Petőfi Népe, 1961. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-16 / 270. szám
1961. november 16. csütörtök •am 7. oldal Mészégetők Á váltó tára a3ckal nem foghattunk kezet Ok most gyűjtik az erőt éjszakára. Tárna azért így is akadt. Horváth József, a legidősebb bajai mészégető mondott a szakmáról érdekeseket, amiből riport kerekedett Ahogy beszél. Jő adag büszkeség cseng szavaiban. Nem mondja ki, csak sejteti, hogy az ő öblös torkú kűposkemencéik nem lebecsülendők. Később pedig azt is el kell ismernünk, hogy a rátarti szó jogos a mészégetők esetében. Ez a miunka mindaddig nem lesz könnyű, amíg a nagy mészművek el nem készülnek, amíg a gépek nem helyettesítik az embert Horváth József így jellemzi ezt: Mi nemcsak égetők vagyunk, hanem építők is. A követ nem lehet egyszerűen bedobálni a kemencébe. Módja van annak. Minden égetés előtt boltívet építünk a mészövekből. Aztán torkig rakjuk a kemencét. Ilyenkor kiderül, jól építettünk-e? Ha nem, összeomlik az egész, kezdhetjük a rakást előírók Varga János, Józsi bácsi társa, éppen akkor kezdte a bolto- zatépítést Meglestük az előkészületeket Aprólékosan osztályozta a köveket. Formájuk szerint külön kupacba rakta a megfelelőket, hogy minél kevesebbet kelljen a kívánt alakúra pattintani, hiszen tonnánál több súly kerül majd a boltív tetejére. Ahogy néztük, igazat adtunk Horváth Józsefnek: Ezt a munkát csak kézzel lehet végezni. Tavaly 1000 tonna mészkövet égettek a két kemencében. Idén a kétszeresét vállalták e mennyiségnek. Igaz, ma már három kemencében izzik a fontos építőanyag, de a vállalás teljesítéséhez több mint harminc százalékkal kell növelni a munka termelékenységét Állják-e a szavukat a mészégetők? Mit mond erre Lajkó elvtárs, a Az ÉM Kecskeméti Épiilet- lakatosipari Vállalat, Kecskemét, Árpádváros 11. sz., azonnali belépésre szerződéssel felvesz kőműveseket és segédmunkásokat. Jelentkezés személyesen a vállalat munkaügyi osztályán, 6448 Róma. (MTI) ötödik napja zuhog az eső Olaszország középső részén, míg az Alpesekben erősen havazik. A Kómán keresztülfolyó Tevére elérte az áradási szintet, mellékfolyói már kiléptek medrükből és Róma külvárosaiban több lakott területet elöntöttek. A nyomornegyedekben sok viskó összedőlt, hajléktalanná vált lakóikat a rendőrség csónakokon Bács-Kiskun megyei Téglagyár Vállalat igazgatója? — Most már könyehh nyilatkozni, de a tavasszal még gyakran. kérdeztük önmagunktól, hogy nem vállaltunk-e sokait, nem csalódik-e majd ígéretünkben a megyei tanács végrehajtó bizottsága? Józsi bácsi, meg a többiek azonban derék „legények”. Október végén már jelenthettük: 1700 tonna meszet kapott a kereskedelem és az építők. Év végére pedig meglesz az ígért 2000 tonna, Sándor Géza Pásztor Zoltán A BELKERESKEDELEM ötéves tervének kidolgozásánál a közgazdászoknak számol ftiuk kellett a fogyasztás szerkezeti átalakulásával is. A következő öt esztendőben a számítások szerint a kereskedelemnek csaknem minden ágazatában megváltozik a kereslet, A FOGYASZTÁS legjelentősebb változásával az élelmiszerkereskedelemben számolnak. Az élelmezéstudomány adatai alapján arra lehet következtetni, hogy 1962-ben, 1963-ban, 1964- ben és 1965-ben még az eddigieknél is több kalóriadús élelmiszerre lesz szükség. Sok élelmi cikk, ami jelenleg még keresett, valószínűleg teljesen eltűnik majd a boltokból. Ezeknek a helyét táplálóbb és gazdaságosabb élelmiszerek foglalják el. öt év múlva az élelmicikket árusító boltok polcait már a konyhakész előrecsomagolt ételek foglalják eL Ezek már most is igen népszerűek, Imivel olcsók és ízletesek. A ke- Ireskedelem ezért a következő években fokozatosan arra törekedik, hogy több húst. burgonyát, lisztet és más alapanyagot úgy készítsen elő, hogy azzal a háziasszonynak minél kevesebb munkája legyen, A TARTÓS fogyasztási cikkeknél, főleg a háztartási gémentette ki. Róma környékén az országutak járhatatlanná váltak. Árvízveszélyt jelentettek a Pó vidékéről is. Az Olasz-Alpokban egyes helyeken kétméteres hótakaró okoz közlekedési nehézségeket. A hófúvás több községet elzárt a külvilágtól. Az ítéletidő halálos áldozatainak száma hatra emelkedett KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ November 16, csütörtök este 7 óra Kálmán Imre: CSÄRRÄSKIRÄLYNÖ Nagyoperett S felvonásban Déryné-bérlet Apróhirdetések ZONGORA rövid; fekete kereszfhű- ros, olcsón eladó. Érdeklődni: LIp- káné, Kecskemét; Nagykőrösi u. 7. szám. 6450 KISGYERMEK gondozását vállalnám. Kecskemét, Zöldfa n. a sz. Kapuval szemben. 6467 HÍZOTT sertés eladó. Kecskemét, Csóka utca 26. 6470 KÉT szoba, konyhás lakást keresek azonnalra, költségmegtérítéssel. Cím a kiadóban. 4043 AZONNAL beköltözhető 2 szobás családi ház, mellékhelyiségekkel eladó. Érdeklődés: vasárnap és hétköznap este. Kecskemét, Nyíri u. 28. Honvédkórház mögött. 6445 Azonnal felveszünk kazánfűtőket lokomobil-kazánfűtői vizsgával, könnyűipari gépkezelői bérezéssel. Útiköltséget felvétel esetén kifizetjük. ÉM. Bács-Kiskun megyei Építőipari Vállalat gépészeti osztály. Kecskemét, Rákócziváros 23. sz. alattt. 6462 407-ES MOSZKVICS, négysebességes, keveset futott, igényesnek eladó. — Kecskemét, Táncsics-laktanya, MHS. ____________________________________6439 KA NÁRIK, komáromi szívesek, angol parókás galambok eladók. Baja, Szamuely u. 42. 6423 HEGEDŰ és motorkerékpár eladó. Ifj. Baditz, Miskolc, Tass u. 15. 6412 AZONNAL beköltözhető lakóház előnyös áron eladó Jánoshalmán, Bajai utca 49. Érdeklődni a helyszínen. 6327 péknél és a híradástechnikai berendezéseknél is átalakul a kereslet A vásárlóközönség már most is elsősorban a drágább, tartósabb cikkeket keresi. A következő években a kereslet még inkább a nagyértékű cikkek irányába tolódik el. öt éve például legtöbben 800 forintért vásároltak rádiót, ma már 1800 forint az eladott rádiók átlagára, a következő években pedig a 2000 forintot is meghaladja majd. 1964-ben a kereskedelem számítása szerint minden harmadik családnak lesz világvevő rádiója, minden ötödik család pedig televíziótulajdonos lesz. A boltok áruellátásáról ezért a kereskedelem az iparral közösen úgy gondoskodik, hogy a megnövekedett igényeket zavartalanul kielégíthessék. A BÚTORKERESKEDELEM is jelentős keresletváltozásra számít. Már ma is a vásárlók legtöbbje a modem kisbútorokat kedveli. Az 1965-ig készülő bútor zöme ezért már modern variabútor lesz. A fogyasztás átalakulásával számol a ruházati kereskedelem is. Egyre kevesebben keresik már most is a méterárukat, helyettük legtöbben készruhát Vesznek. 1965-BEN ezért a textiltermelésnek már a 70 százalékát dolgozzák fel a konfekció-üzemek. Természetesen javítják a kész- ruhák minőségét is, a konfekciótermékek szebbek, kényelmesebbek lesznek. A fogyasztás szerkezeti átalakulása a vendéglátóiparban is jelentkezik. Már á jelenlegi tapasztalatok is arra mutatnak, hogy a hagyományos vendéglátó módszerek elavultak, a közönség inkább kedveli a modem formákat. A következő években ezért a vendéglátóhálózatot már a modern kereskedelmi követelmények szerint fejlesztik. A hagyományos vendéglők helyett gyorsbüfék és önkiszolgáló éttermek épülnek, (MTI) N %A P T A R J96L nov. 16, csütörtök. Névnap: Ödön. Napkelte: 6 óra 50 perc. Napnyugta: 16 óra 6 perc. • — A* Ifjúsági akadémia 3. előadásét tartják ma, csütörtökön este 6 órakor Baján, a József Attila Művelődési Házban. Ezúttal Vígh László tanár Beszélgetés a zenéről címmel tart előadást a fiataloknak; — A BUDAPESTI Csokoládégyár 230 millió darab szaloncukrot készít a télapó, a karácsonyi, valamint az újévi ünnepekre. Ezeket egymásután rakva pontosan 27 millió 600 ezer méter hosszúságú szaloncukorfűzért kapnánk. — A Helvéciái Állami Gazdaság szakemberei 300 darab saját konstrukciójú kénessav- adagóló gépet készítenek a társgazdaságok részére — A kecskeméti Boldogulás Termelőszövetkezet Rákóczi úti virágüzletének forgalmára jellemző, hogy az idén már a harmincezredik vevőt is kiszolgálták. — Több mint háromszáz termelőszövetkezeti gazdaság készített előtervet megyénkben, amelynek alapján megkezdődtek a jövő gazdasági év előkészületei, — IRODALMI ESTET rendez Évszakok címmel a Katona József Gimnázium irodalmi színpada 18-án, szombaton este a gimnázium dísztermében. — Kömpöcön a művelődési házban kisebb átalakítással állandó helyiséget kapott a községi KISZ-szervezet A fiatalok ezentúl itt tarthatják kulturális és politikai jellegű összejöveteleiket. — AKTÍVAN működik a szln- játszócsoport Garán. Mostanában mutatták be a Nevess velünk című vidám műsorukat, s a téli hónapokban még több zenés és prózai színmű előadását tervezik. — Szaklapismertetés. Á Magyar Mezőgazdaság című hetilap a mezőgazdasági szakembereink számára érdekes cikket közöl a termelőszövetkezetek ez évi jelentős munkájáról, a táblás gazdálkodás kialakításáról, a nagyüzemi permetező-trágyázást, az egyik NDK-beli termelőszövetkezet szabadtartásos szarvas- marbatenyésztését és legelőhasználatát ismerteti. Érdeklődésre tarthat számot a különféle melléktermékek takarmányozásra val felhasználásának ismertetése. Ezenkívül a lap állandó rovatként a mezőgazdasági technikumok levelező oktatásában részt vevőknek nyújt szakmai tájékoztatást tanulmányaikhoz, Mozik Műsora November 16-án, csütörtökön: Baja Központi: Az ismeretlen férfi, Baja Uránia: Tiszta égbolt, Bácsalmás: Katonazene, Duna- vecse: Álomrevű, Izsák: ludas Matyi, Jánoshalma: Holnap felnőtt leszek, Kalocsa: A mi édesanyánk, Kecel: Ludas Matyi, Kecskemét Árpád: Ház a sziklák alatt, Kecskemét Városi: Tiszta égbolt, Kiskőrös: A góllövő zenész, Kiskunfélegyháza: A balti égbolt, IL rész, Kiskunhalas: Fehér éjszakák, Kis- kunmajsa: Kenyér és rózsák, Mélykút,: Az utolsó össztűz, Szabadszállás: A kutyás hölgy, Ti- szakécske Petőfi: A piros autó utasai, Tiszakécske Tisza: 80 nap alatt a Föld körül. A közösségi nevelésről tartanak előadást az osztályók szülői munkaközösségi elnökeinek november 16-án az I. számú, 17-ón a Mátyás téri, 21-én a HL számú, 23-án pedig a II. Rákóczi általános iskolában a kecskeméti városi nőtanács pedagógiai bizottságának tagjáL — SZOVJET FILMHÉT kezdődik ma megyénkben. A filmhét ünnepélyes mgnyitására délután 6 órakor a Kecskeméti Városi Moziban kerül sor. Az ünnepi megnyitó és műsor Után A tiszta égbolt című, magyarul beszélő, színes szovjet filmet vetítik a megjelenteknek. — A KECSKEMÉTI nőtanács által szervezett lányok—asszonyok művelődési körének na, november 16-án délután fél hatkor kezdődő összejövetelén a nőtanács Széchenyi tér £0. szám alatti helyiségében Dudás Benjáminná, a felsőfokú óvónőképző tanára tárt előadást A helyes viselkedés címmel. — Ülést tartott az MHS megyei intéző bizottsága. Ezen Bálabán Sándor őrnagy, megyei elnök ismertette áz ez évi eredményeket. Megállapította, hogy nagy segítséget jelentett áz MHS munkájában a helyi tanácsok és a pártbizottságok támogatása, valamint a tömegszervé- zetekkel való kapcsolatok megszilárdulása. Részt vett a megbeszélésein Réti Antal, az országos elnökség elnökhelyettese is, aki dicsérőleg nyilatkozott a megyei MHS munkájáról. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Tállér Gábór (anyja neve: Somossy Katalin), Dömötör László (Járomi Mária), Gálbavi Eszter (Darabos Ésítef), Tóth Julianna (Kovács Julianna), Tóth Balázs (Kovács Julianna), Tóth Imre (Kovács Julianna), Petrezselyem Sándor (Fehér Mária), Balogh Ferenc (Zubek Magdolna), Hegedűs Ferenc (Járd! Terézia), Juhász Irén (Magyar Irén), Sz’'jáftó Mária (Dudás Margit), Kliíftó Imre (Kécső Mária). MEGHALTAK: Sági László 71 éves, Tallér Gábor egynapos, Gyenes Istvánná Zimányi Jolán 61 éves, Halász István 76 éves. Kakukk Pál 75 éves, Papp Mátyás 43 éves és Boros István két és fél napos korában. Várható időjárás csütörtök estig: változó mennyiségű felhőzet, legfeljebb néhány helyen kevés eső. Reggel és délelőtt párás idő. Mérsékelt északnyugati, északi széL Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2—6 fok között, néhány helyen gyenge talájmentí fagy. Legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 6—10 fok között. (MTI) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a magyei tanács Lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztői Weither Dánlei KiadJai a Petőn Népe Lapkiadó Vállalat, Felelős kiadó: Mezei István, Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér I. szám Szerkesztőségi telefonközpont: 26-1». 25-1«. Kiadóhivatal, Kseskemét Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: • helyi postahivataloknál és kézbesítőiméi. Előfizetési dl} 1 hónapra 12 forint Bars-Kiskun megyei Nvomrta v, Kecskemét, m Telefoni u.-SS, _ Árvízveszély Rómánál és a Po-vidékén, hófúvás az Olasz-Alpokban Minden harmadik család rádió-, minden ötödik család pedig televízió-tulajdonos lesz 1965-ig Variabútor, félkészétel és konfekciőruha a „jövő árucikkei“ között