Petőfi Népe, 1962. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-01 / 26. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! xvn. ÉVFOLYAM, 26. S7ÄM 1962. FFBR. 1, CSÜTÖRTÖK Ara 60 fillér Követendő kezdeményezés r Uj alapokra helyeztek a műnk a verseny* Tizenötezer forinttal nő az egy munkásra jutó termelés a ZIM Kecskeméti Gyáregységében | Az ENSZ-közgyűiés határozatban ítélte el Portugália angolai eljárását A Biztonsági Tanács csütörtökön kezdi a kasmiri kérdés megvitatását NAGY FELADATRA vállal- magyarázza, hogy vállalásaik kozott az idén a Zománcipari nem minden esetben támogat- Művek Kecskeméti Gváregysé- ták a főbb vállalati eélkitűzé- ge. Vállalták, hogy az üzemben seket. például az önköltség terv­iéivé n^^varányú rekonstrukció szerű csökken de a fel­Károly Imre és Faragó Sándor zománcozó brigádja a leg­jobbak közé tartozik a ZIM Kecskeméti Gyáregységében. Az általuk készített kádak 84 százaléka elsőosztályú minő­ségű. Kz a kád is elsőosztályú — állapítja meg »örömmel a két brigádvezető. ellenére több mint 15 millió fo­rinttal növelik 1962-ben a gyáregyeség termelését. Más szóval ez annyit jelent, hogy egész sor zománcozott öntvény­áru termelése mellett az idén 85 ezer fürdőkádat adnak 11 féle típusban a népgazdaságnak. Mivel a gyáregység dolgozói, nak száma az idén csak kismér­tékben növekszik, az éves terv teljesítése feltételezi. hogy 1962-ben több mint 15 000 fo­rinttal emelkedjen az egy mun­kásra jutó termelés értéke. Van-e erre lehetőség? Ezt vi­tatta az év elején tartott mű­szaki konferencia, ahol részt vettek az üzemi pártszervezet, a szakszervezeti bizottság és a KISZ-szervezet vezetői is. A véleményeket összegezve szüle­tett a határozat: A terv feszí­tett, de teljesíthető, ha a gyár­egység egész kollektívája jobban dolgozik, mint az elmúlt évben, és új alapokra helyezik a mun­kaversenyt TERMELÉSI tanácskozáson tett erre javaslatot a vezetőség. A vita során a dolgozók és a vezetők egész sor hibát tettek szóvá, ami 1961-ben gátolta a termelést, a termelékenység na­gyobb arányú növelését — a gazdaságosabb munkát. Megál­lapították. hogy a rejtett tarta­lékok feltárásától még számot­tevően javíthatók a termelési eredmények, csökkenthető az önköltség és növelhető a munka minősége. Lent a műhelyekben azután úgy határoztak a dolgozók, hogy elfogadják a vezetőség javasla­tát: új alapokra helverik a ter­melési eredményekért folytatott harc legfontosabb módszerét, a szeri a lista munkaversenyt. Eddig a munkaverseny leg­főbb hibája az volt hogy a dolgozók csak egy-egy időszak­ig ismerték feladataikat^ Ez ajánlások értékelése sem tör­tént mindig megnyugtatóan. Ho­gyan változtattak ezen? AZ ÜJ MÓDSZER lényege, hogy a ZIM Kecskeméti Gyár­egysége egészen az egyes embe­rekig lebontotta az 1962. évi tervet. így minden dolgozó tud­ja, mit vár tőle 12 hónap alatt a vezetőség. A brigádok, mun­kacsoportok ennek alapján tet­tek felajánlást. A formázók, öntők, kisegítők, öntvénvtisztí- tók és zománcozok brigádjai 80 munkaverseny-szerződést kötöt­tek a gyár vezetőivel. Az e munkakörökben levők száma felöleli a gyáregység fizikai dolgozóinak több mint 80 szá­zalékát Vagyis a munkaver- senyt nemcsak új. de a múlt évinél szélesebb alapokra is he­lyezték. Legalább ilyen lényeges, ami az egyes brigádok szerződéseibe került a lehetőségek mérlegelé­se után. Közük, hogyan kíván­ják csökkenteni a termelés költ­ségeit. Gyártmányokra bontva rögzítik a gyártási selejt csök­kentésének arányát. Meghatá­rozzák az áruk minőségének százalékos növelését. Nem utol­sósorban pedig a munka során elérhető anyag-megtakarításo­kat A KÄDFORM ÄZÖ üzemben Czellerig Péter és brigádja 4,45 százalékról 4 százalékra csök­kenti a gyártási seleitet (a meg­engedett selejt itt 7 százalék). A normában meghatározott 50 százalék helyett 55 százalékra növelik az elsőosztáivú öntvé­nyek arányát. A kádak öntvé­nyeit pedig darabonként 2 ki­lóval könnyebb súlyban készí­tik. AZ ŐNTVÉNYTISZTÍTÓK KAL például ezt olvastuk Vácz- ki M:hály brigádjának verseny­szerződésében: Ügy tisztítjuk az öntvények felületét, hogy azok kevesebb zománepuder felhasz­nálása mellett is minőségileg 4—5 százalékkal jobbak legye­nek. A brigád 26 tagja emellett tíz-tíz óra társadalmi munkát végez az üzemben. Ilyen támogatás mellett a zo- máncozóban is jelentős felaján­lások születtek. Károly Imre brigádja például vállalta, hogy megfelelő öntvények biztosítása mellett kádanként 60—70 deka zománepudert megtakarít. To­vább javítják a gyártmányok minőségét is. Céljuk most az, hogy a brigád 1962-ben 84 szá­zalékban elsőosztályú kádat ad­jon ki a keze alól. KÖVETENDŐ a verseny e formájának értékelésénél, hogy az eredményeket naponta rög­zítik, nyilvánosságra hozzák, negyedévenként pedig a terv­osztály részletesen értékeli azokat. A versenynek ez a nyil­vánossága képezi maid alapját a legjobb brigádok és dolgozók jutalmazásának, a Kiváló dol­gozó jelvény, oklevél és pénz­jutalom odaítélésének. Az esztendő minden üzem­részben jól indult Az új ala­pokra helyezett széleskörű mun­kaverseny pedig biztosíték ar­ra, hogy a ZIM Kecskeméti Gyáregysége becsülettel telje­síti az 1962. évi tervíeladatokat Sándor Géza New York (MTI) Az ENSZ- közgyűlés kedd esti ülésén 99 szavazattal 2 ellenében (Spanyol- ország és a Délafrikai Köztársa­ság), 1 tartózkodással (Francia- ország) jóváhagyta azt a határo­zati javaslatot, amely élesen el­ítélj az angolai nép ellen alkal­mazott portugál megtorló intéz­kedéseket és fegyveres akció­kat, valamint a lisszaboni kor­mánynak azt a eljárását, hogy nem hajlandó elismerni az an­golai nép önrendelkezési jogát és függetlenségét. Megállapítja a határozat, hogy a portugál kor­mánynak ez az eljárása veszé­lyezteti a nemzetközi békét és biztonságot. A határozat többek között követeli az angolai poli­tikai foglyok szabadonbocsátását, s szabadon választott politikai képviseleti szervek alakítását abból a célból, hogv átadják a hatalmat Angola népének. A határozatba foglalt javasla­tot az ázsiai és afrikai orszá­gok terjesztették elő. A gyar­mattartó hatalmaknak előzőleg különféle mesterkedéssel sikerült töröltetni a javaslatból azt a fon­tos rendelkezést, amely külön bizottság alakítását indítványoz­ta az angolai nép függetlenségé­nek előmozdítására. Mint a TASZSZ megállapítja, a gyar­matosítóknak, úgy látszik, egy­általán nem tetszik a független­ség szó. A szigorú szankciókat ajánló lengyel—bolgár határozati javas­latot a közgyűlés elvetette. Mint nyugati hírügynökségek jelentik, sir Patrick Dean angol ENSZ-fődelegátus, a Biztonsági Tanács januári elnöke Stevenson amerikai küldöttel, a tanács feb­ruári elnökével egyetértésben február elsejére (magyar idő sze­rint 21 órára) összehívta a Biz­tonsági Tanácsot, hogy megtár­gyalja a kasmiri kérdéssel kap­csolatos indiai—pakisztáni vi­szályt. Emlékezetes, hogy a Biz­tonsági Tanács összehívását Pa­kisztán kérte. A Biztonsági Ta­nács legutóbb 1957 decemberé­ben foglalkozott a kasmiri kér­déssel. A Reuter Iroda ENSZ-körök­ből származó értesülése szerint a közgyűlést a napokban rendkí­vüli ülésre hívják össze, hogy Adoula kongói miniszterelnök kormányfői minőségében beszé­det mondhasson a világszervezet fóruma előtt. Adoula ä hét vé­gén érkezik New Yorkba. A közgyűlés politikai bizott­sága hétfőn kezdi annak a pa­nasznak megvitatását, amelyet Kuba emelt az Egyesült Álla­mok Kuba ellen tervezett ag­ressziója miatt. Exportra készülnek Három év alatt ötszörösére nőtt a Bajai Villamosipari Gyár exporttermelése. Kubától Vladivosztokig, Albiontól Indiáig egész sor országban öregbítik már a magyar elektromosipar hírnevét az itt készült indító-berendezések, speciális laborkemencék, különböző huzalhegesztők és más villamosipari gépek. Ma már a külföldi rendelések közvetlen vagy közvetett kielégítése képezi a gyár össztermelésének több mint 40 százalékát. Idén viszont még kedvezőbben álakul ez az arány. A BVGY-ben folyó rekonstrukció befejeztével ug-anis szn!a<—e.űszerii termelést vezetnek be a villamosinari gépek, így a tompahuzal-hcgesztők gyárfásánál is. — Képünkön: L. Tóth Lajos, Gálos Alpár és Maul János szerelik az exportra készülő tompahuzaJ-begesztőkefc

Next

/
Oldalképek
Tartalom