Petőfi Népe, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-07 / 237. szám

Tizenkét éves a Német Demokratikus Köztársaság

Dolgozó népünk örömmel és lelkesedéssel vesz részt abban a nagy ünneplésben, melynek első akkordjai már fel is hangzottak a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában, a demokratikus Berlinben. A 12 éves fennállását ünneplő néphatalom a szocializmust építő békés és a boldogulás útján haladó Német Demokratikus Köztársaság sikerei és eredményei a magyar dolgozókat is büszkeséggel töltik el. Együtt harcolunk mi magyarok is azért, hogy Németország egy részében hátrább kényszerüljenek az agresszív militarista és revansista erők és senki ne nyúlhasson hozzá bántatlanul a békét építő Német Demokratikus Köztársaság határaihoz, erős és szilárd népi hatalmához. A német békeszerződés megkötésével a háború utolsó csúfos maradványának, Berlin ketté«sz- tottságának megszüntetésével egyetért minden nép és minden becsületes ember, aki emlékszik még a náci őrjöngés esztendőire és szívébe zárta a békéi

Május 1 a berlini Stalinalleen.

Az üzemek munkásőrei készen állnak a szocialista építe- munka védelmére.

„SOS-jelek” Ny ugat-Berlinből

Nyugat-Berlin ma — „Páninál99 elnémultak a wurlitzerek — Ember kereskedők saját csapdájukban

A berlini Brunner utca a Ber- nauer utcánál keresztezi a zónahatárt. Az utca északi része Nyugat-Berlinhez tartozik, folytatása a Badstrasse.

A város ezen részében a kapitalista üzleti világ sajátságos névjegyet hagyott hátra. Hullámpapírból készült bódék, földszintes elárusító helyek, közben hatalmas plakátok, rikító színek, lepattogzó máz. Jelszó: „A keletieknek ez is jó!”

Az elárusító bódék valóságos aranybányát jelentettek tulajdonosaiknak. Akinek nem volt elég pénze a berendezésre, az itt bérelhetett egy bódét és azoknak a szenvedélyéből, vagy sznobságából, akik minden áron méregzöld zoknit, vagy cethal- bőr talpú cipőt akartak viselni, nagyszerűen megélhetett. Itt még azokat az árukat is el lehetett adni, amelyeket a kutya sem vett meg, még a „nyári kiárusítás” után sem.

Ma halotti csend uralkodik ebben az utcában. Augusztus 13-a után befellegzett a tulajdonosoknak.

Sok minden a múlté

„Paulnál” árván maradtak a játékautomaták, elnémultak a wurlitzerek. A krupié unottan piszkálgatja a körmeit. A játék- kaszinó néhány asztalánál csak „keletiek részére” lehetett veszíteni. Nem egyszer olyan sokat veszítettek egyesek, hogy a szerencsétlen játékos görcsösen kapaszkodott minden feléje nyúj- ‘ott sz;: naszálba, legyen az valamelyik kemszervezet Judáspénze, vagy az idegenlégió to- borzó összege. Augusztus 13-a véget vetett az itt lejátszódó tragédiáknak.

„Egyenesen szörnyű”, panaszkodik az egyik molett szőke az Usedom utca sarkán levő „Olcsó regények” feliratú bolt elárusító pultja mögött. „Azelőtt bőkezű keleti vendégeink voltak, akik nem sajnáltak rendszeresen 30 márkát itthagyni nálunk.”

De mit kaptak érte? Érzelgős szerelmi történetet, ponyvaregényeket, vagy háborús történeteket, amelyekben a náci győzelmeket oly felháborító módon dicsőítették, hogy maguk a nyugatnémet kiadók is tiltakoztak.

„Ilyen időtájban mindig tele volt nálunk az üzlet”, panaszkodik a szőkeség tovább. Most alig látunk itt valakit, aki ezzel a szennyirodalommal akarná fejét teletömni.

A bankok leányvállalatai lehúzták a redőnyt. Messzire virít a felírás: „Keleti és nyugati márka átváltása ügyében kérjük, közvetlenül bankunk pénztárához forduljon.”

De a bankokban is üres az átváltó pénztár. Nem kellett prófétának lenni, hogy a nyugatberlini Morgen megjósolja augusztus 15-én: „...természetes, hogy a pénzváltó helyek forgalma nagymértékben csökkenni fog.”

Milliárdnyi márka folyt át ezeknek az uraknak ragadós uj- jain éveken keresztül, akik minden alkalommal hatalmas százalékot vágtak zsebre jutalék címén. Annyira kifizette magát ez az üzlet, hogy a nagybankok egyre inkább a pénzváltásra álltak át. De most már ez is a múlté.

„Nagyon sajnáljuk99

Augusztus 14-én reggel a nyugat-berlini építkezési vállalatok valóságos „fekete” hétfőt értek meg.

Milyen kifizetődő is volt a vállalkozó uraknak, hogy kétla- kiakat tömegesen foglalkoztathattak. Nem voltak szervezettek, bármilyen összegű bért elfogadtak, még a betegbiztosítást sem kellett utánuk fizetni. De ezenkívül még hazafiaknak is érezhették magukat a vállalkozók, hiszen a náluk alkalmazott tömeges kétlaki munkással a népi tulajdonban levő üzemek munkáját hátráltatták. És ma? Kétségbeesetten kísérlik meg, hogy a vállalt határidőt kitolják, késedelmi díjat fizetnek, szerződéseket bontanak fel.

Találós kérdés: Hány vállalkozó jár ma luxuskocsiján az egyik építkezéstől a másikig és

béremeléssel hány munkást próbál a konkurenciától elcsábítani?

„Alkalmazok 20 festőt.” „Kőműveseket és karbantartókat azonnal felveszek.” — Az újságok hirdetései köteteket tölthet- nének meg. Az építő vállalatok munkásainak 10 százaléka a kétlakiak közül került ki a hivatalos adatok szerint. Nem beszélve azokról, akik feketén vállaltak munkát.

Más foglalkoztatási ágakban az arányszám sokkal magasabb volt, elsősorban a konfekció- iparban és a kereskedelemben.

„Nagyon sajnáljuk” — közlik velük a neukölni KAJOT áruházban — „de az áru kifogyott, és a konfekciót készítő vállalatok nem tudnak szállítani”.

Az újságok nagy részét nem tudják kihordani. A Testorp mosoda beszüntette a kimosott ruhák hazaszállítását.

A Siemens vállalatnál egész futószalagok állnak elhagyatottan, a csőüzem több részlegét be kellett zárni. A spandaui Deutsche Industriewerke hajóüzemében mindössze 13 hegesztő maradt. 1800 munkásból körülbelül 400 nem jelentkezett augusztus 14-én.

A Német Telefonvállalatnál az alkalmazottak fele hiányzik augusztus 13-a óta. Ezt a konszernt tulajdonképpen most kezdték fejleszteni, a szükséges munkaerőt az NDK-ból akarták elcsábítani. Vajon most kire számítanak?

Az élősdiek alkonya

A nyugat-berlini vállalkozód egyesülete körlevélben értesítet-1 te tagjait, hogy a hála Brandt munkaügyi hivatalának, sikerült elérni, a túlórát, valamint a női és a fiatalkorúak munkáját korlátozó rendelkezéseket hatályon kívül helyezték. Természetesen a nyugat-berlini szakszervezeti vezetők ia hozzájárultak, hiszen eggyel több vagy kevesebb ősz* tályárulás igazán nem számít.

A nyugat-berlini munkásod azonban távolról sincsenek eny- nyire kétségbeesve, mint munkaadóik, mert így lényegesen magasabb órabért kapnak. Aa egyik neukölni vállalat kénytelen volt alkalmazottainak óránként 26 pfenniggel többet fizetni, hogy megmaradjanak az üzemben.

De megemlíthetjük az egy id nyugat-berlini tisztviselőnő ese-' tét is. Augusztus 11-én közvetítették kérelmét az egyik vegyi üzemnek. 350 márka fizetést ajánlottak fel neki. ö 400 at kért, a vállalat nem alkalmazta! Augusztus 14-én kétségbeesett hangú táviratot kapott az üzemtől, megkapja a 400-at, ha azonnal jelentkezik.

Rossz idők járnak az élősdiek- re, augusztus 13-a a zsebük mélyén találta őket.

ÍA Wochenpostból fordította Szentirmai lAszló.)

i

nem engedte szóhoz jutni á revansvágyó erőket, s ez az igazi első német békeállam szilárd gátiként áll a nyugatnémet agresszióé politika előtt. Az NDK elleni kém- és provokációs tevékenység fő központjává tették a nyugati hatalmait és a bonni militaristák a ketté osztott Berlin nyugati övezetét. Nemcsak gazdasági aknamunka folyik itt az NDK sikereinek aláaknázására, hanem nyűt és nyugati pénzzel, súlyos milliárdokkal fizetett provokációs hadjárat. Nem véletlen, hogy a frontvá- ros-polititousok Berlint nevezik a „legolcsóbb atombombának'’, olyan pusztító fegyvernek, amely azzal a potenciális veszéllyel jár, hogy bármelyik pillanatban robbanhat és az egész ebmeriséget egy harmadik világháború poklába taszíthatja.

Az NDK-val megkötött békeszerződés minden bizonnyal ártalmatlanná fogja tenni ezt a nyugat-berlini tűzfészket és arra fog vezetni, hogy békés együttműködés alakuljon ki az NDK és Nyugat-Berlin között. Hatalmas ösztönző erő lesz ez a békeszerződés abból a szempontból is, hogy a béfkeszerető erők ne lankadjanak az agresz- szív nyugatnémet revanslova- gok törekvésed elleni harcban, megvalósuljon Németország nyugati felében is a népek közötti békés együttműködés politikájának elismertetése.

a fegyverkezési hajsza fokozásával. E revansvágyó klerikális-militarista körök szemében a két német állam újraegyesítése nem jelentett mást, mint azt, hogy az NDK-t a nyugatnémet imperializmus uralma alá kényszerítsék és a nyugatnémet haderő egységeit az Odera—Neisse határig tolhassák előre. A távolabbi cél, amelyről ma már gyűléseken, tömegtüntetéseken volt hitleristák és más sötét politikai erők heccelődései közben unos-unta- lan emlegetnek, a „Drang nach Osten”. Az az átkos és sötét célkitűzés éled újjá a Német Szövetségi Köztársaságban

amely a Szovjetunió elleni háborúba vitte a német népet és majd a romlás szakadékai felé taszította.

A Német Demokratikus Köztársaság azért gyűlöletes a nyugati militaristák szemében, mert ebben a békeszerető és szocializmust szerető államban a nép békeakarata és építő szándéka

■ erőknek te, akik a Iegreakcíó■ sabb politikai csoportosulások■ kai karöltve a jaltai és po-ts■ dami egyezményeikkel ellentétben 1949. szeptemberében megalakították a külön nyugatnémet államot.

Mi volt a célja ennek az erőszakolt kettészakításnak. Az, hogy megakadályozzák az egész Németország egységes demokratikus fejlődését, amelynek perspektívái a legvilágosabban álltak a német nép előtt. Németország nyugati félét hozzá kellett kötni az agresszív katonai tömbökhöz, hogy ezzel a nyugati hatalmak valamiféle felvonulási területet kaphassanak a béke és szocializmus erőivel szemben. A Német Demokratikus Köztársaság azokban a harcokban nőtt naggyá, melyeket a Nyugait-Németországban feléledt agresszív és reakciós erőkkel szembeni harcban vívtak a német nép legjobbjai.

Amikor az NDK megalakult, első elnöke Wilhelm Pieck elvtárs találóan állapította meg, hogy a harc Németország egységéért és az igazságos békeszerződésért új szakaszba lépett. Ennek a szellemében azóta több mint 120 javaslat született a Német Demokratikus Köztársaság részéről, mely a tárgyalásokhoz vezető utat igyekezett egyengetni és síkra- szállt a két német állam közeledése mellett, ezen felül természetesen állhatatosan és következetesen sürgette a békeszerződés megkötését Németországgal.

A bonni militaristák részéről , azonban a legteljesebb vissza- i utasítás fogadta ezeket a javas- • latokat és közeledési kísérlete■ két. A Német Szövetségi Köz■ társaság nem a béke jobbját i nyújtotta a Német Demokrati- : kus Köztársaságnak, hanem l egyre nyíltabban és határozot- i tabban hozakodott elő messze- i menő re vansköve telesei vei és

mint 100 esztendő óta harcoltak. Az NDK-ban a jövő egységes, békeszerető és demokratikus Németországának mintaképét látja a magyar nép.

Október 7-én, ezen a napon ünnepli a Német Demokratikus Köztársaság lakossága az első német munkás-paraszt állam megalakulásának 12. évfordulóját. Örömmel tölt el ma mindenkit az a tény, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban a kapitalista kizsákmányolás és elnyomás alól felszabadult dolgozók az egyesült munkásosztály pártjának vezetésével az egész nép érdekében gyakorolják a hatalmat. Németországnak ebben a részében végérvényesen szakítottak a német imperializmus és militariz- mus embertelen gazdasági és politikai célkitűzéseivel, s ez a

fordulat egyben a német történelem legnagyobb forradalmát jelenti. A Német Demokratikus Köztársaság felé tekint ma a szocialista világrendszer sok száz millió dolgozója, mert tudja, hogy az NDK a legjobb forradalmi és demokratikus hagyományok örököse, a megvalósulása annak, amiért a német munkásosztály legjobbjai több

Amikor a Német Demokratikus Köztársaság megalakult, ez a tény magában foglalta a hazájukat féltő és szerető, hazafias erők válaszát, a nyugati megszálló hatalmaknak az ország kettészakítására irányuló politikájára. Válasz volt ez azoknak a Németország nyugati felében egyre erőteljesebben ágáló revansista és militarista