Petőfi Népe, 1961. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-11 / 136. szám

Régi, kedvesi tizennégy éve nem látott tanárommal, dr. K. B.-vel vetett össze a véletlen a közelmúltban. Csupán hat-hét esztendővel lehet nálunk, egy­kori tanítványainál idősebb, s ml a csekély korkülönbséget bi­zony nem egyszer gorombasá­gunkkal háláltuk meg. — Most azonban nem ezért aka­rok bocsánatot kérni. A diákok komiszsága már-már hagyo­mánynak.” számít, ha rossz ha­gyománynak is, — akkori vad tréfáinkat bizonnyal megérti hát mindenféle mentegetőzés nélkül is. Más az, amit most él kell mondanom. A kecskeméti tefivő megalázó zsúfoltságában egyensúlyoztam csészémet, amikor észrevettem. Máskor is láttam már itt, de valószínűtlennek tartottam, hogy Debrecenből, a távoli város gimnáziumából került légyen Kecskemétre. A „hasonlóságra” hát nem nagy gondot fordítot­tam, s nem is zaklattam kérde- zősködéssel... Ezen a friss nyári reggelen azonban ugyanazt a félmosolyt pillantottam meg arcán, ame­lyet magyar-, vagy latin órák alatt figyeltünk meg mi, akkori diákjai. Kisfiús kétkedést? Vagy régebbi fájdalmak fanyar emlé­keit fejezték ki e félmosolyok? Ki tudná szavakkal pontosan ábrázolni azt, ami egy-egy szép, nyári reggelen tükröződik egy meglett, sokat próbált férfi ar­cán ...? — Bocsánat, hogy zavarom... — szólítottam meg, magam szá­mára is meglepő gyorsan. ő arcomat kutatva tekintett rám ... Aztán már nemcsak ar­cán, de szeme mélyében is tük­röződött a találkozás öröme, s zavartan mondta: 1 — Igen ... igen ...én is néz­tem már magát, de őszülő ha­ját látva nem hittem volna, hogy régi diákom ... Sietve magyarázóan tette még hozzá: — Persze... van, áld korán kezdi az őszülést... Kedves, kedves tanár úr... Köszönöm a szemében tükröző­dött örömét. S ne haragudjon rám, hogy kegyetlen voltam... hogy én ébresztettem rá: bi­zony, bizony eltelik az idő ... Fábián Gábor Bocsdnatkérés Június 21 és 22: az általános iskolai beiratkozások napja Igeibb mint tuti di& &Lztálqoi qtjwne.li JCeexke.rn.iten Támogatásra érdemes kultúrszomj Amilyen a gazda, olyan a há­za táj a — tartja a közmondás —, melynek igazságát sok ta­pasztalat alapján vallont Leg­utóbb Szánkon győződtem meg róla. Takaros kis község. Házai karbantartottak, tiszták. S az utcák? Sok külön szót érdemel­nek. Nemcsak azért, mert sajá­tosan gyümölcsfákkal, méghoz­zá szépen gondozott, termő gyümölcsfákkal szegélyezették, hanem mert általában szépek, virággal ékesek. Egyszóval lát­szik, hogy rendes a gazdájuk, hiszen a lakosság — ki, ki a portája előtt —■ maga tartja rendben. A legfelkapottabb: a tekepálya Am nemcsak a külszíne ilyen. Itt valóban lehet szólni a bel­becsről is. Igényesek a szanki emberek. Akár a munkáról, akár a művelődésről van itt szó. (Véleményem szerint ez a kettő el sem választható egy­mástól.) Nappal emberek se­rénykedésétől vidám a határ, — este meg? A pezsgő élet a kultúrotthonba költözik. Sokan látogatják ezt a tavaly bővített, még városnak is dí­szére váló szép kultúrházat. A műit évben sem volt kicsi, még­is kiszorultak belőle a helyi igények. Most aztán még egy­szer akkora lett, s a legalább 100 személy befogadására al­kalmas TV-ter.men kívül könyv­társzobával, KISZ-es fiatalok­nak és külön a nőtanácsnak biztosított helyiségekkel, elő­csarnokkal, büfével és egy hosszú-hosszú tekepályával csa­logatja naponta az embereket. (Csaknem az egész épület bel­sejének festése Márki János KÍSZ-fiatal társadalmi munká­ját dicséri.) Ä legtöbb embert a TV mű­sorai vonzzák. Sok a híve azon­ban a ping-pongnak, biliárdnak, a sakknak is. A legfelkapottabb a tekepálya, és külön érdekes­ség, hogy ennek a játéknak ta­lán még a férfiaknál is lelke­sebb hívei a nők. Vannak esték, amikor egyszerűen kisajátítják maguknak a pályát. Például hétfőn is. Járási bajnokságra készülnek. „Fiók”-kultúrotthon a tanyavilágban Az ilyen esti összejöveteleken aztán az emberek kicserélik vé­leményeiket, megbeszélik a „nagypolitikát”, egyszóval: egy­más épülésére szolgálnak. Ragadós a jó példa. A közeli, s mégis 10—15 kilométerre levő móriegáti tanyák lakói kultúr- otthonra áhítoznak. Az anya­község: Szánk nem zárkózik el ettől a jogos igénytől. Az idei községfejlesztési alapból 627 ezer forintot zárolt a jövőre, körülbelül 800 ezer forintos be­ruházással építendő művelődési otthon céliára. A tanyavilág kultúrszomj as lakossága pedig máris 35 ezer forintot érő fa­anyagot — akácot, nyárfát — hordott össze a leendő építke­zés színhelyére. Olyan elhatá­rozás is született, hogy az ösz- szes építőanyagot társadalmi munkában szállítják' ki a vas­úttól. Havonta csak 48 óra? Visszatérve azonban az élénk, szanki kulturális élethez, hasz­nos szolgálatot szeretnénk tenni a következő megjegyzéssel: az olyan sikeresen működő, élet­revaló kultúrotthont kár lenne sorvadásra ítélni olyan, magya­rázatnélküli utasítással, amilyet június 6-án a járási tanács nép­művelési felügyelője küldött Szánkra. Azt tartalmazza ugyan­is az átírat, hogy a községi ta­nács havi 48 óránál hosszabb ideig nem foglalkoztathatja az otthon gondnokát. Ennyi idő meg kevés, pedig milyen jó, hogy Szánkon van egy ráter­mett, ügyen gondnok, aki na­ponta tiszta kultúrotth ónnal várja a szívesen jövő ötven- száz látogatót, Pemy Irén ÉPPEN NEKEM VALÓ Tegnap volt az iskolákban az utolsó tanítási nap és hétfőtől csütörtökig tartanak az évvégi összefoglalók. Június 17-én a nevelőtestületek megtartják osz­tályozó értekezletüket és 20-án kerül sor a tanévzáró ünnepé­lyekre, az egész évi munka eredményeit tükröző bizonyít­ványok kiosztására. Utána meg­kezdődik a diákok számára a sok élményt, megérdemelt pi­henést kínáló szünidő; A pfedagógusok azonban még nem távoznak az iskolákból. Fontos, nagy munka vár még rájuk: az 1961—62-es tanév elő­készítése, mélynek legjelentő­sebb eseménye a beiratkozás. Ebben a munkában nemcsak a pedagógusokra, — a szülőkre is komoly feladat vár. Ezért a beiratkozások rendjéről és ide­jéről rövid tájékoztatást kér­tünk a Kecskeméti Városi Ta­nács művelődési csoportjának tanulmányi felügyelőjétől, Var­ga Mihály elvtárstóL — Az általános iskolába min­den tanköteles korban levő gyermeket be kell íratni, tekin­tet nélkül testi vagy szellemi fogyatékosságára, egészségi ál­lapotára és arra, hogy az előző tanévben felmentették az isko­lába járási kötelezettség alól. A kecskeméti iskolák szeretettel várják a több, mint ezer tankö­teles korba lépő elsőosztályos gyermek mellett azokat a 15. életévüket már betöltött fiata­lokat is, akik az általános is­kola nyolcadik osztályát még nem végezték el. A beiratkozásokra június £l-én és 22-én kerül sor. Itt 1961. június II, vasárnap Egészségőrök a termelőszövetkezetekben szeretném megemlíteni, hogy a megyei tanács végrehajtó bizott­sága az iskolareform előkészí­tése, a fiúk és lányok együttes, hatékonyabb nevelése érdeké­ben elrendelte a vegyes, koedu­kált osztályok fokozatos kiala­kítását az 1961—62-es tanévtől kezdődően. A tanköteles korba lépő elsőosztályos tanulók za­vartalan beiskolázása érdeké­ben a városi iskolák új körze­tét — az iskolák igazgatóival való előzetes megbeszélés alap­ján — a városi tanács végre­hajtó bizottságának művelődési csoportja már kijelölte. A vá­rosi iskolákban az elsőosztályo­sok beiskolázására vonatkozó új körzet beosztást a jövő hét folyamán hozzuk a szülők tu­domására — fejezte be tájé­koztatóját Varga Mihály elv­társ. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista MunkáspSr* Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dániel Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1: szám Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16. Belpolitikai rovat: 11-22. Szerkesztő bizottság: 10-3* Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér lte. Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Postai Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij 1 hónapra 12 Ft. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét; — TeL: 15-29, 27-49 Az idén megyénkben is meg­növekedett a falusi vöröskereszt szervezetek munkája. Több mint háromszáz termelőszövet­kezet egészségügyi ellátásáról kell gondoskodniuk. Tavaly a nagy nyári munkák idején még egészségügyi brigádok járták a határt, az idén már valamennyi termelőszövetkezetben külön egészségügyőr tevékenykedik I majd. A nagyobb gazdaságok- i ban minden brigádnak külön j egészségügyi megbízottja lesz. ! Az egészségőrök még az aratás megkezdése előtt felülvizsgál­ják az ivóvízellátást és kijelö­lik a brigádoknak az étkezésre legalkalmasabb helyeket. Erre főleg a tanyaközpontokban van nagy szükség, mivel a régi ásott-kutak vize már nem min­denütt alkalmas fogyasztásra. A megyei vöröskereszt egész­ségügyi brosúrát bocsát ki erre az időre, amelyet minden mun­kacsapathoz eljutattnak. A cséplőbrigádok tagjai, valamint a gépállomási dolgozók egy na­pos balesetvédelmi oktatásban részesülnek, (mi) Üjból köthető házinyúl-értékesítési szerződés. A leszerződött nyulakért magas árat és 10 forint nevelési előleget fizet a helyi földművesszövetkezet. Ugyanott szerződés is köthető: Tenyésztésre alakult ifjúsági szövetkezetek vagy társulások egy forint nagyüzemi felárban részesülnek a szerződéskötésnél. ________________________________________________ 1989 / KO RSZERŰ SZERELEM SZERETI A VÁLTOZATOS* SÄGOT I_ Mától más a helyzet! Az Edénymosogatógép Ktsz-nél kap­tam állást! ... MERT Á VIRÁGOT SZE­RETI

Next

/
Oldalképek
Tartalom