Petőfi Népe, 1961. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-08 / 212. szám

5. oldal 1961. szeptember 8. péntek NYOMDÁSZOK NESZTORA Körmöczi Józsi bácsi meglátogatja volt tanítványait, a fóiegyházi nyomda dolgozóit, s elbeszélget velük mun­kájukról. Szombat délelőttönként, íélegyházi kis hajlékából, óva­tos léptekkel, de még egyenes tartással indul szokásos hét­végi útjára Körmöczi Józsi bácsi, a nyolcvanöt éves nyug­díjas nyomdász, a szakma tiszteletreméltó veteránja. Ilyen­kor látogatja meg volt szaktársaiit, benéz egy kisíröccsre a vendéglőbe, elmegy a borbélyához, aki már három évtizede tartja rendben az ábrázatát, s ha az időjárás megengedi, ki­sétál a temetőbe, felesége sírjához. Hosszú munkásélet van mögötte. Jövőre lesz éppen het­venöt éve, hogy még gyermekfejjel megismerkedett a nyom­dászattal, s nem is hagyta abba azt egészen a nyugdíjba vo­nulásáig. Közben pedig bejárta szinte a fél világot Seges­váron kezdte a pályáját aztán Bukarestben, majd Debre­cenben folytatta, megfordult Görögországban, Svájcban, olasz földön, Párizsban és Európa más városaiban. Nem a kaland­vágy, csupán a becsületes megélhetés szándéka hajtotta. A világlátás során a nyelvtudás is szinte »-ráragadt-“ s mire újra haza vetődött széleslátókörű, sokat tapasztalt emberré vált. Egy nyomdásztársa rábeszélésére költözött családostul Kiskunfélegyházára 1907. május 27-én. Fejből mondja még ma is élete fontosabb évszámaít, dá­tumait mert szelleme frisseségét nem tudta elvenni a múló idő. Csendes cigarettázás közben mesél a Tanácsköztársaság napjairól, amikor a Félegyházi Proletár nyomdai munkájáért volt a felelős. Börtönbe is került emiatt, s csak a véletlen szerencse mentette meg, hogy nem jutott Francia-Kissék kar­mai közé. Sorba veszi népes családja, nyolc gyermeke életéhez kap­csolódó emlékeit — a becsülettel felnevelt fiúk, lányok élet­útját szintén pontos dátumokkal tartja számon —, sorolja unokáinak nevét — s hangjából a megelégedettség árad. Tizenöt év híján egy század sok-sok eseménye van mö­götte ... Amikor kis hajlékának ajtaján kilép a látogató, úgy érzi, hogy a küzdelmes múlt elevenedett meg előtte. F. Tóth Pál Készül a járás monográfiája Mint ismeretes, a kecskeméti járási népfront-bizottság akció­bizottságot hívott létre a 257 000 katasztrális holdon elterülő, s 85 ezer lakost számláló járás köz­ségeinek fejlődését bemutató monográfia elkészítésére. A ter­vek szerint a mintegy ezer ol­dalas járási monográfia 1962 el­ső negyedévében lát napvilágot 45. Kruger összerezzent és nem tudott felocsúdni. Már-már el­határozta, hogy megkísérli a lehetetlent: a további tagadást, amikor ismerős hang térítette magához. A terem hátsó sarká­ból Frőben szólt hozzá — igen az a Frőben, akinek némi köze volt a fontértékesítési művele­tekhez: — Kedves Krugerem, ezek az urak itt igen jól értesültek ... A beszélgetés azzal folytató­dott, hogy Kruger rágyújtott egy Chesterfieldre, s azzal vég­ződött, hogy meghívták szakér­tőnek a brit hadsereg Toplitz- tavi expedíciójához. És megdi­csérték szakértelmét: a fontok valóban kitűnőek voltak ... A ládák nem kerültek elő a tó fenekéről, s Kruger meggyő­ződhetett róla, hogy tulajdon­képpen nem is nagyon akarták a felszínre bukkanásukat. Az expedíció rövid zárójelentéssel befejeződött és Kruger vissza­került a lazított hadifogságba. Tengette napjait, a biztonság kedvéért még mindig Krause maradt... Egy szép napon kü­lönös ajánlatot hallott: Szökjön meg. A különös abban állott, hogy a javaslat tevő nem vala­melyik bajtársa, hanem egy amerikai hadnagy volt... Kru­ger csapdát sejtett, nehezen ha­tározta el magát, de úgy gon­dolta: lesz, ami lesz... Az amerikai hadnagy a fran­cia kémszolgálat embere volt. Krugert a Deuxieme Bureau vette szárnyai alá és visszatért az útlevélhez. Lefüggönyözött fekete autón és titokzatos re­pülőgépeken utazott, megjárta Észak-Afrikát és Indokínát, Az útlevél hamisítás csupán azelő- iskola volt, kényes feladatot kapott: olyan provokációs cél­zatú »eredeti dokumentumokat« kellett előállítania, amelyek ürügyül szolgáltak letartóztatá­3Cél brigád, kél uztendeje Hagyat* tovább ? (5.) Jól mondta Milasinné: a hírnév kötelez, de nem csupán a »Hámán Kató« szocialista bri­gád, hanem az egész Bajai Gyap­júszövetgyár esetében. Hogy vé­lekednek erról a vezetők? Mit mond Kossár Lajos igazgató? Ötvennégy »sínben... — Olyan kérdés ez a brigá­dokkal való foglalkozás, ami­ben egy kicsit mindenkinek igaza van. Ezért nehéz igazsá­got tenni. Kezdjük talán a gyár helyzetével. A Minisztertanács és a SZOT elnöksége vándor- zászlójának birtoklása jobb mun­kát, összehangoltabb vezetést igényel. További sikerek: eléré­sére kötelez bennünket. Hegy ez mennyire nem könnyű, arra csak egy pár tényt említek. Amióta exportlehetőségeink meg­nőttek, nem tudjuk, mi az a nagysorozatú termelése Külföl­di vásárlóink igényeinek kielé­gítése olyan nagy áruválaszté­kot igényel, hogy jelenleg a Bajai Gyapjúszövetgyár 54 féle színkombinációval kénytelen dolgozni. Ez okozza a legtöbb gondot Gépparkunk elavult, de helyenként kevés is ehhez. Mi- lasinné panasza is ezzel kap­csolatos. Kártolóüzemünkben szűk a termelési kapacitás. Gyakran a nyersanyag minősé­ge sem a kívánt értékű, de a tervet teljesíteni kell. Ezért ide­gesek, néha még gorombák is a műszakiak, hiszen naponta egész sor problémát kell meg­oldaniuk. “ Átgondoltabb munkaszer­vezéssel azért lehet ezen köny- nyiteni. A brigádok azt mond­ják, több is telik tőlük ha biz­tosítják a folyamatos munka műszaki feltételeit Ha pedig a brigádok többet adnak, több fi­gyelmet is érdemelnek. A brigádok és a műszakiak viszonya — Igaza van — mondja az igazgató —, de hallgasson meg engem is. Ameddig kevés bri­gád működött nem volt itt hi­ba. De ma már húsz brigádunk van, s lehet hogy jövő ilyen­kor már negyvennel számolunk. — Annál többet kell a meg­levőkkel foglalkozni. Nem gon­dolja, hogy a brigádok patro- nálását tekintve egy kicsit ké­nyelmesek lettek a műszakiak? — Igen, ezt mi is észrevettük. Sokan szívesebben foglalkoznak egy-egy dolgozóval, mint egy brigáddal, mert az könnyebb. Figyelembe kell azonban azt is venni, hogy a műszakiakban is sok az új, a kevésbé tapasztalt ember. Gyárunk az utóbbi években rohamosan fejlődött Kevés a műszaki káder. Ráadá­sul az új teljesítménynormák bevezetése, a termelékenység fokozatos növelése felborította a régi üzemi rendet — Sok mindent kell tehát he­lyére tenni, hogy az új felada­toknak megfelelően szervezzék át a munkát Hogyan képzeli ezt a vezetőség? a djai&k izárntj/in Száz áx A Szakszerveze­tek Megyei Tanácsa és a Katona József Társaság közös kul­túrtörténeti jellegű füzetsorozata. a Népkutató Füzetek VII. számát kaptuk kézhez. Az érdekes és kisebb terjedel­mű tudományos dol­gozatokat tartalma­zó füzetek, amint az hírlik, ma már fő­városi szakmai kö­rökben is ismertté váltak. Sokan és nagy érdeklődéssel várják a sorozat újabb példányainak megjelenését A hetedik Népku­tató Füzet Joós Fe­renc helytörténeti vonatkozásban pó­tolhatatlanul érde­kes rövid művét tartalmazza. A „Száz év a dalok szárnyán” a Kecs­keméti Bartók Béla Énekkar egy évszá­zados történetét mondja el. Bevezetőjében a szabadságharc kecs­keméti történetének érdekes adalékait találhatjuk, majd bes zámol a mű a kecskeméti dalosok országos sikereiről. Joés Ferenc nagy gondot fordított ar­ra, hogy ne csak néhány' embert ér­deklő, szűkén vett énekkari krónikát adjon, hanem min­dig szervesen ösz- székapcsolja az énekkar százéves történetében --egy­mást váltó esemé­nyeket, a táj, az ország, a Duna— Tisza köze történeti eseményeivel. A korfestésnek ez a szándéka avatja nemcsak benfente- sek számára, hanem az érdeklődő széle- sebbkörű közönség előtt is érdekessé, élvezetessé a Nép­kutató Füzetek leg­újabb számát Cs. U sokhoz, kivégzésekhez, egész tömegmészárlásokhoz. A hamis iratokért valódi fontot kapott. Kaphatott volna frankot vagy dollárt, de Krugert — amikor választhatott — megmagyaráz­ható vonzalom fűzte éppen a fontokhoz... És a pénzesutalványok szé­pen vitték haza a valutát, a feladó mindig egy bizonyos Be­nedikt Krause volt a feladási hely sohasem szerepelt a szel­vényeken, egy bankszámlaszám fedezte. 1950 nyarán, amikor Nyugat- Németország már első lépéseit tette veszélyes útján, Kruger szerződése lejárt s a franciák sem tartóztatták a honvágyat érző új szövetségest. Párizsból repült Nürnbergbe, ahol az Igazságügyi Palotában kellett átesnie nácitlanítási eljáráson. Mindent előre letárgyalt, mégis szorongást érzett, amikor he- lyetfoglalt a bíróság előtt »Az és nürnbergi perem ...« — gon­dolta kesernyésen. A félelemre nem volt sok oka, ledarálták a tényállást, kérdések nem hang­zottak el, válaszokra nem volt szükség, s a bíró emelt hangon hirdette ki: »Gratulálok önnek. mint a Német Szövetségi Köz­társaság szabad polgárának. Il­leszkedjen be mielőbb, tevéke­nyen társadalmunkba...« A tárgyalás öt percig tartott... Kruger már Nümbergnél tar­tott elbeszélésében, amikor csen­gettek. A legidősebb fiú nyi­tott ajtót, s Wegnert vezette be. Feltűnően izgatott volt és négy- szemközti beszélgetést kért — Családom előtt nincs tit­kom — válaszolta kurtán Kru­ger. Wegner nyelt egyet, körülné­zett a figyelő öt szempáron, az­után elkezdte: — Meg kell próbálnunk. Ha mi összefogunk... — lihegett, amint indulatba jött. — A kin­cset fel kell hoznunk. Milliomo­sok leszünk! A Hansch akarta kiásni! Hahhaha — felnevetett, de hangjában volt valami tébo­lyult — a Hansch, egy altiszt! Aknára lépett, és most úgy húz­za féllábon. De mi, ha mi ösz- szefognánk... — Fantasztákkal nem tárgya­lok — mondta hűvösen Kruger — Kari fiam, mutasd meg légy­szíves ennek az úrnak a kijá­ratot. (Folytatása következik.) — Elsősorban a brigádok tá­mogatásával. A pártszervezet­tel és az üzemi bizottsággal már megegyeztünk. Holnap össze­hívjuk a brigádveztők és az őket patronáló műszakiak érte­kezletét, hogy közös nevezőre jussunk velük minden olyan kérdésben, ami eddig a szocia­lista brigádok és a cím elnye­réséért küzdő munkacsoportok működését gátolta. Félnapos vita Az értekezletre péntek dél­után került sor. Több hasznos javaslat, hangzott el. Szenvedé­lyesen vitáztak a brigádok gond­jairól, a jobb munkát gátló akadályokról és jelentős hatá­rozatok születtek. Megpróbálom röviden összefoglalni a közel félnapos vita lényegét. Az első igény ami felvetődő tt* így hangzik: A műszakiak az eddiginél több és kézzelfogha­tóbb segítséget nyújtsanak a bri­gádoknak. A határozatba pedig ezt írták: A műszaki patronálok a brigádok tagjaiként sokolda­lúan segítik az egyes brigádo­kat termelési feladataik elvég­zésében, szakmai ismereteik nö­velésében. A félévi termelési ta­nácskozások előtt pedig közösen értékelik az eredményeket, hiá­nyosságokat, a műszaki patro- názsmunka tapasztalatait, és meghatározzák a további előre­haladáshoz szükséges feladato­kat. A gyár terveinek teljesítése az eddigieknél lényegesen ösz- szehangoltabb munkát igényel az egyes üzemrészektől. Ezért új alapokra kell helyezni a mun­kaversenyt és növelni kell a brigádok számát. De ez csak úgy lesz eredményes, ha előbb a régi brigádokat „egyenesbe hozzák” megerősítik, aztán majd ők segítenek a gyár vezetőségé­nek a további szervezésben. Megbeszélték ennek a hogyan­ját is: A jó eredményt elérő brigádok vállalják, hogy rend­szeresen támogatják a gyengébb vagy újonnan alakult brigádo­kat Sokoldalúan tanácskoztak ar­ról is, hogy a brigádverseny! úgy kell tekinteni, mint az üzemben folyó szocialista ver­seny szerves részét mivel sok dolgozó a más versenyformák leértékelését látja a brigádmoz­galom terjedésében. A szocialis­ta brigádok ezért vállalták, hogy rendszeresen segítik többi dol­gozótársaikat is. Egyenlő esélyek Szó volt arról te, hogy a Szo­cialista brigádok hol részesül­nek jogtalan előnyökben, vagy hátrányos megkülönböztetésben. Egyetértettek abban, hogy mi­vel a szocialista brigádok első­sorban munkabrigádok, az érté­kelésnél olyan mércét alkalmaz­zanak, melyben nem kételkedik senki. Vagyis egyenlő esélyek­kel induljanak a versenyben, s a munka nehezét megosztva, a többiekkel azonos körülmények között érdemeljék ki a szocia­lista címet, vagy további meg­tartását. Szabó Évában sajnos több sértődöttség maradt a kelleté­nél. Erre az értekezletre sem jött el. Címük megtartására sem tettek új vállalást. Az ér­tekezlet ezért úgy döntött: ja­vasolni fogják a legközelebbi termelési tanácskozásnak, ve­gyék vissza tőlük a szocialista címet. Éváék már nem verse­nyeznek érte, de a többiek újúlt erővel fogtak munkához. Biztos^ vagyok benne, Milasin Ottónénak is lesz miről számot adni ősszel a szocialista bri­gádvezetők országos tanácsko­zásán. (Vége.) Sándor Géza

Next

/
Oldalképek
Tartalom