Petőfi Népe, 1961. július (16. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-30 / 178. szám

T I «Ms» IWflL JfflSm SO, Tagnap NEMZETKÖZI SZEMLE A nyugati politika csődje Napjainkban már a józanab­bul ítélő nyugati sajtóorgánu­mokban is mind gyakrabban esik szó a laoszi, kubai, nyu­gat-berlini kérdések kommentá­lásával kapcsolatban a nyuga­ti politika csődjéről. Hogy ez a politika súlyos válságban van, azt évről évre többen és tisz­tábban ismerik fel a kapitalis­ta világban is. Ez a válság nem napjaink jelensége, de évről év­re mélyül, szimptomái mind sú­lyosabbakká válnak, így egyre nyilvánvalóbb felismerése azok számára is, akik hosszú időn át nem akartak szembenézni a valósággal és igyekeztek nem venni tudomást az erőviszonyok változásáról. A sikertelenség nyomja rá bélyegét e politika minden megnyilvánulására: a távolkeleti és afrikai esemé­nyekre való reagálásuktól erő­szakos szembenállásukig a dél­amerikai népek szinte egysége­sen kialakuló állásfoglalásával, akik a jenki gazdasági monopó­liumok polipkarjaiból mindin­kább igyekeznek szabadulni. E politika kudarca mutatkozott meg mindennél jobban az esz­telen kubai kalandban és ez nyilvánul meg a laoszi kérdés­ben is. Éppen a laoszi üggyel kapcsolatban állapítja meg ta­lálóan a National Herald szem­leírója, hogy az amerikai be­avatkozás itt is hatástalannak bizonyult és csúfos kudarcot vallott Ugyanakkor rámutat, hogy a nyugati hatalmak ne­hézségeit egyre megoldhatatla­nabbá váló dilemmáit nem va­lami múló jelenség, egyes szemé­lyek melléfogása, hanem politi­kájuk felépftése, rendszerükben gyökerező szerencsétlen struktú­rája okozza. Tanulságos, amikor a lap ezt a felépítést elemezve hangsúlyozza, hogy a kapitalis­ta vezető hatalmak a mai kor­szak legfontosabb kérdéseivel kapcsolatban állandóan változó magatartást tanúsítanak. Leszerelés — nyugati módra Egyetlen lényeges kérdésben sincs a Nyugatnak kialakult, ál­láspontja, építő javaslata, céltu­datos programja. Csak a lesze­relés égető és az egész emberi­ség által lélegzetvisszafojtva fi­gyelt kérdésével kapcsolatban legalább ötször változtatták fel­fogásukat. amíg aztán — Ken­nedy legújabb bejelentéseit te­kintve á leszerelés kérdését^ az újrafelfegyverkezés erőfeszítésé­vé alakították át, Ez nem jelent alapjában véve túlzottan nagy lépést számukra, hiszen félláb­bal akkor is az esztelen fegy­verkezési hajsza talaján álltak, amikor népeik és a világ közvé­leményének megnyugtatására a legkenettel j eáebb békeszólamo- fcat hangoztatták. Stratégiájuk íz fingot (foszlós Hiúsági Bérbizottság tüntető menetre készül London. (MTI) Az Angol Or­szágos Ifjúsági Békebizottság nagyszabású tüntető menetet rendez, tiltakozásul a német páncélosok walesi kiképzése el­lesi; A menet szeptember 3-án, a második világháború kitörése évfordulóján indul el Coventry- foől és szeptember 9-én érkezik a walesi Castlemartiniban levő ' Tokió. (TASZSZ) A világ leg- ÉÓÜönbözőbb felékezeteihez tar­tozó papok július 25-e és 28-a között béke-világkongresszust tartottal: Japánban; A japán hatóságok a beutazási vízumok szándékot visszatartásával aka­dályozták meg a Szovjetunióban ég a Német Demokratikus Köz­lényegében mindig arra Irá­nyult, hogy katonai nyorriást gyakoroljanak, hiszen a békés tárgyalások nem hoznak busás osztalékot a fegyvergyárosok­nak. Számos nyugati lap állapítja meg, hogy a teljes sikertelenség nyomja rá bélyegét a elmúlt évek nyugati politikájára. Elem­zésük során rámutatnak, hogy ezt a sikertelenséget nagyrészt azoknak a forrásoknak kiapadá­sa okozza, amelyeknek segítségé­vel hibás céljaikat szerették vol­na elérni. Kimerültek azok a for­rások, amelyekből a gyarmati háborúkat táplálták, a megvesz­tegethető rendszereket támogat­ták. Fenntartották reménytelen szélkakas-politikájukat például Kína vonatkozásában, segítették az esztelen kalandokat, mint a szuezi, vagy kubai, végül pedig megsokszorozták a szövetsége­ket, amelyek csak az elégedet­lenségeket növelik. Egyes nyu­gati kommentátorok előtt már az is dereng, hogy az erők egyen­súlya is eltolódott közben a szo­cialista tábor, a Szovjetunió ja­vára, s ezt a tényt ma már nyu­gati körök kezdik — ha némi rezignációval is — elismerni. Riadt kapkodás Talán mindennél jobban, vi­lágosabban mutatja azonban a nyugati politika csődjét, teljes zsákutcába szorulását, siralmas válságát, ahogy a nyugat-berli­ni kérdést immár hetek óta kö­rül köntörfalazzák. Hruscsov nyílt, világos, logikus bejelenté­sedre, melyek minden jóakaraté, békeszeretó ember számára nyilvánvalóvá tették, hogy leg­főbb ideje több mint másfél év­tized után eltakarítani a hábo­rús maradványokat, megszün­tetni azt a gócot, mely Nyugat- Berlini problémájával a világbé­két fenyegeti — riadt kapkodás, kaotikus hangzavar, tanácsta­lanság, vagy dühös kardesörte- tés volt eddig minden válasz — beleértve Kennedy nagy rek­lámzajjal beharangozott szerdai beszédét is. Joggal kifogásolják ezzel a beszéddel kapcsolatban a tárgyilagosabb nyugati han­gok is, hogy az elnök adós ma­radt benne az építőcélú javasla­tokkal. Sehol az egész beszédben egy józan érv, kísérlet valami ésszerű megoldás, valami tár­gyalási alapul szolgáló indít­vány felvetésére. Ehelyett a há­borús hisztériakeltés lármája, a felemelt katonai költségvetés millióival való dobálózás vonul végig a beszéden, aminek a nyugati táborban is — mely­nek egysége egyre nyilvánva­lóbban csak fikció — egyedül Bonn tapsol lázasan és fenntar­tás nélkül. Pedig szinte szükség­telen itt elmondani azt újra és újra, ami ma már minden jó­zanul gondolkozó ember előtt világos, hogy a békekötés ténye a német kérdés kapcsán nem jelenthet ,,fenyegetést” senki számára és senki által nem ve­szélyeztetett, ellenkezőleg nem­zetközi garanciákkal körülbás­tyázott Nyugat-Berlin ..szabad­ságának megvédéséhez” nem kell fegyverkezésbe ölt milliár- dokat kivenni az amerikai, angol, francia egyszerű ember szájá­ból. Mindez csak ürügy, mohón megragadott alkalom, hogy az amerikai gazdasági élet kátyúba került szekerét megvédjék az elsüllyedéstől, s hathatós kato­nai program millióival próbál­ják Injekciózni a válságba ke­rült gazdaságot, ugyanakkor nem felejtkezve meg a fegyver­társaságban működő felekezetik papjainak a kongresszuson való részvételét. A kongresszus határozata kö­veteli a nukleáris fegyverek el­tiltását, az általános és teljes le­szerelést, valamint a külföldi területeken levő idegen katonai támaszpontok felszámolását. gyártó monopóliumok kasás profitjáról. Mondanunk sem kell, hogy ezek a mesterséges intézkedések nem a kibontako­zásához vezető javaslatok az USA gazdasági problémáival kapcsolatban sem. Az igazi meg­oldást kilátásba helyező javasla­tokkal ugyanúgy adós maradt Kennedy beszéde — melynek fegyverkezési adatai között szin­te elveszett a tárgyalások kész­ségére utaló néhány mondat — mint ahogy a válságba süllyedt nyugati politika a nemzetközi életben is évek óta adós maradt minden konkrét kezdeményezés­sel, kibontakozást, enyhülést se­gítő, tárgyalási alapot nyújtó ja­vaslattal. És ez nem véletlen! A nyugati politika válsága mélyen benne gyökerezik a ka­pitalista rendszer általános vál­ságában, s szervesen összefügg azzal. Nevek, személyek változ­hatnak, vezetők kicserélődhet­nek — hiába: az önmagát túl­élt, a népek felfogásával szem­benálló, így gyökértelenné vált rendszer nem képes építőcélú javaslatokat életképes érveket, józan, az élettel, haladással lé­pést tartó, a történelem áramá­val telített indítványokat hoz­ni. Nem képes egyszerűen azért, mert életképtelenné vált, ki­apadt, nincs már éhhez ereje és nincs igazsága, amit kifejez­hetne Nem télik tőle más, mint makacs ragaszkodás ma már túlhaladott módszerekhez, fegy- vercsörtetés, háborús hisztéria­keltés, míg a népek ereje, a közvélemény hangulata oda nem kényszeríti a tárgyalóasztal mellé. Japán Kommunista Párt Vili. kongresszusa Tokió. (TASZSZ) Szombaton a Japán Kommunista Párt VTII. kongresszusa befejezte a vitát a Központi Bizottság politikai beszámolója fölött. Nosziaika, a Központi Bizott­ság elnöke Ismertette a párt munkájának eredményeit és be­szélt arról a sikeres harcról, amelyet a munkások vívnak amerikai Imperializmus és a japán monopol tőke énen. Nosziaka felszólalása után a kongresszus egyhangúlag jóvá­hagyta a Központi Bizottság politikai beszámolóját, majd ugyancsak egyhangúlag jóvá­hagyta a határozatot Kas zugá­nak, valamint a párt és a mun­kásosztály hat másik árulójának kizárásáról. Elhalasztották az első amerikai űrállomás fellövését Washington. (MTI) Mint nyu­gati hírügynökségek jelentik, az Egyesült Államokban szombatra | tervezték az elsó amerikai űr­állomás, a Ranger 1. fellövését. I A 305 kilogramm súlyú űrállo- i más erősen elnyújtott elipszis pályán keringett volna a Föld körül és a Földünktől legtávo­labb eső pontján megközelítette volna a Holdat. A kísérletet 25 perccel kilö­vése előtt, technikai hiba miatt elhalasztották. A kilövés új időpontját nem tűzték ki. i Várható Időjárás vasárnap estig: felszakadozó felhőzet, né­hány helyen — főiként délen — eső. A szél mérséklődik, és északkeletire forduL Várhalté legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 20—24 fok között Távolabbi kilátások: a Jövő hét első felében a hőmérséklet fokozatosan emelkedik. , fearckocsigyakorló terepre, — a nyugatnémet páncéloszászlóal j pdaérfcezéséve! egyidejűleg. RűlSnbBzfi hltfelekezelO papok béke-világkongresszusa NiHÍI W0L július SO. vasára*» ' Névnap: Judit. Napkelte: 4 ón lt pere. Napnyugta: 19 óra S3 pere. jSK » — Orvost ügyeletes auoígála­tot Kecskemét égés* területiéra vonatkozóan ma, július SO-án, vasárnap dr. Kurusa Emma tart az SZTK-széfcházban reggel 7 órától este 19 óráig. — Megyed tanácstagi fogad» órát Bajám, ■ városi tanács épületében Fekete László me­gyei tanácstag tart holnap, jú­lius 31-én délelőtt 10 órától — Dicséretben részesítette a hartai Lenin Termelőszövetke­zetet a dunavecsel JárásbeU operatív felvásárlási bizottság legutóbbi ülésén. A dicséretet aa aratás Jó megszervezéséért és az őszi árpa gyón betakarítár sáért kapták, — Megkétszereződött a jár- dák hossza a kiskunfélegyhári járásban. Több mint húszezer négyzetméter betonjárda épült az elmúlt három évben, amely éppen kétszerese az 195* előtti járdák mennyiségének. — Horgászat legmagasabb szinten. V. Olaf, Norvégia ki­rálya hivatalos látogatása során Asgeir Asgelrssc*» izlandi kö®- társaságl ednöküced »legmaga­sabb szültem— horgászati ver­senyt rendezett. A monarchia és a köztársaság közti békéi verseny a köztársaság győzel­mével végződött! az izlandi ál­lamelnök egy háromkflós laza­cot fogott, mfe a norvég király maradt — a horgászbot nyelé­nél. —• Ä Népkutatő Füzetek mm, amely havonta jelen9c meg a Szakszervezetek Megyei Taná­csának és a Katona József Tár­saságnak a kiadásában —■ a Szakszervezetek Megyei Taná­csának épületében rendelhetők meg — évi 36 forintért óvodaptnou vfetelenftfef». A kecskémén Horog utcai nap­közi otthonos óvoda pincéjének víztelenítésére — a teljes öaz- ezeg kiegészítésére — 23 ezer forintot áldoz a Kecskeméti Vá­rosi Tanács Végrehajtó Bizott- tága. Mint ismeretest az óvoda felújítására eddig is tetemes összeget költött a város. *— Vagyont ér aa újburgunya! A kiskunhalasi járás negyven termelőszövetkezete közül — elmúlt évben 57 kötött zöldség­termesztés* szerződést Efeye* szövetkezetekben Jól fizetett az Idén az újburgonya; a rémi Dó­zsa Tsz például 23 holdról 11TB mázsát adott át a MÉK-nek, • ebből 900 mázsa eacportmin&ég volt. — Törpe» tanú — nagy értik* «rsadafan* munka. — Mintegy hatvanezer forint értékű társa­dalmi munkát végeztek Jász- azentlászló község lakosai a tőr- pevízmű-hálórat épftésénéL LAPZÁRTAKOR ÉRKEZET* Ä lémet riolafetlás Herei gyOztel, i fiák veszítenek Bafái Végig szemerkélő saObm, mintegy háromszáz oétO előtt zajlott le Baján szombaton dg- után n német vendégcsapatok ée a magyar középiskolás leány- válogatott, valamint a Bajai HL Béta Gimnázium «fiplabdacan- pe tatnak «nérfcSiéan. Először a lányok nMAM bonyotfteteát la A német ena- fát meglehetősen alacsony srin- vonaM küzdelemben M arány­ban győzte le a magyar lányo­kat. A fiúk n>űl(liűw, bér nSmé csalódást okozott a közönség­nek, 3:2-a magyar győzelemmel végződött Csapatjátékban S németek jobbak vettek, a hajai fiúk ütőereje azonban eredmé­nyesebbnek bizonyult. Űj termelőszövetkezeti bekötőutat adtak át Lajosmizsén Szombaton délután nagysza­bású ünnepség keretében adták át Lajosmizsén a Vörös Csillag Tsz központját a betonúttal ösz- szekötő négy kilométer hosszú makadámutat. Az átadásnál — melyen ott voltak a kecskeméti járási pártbizottságnak, a já­rási tanácsnak, a Hazafias Nép­front járási bizottságának, a Közúti Üzemi Vállalatnak, va­lamint a község társadalmi és tömegszervezeteinek képviselői — Kovács Endre, a Hazafias Népfront Bács-Kiskun megyei bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet. Kovács elvtárs méltatta az út­építők nagyszerű munkáját Az utat — mondotta többek között — a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium építette, s csupán azt a feltételt szabta, hogy a község lakói társadalmi munká­ban végezzék el a földmunkúta­tokat A társadalmi összefogás megtörtént A Hazafias Népfront megyei bizottsága mellett mű­ködő műszaki akcióbizottság egyik tagja. Szilágyi Béla út- mémök társadalmi munkában elkészítette a bekötőút terveit A földmunkákat a Vörös Csil­lag Termelőszövetkezet tagjai, a község lakossága és a Betonút­építő Vállalat dózerek segítsé­gével elvégezte. Ez a munka mintegy 300 000 forintot ér, de a község lakói­nak jutalma a 2 200 000 forint értékű új bekötőút Különösen dicséretesen működött közre Csábi László és Bagó József ta­nácstag, Bujdosó Ernő, Bujdosó Pál, Bujdosó Márton tsz-tag és Benkő Kálmán községfejlesztési előadó. Nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára Pazsa Gyula elvtársat Szombaton délután a kecs- “ keméH Szentháromság- temetőben kísérték utolsó útjá­ra Pazsa Gyula elvtársait, a me­gyei pártbizottság gépkocsiveze­tőjét, aki kötelességteljesítés közben életét vesztette. Temeté­sére eljöttek a legközvetlenebb hozzátartozókon kívül munka­társai, a pártapparátus dolgozói és az ismerősök. Koporsóját a mtmkás-győszta- duló hangjai mellett hozták H a halottasházból a virágerdővel borított emelvényre, amelynél kollégái ét a pártapparátus doU gozői álltak díszőrséget. A drága barát, igaz kommu­nista, a családjának és munká­jának Sió, édesanyját nagyon szerető fiú és jó testvér kopor­sójánál Glied Károly elvtárs, a megyei pártbizottság titkára mondott megható búcsúbeszé­det. A gyászmenet elkísérte Pazsn Gyula elvtársat a sírhelyig, ahol Molnár Gyula elvtárs a járási pártbizottság munkatársa búcsú­zott meleg szavakkal a jó elv­társtól és az igaz baráttól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom