti Dózsa n. 2:2 (1:1) Alpár, 300 néző. vezette: Túrán. — Tapogatótó játék után a félidő közepén kezezés miatt a Dózsa büntetőhöz jutott, amit Vékony értékesített. Alpárt felélénkítette a gól. és Szabó révén sikerült egyenlíteni. — Fordulás után a hazaiak támadtak valamivel többet és a 24. percben Lengyel szabadrúgását a befutó Farkas fölé lőtte. Egy ellentámadás során a Dózsa szöglethez jutott. A beívelt labdát az alpári védők kézzel ütötték el. A 11-est most is Vékony értékesíti. A 29. percben Lengyelt a büntetőn belül felvágták. Ez is 11-es, de Czéh kivédte. Elkeseredetten támadott, az Alpár és a 33. percben öngóllal sikerült egyenlíteniük. Jók: Czéh, Vékony. G erőházi, illetve Bolesza, Farkas. Lengyel. Szabadszállási Honvéd—Tompa 4:2 (1:1) Szabadszállás. 500 néző, vezette: Kürtösi. — A Szabadszállási Honvédtől nem tudtunk részleteket kapni a mérkőzésre vonatkozólag. Megyei X. osztályú labdarúgóbajnokság állása 1. Kai. Kinizsi 17 12 4 1 46:13 28 2. H. MÁV 16 11 3 2 29: 9 25 3. F. Bányászati 17 12 1 4 37:20 25 4. Kal. Spart, 17 10 1 6 38:27 21 5. Kiskőrös 17 8 3 6 29:29 19 6. Soltvadkert 16 6 6 4 26:20 18 7. Szsz. Honvéd 17 7 4 6 26:26 18 8. Tompa 17 7 2 8 22:33 16 9. Kai. Honvéd 17 6 2 9 31:37 14 LO. Bácsalmás 17 6 2 9 25:31 14 11. Izsák* 17 6 2 8 19:24 13 12. F. Honvéd 17 5 2 10 24:31 12 13. Alpár* 16 5 3 8 30:41 12 4. Tiszakécske 17 4 3 10 15:27 11 :5. Jánoshalma 17 3 4 10 22:33 10 6. H. Honvéd 16 3 4 9 19:37 10 4. K. Dózsa H. 18 9 4 5 44:18 22 A Kecskeméti Dózsa n. eredmé- íyei a bajnoki táblázatban nem sze- epelnek. * Az Alpártól és az Izsáktól 1—1 ■üntetöpontot levontak, mert nem Utak ki ifjúsági csapatukkal. Könnyen döntetlen lehetett volna SIÖFOKI MÄV—KISKUNHALASI MEDOSZ 2:1 (Oil) Megérdemelt, de túlzott arányú vereség PÉCSI BTC—BAJAI BÄCSKA POSZTÖ 4:0 (2:0)