Petőfi Népe, 1962. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-21 / 67. szám

]Yr A fegyverszünet első napja Párizsban és Algériában A.% első hét mérlege Genf ben Frondizi kormányellenőrzés alá helyezett öt tartományt A FEGYVERSZÜNTET első napja viszonylagos csendben telt ed Algé­riában. Az általános EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN hogy megmagyarázza az amerikai javaslatokat. Mint ismeretes, ezek a küldöttségeik- ésszerűtlen­sztrájk, melyet az OAS hirdetett, szinte teljesen megbénította az európai városnegyedeket, az arab városrészek élete azonban alig különbözött a korábbi hetekétől. Az OAS hétfő esti röplap­jában bejelentette: *A háború folytatódik, a sztrájk befejezése után megkezdődik az ellen­állás.-« A francia hatóságok ugyan megerősítet­ték a járőröket az algériai nagyvárosokban, de ezen túl semmi sem mutat arra. mintha de Gaulle a katonaság közreműködésével a titkos szervezet gyors és erélyes felszámolására ké­szülné. A francia nemzetgyűlés két háza egyébként kedden délelőtt megkezdte az algériai egyez­mény vitáját. A vita viharosnak ígérkezik, a »francia Algéria« hívei minden bizonnyal a par­lamentben is hallatni kívánják Sálán tábornok hangját és támadásra készülnek az algériai béke ellen. Az ülésen felolvasták de Gaulle elnök üze­netét, amely deklarálta a népszavazás megren­dezését a Franciaország és Algéria viszonyára vonatkozó törvénytervezet elfogadásával kapcso­latban. A szavazás április 8-án lesz. Az elnök többek között teljes hatalmat szeretne kapni az algériai kérdésben, különösen az eviani egyez­mény gyakorlati alkalmazását illetően. Kinevezték Franciaország új algériai főbizto­sát is, aki a fegyverszüneti egyezményben elő­írt jogokat gyakorolja majd A főmegbízott Christian Fouchet, Franciaország dániai nagy­követe, akit ebből az alkalombél hívtak vissza állomáshelyéről. Összeült az algériai ideUdeaes kormány Is, állást foglalt a fegyverszünettel kapcsolatban az Algériai Kommunista Párt. A TIZENNYOLC HAT ALMI leszerelési bbwtt- <yág első heti munkáját összegezve, kénytelen el­ismerni az amerikai sajtó is. hogy lényegében hatástalannak és tarthatatlannak bizonyult az Egyesült Államok álláspontja. Rusk külügymi­niszter most lázas tevékenységet folytat az el nem kötelezett országok küldöttségei körében, nek és egyelőre megoldhatatlannak tekintették nyilatkozataikban az amerikai tervet. Annál nagyobb elismeréssel és szimpátiával fogadták azonban a szovjet tervezetet. Nagy megkönnyebbüléssel fogadták a Szovjetunió leg­újabb engedményét, amely szerint hajlandó részt venni a nagyhatalmi albizottság megbeszé­lésein az atamkísérleti egyezmény lehetőségei­nek megvitatása céljából. A Times genfi tudósí­tója szerint rendkívül pozitívan értékelteik Zo­rin sajtónyilatkozatát a Szovjetunió részvételi készségéről az atomfegyverek eltiltásáról tar­tandó háromhatalmi megbeszéléseken. Az ame­rikai álláspont nem kommunista bírálói azt is szemére vetik az Egyesült Államoknak és Ang­liának, hogy bár 1961. szeptember 3-án egyez­mény megkötését javasolták a Szovjetuniónak a légköri atomfegyver-kísérletek megszüntetésé­ről, most mégis elállnak korábbi javaslataiktól. Értékelések szerint a genfi találkozó első hete nem hozott semmilyen eredményt. Mindkét ol­dal genfi szakértői szerint ez úlabb érv ahhoz, hogy ez év májusában csúcsértekezletet hívja­nak össze. AZ ARGENTIN ELNÖK, a legfrissebb Buenos Aires-i jelentések szerint, ismét beadta derekát a katonai vezetők követelései előtt, akárcsak néhány héttel ezelőtt, amikor a hadsereg nyo­mására megszakította a diplomáciai kapcsolato­kat Kubával. Frondizi most is engedett a nyo­másnak és kormányellenőrzés alá helyezett öt olyan tartományt, ahol a vasárnapi választáso­kon a peroniwta ellenzék «sói győzték. Az intéz­kedés lényegében semmissé teszi a választások eredményét Argentínában éráról órára éleződik a helyset. A hadsereg keddre virradó éjszaka páncél-jár­művekkel szállta meg a főváros valamennyi fontosabb pontját Frondizi döntése még saját pártjában is tiltakozást váltott ki. Több párt­vezér kijelentette: az elnök -törvénytelen és alkotmányellenes« intézkedésekre ragadtatta magát. A NATO megerősíti tőrokorsaági katonai potenciálját BZTANBOLl ffASZS^j A MüHiyet dmű lap közlése sze­rint Nyugat-N émetország haj­landó katonai segítséget nyúj­tsál Törökországnak. A lap rá­mutat arra, hogy Adenauer kancellár Incnü török minisz­terelnökhöz küldött üzenetében kijelenti: »Nyusat-Németország kész Törökországnak bármiféle segítséget nyújtani tifebek kö zött fegyvereket szállítani.-« A nyugatnémet katonai se­gítség kérdését — teszi hozzá a lap — Törökország vezetőd áp­rilisban fogják megvitatni. Egyéb sajtótudósítások szerint Törökország amerikai hajógyá­rakban tataroztatta és moder­nizáltat} a hadihajóit. Újabb AdouTa—Csőmbe találkozó LeopoMUe. (Reuter) Adoula kongói miniszterelnök kedden délelőtt ismét találkozott Csom­óéval, Katanga tartomány sza- kadár elnökével. Közleményt nem adtak ki Megfigyelők sze­rint a két tárgyaló fél a talál­kozás eredményességét illetően „bizakodó hangulatban” volt Pillantás eory Vajon kJ az a néhány, egy­másha karoló középkorú férfiú, aki bizonytalan mosollyal tekint a New York Herald Tribüné hasábjairól az olvasóra? Nos, a kép aláírásából megtudjuk: a máscniik világháború veteránjai Két volt amerikai katona fogja át Willy Ratge úrnak, a Wehrmacht egykori kapitányá­nak vállát, valahol Nvugat-Né- metonszágbao, a remageni Raj­na-híd tövében. Azért éppen ott, mert tizenhét évvel ezelőtt ennek a hídnak két oldalánál álltak szemben egymással. Most whisky és sör bőséges fogyasz­tása közben — kedélyesen em­lékeznek vissza arra. hogy az amerikaiak miként próbálták elfoglalni a hidat, Ratge kapi­tány úr pedig hogyan akarta felrobbantani. A mese után a Wehrmach t-kapitány könnyes szemmel teszi hozgá: »Most ba­rátok vagyunk.« Nem véletlen, hogy ez a A Vietnam!" Demokratikus Köztársaság külügyminisztere követeli az amerikai agresszió megszüntetését Moszkva. (TASZSZ) Ung Van Khiem, a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság külügyminisz­tere azzal a kéréssel fordult az 1954. évi genfi értekezlet társ­Rorrapclós botrány az Egyesfllt Államokban London. (MTI) Massachusetts államban újabb korrupciós bot­rány kivizsgálása folyik: a gya­núsítottak az állam demokrata pártjának befolyásos ipari veze­tői, akik az állami útépítéskor eszközölt ingatlan-vásárlások al­kalmával birtokaikat valódi ér­tékük sokszorosáért adták el az államnak, és ezzel súlyosan meg­károsították az államkincstárt. A nyomozóé megálllapította Glynn-nek, a bostoni törvény­szék bírójának bűnösségét is. Glynn a visszaélések elkövetői­től 153 000 dollár „sápot” kapott. Blatnik, a nyomozóhatóság elnö­ke kijelentette, hogy a bizonyí­tékok „súlyosan aggasztó visz- szaélések óriási halmazára mu­tatnak*. elnökeihez, hassanak oda, hogy az Egyesült Államok kormány* szüntesse meg a fegyveres ag­ressziót Dél-Vietriamban. Ha nem állítják meg idejében az amerikai imperialista «grenz- szórók kezét, akkor ezen a te­rületen rendkívül veszélyes helyzet alakul kJ — nutat rá a külügyminiszter. Diáktüntetés Guatemalában Guatemala. (MTI) Mint a Reu­ter jelenti, héttőn a »ormány­ellenes sztró j kmozgal mat kirob­bantó diákok nagyszabású tün­tetést rendeztek a guatemalaf fővárosban. A diákok leállítot­ták a forgalmat, a lőutekou barikádokat építettek. Emeste Ramirez, a diákszövetség elnA- ke egy gyűlésen kijelentett», hogy hamisak a kormánnyal va­ló megegyezésről szóló hírekz „Csak Ydigoras elnök lemondás* elégíthet ki bennünket A harc folytatódik a választási vissza­élések és a közigazgatás koi- rupciója ellen.* Krol!-ugy, Dehler-ügy és akik kavarják.«« SzoTjet tudós nyilatkozata az új szputnyikról Moszkva.' (TASZSZ) Az új szovjet szputnyik-sorozat segít­ségével tanulmányozzák a Föld sugárzási övezeteit és ezáltal le­hetővé válik jelentős mértékben növelni a jövő űrhajósainak biztonságát hosszantartó repülés esetére is — jelentette ki a TASZSZ tudósítójának Ivan Sza- venlco, a moszkvai egyetem fi­zika professzora. A professzor emlékeztetett ar­ra, hogy a március 16-án fellőtt szputnyik pályája áthalad a belső sugárzási övezeten, amely­nek alsó határa az Egyenlítő térségében a Föld felszínétől mintegy 600 kilométer magas­ságban van. Bizonyos pontokon a repülő űrkutató laboratórium érinti a külső sugárzási öveze­tet la. A legfontosabb feladat — tangsúlyozta Szavanko proíesz- aaor — * töltéssel bíró részecs­kék pontos összetételének és energetikai színképének tanul­mányozása. Az új szovjet szputnyik-soro- »t lehetővé teszi a sugárzási övezetek „élete dinamikájának” a Nap hatására bennük végbe­menő változásoknak tanulmá- nyvofeát, pontos adatok szerzé­sét a nagy energiájú protonok mennyiségéről és a napplazma eloszlásáról a világűrben. äz amerikai kormány pert ii# az Egyesült államok Kommunista Pártja eilen New York. (MTI) Az UPI és az AFP egybehangzó jelentése szerint az amerikai kormány htéfőn bírósági eljárást indított az Egyesült Államok Kommu­nista Pártja ellen állítólagos 381 500 dolláros adóhátraléká­nak behajtására. Ez az összeg a késedelmi illetékekkel és a ka­mattal együtt felülmúlja a fél­millió dollárt. Mint a hírből kiderül, az ame­rikai kormány az üldözésnek ezt a formáját is alkalmazni pró­bálja a kommunista párttal szemben. Az amerikai törvé­nyek szerint a politikai pártok adómentességet élveznek. „Ki­vétel” az Egyesült Államok Kommunista Pálija, mert ezt a pártot nem akarják slismerni politikai pártnak. A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG úiabban soro­zatos »ügyekkel« hívja fel ma­gára a világsajtó figyelmét. Kezdődött Kroll moszkvai nagy­követ megvádolásával, miszerint »Kroll eladta magút a vörö­söknek«. A vád indítéka az volt, hogy Kroll megpróbált aránylag ésszerű politikát foly­tatni. S még el sem ültek a nagykövet körül felvert hullá­mok, ugyanazok a körök máris dr. Thomas Dehler bonni parla­menti alelnök fejét követelik. Dehler ugyanis a nyugatnémet televízió egyik vitaműsoróban bírálta az Adenauer-kormány politikáját, amely nem ismeri el a Szovjetuniót, mint reális tárgyalópartnert és kilelentette: -Szükségesnek tartóm a tárgya­lásokat a német kérdésről egy német kormánnyal, vagy egy német kormány tárgyalásait a Szovjetunióval.« A bonni hidegháborús, szélső­ségesen reakciós körök a Kroll- ögy után tehát most a Dehler- ügyben fújtak riadót A* akció elsőszámú szervezőt akik hol az előtérben, hol a háttérből kavarják a dolgokat: a nyugat­német neofasiszták. hitlerék egyenesági. és sajnos nagyen is életképes leszármazottai. A Német Szövetség! Köztár­saságban jelenlég egy csaknem 18 ezres taglétszámú politikai párt és 1200-náI több kisebb- nagyobb szervezet, terjeszti hi­vatalosan a fasiszta eszméket. Ezek »óraiban tevékenykednek a német fasizmus régi és új képviselői. És vannak ott nagy halak is! Megbújnak lent az iszapban, ott várják a biztos zsákmányt, onnan irányítják ezt a bűzös, pocsolyaszagú vízi­birodalmat. Legmozgékonyabb közülük Neumann, aki annak idején SS tisztiként főtitkári posztot töltött be Goebbels mel­lett. Jó tanítvány lehetett, mert Hitler végrendeletében ót jelöl­te a harmadik birodalom pro­pagandaügyi mlniszteréneik. • A TÖBBI NAGY HAL? Nos, soroljunk fel néhányat közü­lük. Guderian tábornok, a Wehrmacht szárazföldi erőinek főparancsnoka, a tanik-villámhá- ború szakembere. Schemer mar­sall, a Wehrmacht utolsó főpa­rancsnoka. Manteuffel tábornok, a Nagy-Németország elnevezésű tankvhadtest parancsnoka, majd Adenauer katonai tanácsadója. Milch marsall a hitleri légierő, a Luftwaffe volt fóinsoektora. Ezeknek az uraknak ma te jelentő» patrónusaik vannak az NSZK vezető köreiben. a em­bereik ott találhatók a nyugat­német Bundeswehr tisztied kö­zött Hiszen ahol a Wehrmacht- instruktor Strauss a hadügymi­niszter, ott igazán nem csodá­latos, hogy a hadsereg 135 ten­gernagya és tábornoka a hitleri Wehrmacht tisztjeiből került ki. Politikai szempontból tehát biztos fedezete van a Német Biradalmi Pártnak, de anyagi zavarai sincsenek. A fasizmus­nak Nyugat-Néme tországfoa* bőven vannak vagyonos párt­fogói! Ha a nagy német mono- póiiumoik győzték pénzzel Hit­lert. ki tudják még elégíteni a Führer utódainak anyagi igé­nyeit is. Különösen, amikor a bankok és a nagyvállalatok élén a megfelelő emberek áll­nak. Mármint a fasisztáknak megfelelő emberek. Olyanok például, mint Max Ilgner, aki a hitlerizmus idején az I. G. Farbenindustrie ipari kémliáiő- zatámak főnöke és ma a Né­met Tengerentúli Bank igazga­tója. VAGY ITT VAN Hermann Abs, akit mint a Kelet- és Dél- kelet-Európa kirablására alakult Orosz Bizottság tagját. 1945- ben 15 évre ítéltek Zágrábban. Ez az »úriember« jelenleg az NSZK legnagyobb bankjának, a Német Banknak elnöke. Kár lenne kihagyni a névsorból a kölni Stein bankházat, ahol HimmJ érnék külön folyószámla., ja volt a gázkamrák építési költségeinek fedezésére. Johann Heinrich Stein napjainkban egy 200 millió márkás alaptőkével működő részvénytársaság «I- lanőrző bizottságának tagja. Hát ilyen »tekintélyeik« ka­varják elsősorban a Kroll- és Dehler-ügyet, amelynek végső célja egy és ugyanaz: éleszt­getni és fokozni a nácizmus, a revansizmus, a háború szene­mét Nyugat-Nénié tországbaa. Rajna-hídról •megható« kis történeit és a ha­tásos foto a milliós oéldány- számú amerikai napilap hasáb­jaira került. Miközben Strauss úr Bundeswehrjének egységei a kiképzési tervek szerint mind több — korábban Hitler ellen harcoló — nyugat-európai or­szágba jutnak eL e népek tilta­kozásának leszerelésére minden módszert fel kell hanználni S ml lehetne ennél jobb propaganda-fogás? Ha ugyanis ez a két amerikai veterán ba­ráti találkozóra megy a fel­sült hídrobbantó Ratge kapi­tánnyal, akkor a többi veterán és nem veterán amerikainak (és európainak) sem lehet ki­fogása Ratge úr parancsnokai ellen, akik tizenhét éve a híd­hoz vezényelték őt. Már pedig igazán nem szabad, hogy elle­nük kifogás legyen, hiszen ők — és éppen ók — most is ve­zényelnék. immár a Rajna mindkét oldalán. Z. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom