Petőfi Népe, 1961. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-29 / 281. szám
2. olfla! 1961. november 29, szerda Az ENSZ-közgyűlés befejezte a gyarmati kérdés vitáját NEW YORK. (MTI) Az ENSZ- közgyűlés hétfőn ismét összeült, hogy folytassa a vitát a gyarmatosítás kérdéséről. Mint ismeretes, a gyarmati kérdés vitájában több határozati javaslatot terjesztettek a közgyűlés elé. A Szovjetunió határozati javaslata indítványozza, hogy 1862-ben számolják fel teljesen a gyarmati rendszei t. 38 afrikai és ázsiai ország határozati javaslata azt írja elő, hogy alakítsanak 17 tagú bizottságot. amely a közgyűlés 15. ülésszakán a gyarmati rendszer felszámolására hozott határozat alapján előkészíti a gyarmati uralom minden formájának megszüntetését. Egy Nigéria által beterjesztett határozati javaslat pedig azt indítványozza, hogy Afrikában 1970-ig szüntesüzemi dolgozó lépett sztrájkba Franciaországban. A vasutakon hajnali négy órakor megállt a forgalom. Nem közlekednek az autóbuszok sem. Párizsban a taxisofőrök nagy része is sztrájkba lépett A villamosművek dolgozói reggel hat órakor szüntették be az áramszolgáltatást, a gázművek csökkentette a gáz nyomását. Az ipari üzemek nagy részében áram hiányában szünetel a munka. Sok hivatal és iskola zárva maradt A párizsi Metro is leállt reggel hat órakor. A sztrájkhoz a párizsi repülőtér alkalmazottai is csatlakoztak. A 24 órás általános munkaA fasiszták újabb embervadászatot rendeztek Oranban Párizs. (MTI) Oranban hétfőn me^smétlődtek a hétvégi véres események. A fiatal ultrákból álló terror-csoportok ismét órákig rettegésben tartották a város bennszülött lakosságát. Az utcákon hajtóvadászatot rendeztek az arab járókelőkre. A hétfő esti linesetéseknek az eddigi jelentések szerint négy halálos és 12 sebesült áldozata van. Egyes helyeken a város európai lakossága is 6zembeszállt a fasiszta terroristákkal és védelmébe vette az üldözött arabokat. Oran közelében az országút mellett két európai holttestét találták meg. Az áldozatok kezét hátrakötötték, majd tarkón lőtték őket A Jugoszláv Szövetségi Nép- köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Joszip Broz Tito-1, a Jugoszláv Szövetségi Népköz- társaság elnökét. A nemzeti ünnep alkalmából Péter János külügyminiszter üdvözlő táviraDobi István az Elnöki Tanács elnöke az Albán Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából üdvözlő táviratot küldött Had- zsi Leshinek, az Albán Népköz- társaság nemzetgyűlése elnöksék meg a gyarmatosítást Miután a közgyűlés 19 szavazattal 46 ellenében elvetette az afroázsiai országok határozati javaslatához benyújtott szovjet módosítási indítványokat magát a határozati javaslatot 97 szavazattal, ellenszavazat nélkül, elfogadta, A szavazás elrendelése előtt Stevenson, az amerikai ENSZküldöttség vezetője emlékiratot tett közzé, amely valótlanságok és rágalmak egész sorát zúdítja a Szovjetunióra a gyarmati kérdéssel kapcsolatban. Lapin szovjet delegátus válaszában ostobaságnak, a gyűlölet és a rágalom szüleményének nevezte az amerikai emlékiratot. A közgyűlés ezzel befejezte a gyarmati kérdés vitáját beszüntetés megbénította Franciaország életét A dolgozók mindenütt egységesen követték a CGT és a keresztény szakszervezetek sztrájkfelhívását Becs. (MTI) Kedden nyilvánosságra hozták Becsben: a Bonnban hétfőn aláírt osztrák— nyugatnémet egyezmény értelmében Ausztria 330 millió márkát kap az NSZK-tól a hitleriz- mus áldozatainak, kitelepitet- tefcnek, valamint az osztrák társadalombiztosítottaknak az ACCRA. M. A. Kano nigériai parlamenti képviselő, az ország ENSZ-delegációjának tagja kijetot küldött Kocsa Popovics jugoszláv külügyi államtitkárnak. A SZOT Elnöksége táviratban üdvözölte a Jugoszláv Szakszervezetek Központi Tanácsának Elnökségét a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. sége elnökének. A nemzeti ünnep alkalmából Péter János külügyminiszter táviratban üdvözölte Behar Shtylla albán külügyminisztert. Az új török miniszterelnök ismertette a kormányprogramot Ankara. (ADN) Ismét Inonü, az új török miniszterelnök hétfőn az ankarai parlamentben ismertette kormányprogramját A program külpolitikai része újból kifejezésre juttatja Törökország hűségét a NATO-hoz, valamint a Cento-hoz. Inonü ugyanakkor kijelentette, arra törekszik, hogy az érvényben levő nemzetközi kötelezettségekkel összhangban jószomszédi kapcsolatokat tartson fenn a Szovjetunióval. Síkra- szállt a nyugat-berlini kérdés békés rendezése, a nukleáris kísérletek megszüntetése és az általános leszerelés megvalósítása mellett Raab voit osztrák kancellár 70 éves BECS. (MTI) November 29-én 70. születésnapját ünnepli Julius Raab volt osztrák kancellár. Ez alkalomból róla nevezték el a Becs Meidling-kerületében épülő új lakótelepet Raab ez év tavaszán az Osztrák Néppárt jobboldali refor- mistáinaik személye ellen intézett heves támadásai miatt mondott le. Azóta az Osztrák Néppárt örökös díszelnöke és az Osztrák Iparkamara elnöke. anyagi kártalanítására. Meg nem erősített hírek szerint Lübke nyugatnémet köz- társasági elnök a közeljövőben hivatalos látogatást tesz Bécsben. IL Vilmos német császár fél évszázaddal ezelőtti látogatása óta német államfő nem járt hivatalosan Ausztriában. lentette, hogy az európai gazdasági közösség sérti az afrikai népek érdekeit és felhívta az afrikai független országok kormányait, hogy alakítsanak afrikéi közös piacot Kijelentette, hogy a nigériai delegáció az ENSZ-ben ilyen Irányú javaslatokat készül tenni, • KAIRO. Kairóban hétfőn aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében a szovjet Gidrop- roekt Intézet elkészíti az asz- szuáni gát teljes befejezésének terveit. Szerződést írtak alá arról is, hogy a Szovjetunió megtervezi az asszuáni gáton épülő vízierőmű nagyfeszültségű távvezetékét és állomásait, s elvégzi az építkezést megelőző tudományos kutatómunkákat ■ OTTAWA. Frondizt, Argentína elnöke hétfőn Kanadába érkezett ahol tárgyalásokat folytat majd Diefenbaker kanadai miniszterelnökkel a két országot érintő kereskedelmi és egyéb kérdésekről. NAPTAR 196L november 29, szerda. Névnap: Noé. Napkelte: 7 óra 8 pere. Napnyugta: 15 óra 56 perc. V — THALIA MOSOLYA címmel előadást tartanak csütörtökön, november 30-án a kecskeméti művelődési otthon Kom- szomol téri színháztermében. Udvaros Béla, a Katona József Színház rendezője a Don Jüanról tart előadást. Közreműködnek: Dévay Camilla, Major Pál és Mezei Lajos színművészek, valamint a Kelemen László Irodalmi Színpad tagjai. — Tapasztalatcsere-látogatáson vettek részt Nagybaracska, Vaskút Nemesnádudvar, Gara és Bácsbokod kisipari termelőszövetkezeti tagjai a Csávolyi Vegyes- és Építőipari Ktsz-ben. Megtekintették a műhelyeket a raktárakat s nagy elismeréssel nyilatkoztak az ott tapasztalt rendről, tisztaságról. — Vezetőség-újraválasztó taggyűlést tartottak a garai Vörös Fény Termelőszövetkezetben. A közgyűlésen a tagság soraiból három új elvtársat választottak a vezetőségbe. EGYMILLIÓ HANGLEMEZ karácsonyra. Felkészültek a rádiótechnikai szaküzletek, a KERAVILL és a hanglemez boltok is az évvégi csúcsforgalomra. Többek között karácsonyra 146127 rádiókészüléket, 55 ezer televíziós készüléket s több mint egymillió hanglemezt hoznak forgalomba. Kapható lesz például a teljes Lohengrin, a Bolygó hollandi, és még sok más kedvelt opera. Egy-egy ilyen 30 centiméteres lemez ára 80—100 forint lesz, lényegesen olcsóbb a hasonló külföldieknél. Az ünnepekre sok népszerű táncdal hangfelvételét is elkészítik. Ezenkívül sokezer leértékelt hanglemezt is szétosztanak az üzletek között négy-öt forintos áron. — HÚSZ BRIGÁD gyűjti a szőlő vesszőket megyénk állami gazdaságaiban A bajai gazdaság vaskút! üzemegységében már befejezték ezt a munkát, s mintegy 2 millió 500 ezer — nagyrészt kadarkavesszőt — gyűjtöttek össze. A nagy hideg beálltáig ösz- szesen 20 millió vesszőt gyűjtenek a gazdaságokban. — Meggyorsult a mélyszántás megyénk termelőszövetkezeteiben. Az őszi magágy-készítésnél felszabadult erőgépeket is a tavaszi talajelőkészítésre állították át, s így már csaknem 700 gép végzi a mélyszántást a még hátralevő 60 000 holdnyi területen. — Száz holdon megkezdődött a barackos telepítése a városföldi Petőfi Termelőszövetkezetben. A közös gazdaságnak ez lesz az első nagyüzemi zárt gyümölcsöse. — A kecskeméti járás tíz termelőszövetkezetében befejeződött a vetés. Kunbaracs és Or- govány községek a vetéstervet több mint 100 százalékra telje- sítették. A* Állami Gazdaságok Főigazgatóságának tervei szerint a legfontosabb termőtájakon újabb zöldségtermelő nagyüzemeket hoznak létre. Ezek az üzemek azt a célt is szolgálják majd, hogy a környező termelő- szövetkezeteknek a gyakorlatban mutatssák be a zöldségtermelésben alkalmazható nagy— AZ IFJÚSÁGI zenedélutáii sorozat keretében ma, november 29-én délután J órakor Az oratóriumok és kantáták címmel előadást tart Radványi Géza tanár Baján, a József Attila Művelődési Házban. — Hatvanötödik házassági évfordulóját ünnepelte Hetényegy- házán Bátort István bácsi és Ádám Juliska néni, akik idős koruk ellenére még mindig tagjai a helyi Egyetértés Termelőszövetkezeti Csoportnak. Az idős házaspárt nagy szeretettel köszöntötték a falu lakói. — Fejtik az új bort. Megye- szerte mégkezdődött az új bor fejtése. Az idei termésből csaknem 800 ezer liter jó minőségű bor kezelését kezdték meg a nagygazdaságokban. Az állami gazdaságokban 100 000 hektoliter bort fejtenek új edényekbe. — Hárommillió spárgadugvány. A Kunbajai és a Kiskun- halasi Állami Gazdaságban mintegy 25 holdon termelnek spárgadugványt. A tavaszi telepítésekhez körülbelül 3 millió oltványt gyűjtenek össze a saját telepítésekhez és a társgazdaságok részére — tfj eljárásokkal, új gépekkel növeli termelését a nyomdaipar. Az ötéves terv végéig a nyomdaipar gépparkjának mintegy a felét kicserélik, s ez idő alatt csak a könyvnyomtatás 28 százalékkal emelkedik. A tervidőszak végén mintegy 50 millió könyv készül el évente. — Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, jó barátoknak és ismerősöknek akik felejthetetlen jó édesanyánk és nagymamánk, özv. Méhész Lászlómé temetésén megjelentek és sírjára koszorút virágot helyeztek, és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, A gyászoló család. 4124 Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Cmeza ®vm (anyja neve: Szabó Terézia), Felföldi István (Varga Anna), Andrásy Jenő (Szabó Gizella), Egedi Julianna (Virág Julianna), Tormási György (Baksa Ilona), Fokti István (Sipos Rozália), Bócsai Mária (Takács Mária), Oláh Anikó (Rompos Margit). MEGHALTAK: Felföldi István egynapos, Varga Andrásné Mocsár Ida 62 éves, Sejermamn Julianna 57 éves, Steiner Lajos- né Gárdi Berta 64 éves és Nagy Józsefné Kiss Mária 74 éves korában. -< Várható időjárás szerda estig: felhős, párás idő. Ma a déli megyékben még többfelé, holnap legfeljebb csak néhány helyen eső. Sok helyen köd. Gyenge légáramlás. Az éjszakai lehűlés kissé erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 8—12 fok között üzemi módszereket A hatvani tájon, a nagygombosi egyetemi tangazdaság területén kétszáz holdas, a Duna —Tisza közén, a Kiskunfélegyházi Tangazdaságban százötven holdas kertészetet létesítenek. Mindkét helyen elsősorban a korai szántóföldi zöldségtermesztésre rendezkednek be. A vasutak és közüzemek félmillió dolgozójának általános sztrájkja megbénította Franciaország éleiét PÁRIZS. (MTI) Kedden reggel félmillió vasutas és közMagyar államférfiak üdvözlő táviratai Jugoszlávia nemzeti ünnepére Magyar államférfiak üdvözlő táviratai az Albán Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Hruscsov látogatása Bratszkban BRATSZK. (TASZSZ) Nyíkita Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Novoszibirszkből Bratszkba érkezett Hruscsov felavatta az épülő 4,5 millió kilowatté® bratszki vízierőmű óriás első gépcsoportját, amelynek kapacitása 225 000 kilowatt A vízierőmű már áramot ad. A szovjet kormányfőt lelkes fogadtatásban részesítették az erőmű-építkezés dolgozót Hruscsov megismerkedett az erőmű berendezésével, és találkozott az építkezés, valamint a helyi párt- és tanácsi szervek vezetőiveL A beszélgetés folyamán Hruscsov foglalkozott Kelet-Szl- béria termelőerőd fejlesztésének kérdéseivel. Beszélt az Irkutszki terület és a krasznojarszki határterület energetikájának fejlesztéséről, valamint Kelet-Szibéria természeti gazdagságának észszerűbb, komplex kihasználásáról Háromszázharminc millió nyugatnémet márkát és egy nyugatnémet elnöki látogatást kap Ausztria ib t < * VÁJJ tflNDtN t«57T Újabb zöldségtermesztő nagyüzemeket hoznak létre a legfontosabb termőtájakon l