Petőfi Népe, 1961. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-22 / 275. szám
Megyei I. o. labdarúgó-eredmények leder. B. Bácska: Tóth II. — Bohner, Pólyák, Bisztrovics — Barta I., Welling — Gorjanacz, IMárton, Barta IL, Ihos II., Tüske I. Edző: Fekete Kovács Győ- eő. Elég jó irammal és változatosan kezdődött a játék. A kaposváriak szemre tetszetősebben, míg a bajaiak lelkesebben játszottak és több támadást is vezettek a vendégek kapuja ellen. A 29. percben szabadrúgás a Dózisa éllen. A szabadrúgást mintegy 20 méterről Welling a rosszul felálló soriad fölött nagy erővel vágta a bal felső léc alá. Iá)! Továbbra is a babaiak támadtak. Egy erős lövés alkalmával a Dózsa kapusának egyik ujja kificamodott Utána már csak fél kézzel mert védeni. Szünet után a S. percben kapta Tóth II. az első komoly lövést. Majd pár perc múlva egy újabb kaposvári lövés a kapufa felső éléről pattant a kapu mögé. A 8. percben egy éles lövést a kaposvári kapus kiejtett és a befutó Ihos II. a hálóba gurította a labdát 2:0. A 10. percben Illése a kaposváriak középhátvédje megsérült s ettől kezdve csak statisztált A 17. percben egy jó beadást két bajai csatár is tiszta helyzetben elengedett. Nézték, hogy a kaposvári kapus felszedte a labdát. A kaposváriak szórványos támadásai nem jelentettek komolyabb veszélyt a bajaiak kapujára. A végén ellaposodott játék és unalmas mezőny jáQaja városában és a járás- ban eddig összesen 2500 fe Kilián-mozgalomba jelentkezettek száma. A nevezéseik még most is folyamatosan futnák be a TST-hez. így tehát látszólag minden okunk megvan az elégedettségre — és mi mégsem Vagyunk elégedettek. Nézzünk egy kicsit a számok mögé: Az összes Jelentkezők közöl az általános iskolások száma 1550. Ez a szám lényegesen nagyobb lehetne, ha a tíz éven aluliak nevezésével is törődtek volna. Ebből a korosztályból azonban alig találunk Kiliánost. Pedig a Kilián-mozgalom szabályzatának összeállítói éppen azért állapították meg az alsó korhatárt hat esztendőben, hogy a legfiatalabbakkal is megszerettessük a sportot. Nem egy sportágban — úszás, birkózás, stb. — sohasem lehet elég korán kezdeni Kik a felelősek a lemaradásért? Véleményünk szerint az iskolaigazgatók, úttörővezetők, tesnevelők és nem utolsó sorban a szakfelügyelők, akik elhanyagolták ezt a korcsoportot, nem vették észre a lemaradást és mindeddig nem is tettek semmit annak megszüntetésére. "IVem mondható éppen ked- ’ vezőnek a falusi sportolók számaránya sem. Egészen kirívó példák is akadnak. Ga- rán és Szeremlén egyetlen általános iskolai tanuló sem nevezett eddig a Kilián-mozgalomba. Gara sportja pedig a községek vetélkedésében mindig az élen járt. Szeremle, bármily kis község, kitűnő atlétáikat küldött mindkét nemben a spartakiá- dokra. Honnan veszik azonban a jövőben az utánpótlást, ha most nem törődnék az iskolásokkal. A harmadik komoly hiba a járásban: mindeddig nincs jelvénytulajdonos. Nem akadt gazdára aranyjéivény — pedig a minősített sportolóknak megvan A Bácska csapata javuló formát mutatott és kicsit gólra törő játékkal nagyobb arányban is győzhetett volna. —< Jók: Pólyák, Bohner, Márton. gyesi. B. Építők: Díszt! — Heringer, Páncsics II., Ulakity — Varga, Bality — Kreisz, Poszlancsek, Páncsics I„ Mikus, Éasi. Edző: Önody Bélái A szokatlanul laza. homokos pálya nem volt ínyére a bajai csapatnák. Ezenkívül erős szélben, igen keskeny pályán játszottak, ahol sehogyan sem tudott komoly játék kialakulni. Az első félidőben jobbára mezőnyjáték folyt, de veszélyes helyzet egyik oldalon sem adódott a kapuk előtti Fordulás után az Építők ragadta magához a kezdeményezést. A játékvezető sok fordított ítélete miatt a játék keménnyé vált, sőt durvaságokkal tarkított lett Ennek azután az volt a következménye, hogy a 23. percben egy összecsapás után Versicset (Ercsi) és Disztit (Baja) a játékvezető kiállította — egy kicsit elhamarkodottan. Ekkor Ézsi állt a kapuba, lövést nem kapott és csak három ízben jutott labdához. A bajai csapat fölényével ért véget a mérkőzés. rá a lehetőségük — de még egyetlen vasjelvény se. 'T'évedés ne essék, nem va- -*• gyünk híved a Kilián- mozgalomban a túlzott sietségnek. A szabályzat is leszögezi, hogy a rendszeres sport megszerettetése a cél, a nagy tömegek bekapcsolása és nem a jelvényekért folyó hajsza. De a Petőfi Népében is. a Népsportban is hónapok óta olvashatunk a sokasodó jeivényesekrőL Fél év alatt bizonyára nálunk is megszerezhették volna néhányan a vasjelvónyt Buzdítás lenne ez a többiek számára és bizonysága annak, hogy nemcsak a szervezéssel, hanem a versenyzési alkalom megteremtésével is törődünk. A nevezések száma ne csak agitációt, hanem tényleges, eleven sportéletet is tükrözzön. Fazekas SOKAN emlékeznek még Kalocsán arra, hogy a múlt évi bajnokságban a Kalocsai Spartacus a kiesés ellen küzdött és nem sok választotta el attól, hogy búcsút vegyen a megyei I. osztálytól. Nos, úgy látszik, ebből levonták a tanulságot a Spartacus vezetői és a játékosok is. Az őszi idényben már jó felfogásban küzdő, egységes csapatot láthattunk a pályán. Jelenleg a Spartacus 13 ponttal, 26:21 gólaránnyal a tabella 6. helyét foglalja el, amely szép teljesítménynek számít a megyei I. osztályban. EZT az eredményt elsősorban annak köszönhetik a Spartacus labdarúgói, hogy minden mérkőzésen hatalmas lelkesedéssel küzdenek, szinte nem ismernek elveszett labdát. A játékosok jól megértik egymást, és nagyszerű közösségi szellem alakult ki a játékosok között. A fiatalok, akik elfoglalták az idősebbek helyét, jól beleilleszkedtek Röplabda Kunsági Kupa A K unszentmiklósi SE vezetősége fómkupát ajánlott fel -Kunsági Kupa« elnevezéssel* Ezt a kupát olyan csapatok részére írja ki a megyei röplabda szövetség, amelyek a megyei bajnokságban nem vesznek részt és a játékosok az ifjúsági korhatárt még nem lépték túL A kupa-tornát bajnoki rendszerben bonyolítják le, és amennyiben a teremlehetőségek engedik, már a tél folyamán, tavasszal pedig szabadtéren játsszák le. A megyei I. osztályú bajnokság 13. fordulója hozott egy pár meglepetést. A kellemeseket a kalocsaiak szerezték. Mindhárom csapatuk győzött, közülük a bácsalmási rangadón a Kalocsai Kinizsi, de a Spartacus győzelme Kiskunhalason is meglepetésnek számít. A kellemetlen meglepetések a kiskunfélegyhá- z'aknak jutottak. Mindkét csapatuk vereséget szenvedett A Honvéd odahaza a Kiskőröstől, a Bányászati Vasas Szabadszálláson a Honvédtől. Ez utóbbi vereség könnyen a bajnokságba kerülhet a félegyházi csapatnak. Meglepetésnek számít még a Kecskeméti Dózsa IL veresége Izsákon. Részletes eredmények: Kalocsai Kinizsi—Bácsalmás 2:1 (0:0) Bácsalmás, 500 néző, vezette: Hammer. — Az első félidőben egyenlő. erők küzdelme. Alacsony színvonalú játék folyt a pályán, amelyben egyik kapu sem forgott komolyabb veszélyben. — A második félidőben kalocsai támadásokkal indult a mérkőzés és tíz perc alatt döntő fölényt harcoltak ki a vendégek, amely fölényt Petrovics és Romsics góljai jeleztek. Utána kényelmes játék folyt a pályán és a bácsalmásiak csak az utolsó percben tudtak szépíteni Petrekanics 30 méterről leadott, ejtett lövésével. A lélek nélkül játszó bácsalmásiak megérdemelték a vereséget. — Jók: Va- tai, Romsics, Petrovics, illetve Pólyák. Kiskunhalasi MÄV—Jánoshalma 3:1 (2:1) Jánoshalma, 500 néző, vezette: Kiss E. (Pécs.) — Élénk támadásokkal indult a játék. Mindkét csapat erős bedobással küzdött. A vezetést a MÁV szerezte meg játékvezetői tévedésből. A 25. percben Savanya 16- oson belül kézzel elhúzta Fenyvesi III-at. A partjelző intett, a játékvezető nem vette figyelembe. és a kitörő Savanya megszerezte a vezetést. A 31. percben Tan I-nek sikerült egyenlíteni. Az utolsó percben a helyi védelem megingott és Tóth váratlanul rálőtt labdája a hálóban kötött ki. — Fordulás után az 5. percben Tant jó helyzetben Dobra felvágta, a partjelző beinti a 11-est, a játékvezető nem adja meg. A játékvezető erénytelensége miatt a játék igen keménnyé vált A 26. percben Juhászt Vikor leteperte, s ebből lett a harmadik gól. Nagy tüntetés a téves ítéletek miatt, s a 80. percben a jánoshalmi közönség betódult a pályára, mert egy halasi néző megütött egy jánoshalmi játékost. A rendcsinálás után tovább folyt a játék, s végül a játékvezető a 86. percben végleg lefújta a mérkőzést. Izsák—Kecskeméti Dózsa II. 1:0 (0:0) Izsák, 200 néző, vezette: Fehér L. — Szép, iramos mérkőzésen a szerencsésebb izsákiak győztek. Mindkét oldalon több gólhelyzet adódott, s ezek közül az izsákiak egyet hasznosítottak és ezzel győztek. A győztes gól a második félidő 28. percében esett. Juhász szép hazai támadás végén a kifutó Czéh fölött átemelte a labdát, amely a hálóba hullt. Jók: Deák, Filus, Toricska II., illetve Czéh, Tóth M. Kelemen II. Kiskőrös— Kiskunfélegyházi Honvéd 4:2 (2:0) Kiskunfélegyháza, 300 néző, vezette: Boron kay. — Széllel szemben a lelkesebben játszó kiskőrösiek két gólos vezetésre tettek szert az első félidőben. A második félidőben már kiegyensúlyozottabb a játék, de a Honvéd-védők Szentgyörgyi I-et nem tudták feltartani. Góllövők: Szentgyörgyi I. 3. Bi- hácsi, illetve Várkonyi és Boros. — Jók: Szentgyörgyi I., Megyeri, illetve Horváth és Boros. Kalocsai Honvéd—Alpár 6:2 (4:2) Kalocsa, 300 néző. vezette: Szii-mai. — A kalocsaiak ilyen arányban is megérdemelték a győzelmet. Kezdett rohamok után Kamjáti és Rákász kétgólos vezetéshez juttatta csapatát. Az alpáriak szórványos támadásai nem veszélyesek a kalocsai kapura. A 23. percben Lengyel labdáját Szepesi értékesítette. 2:1! Most ismét két gólt lőttek a kalocsaiak. Szilágyi és Kékesi révén, amire Szabó válaszolt 4:2! — A második félidőben Szilágyi 13 méteres szabadrúgását Rákász a kapuba gurította. Az utolsó gólt is Rákász érte el az utolsó előtti percben. Jók: Andréka, Rákász, _ Szilágyi, illetve Lengyel, Szabó és Szepesi. Kalocsai Spartacus—Kkhalasi Honvéd 3:0 (1:0) Kiskunhalas, 300 néző, vezette: Sólymos. — A mérkőzés egész ideje alatt a vendégek támadtak többet. A tartalékos és felbolygatott Honvéd nem tudott kibontakozni; A vezető gólt a 41. percben a kalocsai balszélső szerezte — Szünet után is inkább a kalocsaiak voltak a kezdeményezők, de fél óráig nem született eredmény. A 31. percben a vendégek középhátvédje majdnem a fél pályáról küldött erős lövése a Honvéd-kapus feje fölött a hálóba hullt, öt perc múlva a kalocsai balösszekötő beállította a végeredményt. — Igen alacsony színvonalú mérkőzésen, megérdemelten győzött a vendégcsapat Soltvadkert—Tompa 3:1 (2:1) Soltvadkert, 300 néző, vezette: Kovács D. — A vadkertiek 20 perc kivételével végig irányították a játékot. Zsikla I. a 3. percben mellé, majd a 7. percben a kapuba talált, de a játékvezető kezezés miatt nem adott gólt. Az első gólt a 13. percben Hídvégi érte el. A 20. percben Zsikla I. szabadrúgását a kapus kiejti és Tóth belövi. A félidő végén a tompaiak Szilágyi 11-eséból szépítettek. A második félidőt a Soltvadkert végigtámadta* de gól csak a 7. percben esett Zsikla I. 20 méteres szabadrúgásából — Jók: Mészáros. Hachbold. Zsikla I., illetve Várkövi, Szilágyi, Simity. Szabadszállási Honvéd—Kiskunfélegyházi Bányászati 2:1 (2:0) Szabadszállás, 300 néző, vezette: Fehér. — A széllel szemben játszó Honvéd kezdeti lendületével az első 10 percben eldöntötte a mérkőzés sorsát. A második félidőben a félegyháziak fölénybe kerültek, de a jól működö Honvéd-védelemmel szemben nem sikerült egyenlíteniük. Góllövőik: Várhalmi, Várújhelyi, illetve Tóth. — Jók: Kalocsai, Farkas, Csenki. Koszó, illetve Budai. Lantos I- Fekete. A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság állása 1. Kai. Kinizsi 13 9 I - Sí: 9 K 2. H. MÁV 11 9 1 1 24: 9 19 3. F. Bányászati 12 9 1 2 27:12 1< 4. Soltvadkert 11 5 S 3 19:14 13 5. Bácsalmás 12 S 1 5 23:18 13 6. Kal. Spart. 12 6 1 5 26:21 13 7. Sz. SZ. Honv. 12 5 3 4 19:20 13 8. Kiskőrös 11 5 1 5 23:24 11 9. Alpár 11 4 3 4 21:28 11 10. Tompa 13 5 1 7 17:28 11 II. Kai. Honvéd 12 4 2 6 22:24 10 12. Izsák 11 4 2 5 14:17 10 13. Jánoshalma 13 3 2 8 19:27 8 14. Tiszakécske 12 2 2 8 9:20 6 15. H. Honvéd 11 2 2 7 10:28 6 16. F. Honvéd 11 1 1 9 11:27 3 4. K. Dózsa H. 13 8 2 3 25:12 18 A Kecskeméti Dózsa n. eredményei a bajnoki táblázatban nem szerepelnek. Stan, a gólkirály Igaz, hogy negatív értelemben, de mégiscsak gólkirály. Emlékezhetünk, Stanley Matthews tavaly megmentette o kieséstől a Blackpool csapatát, mire — 46 év ide, vagy oda — újabb esztendőkre leszerződtették. Persze, hiba lenne a Blackpool részéről mindent csak az .öreg mágustól” várni. Stan mester ugyanis az 1955—56-os szezonban rúgta utolsó bajnoki gólját. Azóta — Itat éve „nulltalálatos”. Ezzel a teljesítménnyel rajta kívül egyetlen angol csatár sem szerénykedhet. Ugye. hogy gólkirály?! Reális eredmény ERCSI KINIZSI-BAJAI ÉPÍTŐK 0.4) Ercsi* 600 néző, vezette: VölA jó küzdőszellem eredménye — jó helyezés Alacsony színvonalú mérkőzést játszattak a csapatok és a bajadak belenyugodtak a pont- osztozkodásba; — Jók: Páncsics II. és Bality. A Délnyugati NB ni. állása 1. Pécsi VSK 12 9 1 2 26: 8 19 2. Pécsi BTC 12 8 2 2 24:15 18 3. Bajai Építők 12 5 5 2 16: 9 15 4. Mohács 13 5 5 3 24:20 15 5. Szív. MÁV 12 5 4 3 28:19 14 6. Kh. MEDOSZ 12 5 3 4 14:12 13 7. Bajai Bácska 12 6 1 5 16:19 13 8. Dombóvár 12 5 2 5 22:20 12 9. Szeksz. D. 12 4 4 4 17:18 12 10. Kap. MTE 12 5 2 6 16:25 12 11. Pécsi Bány. 12 4 3 5 23:17 11 12. Ercsi 13 4 3 6 19:23 11 13. Szeksz. P. 12 4 3 5 12:19 11 14. Siófok 12 3 3 6 21:23 9 15. Kap. Dózsa 12 2 1 9 13:27 5 16. Pécsi Vasas 12 1 2 9 5:22 4 A súlyemelő aktatáskája. Rossz üzlet Most már a Swansea Town labdarúgói is megformálhatták a maguk véleményét a magas brit politika vaskalaposairól. A walesi bajnokcsapat legutóbbi mérkőzése a Kupagyőztesek Kupájában ugyanis — 800 font veszteséggel zárult. NDK-beU ellenfelükkel. a Motor Jena-val ugyanis semleges pályán kellett találkozniuk. A mérkőzést Linzben játszották, mert a brit hatóságok megtagadták a beutazási engedélyt az NDK labdarúgóitól. A Swansea vezetőség* most az UEFA-hoz fordult »kártala- sításért«. Mi valahogy nem hisszük, hogy az UEFA megváltoztathatná a tory-politikusok begyepesedett gondolkodásmódját. Pedig az — ugyebár, walesi labdarúgók? — mindenképpen rossz üzlet! az együttesbe, és mérkőzésről mérkőzésre tapasztalható, hogy nem csupán «-hajtanak«, hanem egységes csapatmunka alakul. Gyakrabbak a formás támadások, és sokat fejlődtek az utóbbi időben technikailag is. A játékosok közül kiemelkedik tudásban és sportszerű magatartásban Sipos I., de a csapat erősségei közé tartozik Kapitány, Matos I. és Russz is. A SPARTACUS fő erőssége a hátsó alakzat, amelyet Sípos I. irányít. Az eredmények mellett azonban fel kell vetni, hogy sokat kell javulnia még a csatárjátéknak, mert a labdarúgás gólért folyik, és eddig a csatárok bizony hadilábon álltak a góllövéssel. Ezt a Soltvadkert elleni mérkőzésen nagyon jól láthattuk. Mégis elmondhatjuk, hogy öröm számunkra a Spartacus jó szereplése, és úgy gondoljuk, még sok örömet szereznek a kalocsai közönségnek. Bálán Miklós Nagyobb arányú is lehetett volna a gyárelem BAJAI BÁCSKA POSZTÓ—KAPOSVÁRI DÓZSA 24) a*) Baja, 800 néző, vezette: Rol- tékkal ért végrt a mérkőzés. A Kilián-mozgalom helyzete Baján k