Petőfi Népe, 1962. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-11 / 8. szám
1962. január 11. csütörtök 1. oldal íSemzeikiíz* fotókiállítás Kecskeméten Kajkint láttam a televízióban NEM MINDENNAPI érdekességül nemzetközi fotókiállítás Űrt ja nyitva kapuit Kecskeméten immár hetek óta. A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a kiállítás rendezői éppen a napokban döntöttek úgy, hogy egy héttel meghosszabbítják a nyitvatartási. Az ízléses és tartalmas katalógus, melyet a rendező szervek az érdeklődők rendelkezésére bocsátanak, mindjárt az első oldalon egy figyelemreméltó tényről tájékoztatja az érdeklődőket. Összesen negyven, nemzetközileg is jól ismert fotoklub tagjai küldtek be a kiállítás rendezői által kibocsátott felhívásra művészi fotókat, s a rendkívül gazdag bírálandó anyag — egy híján 650 kép — közül 240 kép fekete-fehér foto, s 32 színes képet tettek a falakra a Kecskeméti Katona József Múzeum négy kiállítási termében, A kitűnő anyag bemutatásának színvonalához méltó rendezés amellett, hogy szemet gyönyörködtető látványként tálalja Cel a világ majd minden tájáról érkezett művészi fényképeket, ennek a kiállításnak egy nagyon lényeges jellemző vonására hívja fel a figyelmet. A „Fotoklubok Nemzetközi Szalonja” névvel ellátott kiállítás egy olyan nemzetközi hatásaiban jól lemérhető tevékenységéről ad számot két vidéki fotoklubnak: a kecskemétinek és a ceglédinek, amilyen vállalkozásra régebben legfeljebb országos vállalkozásként kerülhetett sor. A kiállított képek példázzák, hogyan lehet különböző társadalmi berendezkedésű, különböző politikai célkitűzéseket valló országok, népek művészei között tartós és gyümölcsöző kapcsolatot teremteni. A békés egymás mellett élés elvének újabb igazolását kell látnunk ebben a kiállításban itt Kecskeméten, a kulturális együttműködésnek és cserének egy olyan alkalmát, amelyre néhány évtizeddel ezelőtt aligha gondolhattak volna a magyar fotósok. Még olyan távoli országok is elküldték ide művészi fotósaik alkotásait, mint Argentína, Brazília, Chile, Sarawak. Képviseltetik magukat a kiállításon a Német Demokratikus Köztár- saság-beli, a lengyel, a román, a csehszlovák fotoklubok. Több jelentős alkotást küldött be a világszerte ismert francia fotóművész, Gilles Boinet, a sarawaki K. F. Wong, a francia René Guignard, a finn Matti Pitkä- nen és mások. Sajnos, igen nagy vesztesége a kiállításnak, hogy a most befejeződött nagyszabású moszkvai foto-világkiállítás rendezésével elfoglalt sok ezer szovjet fotóművész nem tudott megfelelő kollekciót küldeni, s nélkülöznünk kell a kiállításon az ugyancsak világhírű kínai foto- mü vészetet is. AZ ILYEN nemzetközi szalon jellegű kiállítások igen hasznos jellegzetessége, hogy a legszélesebb körű tájékozódás lehetőségeit Is megadja a fotóművészei kedvelői számára. Megismerkedhetünk egy ily kiállításon a legkülönbözőbb művészi irányzatokkal, belepillanthatunk az azokat létrehozó társadalmak életébe és hasznos következtetéseket vonhatunk le. Ez a rendkívül színvonalas kiállítás többek között arról győzhet meg minden érdeklődőt, hogy két alapvető törekvés és ezzel összefüggő stflusalakító kifejezésmód küzd egymással. Az egyik irányzat azt mondja, hogy a fotóművész kötelessége jelentős mondanivalót közvetíteni a társadalom számára, ennek a mondanivalónak a legmagasabb művészi színvonalon, az egyes formaelemeket megfelelőképpen csoportosítva kell megjelennie. A tar tatom, a forma és a hibátlan technikai megvalósítás hármas egysége olyan kimagasló alkotásokat hoz létre, melyekből több tucatot is lehet találni a kiállítás termeiben. A MÁSIK alapvető Irányzat a fotoművészetet igyekszik megfosztani társadalmi mondanivalójától. A fényképezés számára a legfontosabbnak az újabb és újabb, egyre inkább meghökkentő és különös megvalósítási formák és módszerek keresését tekinti. Az ilyen elképzelések hatása alatt született művek egy része már szakít is a fotóművészét technikai adottságaiból származó alapvető kifejezési lehetőségekkel,' átkalandozik más művészeti ágak, így elsősorban a grafika területére. Ezzel lényegében becsapja a nézőt, hiszen olyan illúziókat kelt benne, melyeket a hagyományos módszerekkel a fényképező lencse nem produkálhat. Az ilyen domborműszerű hatásokra vadászó, bonyolult, pozitív és negatív másolási trükkökkel, laboratóriumban készült képek az üres, tartalmatlan, formai játék jegyeit viselik magukon. IGEN ÖRVENDETES, hogy az ország legkiválóbb fotóművészeiből álló zsűri amellett, hogy minden jelentősebb irányzat legérdekesebb alkotásait válogatta ki, lehetővé tette annak a felismerését a néző számára, hogy csak a tartalom, forma és a technika hármas egysége hozhat létre jelentős alkotásokat a fotóművészeiben. A világ legnagyobb haladó fotóművészei ezeknek az elveknek a megvalósításáért küzdenek alkotó munkájukban. A külföldi anyaghoz jelentőségteljes és szinte az egész magyar fotoművészetet reprezentáló magyar, anyag is társul. Versenyen kívül megismerkedhetnek a nézők a magyar művészi fotózás nemzetközi nagyságaival, Németh József, Tóth István, Gink Károly, Bencze Pál legújabb műveivel. A két rendező fotoklub, a kecskeméti és a ceglédi, tagjainak művei — mindannyiőnk nagy örömére — elérik a kiállításon képviselt nemzetközi színvonalat. Az egészen természetes, hiszen például a Kecskeméti Fotoklubot egyre inkább megismerik világszerte, az elmúlt esztendőben több mint száz kecskeméti származású művészi foto szerepelt a legnagyobb nemzetközi kiállításokon. A KECSKEMÉTI és ceglédi fotoklub, illetve a Bács megyei Fototanács által rendezett „Fotoklubok Nemzetközi Szalonja” című kiállítás nagy jelentőségű hozzájárulásként könyvelhető el a békés nemzetközi kapcsolatok fejlesztésének és ápolásának szempontjából, s nem utolsósorban növeli a Bács megyei és Pest megyei fotóművészek tekintélyét saját pátriájukban épp úgy, mint hazánk határain túl. Csáky Lajos öles plakátok hirdették Buda- ' pest utcáin: Rajkin és társulatának egy része fővárosunkba érkezik. Íme — gondoltam magamban bosszúsan — már megint valami új, egyéni, nagyszerű dolog, amiből mi, szegény vidékiek ismételten kimaradunk. Valószínűen többen gondolkoztak hasonlóan, mert a televízió kivételesen megérzett valamit és így történhetett, január 5-én Rajkin és a televíziót nézők kétszázezres tábora összetalálkozott. Sok újat nem lehet hozzátenni ahhoz, amit már eddig elmondtak, megírtak Rajkin különös, sokoldalú egyéniségéről. Kabaré, szatíra, dráma és pantomim különös keveréke volt a leningrádi Állami Miniatűr Színház műsora. Az életről szóltak jelenetei, érzékelhetően tükrözve borús, vagy örömteli pillanatok hangulatát. A bemutatott történetek egy kicsit mindannyiunkról is szóltak, akár mi is írhattuk, mondhattuk, vagy akar velünk is megtörténhetett volna. Az előadás fö szenzációja, lendítő motorja Rajkin volt, a ragyogó mimikus és pantomimisla. aki könnyedén váltott át a különböző jellemeknek, műfajoknak megfelelő hangulatokba, gyors alakváltoztatással sokszu rozva az átlényegülés művészi értékét, hitelét. Kiemelkedő te hetség: konferanszié, rendező ét virtuóz egy személyben. Ritka élmény volt ez a,z előadás, és reméljük, nem az első és utolsó ebben az esztendőben. Jó lenne, ha a televízió is •«? utakra térne a régi, kitaposol ösvények helyett, és hasonl színvonalas, ötletgazdag összeállításokkal, közvetítésekkél szerezne meglepetést kedves nézőinek. A kiskőrösi lány » Szép a Kiskőrösön élő szlovákok népviselete. Tán"estélyek alkalmával, lakodalmakkor, bálokba még a régi hagyományos viseletbe öltöznek a fiatalok. Ellátogattunk Fazekas Zsuzsi káékhoz és a barnaszénül, mosolygó arcú meny asszony-jelölt kérésünkre »divatbemutatói- tartott. Bebizonyította, hogy a kiskőrösi szlovák lányok körében még ma is él a hagyományú; népviselet. Megkérte édesanyját,segítsen neki az öltözködésben, mert bizony nem könnyű feladat a szórakozni menő lányt ízlésesen kicsinosítani. Háromfajta ruhát használnak a lányok — attól függ, hova készülnek. Zsuzsika hófehérben megy tón-| Ha koszorúslány — így öltöz I Ünnepnapokon kasmir-ruhát ölt colni, | ködik fel, | magára. ÓNOOVÁRI MtXlÖS 'f&M&é IX Sóhajtott, tenyerébe hajtotta fejét Ismét maga előtt látta az orvos utolsó, könyörgő, sokatmondó arcát és eszébe jutott felületes viszonyuk sok apró részlete. „Furcsa ember... tele van ellentmondással és én nem segítettem neki. Pedig segítséget várt tőlem és én kihasználtam ezt... Akkor vétettem el a dolgot, amikor Roggernek beszámoltam. Újra meg újra visz- szaküldött hozzá, mégis: mi az, ami folyton azt súgta, hogy ezt az embert nem szabad kiszolgáltatnom? Mi fűz hozzá, hiszen még mindig nem tudom, kicsoda? Mi az benne, ami így hat rám?” Nézte az előtte ülő két férfit, figyelte, hogyan zabáinak, ön- tik magukba az italt és kimondhatatlan undor fogta el. Erősnek érezte magát, meg tudta volna fojtani mind a kettőt. Dolgozott benne a csalódás és a bosszúvágy. — Visszaveszem tőlük! * Nem bírt enni. Félretolta a sültet. — Nem ízlik, Elzácska? — kérdezte mind a két férfi egyszerre. — Rosszul érzem magam. Felmegyek Roséhoz — felelte és elbúcsúzott. A két ember összenézett, ki- 'alálták egymás gondolatát. — Bolond lány — mondta Körner —, alighanem beléhaba- rodott az orvosba. — Gondolja? Mr. Rogger felhajtotta maradék italát — Készüljön ezredes! Most megtudhatjuk, mit ér a maga lehallgató készüléke... JÜDAS ÍGÉRETEI Amikor Körner elbocsátotta az előszobában várakozó Gyar- mathyt, az épület egyik harmadik emeleti szobájába vezette az orvost. — Átmenetileg itt lesz a lakosztályod! Holnap igazolványokat kapsz és szobát bérelhetsz valamelyik szállodában. önkéntelenül is kiszaladt Horváth száján: — Nincs egy márkám sem... Gyarmathy elnevette magát. — Azzal ne legyen gondod! — Az asztalra dobott egy köteg papírpénzt. — Egyelőre... A szoba nem nélkülözött semmi kényelmet. Régen nem látott Ilyen szép mahagóni bútorokat, süppedő perzsaszőnyegeket. A faragott íróasztal felett a falon kakukkos óra ketyegett. A síma üveglapon, az asztal tetején tiszta papír és különféle Írónők hevertek. Horváthban azt a benyomást keltette, mintha az asztal mellől csak az imént állt volna fel valaki. Még mindig azt hitte, hogy álmodik! Azok után, ami vele történt, nem is volt ez olyan csodálatos. A szakadék legmélyéről emelték fel a legmagasabb csúcsra. S idegzete még nem szokta meg ezt a hirtelen változást. Boldogság ömlött szét rajta, le- húnyta szemét, aztán újra kinyitotta. Megismételte ötször, hatszor és titokban belecsípett a karjába: igaz ez, vagy csak álmodik? Él, megmenekült, újra született! Újra él, nem hagyta el a szerencse! Gazdag lehet, elindulhat és meg sem áll addig, amíg Elzát meg nem találta. Akkor megmondja, igen, meg- rnindja, hogy szereti, feleségül veszi, orvos lesz a Genfi tó partján és... Mindig ilyen szobáról álmodozott! Igen: ilyen lesz a dolgozó szobája! így fogja berendezni, ahogy ezt a szobát megmenekülése első pillanatában meglátta. És bárszekrény is lesz a sarokban! Benne állandóan jégbehűtött ital. Konyak és magyar barackpálinka. Kényelmes, puha fotöjbe vágta magát, innen még egyszer körülhordozta tekintetét a szobán, amely valamivel nagyobb volt, mint bécsi lakása, s színesebb, barátságosabb is. Vagy csak neki tűnt így az átélt izgalmak után. Mindenesetre meglátszott a 6zobán, hogy körültekintő alapossággal, ízlésesen rendezték be. Nem afféle szállodai szoba volt ez, dermesztő egyhangúságával, hahogy egy ilyen kakukkos óra alatt pöfékel a megelégedett ember nyugodt érzésével. Mindez egy pillanat alatt futott át az agyán, egy szemvillanásnyi ideig tartott csupán, mert aztán ismét a börtön, a? izgalmas szökés, a lágerélet, s most ez a borzalmas két nap jutott eszébe. Segítenek rajta kimentik a bajból! Olyan csodálatos ez, hogy nem is lehet igaz! Hogy dolgozni kell érte: Hát istenem! Dolgozik majd: összeszedi minden tudását és adatokat szolgáltat az amerikaiaknak. Most már üstökön ragadja, nem szalasztja el a szerencséjét! Gyarmathy várta, hogy beteljen a látnivalóval, felszívja, elraktározza mindazt, amit ebbe a szobába összehordtak. Most figyelte meg közelebbről az orvost. — A ruhád elég gyűrött! Találsz itt a szekrényben magadra valót A falbaépítetl ruhásszekrényhez lépett és kitárta az ajtót. Horváthnak tátva maradt a szája. Mindenféle színű és méreti) öltönyök sorakoztak a fogasokon. — Öltözz át, és elmegyünk ebédelni. Tudok a közelben egy jó helyet! Mindjárt jövök. Rövid időre magára hagyta a csodálkozó orvost. nem meleg, otthonos: néhány apróság a vitrinben, képek a falon, porceláncsésze a dohányzóasztalon, a kaukkos óra pedig a magyar Alföldet juttatta eszébe. Nem tudja miért, de az Alföld jutott eszébe, sosem gondolt még rá, de most a kakukkos óra a nagyapját idézte fel emlékezetében, aki Gyulán lakott, s ha vakációba,! ellátogar tott hozzá, mindig úgy látta, Horváth alig tért magához. Még egyszer megcsípte karját. Aztán villámgyorsan öltözni kezdett, nehogy meggondolják... A vendéglőben Gyarmathy marhasültet rendelt, vörösbort ittak hozzá. Horváth mohór esett az ennivalónak, reggé óta most érezte igazán a/ étoé get. (Folytatjuk.)
