Petőfi Népe, 1961. július (16. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-04 / 155. szám
*. oldat 1961. Július 4, kedd Magyar pártküldöttség érkezett Bukarestbe BUKAREST. (MTI) Molnár Frigyesnek, a Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskuu megyei Bizottsága első titkárának vezetésével négytagú magyar pártküldöttség érkezett Bukarestbe. A küldöttség tagjai tanulmányozni fogják az ocszág mezőgazdaságának eredményeit és tapasztalatcserét folytatnak mezőgazdasági szakemberekkel. As algériai iüntetésehről — július ötödikéről nyilatkozott Mohamed Jazid Tunisz: (TASZSZ) Mohamed Jazid, az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányának tájékoztatásügyi minisztere nyilatkozott azokról a tüntetésekről, amelyeket Algír és más városok arab lakossága rendezett. Népünk — mondotta a tájé- koztatésügyi miniszter — békés akciókhoz folyamodik, hogy támogassa az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányát és követelje a francia—algériai tárgyalások mielőbbi felújítását. Azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség és a francia csapatok tüzet nyitottak a békés tüntetőkre, Jazid kijelentette: „Az algériai áldozatok száma lényegesen több, mint amennyit a francia hivatalos jelentések közölnek.” Július 5-e, amelyet az Algériai Köztársaság ideiglenes kormánya a kettészakítás elleni harc napjának hirdetett meg, lehetővé teszi az algériai népnek, a testvémépeknek és barátainknak, hogy nemet mondjanak azon gyarmatosító erőfeszítéseknek, amelynek céljai: elszakítani Szaharát Algériától — mondotta Jazid. Továbbra is izzó a hangulat Dél-Tirolban Bolzano. (AP) Dél-Tirolban a dinamit-merényleteket követően továbbra is feszült a helyzet. Az amúgy is forró hangulatot újabb terrorcselekmények teszik még izzóbbá. Mint az AP jelem«, ismeretlen tetteseik benzin-palackokat hajítottak egy dán turista-autóra. Az autó lángokba borult. A Val di Vizze melletti erőmű őrszeme tüzet nyitott egy gyanús kocsira. A vérfoltos kocsit később elhagyatva találták meg. Villa Bassa közelében ismeretlen tettesek tüzeltek egy erőmű őrszemére. A golyó lepattant az őr acélsisakjárólj Angolai helyzetkép Luanda. (MTI) A hét vége is a harcok jegyében telt ei Angolában. Hírügynökségi Jelentések szerint a legkomolyabb csata Luandától keletre a Dange folyó térségében folyt lev ahol az angolai hazafiak kemény ellenállást tanúsítottak * portugál csapatokkal szemben. A harc vasárnap a délelőtti érákig tartott, de eredményéről részletesebb értesítések még nem érkeztek. A luandai portugál katonai főhadiszállás a Damba- térségben elért eredményekkel hivalkodik, de beszámolója megerősíti, hogy a Damba—Lucunga közötti útvonal hetekkel ezelőtt az angolai hazafiak kezére került Harcokat és kisebb méretű összecsapásokat jelentettek Santa Cruz, az észak-angolai Bembe Toto és Cangola vidékéről, ahol az angolai hazafiak jelentős csapatösszevcnásokat hajtottak végre. Szufanuvong herceg Pekingbe érkezett Peking. (Üj Kína) Szufanuvong herceg, a laoszi hazafias front pártjának elnöke vasárnap délután Moszkvából repülőgépen — útban hazafelé Pekingbe érkezett A laoszi politikust Peking repülőterén a kínai állami vezetők üdvözölték. Százezer ember a bécsi Volksstimme ünnepségen Bécs. (MTI) Több mint százezer ember vett részt vasárnap a bécsi Práterben rendezett Volksstimme Juliálison, az osztrák kommunisták immár hagyománnyá vált egésznapos nyári ünnepségén. Az Aréna-mező szabadtéri színpadán óriási sikere volt a Még e héten megküldik Moszkvának a berlini kérdésre vonatkozó nyugati választ — Amerikai politikusok harcias nyilatkozatai Washington. (MTI) Az amerikai, angol, francia és nyugatnémet diplomaták, akik Washingtonban a Berlinre és Németország kérdésére vonatkozó szovjet emlékiratokra adandó válasz szövegét dolgozzák ki, nyugati hírügynökségek jelentése szerint hétfőn befejezik munkájukat és a válaszjegyzéket megküldik Párizsba az Atlanti Tanácsnak jóváhagyás végett. Valószínű, hogy a jegyzéket még e héten megküldik Moszkvának. Tájékozott körökben úgy tudják, hogy a nyugati válasz elutasítja Nyugat-Berlin szabad várossá minősítésének javaslatát és tiltakozik az NDK-val való külön békeszerződés megkötése ellen. Hozzáteszik azonban, hogy a Nyugat kifejezésre juttatja benne hajlandóságát a tárgyalások felvételére, hogy a német kérdést „a német nép önrendelkezési joga alapján” rendezzék. A békesxerxődés megkötését és a két német állam képviselőinek tárgyalását követelték ax össxnémet találkozókon Berlin. (MTI) A Német Demokratikus Köztársaságban vasárnap több helyen is tartottak össznémet munkástalálkozót A Qartburg várában rendezett munkáskonferencián, amelyen 60 nyugatnémet dolgozó is részt vett, a tanácskozás homlokterében a német békeszerződésre vonatkozó szovjet javaslat, valamint az NDK államtanácsának a két német állam képviselőinek tárgyalására vonatkozó javaslata volt A berlini találkozón a nyugatnémet közalkalmazottak, szállítómunkások és közlekedési dolgozók szakszervezeteinek mintegy 150 tagja jelent meg. A tanácskozás részvevői elkülönítették magukat a Bundestag nyilatkozatától, amelyet Gersten- maier, a szövetségi gyűlés elnöke olvasott fel a múlt hét végén, s amely elutasította a békeszerződés megkötésére és a két német állam képviselőinek tárgyalását indítványozó javaslatokat A bornál és a. Ruhr-vidéki bányászok közös tanácskozásukon kifejezték azt a szilárd elhatározásukat hogy együttes erővel folytatják a német békeszerződés megkötésére irányuló harcot Tovább növelik a nyugatnémet hadsereg létszámát Bonn. (MTD Hétfőn újabb 86 ezer nyugatnémet fiatal húzta magára a Bundeswehr amerikai szabású egyenruháját — az 1940- ben született katonakötelesek egy része. Ugyanakkor további ötezer, hosszabb szolgálatot vállaló önkéntes is bevonul a zömmel új laktanyákba. Bár a szolgálatukat letöltött sorkatonákat leszerelik, a nyugatnémet haderő végeredményben újabb 11 ezer fővel gyarapszik, s létszáma eléri a 311 000-et magyar KISZ Központi Művészegyüttesének. A bécsiek melegen ünnepelték a fiatal magyar zenészeket és tánccsoportot. Magyarország egyébként is sikeresen szerepelt a bécsi juliá- lison. A Népszabadság színpompás dekorációt, tízanéteres „Népszabadság-oldalt? állított fel a Práterben és IC oldalas, több-színnyomású „magyarországi képriporttal” üdvözlte a Volksstimme-ünnepség vendégeit. NAPTÁR 1961. Július 4. kedd. Névnap: Komét Napkelte: 3 óra 51 pere. Napnyugta: 19 óra 44 perc. Évforduló 105 évvel ezelőtt, 1S56. jűXlus 4-én halt meg Ferenczy István, a regényes életű szobrászművész. Lakatosinasként került Becsbe, majd ISIS-ban Rómába gyalogolt, vándorbottal járta Európát és a híres szobrászoktól tanult. Hírnevét a klasszicizáló stílusban készült Pásztorlánykával (képünkön) alapozta meg. 1824-től kezdve itthon fejtett ki lelkes agitációt Ferenczy .az első magyar szobrász", a nemzeti szobrászat megteremtése érdekében. Nyersanyagul hazai márványt keresett, és azt Ruszkabá- nyán találta meg. Mátyás lovasszobrának megalkotása nem válhatott valóra, ezért visszavonultan szülővárosában, Rimaszombaton élt Életrajzát Meller Simon irta meg. FrissBlés, zivalarfront érkezik nyugatról Hőhullám Európában és Amerikában Mint a Potsdami Meteorológiai Intézet vasárnap közölte, a Német Demokratikus Köztársaság területén több helyről jelentettek 34 Celsius fokos hőmérsékletet. A hőhullám elől sokan menekültek a strandfürdőkre, Warnemünde keleti-tengeri fürdő homokstrandján több mint harmincezer fürdőző élvezte a hűsítő hullámokat. Nyugat-Németország legnagyobb részében is több mint 30 fokos hőséget mértek árnyékban. vasárnap. A szabadban fürd’őzők és csónakázók közül 25-en életüket vesztették. ' A kánikula Ausztriát sem. kerülte el, Innsbruckban a hőmérő higanyszála 34 fok fölé emelkedett. A strandokat és a folyópartokat nagy tömegek lepték el. Az Egyesült Államokban a tikkasztó hőség mintegy 25 százalékkal több hétvégi országúti balesetet okozott,- a hűvösebb hétvégiekhez viszonyítva. Különböző okok miatt 381 személy járt szerencsétlenül. A kanadai erdőtüzek szombat óta még nagyobb területekre terjedtek ki. A legújabb jelentések szerint 3500 tűzoltó teljesen tehetetlen az erős szél szította tűzvésszel szemben. A tűzvész sújtotta területeken megrongálódtak az áram- és távbeszélő-vezetékek. (MTI) • Nyugat-Eurőpában vasárnap megkezdődött a lehűlés: az Atlanti-óceán északnyugati térségeiből kiterjedt zivatarfront indult az európai kontinens fölé, s Angliában 16—17, Franciaországban a La Manche csatorna partvidékén 23—24 fokig mérséklődött a meleg. A viszonylag hűvös, óceáni légtömegek hétfőn délig Szczecin és Frankfurt am Main vonaláig nyomultak előre, a Német-Alföldön zivatarok zajlanak. A zivatar nyomában a hőmérséklet általában 10 fokot sülylyedt A meteorológusok szerint a zivatarfront kedden eléri hazánkat, s az északnyugati megyékben előreláthatólag már a délelőtt folyamán lesznek zivatarok. — A következő napokban országszerte felfrissülést remélhetünk. Hétfőn Kecskeméten 33,5 fok A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelentése szerint az Intézet műszerei vasárnap 31,6 fok meleget mértek. Hétfőn a déli órákban 33,5 volt a maximum. Egyébként az idei legnagyobb meleget június 27- én észlelték, amikor 34,6-re ugrott a hőmérő higanyszála. Az éjszakák közül a hétfőre virradó volt a legmelegebb, amikor- is 17.5 fok alá nem süllyedt a hőmérő higanyoszlopa. Várható Időjárás kedd estig: Felhőátvonulások főként az északnyugati megyékben több helyen záporesővel, zivatarral. Élénkülő déli, délnyugati szél. A nappali felmelegedés nyugaton kissé mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: nyugaton 27—31, keleten 30—34 fok között. Távolabbi kilátások: a hét közepén fe’hősebb. szelesebb hűvösebb idő. •- Erdős! József, a megyei párt- bizottság titkára, dr, Dallos Ferenc. a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke és Kötőn Károly, az állami gazdaságok megyei igazgatóságának vezetője két héten át a Szovjetunióban tartózkodtak. Harkovban és a Krím félszigeten tanulmányozták a baromfitenyésztést. illetve a szőlőtermesztést. A delegáció szombaton érkezett vissza Kecskemétre, — Konferenciát tartottak szombaton délelőtt a megyei tbc gondozó Intézetben, a megye tüdőbeteggondozó Intézeteinek vezetői, orvosai, asszisztensnői, járási és városi egészségügyi osztályvezetők, vezető védőnők. A konferencián dr. Sárkány Imre főorvos tartott előadást „A tbc-gondozás egységesítése és megvitatása’* címmel. — IDÉN MÁR minden árttt termelői csomagolásban, szállításra alkalmasan vesznek át ti Kiskőrösi Fmsz központi felvág sárló telepén. Ezzel jelentőt munkát takarítanak meg, tehát lényegesen gyorsabb lett c gyümölcs szállítása. — KITÜNTETÉSEK. Erdei met orvos kitüntetést kapott dr. Antony László keceli, ét dr. Földesdi Gergely kelebiai körzeti orvos. — Szakosított boltok kezdték meg az árusítást tegnap, július 3-án Mélykúti». A Járás üzleteinek szakosítása eredményeképpen az egyik, eddig vegyesbolt helyett egy élelmiszer- éti egy üveg-porcelán-foto-játék szaküzlet nyilt meg. “ 856 hízósertést adtak ál szerződéssel eddig a tisza- kécsked Béke Termelőszövetkezetben. Az elmúlt napokban 350 süldőt fogtak be hízásra. — nagyszámú közönség tekintette meg « Kiskunhalast Gázon István Művelődési Háa-j ban rendezett kiállítást, «mel« az általános iskolák politechniJ kai oktatásának eredményeit mutatta be. A kiállításon helyet kaptak a tanyai iskolák is, ahonJ nan meglepően szép, QondosaO készített anyagokat hoztak be 4 tanulók. (Czakó István leveléJ bői.) — Jó tanulásuk és egész évi szorgalmas munkájuk jutalmaképpen 48 tanulót küld az oiM szag legszebb vidékeire, kéthetes üdülésre a Kecskeméti Gáspár András Helyiipari Iskola. — ..Fényképezés alapfogalmai”! címmel tart előadást július 5é én, szerdán délután 6 órakor id< Pásztor Zoltán Kecskeméten ti Szakszervezetek Megyei Tanácsának (Cifrapalota) klubhelyi^ ségében. Az ezt kővető szerdal napokon méá három előadási rendez díjtalanul a KPVDSZ éti az SZMT, az amatőr fényképé-» szék részére. — Vagyont érő régi gombok, vagy) űj gyűjtési szenvedély? Londonba« nemrég gombgyűjteményeket árvereztek el, ahol 500 ooo forintnak megfelelő összeg folyt be. Az árverés „legszebb tétele’1 az a három gomb volt, amely még az 1789. évi nagy francia forradalomból származott. Nagy keresletnek örvendtek az aeso- pust áMatmesékböl vett jelenetekkel díszített gombok. A gombgyűjtöla ..csemegéje’» a régi Jdnal gomb. Aa ősi Kínában ugyanis létezett egy gomb-érdemrend. A császár kékj rolő. illetve vörös színű gombbal jutalmazta meg alattvalóit. — Gyászhír. A fájdalomtól porig sújtva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy fórrón szereteti drága fiunk: Halasi Sándor június hó 29-én tragikus hirtelenséggel 29 éves korában Budapesten elhunyt. Drága halott tunk hült tetemét hazahozattotá és július 5-én, szerdán délután 4 órakor fogjuk nyugalomra helyezni Kecskeméten a református egyház gyásszertartá»^ szerint a Budai úti r-f ormá tus temetőben. A evős-ovs Iád. (Minden külön ‘‘H helyett.) 2317,