Petőfi Népe, 1962. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-20 / 66. szám

IMS. március 20. kedd 5. oldal Bensőséges hangulatú névadó ünnepség Kecskeméten A kedves és egyre népsze­rűbbé váló névadó ünnepségek sorozatában is üde színfoltot képviselt az a családias han­gulatú, s mégis közérdeklődésre számot tartó esemény, amely­nek szombaton lehettünk szem- és fültanúi Kecskeméten. A bajai járás községeiben a pártszervezetek, a tanácsok és a termelőszövetkezetek vezetői együttes értekezleten tárgyalták meg a megyei pártbizottság március 8-i határozatából adódó tennivalókat, az idei év mező­gazdasági feladatait. Az érte­kezleten elhangzottakat; vala­mint a vezetők megállapodásait a közeli napokban brigádgyűlé­seken ismertetik a termelőszö­vetkezetek gazdaivaL • A kiskőrösi járásban a párt- alapszervezetek igen nagy fi­gyelmet fordítanak a tavaszi mezőgazdasági munkák elősegí­tésére. Soltvadkerten és Csá­szártöltésen a oártalápszcrveze- tek beszámoltatták a helyi ter­melőszövetkezetek vezetőit. A tavaszi munkák eddigi előké­születeiről is sokoldalú útmu­A városi tanács közgyűlési termét szinte zsúfolásig meg­töltő közönség előtt, úttörők sorfala közit vonult be a terem­be az ünnepeltek népes cso­portja: kilenc édesanya, karján ugyanannyi bájos kisgyerek, mellettük az elfogódottan lép­kedő édesapák és mosolygó név­adó szülők. Ünnepi zászlók, kis­dobosok hóvirágot szorongató raja, a KISZ ifjú gárda fegyel­mezett kis csapata, a komoly, faragott közgyűlési asztalokon a közeli percek hangulatáról árul­kodó ajándékok halmáza, s az örömkönnyet rejtő tekintetek — sajátos, derűs hangulatot Vará­zsolták a méltóságteljes falaié közé. Az anyakönyvi aktus is bő­velkedett szívderítő mozzana­tokban, s a fel-felgőgicsélő em­berpalánták hangos »közbeszó- lásalt« a padsorokban ülők halk nevetése kísérte. S miközben az anyakämyvbe bekerültek a be­jegyzések — Földvári Judit, Elek Györgyike, Orosz József, Magyar Erika. Virtlik Mária, Kelemen Erzsébet, Nagy Ilona, Baranyi Ákos és Nagy Zoltán ifjú honpolgárok törvényes ada­tai, a szülők és névadó szülők kézjegyével hitelesítve —, fel­hangzott az erkélyen »rejtőz­ködő« gyermekkar ajkáról a bölcsődal lágy. selymes meló­diája. A bőkezű ajándékok, a meleg szavakkal tolmácsolt jókívánsá­gok — eljött és osztozott a szülők örömében, a társadalmi szervek és üzemek képviselői mellett dr. Molnár Frigyes elv- társ, az MSZMP megyei első titkára és dr. Varga András, a megyei tanács vb-elnöfce is — híven kifejezték azt a szerető gondoskodást, amely országunk­ban megnyilvánul a jövő nem­zedék, a gyermekek iránt A felemelő ünnepség emléke bizo­nyára tovább él a ielenlevők szívében, 9 az elhangzott foga­dalom szövege is hosszan vissz­hangzik szülők, névadó szülők emlékezetében, buzdítva őket, hogy derék, becsületes embe­rekké, a szocialista haza hű polgáraivá neveljék gyermel ei- ket A tiszta udvar, rendes ház elnevezéssel indított kezdemé­nyezés egyre szélesedik. 8 ma már az ország községeinek mintegy 60 százaléka vesz részt benne. Szervezését mintegy negyvenezer vöröskeresztes ak­tíva végzi. A termelőszövetkezetek m egszilárdításáról és a lakosság áruellátásáról tárgyalt a Kiskunhalasi Városi Tanács Végrehajtó Hétfőn a Kiskunhalasi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága ülést tartott, amelyen a terme­lőszövetkezetek helyzetéről és a város kereskedelmi ellátásá­ról tárgyalt. A vita után úgy döntött a vb, hogy a tsz-ek munkájának se­gítésére alakított bizottságot újabb szakemberekkel egészítik ki. Javasolta a termelőszövet­kezetek vezetőségeinek, hogy a munkakedv- és fegyelem növe­lése érdekében bátran alkalmaz­zák a családi művelést. Vala­mint az anyagi ösztönzés mód­szereit. Bizottsága Ezután a város kereskedelmi ellátásáról szóló előterjesztést vjtatták meg. A beszámoló rá­mutatott, hogy a kereskedelem az utóbbi években jelentősen fejlődött. Helyes törekvés volt a városszéli kexülétekben új bol­tokat nyitni az ott élő lakosság ellátásának megjavítása érdeké» ben. Ezek az üzletek azonban nem elég korszerűek és nem ren­delkeznek megfelelő raktártér­rel. A bolthálózat korszerűsíté­sének szükségességét az is bi­zonyítja, hogy az utóbbi négy év alatt több mint 12 millió fo­rinttal növekedett a földműves­szövetkezeti üzletek forgalma. A jövedelemelosztásról és a szabadszállási Lenin Termelőszövetkezet gazdálkodásáról tanácskoztak A dunavecsei járási pártbi­zottság március 19-én. hétfőn tartott ülésén a szabadszállási Lenin Termelőszövetkezet gaz­dasági és politikai helyzetéről, valamint a termelőszövetkezetek jövedelemelosztásának kérdé­seiről tanácskozott. A napirend első pontjának megtárgyalása során megállapí­tották, hogy a Lenin Tsz gaz­dálkodása fokozatosan javul. A termelőszövetkezet sokat fejlő­dött A tervelőirányzatok nagy részét teljesítette, azonban az idei feladatok teljesítéséhez to­vább keli erősíteni a vezetők együttműködését. A végrehajtó bizottság az A garat tsx éhben jól dolgoznak a lányok Közülük igen sokan ötszáznál is több munkaegységet teljesí­tettek a múlt gazdasági évben. A többi között Kis tamás Má­riának 571, Varga Rózsának 555, Szekeres Erzsébetnek 533, Berta Rózsának pedig 530 mun­kaegységet írtak jóváj anyagi érdekeltség további nö­velése érdekében arra hívta fel a termelőszövetkezetek veze­tőit. hogy mindenütt alkalmaz­zák a premizálásit és a kapáso­kat pedig osszák ki családi művelésre, tOOOQ-OOOÖOÖO-OÖP» Befejeződött a termelőszövetkezetek vezető mezőgazdászainak tanfolyama Szombaton fejeződött be Sol­ton a megyei tanács mezőgaz­dasági osztálya által rendezett tanfolyam, amelyen négy egy- mást követő turnusban 35—35 termelőszövetkezeti vezető me­zőgazdász vett részt. Előadást hallották a jövedelemelosztás különböző formáiról, a helyes munkaszervezésről, a szövetke­zeti demokráciáról, a növény­védelem legújabb módjairól, s a második ötéves terv országos és megyei jellegű mezőgazda- sági célkitűzéseiről. tatást nyújtottak a gazdálkodás megjavításához, a terméshoza­mok növeléséhez, a politikai munka eredményesebbé tételé­hez. • A Bácsalmási Állami Gazda­ságba n a pártszervezet kezde­ményezésére gyűléseken vitat­ták meg az üzemegységekben a bérezés időszerű kérdéseit, a gazdaság előtt álló feladatokat, valamint a VIII. pártkongresz- szus előkészítésének tennivalóit. A gazdaság dolgozói az üzem- egységi gyűléseken 500 ezer fo­rintos jövedelemtöbbletet vál­laltak a termelési tervek túltel­jesítésével. * A. kiskunfélegyházi Dózsa Ter­melőszövetkezetben a KISZ alap­szervezet. vezetői a fiatalság ne­vében szerződést kötöttek a .szö­vetkezet vezetőivel a növény­termesztési munkált elvégzésére, A termelőszövetkezet fiataljai többek között elvállalták 16 hóid kukorica jómlnőségú meg­művelését. A fiatalok arra tö­rekszenek, hogy a kukorica ter­méshozama májusi morzsol tban számítva meghaladja a 30' má­zsát. A bajai járási pártbizottság osztályvezetői március 20-án, kedden Szekszárdra utaznak ta- paszta.'atcsere-látovatásra. Fel­keresik az ottani járási pártbi­zottságot. meeisnterkednek a szekszárdi járási pártbizottság munkamódszerével, és a látottak­kal. hallottakat salat tevékeny­ségükben hasznosítják. Szántó György: A három Petőfi A harmadik Petőfi (7.) A birtokunkba került nap­lórészletek. itt megszakadnak. Nem tudjuk, hány oldalt tépett .ki az elnyűtt füzetből valaki, a lapok nincsenek megszámozva. Még kevésbé tudjuk, miért tép­te ki az illető és ki lett légyen a füzet megcsonkítója. Csak annyi bizonyos, hogy a feljegy­zések öt év múlva folytatódnak. Szó szerint adjuk közre és az ol­vasóra bízzuk a történet kiegé­szítését. Komárom, 1857. május 12. Nem tudóm, hol ér véget vándor- utúnk. Hazudnék, ha azt mon­danám, hogy az idők vihara so­dort bennünket földrészeken át. Ha Elek nem ölte volna meg bátyját őrült féltékenységi ro­hamában, nia is Tobolszkban ülnénk, a kormányzó házában. De talán jobb is így. Hiszen minden csalt egyféleképpen tör­ténhetik. Hogy Elek embert ölt? Es még hozzá a saját testvérbátyját? Is­tenem/hiszen szemtanúja vol­tam, mennyire nem volt ura tettének & akaratának. A kor­mányzó belső komomája, Tat­jána valóban oly szépség volt, aki megzavarja a férfiak eszét. Elek­re vetett szemet, Vele kacérko­dott, esodá-e, hogy Elek szen­vedélyes szerelemre gyulladt iránta? Arzén el akarta ragadni tőle költőd nimbusza segítségé­vel. Elek féltékenységében le­leplezte bátyját a leány előtt Ez annyira felbőszítette Arzént hogy tőrt ragadott, meg is sebesí- tette öccsét. Az kicsavarta a tőrt bátyja kezéből és szinte önkí­vületben döfte annak szívéibe. Már messziről nézem az egészet, mint a magam bűnét, hiszen én is öltem egykor. A kaitorgában sok gyilkos volt. Láttam köztük Olyat, aki búsult, mert egy bo­garat taposott él. És láttam olyat aki utolsó falatját odaadta egy koldusnak, nem is beszélve azok­ról, akik minden szabad idejük­ben eljátszadoztak a Ids gyer­mekekkel. És csatákban hány embert ölünk meg? Hát ezt sza­bad? Esztergom, szeptember 30. Jól megvagyunk ketten Elekkel. Most ő Petőfi. Szinte dédelget­nek bennünket a primacia tiszt­tartói, a kanonokok, a Hosszú­sor iparosai, a földművesnép. Nemesi kúriának esakóly szí­vesen látott vendéged Vagyunk, mint a paraszlkunyhókriak, tej­ben-vajban fürösztenek, ellát­nak minden jóval Igaza Volt Eleknek: kell á nemzetnek az a tudat, hogy Petőfi él, ha Iántjá néma js marad. Ebben a vigasz­talan elnyomatásban egyetlen reménysugár, hogy Petőfi él Hiszen a többi költő is elnémult. A Bach-huszánok pedig úgy ül­nek az ország mellén, mint va­lami lidércnyomás, szörnyű, gyötrő álom, tetszhalál. Buda, 1865. március 2. Ez a füzet úgy kísér vándorú tárnán, mint a bűntudat. Elek már há­rom esztendeje halott. Azóta én vagyok Petőfi. Nem akarom itt felidézni halálának körülmé­nyeit. Minek? Üjra nő volt a dologban és lelkiismeredem nem tiszta. Valami munka után kel­lene néznem. Nem mintha Pe­tőfi nimbusza éloszlófélben len­ne, fényesen ragyogó félleg ma is az ország sötét egén. De egy­re kétkedőbben fogadnak. Űj verseket várnák, szememre ve­tik, miért hallgatóit, amikor Arany és Tompa felrázzák alélt- ságukból a nemzetet. Jókai, egy­kori osztálytársam meg vigasz­talja csodálatos regényfantáziá­jának bő termésével? Aztán meg egyre több ál-Petőfit lep­leznek le, ez mind rontja a hi­telemét, ha én tudoni is legjob­ban megjátszani őt. Hiszen a többiek nem Ismerték, még ver­seit sem tudják betéve, mint én, aki maidnem százat tudok orosz fordításban is felmutatni, ezzel is igazolva, hogy Szibériából tértem haza honi földre;.. A szobor Görgey egykori segédtisztje, Reményi Ede összehegedülte hangversenykörútjain a szobor­ra való pénzt. A szobor, a bronz­ba öntött gondolat ott állott már a Duna-partom, nemzetiszín lépel alatt. Egy ország készült a le­leplezés ünnepségeire. Hiszen győzött az eszme. És a szabad­ság költője, aki megjárta a pok­lot is, harmadnapra feltámadott halottaiból, mint a testet öltött ige. Versei bronznál is mara­dandóbban hirdettek: Exegi mo­numentum ... De a tömegnek a bronz is kel­lett. Diadalmd jelvény volt az. És gyülekeztek a vén folyam partján az ország vezető fórfiai, az egyletek, zenekaruk és ének­karok. Még a negyvennyolcas veteránok is kivonultak, piros- zsinóros barna attiláikban, pi­rosbojtos kék sapkáikban, mar Rém voltak üldözöttek. Az ünnepély felemelő volt és magasztos, koszorúk század lep­tél: el a talapzatot, amikor le hullott a lepel. Ki vétt volna észre egy top­rongyos öreg koldust, aki fenye­getően rázta meg fonnyadt ök­lét a szobór felé. — Hej, Sanyi, Petrovics Sa­nyi, most is elvetted a kenye­remet. Igaz —motyogta aztán könnyes szemmel és kissé meg­békél fen —- te adtad egy életén át. Te adtad és te Vetted el; szenteltessék érte a neved! . (Vége)

Next

/
Oldalképek
Tartalom