Petőfi Népe, 1962. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-28 / 49. szám
Szemtorna és csokoládébonbon Rendelőintézeti pillanatkép Kses’femáti városkép PÉNTEK DÉLUTÁN... A kecskeméti rendelőintézet szemészeti szakrendelője előtt kisgyermekek és szülők várakoznak. Egy három év körüli kisfiú éppen ezt mondja édesanyjának: — Én bemegyek, várjál meg itt a folyosón — és bekopog a szemészet ajtaján. Majd egy kislány fut ki onnét az anyukájához, elkér egy szemüvegtokot, s már szalad is vissza. Kíváncsian nyitunk be a rendelőbe, ahol dr. Nagy Márta főorvosnő fogad bennünket. Ilyen bátrak itt a gyerekek, mi vonzza őket ide eny- nyire? — érdeklődünk a doktornőtől, akit valósággal közrefognak kis páciensei. Dómján Bea jó szemét leragasztják. A műveletnél Egri Lajosáé segít — Minden pénteken találkozom velük, szinte már otthon érzik itt nálam magukat. Jól ismerjük egymást, ők az én kis barátaim, ügye, gyerekek? — fordul az apróságok felé, akik olyan lelkesen válaszolnak, hogy semmi kétségünk nem lehet a kölcsönös szeretet mértékét illetően. — A kancsalságukat gyógyítom — mondja a gyermekek gyűrűjéből kibontakozva a doktornő. — Nem új módszer, amit alkalmazok. A szegedi klinikán ■már jól bevált, s itt is szeretném meghonosítani. RÉGEN a kancsal gyerekek csak szemüveget kaptak. A hiba ott volt, hogy a kancsalító szem tompa látóvá vált. Az új módszer az úgynevezett ortopti- ka, amelynek lényege: a jó szemnek letakarásával a kancsalító szemet kényszeríteni a műtéttel lehet segíteni rajta, s a beteg szem így is tompa látó marad. EZUTÄN megkértük dr. Nagy Mártát, engedje végignéznünk a kezelést. Míg az egyik gyermeket kezelte, addig a többiek csendben figyelték. Aki jól hajtotta végre az orvosi utasításokat — és mindegyik nagyon igyekezett — távozáskor csokoládét kapott egy nagy dobozból, ami, úgy látszik, ez esetben szintén az orvosi „segédeszközök" tárát gyarapítja. — A csokoládén kívül mi izgatja még a gyermekek fantáziáját? — A gyógyulás. Ki akar autót vezetni, ha nagy lesz? — fordult a gyermekekhez. — Één is — hangzott egyszerre minden gyerek szájából. — Mikor kaptok vezetői jogosítványt? — Ha jó lesz a szemünk — válaszolt a kórus. — No, látják. Ezek az ifjak egyenesen követelik, hogy gyógyítsam meg őket. • Jő ÉRZÉSSEL távoztunk a rendelőből. Az ajtón kerestük: hol van kiírva a gyermekkancsalságot gyógyító szakrendelés. Nem találtuk sehol. Egy szülő világosított fel bennünket, hogy a doktornő ezt csak önszorgalomból, társadalmi munkában csinálja. Nagyon szép. nemes tett. Ilyent talán nem is lehet másként az embernek magára vállalni, csak önzetlenül. S nem is lehet másként, mint tisz ta szívből megköszönni. Nagy Ottó nézésre. Ez természetesen hosz- szú kezelési mód, s úgy a gyermek, mint a szülő fegyelmezett magatartására van szükség. Az orvosi utasítások pontos betartása azonban mindig meghozza a kívánt eredményt. Marsa Jánoska példáúl fél évvel ezelőtt annyira tompa látó volt, hogy szemüvegen keresztül balszemével 5 méterről csak az olvasótábla legnagyobb ábráját látta. A rendesen látó jobb szemének letakarásával olyan eredményt értünk el, hogy ma már szemüveggel mindkét szeme egyforma értékű. HÁROM kisgyermekkel kezdtem az ortoptikát,, s jelenleg már húszán járnak hozzám minden pénteken. Megható az az akaraterő, amely gyógyulásuk érdekében kifejlődött bennük. Az itt végzett kezelés azonban csak az első lépcsőfok. Amikor a szemtakarással és egyéb kezelésekkel megjavítottuk a szem látását, a gyermeket a budapesti II. szemészeti klinika ortoptikai államására irányítjuk, ahol Raabné dr. Sternberg Aliz főorvos biztosítja a kis betegek számára a további gyógykezelést. — Mit ajánl a kancsal gyermekek szüleinek figyelmébe? — Nagyon fontos, hogy amint észreveszik a gyermek kancsalságát, azonnal vigyék szemész szakorvoshoz. Minél fiatalabb korban kezdik a kezelést, á gyógyulás annál gyorsabb és eredményesebb lesz. Az elhanyagolt kancsalság gyógyítása már sokkal nehezebb. Ha például a gyermek másfél—kétéves korában kancsal és 6—7 éves, amikor orvoshoz viszik, már csak Szabó Ágika egyik szeme hat hétig volt takarva, most néző gyakorlatokat végeztetnek vele. (Tóth Sándor felvételei.) Ráismer? ügye nehezen. Érdekes »szemszögből« fényképezte le fotóriporterünk Kecskemét két jellegzetes épületét: a műemlékszámba menő tanácsházát és a most készülő impozáns ötemeletes szállodát. A modern és a régi összhangjának lehetünk tanúi, melyek — mint a kép is mutatja — jól megférnek egymás mellett, (Pásztor Zoltán felvétele.) 99HŰVÖS66 fogadtatás Bácsalmási községi tudósítónk gyik korábbi levelében szová- tette, bogy a vasútpótló autóbuszok utasairól milyen mostohán »gondoskodnak« a várakozó helyiséget illetően. A környékbeli községekbe utazók ugyanis órákat ácsorog- nak — autóbuszváró híján — csőben, sárban, hóban, fagyban a szabad ég alatt. A község sokat fejlődött az elmúlt években, s tudósítónk kifejezi azt a reményét, hogy az otthonos új cukrászda és a barátságos étterem után rövidesen sor kerül a buszváró megépítésére is. Jogos, közérdekű kívánságot tesz szóvá ezzel — vele nem is akarunk vitába szállni. De míg az általa tolmácsolt kérés meghallgatásra talál, volna egy kisegítő javaslatunk. Mint ottjár- tunkkor tapasztaltuk, az autóbuszra várakozók előszeretettel telepednek meg a buszmegállóval szomszédos étteremben és cukrászdában. Részben azért, hogy éhségüket egy-egy szelet süteménnyel vagy más harapni- valóval csillapítsák, részben pedig azért, hogy egy kissé felmelegedjenek. A harapnivaló nem okoz gondot, mert jóízű enni- innivaló mindkét helyen akad Pár szó valamiről... Kérem, ne higgyék, hogy én most mindenáron kötözködni akarok. Nem is fogom sokáig lekötni önöket, csak arra a pár pillanatra, míg egy furcsa visszásságra felhívom becses figyelmüket. Mert miről Is van szó végeredményben? A borravalóról. Részemről elismerem, hogy a ruhatáros néniké, aki a „Ruhatár díjtalan” feliratú táblácska alatt fejti ki a köz javára hasznos és pótolhatatlan tevékenységét, borravalót érdemel — hiszen kiszolgál minket. De akkor már hadd kérdezzem meg: miért nem Sár külön zsebpénz az Autóbusz Vállalat derék kalauzának, aki szintén kiszolgál minket, futkos utánunk a kocsiban, fáradhatatlanul tépdesi a jegyeket. Legalább is én még soha nem láttam, hogy valaki néhány húszfillérest csúsztatott volna szemérmes mosollyal a kalauz bőrtáskájába, csak azért, mert jobb jegyet akart magának ezzel biztosítani. Akkor ezek szerint a kalauzt nem lehet ilyesmivel megsérteni, mert talán az öntudatnak sokkal magasabb fokán áll. mint a ruhatáros nénike Rendben van. De akkor miért illeti meg örökösen borravaló a fodrászunkat? Csak ne® sérthetjük meg a borbélyipar összes tagját azzal, hogy fejletlenebbek, mint a kalauzok? Most fogadjuk el talán azt az érvelést, hogy a borbély más, hiszen a fejünkkel játszunk a kezükben. De, remélem, senki nem állítja, hogy a gyomrunk kevésbé fontos testrészünk! Akkor miért nem kap tőlünk borravalót a csemegeüzlet vagy az önkiszolgálóbolt segédje? Ha. viszont nem akarjuk anyagi eszközök segítségével befolyásolni a segédet, hogy a tizenöt deka párizsi friss legyen, akkor miért tesszük ugyanezt a műveletet a pincérrel? Mert hogy a pincérek kapnak borravalót, az kétségtelen. Először és utoljára 1843. március hó 26-án kísérelte meg valaki, hogy kivonja magát ez alól a haladó hagyomány alól. Ezt a boncolóorvosok szögezték le, .mikor megállapították a hirtelen beállt halál okát. De, tegyük fel, hogy a pincéméi aggódva ügyelünk gyomrunk védelmére, akkor viszont miért mulasztjuk el ugyanezt a gyógyszertárban? A gyógyszertáros miért nem kap külön tiszteletdíjat? Legalább is még én —s ezt becsületszavamra állíthatom — soha nem voltam szem- és íulta- núja, hogy valaki egy húszast csúsztatott volna az SZTK-receptje mellé, mondván; aztán jól osz- szekeverje nekem azt a2 orvosságot! De ha nem helyezünK túlságosan nagy súlyt egészségünk anyagilag is megalapozott, védelmére, akkor milyen elgondolás alapján jutalmazzuk külön tiszteletdíjjal az orvosunkat, aki sikeresen kivezetett bennünket az influenza mocsarából? Felnézek a mennyezetre, s arra gondolok, hogy bár a tudomány, véleményem szerint, fejlődött valamicskét az utóbbi időben, Gagarin, Tyitov és Glenn ezredes körülnéztek egy kicsit a világűrben is, az élet megismeréséhez is közelebb jutottunk, de azt, hogy kinek miért jár, illetve miért nem jár borravaló — még a mai napig sem tudtuk megfejteni. Mazák Károly bőven. Viszont csalódníok kell a melegedést illetően. Ottjártunkkor ugyanis mindkét helyen dermesztő hideg uralta a »terepet«. Az étteremben ugyan égett a tűz. de későn gyújthatták meg, a cukrászdában viszont még meg sem gyújtották. Holott már a delet régen elharangozták. s télika^ bátba, vastag kendőkbe bugyo- lálva üldögéltek ott a felnőttek és apró gyerekek. Ügy hallottuk, ez máskor is előfordult, — mégsem hisszük, hogy tetemes összeg megtakarítását eredményezte volna a késői begyújtás. De még ha így is lenne, semmi sem indokolja, hogy a buszin dulás előtt betérő vendégeket »hűvösebben« fogadják, mint azokat a helybelieket, akik munka után. estefelé térnek be egy-egy kávéra, süteményre. E. É. Olcsó a vasút Csehszlovákiában A csehszlovák vasutak statisztikusai szerint a vasúti díjszabás Csehszlovákiában világ- viszonylatban igen alacsony. Reálbérekben számítva Csehszlovákiában 1 óra 50 perces átlagbérért végzett munka ellenértékéért 100 kilométeres utat lehet megtenni vasúton. Ezzel szemben Svájcban, Nyu- gat-Németországban vagy Franciaországban 3,5 órai munkabérért lehet azonos utat megtenni. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. elelős szerkesztő: Weither Dániel. Kiidja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: ■Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőség? telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38. Belpolitikai rovat: 11-22. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon- 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, dft » bónanra *2 forint. Bács-Kiskun megyei N> .niida V. Kecskemét, =• Telelőm 11-85*
