Petőfi Népe, 1961. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-04 / 182. szám
4. oldal IMI. augusztus 4, pontok Az emberek elmennek az emberekhez' 1» (9.) Szocsiból érkeztünk Tbiliszibe, Grúzia fővárosába. Egész éjszaka esett az eső és a hálókocsi ablakából félénken kémleltük az eget, vajon mikor áll el. De korán reggel már felszakadoztak a felhők és a hajnal párás szürkületéből elénk tárult egy fenségesen szép ország. A vonat — szinte végeláthatatlan hosszan — hegyek oldalában, völgyek fenekén, hosszú alagutakon át kígyózve tette meg azt a hatszáz kilométert, amely Szocsi és Tbiliszi között van. Grúziára a csak földrajzi ismereteim alapján mindig úgy gondoltam, mint egy olyan földrészre, amelyet talán sohasem láthatok meg. A nagy távolság miatt egy kissé egzotikusnak véltem ezt az országot: a Kaukázus hófödte csúcsaival délszaki növényzetével, narancsával, jó boraival, az emberek fekete hajával és erőteljes arcvonásaival együtt. De az ott töltött első percek teljesen lehántották az elképzeléseimnek ezt az oktalan kérgét, hiszen ők is pontosan olyan emberek mint mi vagyunk. Nagyot léptek előre az utóbbi évtizedekben és vendégszeretetük — talán azt is lehet mondani — egyedülálló. Mérföldé» csizmákkal... A grúz nép valaha éppen olyan elmaradott volt, mint más népek. De a szovjet hatalom négy évtizede alatt mórföldes csizmákkal haladt előre. Ipara huszankdlencszeresére, ezen belül nehézipara nyolcvanszorosára nőtt. Most három nap alatt termelnek annyi villamosenergiát mint 1913-ban egy év alatt. Valaha az egész országnak alig több mint 300 orvosa volt, manapság 12 ezer, vagyis harmincnégyszerese az orvosok száma. 1914-ben ennek a négymilliós népnek egyetlen egyeteme és 300 hallgatója volt. Most 19 egyeteme és főiskolája van 48 ezer hallgatóval. Tehát a valaha csak teájáról és borairól híres Grúzia most már iparáról, technikájáról és a tudományáról Is híressé lett Filológus a körzeti titkár Érdekes találkozásunk volt Tbiliszitől 160 kilométerre, a Kaukázus lábánál Kvareli körzeti székhelyen. A körzeti pártbizottság első titkára, Avazas- vili elvtárs fogadott bennünket a pártbizottság székházában. — Rendkívül kedves, csendes, szerény, negyvenöt év körüli ember. — Annak idejében egyetemet végzett és filológus lett. Tbilisziben volt újságíró és Kvareliben már tíz éve körzeti első titkár. És mivel a körzet egyik legnagyobb gondja, de a legnagyobb értéke is a szőlő- és bortermelés, már könyve jelent meg a szőlőművelés problémáiról. Ez a tény önma gában is azt igazolja, hogy a oártmunka és a pártmunkások központi kérdése a gazdasági feladatok gyors és jó megoldása. Jó borok és konyakok Kvareli körzet borai jó minőségűek és külföldön is elismertek. Különösen híres a Kinz- maravli és a Hvancskara vörös bort adó szőlőfajták. Kiváló minőségű konyakokat is készítenek, amelyek közül az Eliszeli és a Gremi nevezetűek a legjobbak. Megtudtuk, hogy tíz évvel ezelőtt a kolhozok tulajdonában 600 hektár szőlő volt és a háztájiban 900 hektár. Azóta az arány jócskán megváltozott, mert a háztáji terület változatlan maradt, de a közösben 2300 hektárra növekedett a szőlők területe. A szőlő megmunkálása a legutóbbi időkig zömmel kézzel történt. Most már azonban — és erről a Kujbisev kolhozban alkalmunk volt meggyőződni — traktorokkal történik a permetezés és a kapálás egyaránt. Ez a szőlő megmunkálását biztosító traktor egy nap alatt 10 hektárt lát el. Igen tiszteletreméltó eredményeket érnek el, hiszen hosszú évek óta az átlagtermés hektáronként a 60—70 mázsa között mozogj 14 milliomos kolhoz Megtudtuk azt Is, hogy a szőlő- és gyümölcstermelő kolhozokban a háztáji terület mértéke családonként a negyed és fél hektár között váltakozik, annak megfelelően, hogy hány tagú a család és miként veszik ki részüket a közös munkából. A premizálási rendszerük hasonló a miénkhez. Ha a kolhoztag terven felül termel, akkor a többletnek a fele az övé. Szőlőnél cukorfokban adják meg a tervet és az azon felüli cu korfoknak mennyiségre átszá mított 50 százalékát a kolhoztag ugyancsak megkapja. A kvareli körzet kolhozaiba' általában az a szokás, hogy ha vonta készpénz-előleget oszta nak a tervezett munkaegység felének erejéig. A kolhoztagok igen elégedetttek életükkel. Tizennégy milliomos kolhoz van ebben a körzetben és az egy munkaegységre eső körzeti átlag két és fél—három új rubel között mozog, ami 40—48 forint körüli összegnek felel meg A Kujbisev-kolhozban Alexi Urdzsukelasvili öreg szőlőmunkás, aki jó munkájáért nemrégiben lett tagja a pártnak, elmondotta, hogy nagyon jól él, hiszen az elmúlt évben is a munkaegység-részesedésen felül nyolc tonna szőlőt kapott és a közgyűlés egy hektár háztájit állapított meg részére. A tamada pohárköszöntője Egyébként egész nap a Ku bisev kolhoz vendégei voltun'. \ kolhoz elnöke igen tekintő iyes ember, tagja Grúzia Leg felsőbb Tanácsának. A körzet területén hosszas körútra Invitálták a delegációt, hogy nézzük meg a páratlan természeti szépségű Kaukázus környékét Tényleg, csodálatos vidékeken jártunk. Olykor-olykor már a félelem ágaskodott bennünk, mert gépkocsink kerekét a szakadék szélétől csak centiméterek választották el. Járatlan, ember által ritkán látott helyek voltak ezek, ahol a természet vad, kul- turátlan szépsége uralkodott. És ahogy beljebb-beljebb mentünk, a Kaukázus már elfelejtett nevű hegyei közé, helyenként sokszáz éves vártomyok, körülötte várromok fogadtak bennünket, mintegy hirdetőjéül a grúz nép régi, nagy véráldozatú harcainak. Amikor már alaposan elfáradva kérdezni szerettük volna, hogy merre tartunk ezeken a teljesen járatlan — nem is utakon, mert az nem volt — területeken — akkor az elől járó kocsi megállt és kiszállva csodálatos látványban volt részünk. 1100 méter magasságban, egy óriási, hegyekkel övezett, szűk völgybe érkeztünk, amelynek mélyén egymással párhuzamosan két hegyipatak zúgott és a patakok partján egy hosszú, gazdagon megterített asztal fogadta a bizony már eléggé megéhezett vendégeket. Szinte percenként hangzottak el a tamada (grúz szokás szerint így nevezik az összejöve- téleken „elnöklő” személyt) pohárköszöntői, és mi sok-sok jókívánságot raktározhattunk el magunknak. És mikor arról beszéltünk, milyen boldogok vagyunk, hogy hazánktól Ilyen nagy távolságra levő nép számára hozhattuk él a mi népünk üdvözletét, akkor mély bölcse- séggel így válaszoltak: „A hegyek nem mennek el a hegyekhez, de az emberek elmennek az emberekhez.” (Folytatjuk.) Weither Dániel Viszsntlátósra mindennap, Feri bácsi Talán bevakolásuk óta sem láttak együtt annyi illatos, czázszínű rózsát a kiskunhalasi tanácsháza vén falai, mint amennyi augusztus elsejének délutánján elárasztotta a tanácstermet. A szeretet ékesszavú tolmácsai voltak ezek a szépséges csokrok: a szeretető, amellyel a tanácsháza dolgozói búcsúztak Grósz Ferenc városi főmérnöktől, mindenki kedves Feri bácsijától, aki több mint 20 évig tartó áldozatkész, szorgalmas munkálkodás után ezen a napon vonult nyugdíjba. Ez egyszer a férfi-munkatársak sem szégyefték a szemükbe lopakodó könnyeket. Dunai Péter elvtárs, a végrehajtó bizottság nevében köszönt el Feri bácsitól, akinek alkotó tevékenységét a város számtalan létesítménye hirdeti. Tehetsége a felszabadulás után bontakozhatott ki igazán. Fáradhatatlanul vette ki részét az újjáépítésből, segítette a városfejlesztési tervek megvalósulását. A város ismételt első helyezése a megyei fejlesztési versenyben nem kevésbé az ő érdeme. A tehetséges főmérnök emellett a városát szerető, példás szorgalmú és szerénységű emberrel, melegszívű munkatárssal párosult Grósz Ferenc ben. „Nagyon jó ember az, aki otthonokat, játszótereket, parkokat tervez. Feri bácsi nem maradt adósa sem hivatásának, sem szülővárosának!" — mondta búcsúzó szavaiban Dunai Péter. Kérte Feri bácsit: ne legyen ez a búcsú végleges, hadd számítson a város vezetősége továbbra is szaktanácsaira. A munkatársak forró kézszorítással köszöntötték és kedves ajándékokkal árasztották el a főmérnököt, aki megha- tottan válaszolt minderre. Elmondta: számára nincs nagyobb boldogság annak a tudatánál, hogy hasznosat alkotott életében. Sok-sok kedves emléket, sok drága arc képmását viszi magával a hosszú pihenő napjaiba abban a „titkos irattárban”, ami nem futott keresztül a titkárság adminisztrációján, mert ezt az „irattárat” a szívében őrzi, ott telt az meg nagyon értékes útraval ókkal. Mosolyogva azzal búcsúzott: „Viszontlátásra már holnap. — viszontlátásra mindennap !” Ezután a fehérruhás kicsi unoka adta át a maga rózsaszálát örvendező puszi kíséretében a drága nagyapónak, akinek ezután több ideje lesz vele foglalkozni. A tanácsterem végesre méretezett falai közé csak a dolgozó társak fértek be elköszönni. De ezen a délutánon egy egész város népe ott volt lélekben, elismerő háláját kifejezni Grósz Ferencnek. Nem gyúlékony papírra írt magasztaló szavak, hanem erős kövekből emelt, százados életű létesítmények dicsérik őt legigazabbul! Városi és termelőszövetkezeti irodalmi színpadok A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Ház vezetősége úgy döntött, hogy a városi irodalmi színpadot — a korosztályoknak megfelelően — három tagozatra bővíti. Az őszi—téli programot úgy állítják össze, hogy abban az általános iskolások, serdülő korúak, a felnőttek egyaránt megtalálják az érdeklődési körüknek megfelelő műsoranyagot. A helyi műkedvelőkön kívül hat alkalommal kívánnak szerepeltetni fővárosi írókat, színészeket és előadóművészeket Szeretnék, ha a megye írói is közreműködnének műsorukban. A városban tartott előadásokat a községekben tó bemutatják az érdeklődőknek. A Kiskunfélegyházán működő nagyobb termelőszövetkezetekben — a pedagógusok segítségével — is szerveznek a fiatalok bevonásával irodalmi színpadot Mindegyiket egy-egy nevelő patronálja majd. A művelődési ház vezetősége tárgyalást folytatott a Népművelési Intézettel, amely megígérte, hogy szeptember elején kétnapos tanfolyamot szervez Kiskunfélegyházán azoknak a pedagógusoknak, akik irányítják a termelőszövetkezeti színpadokat turn c riqi! Jtlál Trim inni, TOmMt-asstsaUs sarok. Olyan a vine, mhd tavaly, Boldog wind kanstalSloaa A kirívó esetet, A nemét a tavalyin« Lényegesen kevesebb! (Kévét 16. Ezúttal az idegesség felhői homályosították el nyugalmát. Délelőtt 11 órára hívatta a Mészáros és ő pontosan tudta, miről lesz szó. Megint ezekről az átkozott fontokról. Néhány hónapja csend volt körülöttük, már remélte, hogy az egész ügy feledésbe ment. Nem kellett volna elfogadnia annak a hóbortos professzornak az ajánlatát. De miért éppen most jutott ez valakinek eszébe? 1942 tavaszát írják és nem 1940 nyarát. A csaták a belorusz őserdők peremén folynak, Sztálingrádról már múlt időben beszélnek, háború tüze emészt a Csendes óceán pálmafás szigetein és az nvázió terve egyelőre az At- anti fal építésévé módosult. •Cinek van most szüksége a fontokra? Megérné-e az egész cirkusz a fáradságot, amikor a megbízható kezekre ezer helyen lenne szükség? Vagy mégsem a font-ügy? Kaltenbrunner telefonhívása határozottan ingerült volt és különben is Kurt mindig igazat állít. Kurt —. a Mészáros egyik magántitkára volt és rendszeresen tájékoztatta Schellenberget mindarról, amiről — nem szerzett tudomást hivatalból. Nem ingyen. Az én költséges, de biztos villámhárítóm — így könyvelte el magában Schellenberg a titkárt. Három perccel tizenegy óra előtt érkezett. Kaltenbrunner előszobájában Kurt kifejezéstelen arccal fogadta és udvariasan a belső ajtó felé mutatott. — Fontos ügyem van a számodra, Walter — fogadta a Mészáros. elmellőzve a köszönést is. Schellenberg veszélyt érzett, a szívélyesség ellenére is. Kaltenbrunner közben a festett üvegű szekrényhez lépett — ezt soha ki nem állhatta, magában mindig ízléstelennek tartotta — két poharat vett elő és töltött egy üveg raj navidékiböl — A győzelemre! A győzelemre! — hangzott a válasz és a koccintásban bizonytalanul csengett össze a kél pohár. Kaltenbrunner itta, harapta a bort, azonnal utánatöl- tött a kiürült pohárnak. Schellenberg éppen csak szájához értette. — Egyszóval Walter — tért rá a lényegre — a Führer hívatott tegnap. Maga m Führer Szemrehányást tett a fontok miatt. — A fontok miatt? — csodálkozott a másik elhúzva a szavakat. — Igen. Méghozzá micsoda szemrehányást tett A fontakra szükség van. Kifogás nincs, kitérő nem lehet. A bankjegyecs- kékre minél előbb szükség van — Felújítjuk a tengeri-farkas tervet? ■— kérdezte önkéntelenül Schellenberg, a német in- váziós tervek fedőnevére célozva. (Folytatjuk.} i
