Petőfi Népe, 1961. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-11 / 136. szám

ö^R^RycfOTMyooo-ooooooo-ooooooötoo-oo-ooo^o-oooooooooooo* Nyári kert TAMÁSRA meggypiros szan­dálja, hófehér zoknija villogva mozgott a falu egyik utcájában. A kisfiú ismeretlen küszöbök, kerítések mellett bandukolt Bámész gyerekarcok fordultak feléje a kerítések mogul, de nem szólt senki egy árva szót sem. Ment, mendegelt joleso, torkos kíváncsisággal. Az imént szökött ki az egyik udvarról. Két napja ott nyaralt, rokonok- pál. Hirtelen nagy csapat liba fe­hérlett előtte az utca árkában. Tetszettek neki, de kisvártatva vagy három-négy sziszegve nvújtogatni kezdte a nyakat felé. — Hess, buta libák! — kiál­tott rájuk dühösen, dé azok nem tágítottak. Fölkecmeregtek az árok oldalából, sárga orru­kat sziszegve döfködték Tamás­ba nadrágja felé. Fölkapott hát egy követ, kö­zéjük vágta. __ A li bák csapata kicsit meg- kavarodott, majd komótosan hadirendbe szedelozkodott. De a csőrök most már vagdosva követték Tamáska nadrágját az egyik bele is kapott a comb­jába — futni kellett Futott, futott. Lihegve lassított aztán. Most már jobb lenne visszafordulni hazamenni, csak ez elég bajos a libák miatt. Egyszer csak megint ball ja hátulról a sziszegést. Megfordul és istenem, az összes liba egy lépésnyire röpül mögötte, ala csonyan, már megint éppen a nadrágja vonalában! Rohant, rohant, torkában ka­limpáló kis szívével. Szerencsé­re keresztutca következett, le­vágott rajta, nyargalt tovább, ahogy a lábai bírták. Néhány portával odább még látta a libákat eltűnni a sarok nál. Nem vették észre, hová lett, repültek tovább, az eredeti irányba. , ... Kigombolta inge gallérját, homloka verejtékét letörölhette. Hogyan is kéne hazamenni. Ekkor hátulról gyöngén — csak figyelmeztetésképpen a nyakára vágott valaki. . RIADTAN kapta oda a fe­lét. Pöttöm kis kopasz kölyök vigyorgott rá, minden dísze egy szál fekete gatya volt. Egy fej­jel alacsonyabb lehetett Ta­máskánéi, kis tömzsi tus^n ’?e mellette két másik, nagyobb- forma fiú is álldogált Méregették egymást. — Félsz tülem? — vicsorgott azután a szemébe a kis kopasz, a legfélelmesebb ábrázatával. A másik kettő oda sem nézett mintha őket nem is érdekelné SVamáska teli lett szorongás­sal. Hirtelen világosan ráemlé­kezett: hoeyan is kellene ba- zaiutni? Itt vissza a sarokig, onnan vissza jobbkézfelé a há­zig. Egyszerű. így is tesz, nem törődik ezekkel. — Félsz tülem?! — A kopasz tökmag eey kicsit közelebb lé­pett hozzá. _,_ Tam áskát hallatlan méreg bo­rította el. Mit akarnak? Szólt Ő hozzájuk? Minek bántják. Gyilkos erővel képen csapta a kis kopaszt az nekiesett a másiknak, egyébkent az is ko P?Akkor egymásba akaszkodtak_ Nem lehetett tudni, meddig hemoereetek lent, az árok fe­nekén. Egvszer elnyújtott női kiáltás hallatszott: — Sanyiiiii! Hol az isten át­kában vagytok megint? A három fiú fölkerekedett, hazarohant A kis kopasz klott- gatyája csúfos végre jutott, ősz- sze-vissza szaggatták, éonen csak a gumi tartotta a dereka ^Tamáska hazasántikált. Arca vérzett, két lába csupa karco­lás. Otthon kiderült, hogy púp is támadt a fején. Anyja sá­padtan kötö^Ptte, k'shíján az egész fejét bebugyolálta. — Mit csináljak? — mondta neki Tamáska az apja hangján. — Hárman jöttek, könnyű volt nekik. Délután elindultak az anyjá­val megkeresni a tetteseket, mert „ez igazán nem maradhat annyiban”. Késő délután lett, a libák nem voltak sehol, üresen tátongott a füves árok. A nap éppen szemközt sütött, de már csak cirógatott, alacsonyról, mozdulatlan falomb tetejéről, a fénye pedig szétfolyt az égbolt alján. Nemsokára lebukik, de errefelé akkor is sokáig vilá­gos marad. Tamáska össze-visz- sza forgatta képét, nagyon za­varta fejének fehér bugyolája. AZUTÁN befordultak a kis utcába. Hát mit tesz isten, az egyik udvarról, valami verem, Embernek is jó ff ff Jó volt kíscselédnek kora árvaságán. Jó volt kondásnak i a mások határán. Inasnak is jó volt. lopva is tanulván, jó volt katonának mások háborúján. Szegénynek is jó volt, — százszor rátapostak — nem tudta, hogy lesz-e, $ milyen lesz a holnap? Másokért' romlott el szíve, szeme, lába, hogy miért, nem tudta, csak azt, hogy — hiába. Aztán traktoros lett Ez volt az előleg... Mert P. Kovács László embernek is jó lett! ANTALFY ISTVÁN Legyél a boldogság perce... Kalászba szökken a lélek, csókodba rejtőzve élek. Sorsodat kezembe adod, >- szántunk és vetjük a magot. Szíved majd örömet terem. — rohanj a tavaszba velem. Rohanni, szeretni szabad, — oldd fel a szelekben magad. Napsugár legyél az égen, — ragyogj rám szelíden, szépen. Domboldal zöldje a vágyad, — nekem is vesd meg az ágyat. Sziromként tárjad ki lényed, — virágport szórnak a fények. Legyél a boldogság perce, s add nekem lelked egy percre. KÓPIÁS SÁNDOR APÓ Zsebében aprópénz csörög, előbb a somfabot lép, aztán ő. Halk koppjai idézik a sok tegnapot. De szeme mosolya a ma, az őszi alkonyat, és a holnap — hisz jön a tél — hátán a kis csomag... Antalfy István a napfény kusza vonalán az árnyék széthulló szirmú rózsát andalít szellőt ölel a mélykék tájra tárt ég zümmögve a kert növény-hangjait lüktet a csend s a lélek ámulását időtlen térbe löki szüntelen a színek rácsán ifjúságom száll át kiröppent madár szabad kék egen óh fényesség te nyári kert aranyló végzeted mit rejt tán a szerelem utolsó zenéjét mely visszahangzó ütemben száll a zengő hegyeken a virágokra szemem rácsukódik s dalol az elszállt rejtelmes madár iramló hangja álmaimhoz szólít emlék és mámor dúdol visszajár s jó tudni hogy a halál hátrahőköl az élet zúg zúgása mély örök bár telkemen a világ malma őröl élek dolgozom ennél kell-e több zöld álom játszik csönd elomló kék fény súlyos lombra függesztve szívemet életem föl-fölcsapó meredélyén a nyári kert mint arany-láng remeg HATVANI üANIEU HAZAFELÉ Az évek telnek Az évek telnek hangos-hangtalan, s mint szél a nedvet sivár esők után: felszárítják a könnyeket. Mert pofont is tartogat minden év sokat, hogy éjt hisz csak a lélek, és lát gödröket, — mégis érzi: eljön egyszer, hogy lesznek hidak bú s öröm között, apró villanások könnyázott szemekben (a Napot elvakítják), lesznek megbánt bűnök, és gyémánt tükrök mutatják emberszemekbea arcunknak újból-ragyogását! Az évek múlnak-telnek gyakori pofonokkal, — s nyomukban új remények énekelnek. VARGA MIHÁLY Új látomás Piros csikó a zöld füvrtn — megkapott ez a furcsa kép » vakító nap szikrázott rá, s feszült fenn a kék tiszta ég. Nagy zöld mezőben állt a gép -• „mint piros csikó, épp olyan”, tetszett a hasonlat nagyon s csak bámultam rá boldogan. Csikó mögött egy nagy szekér, gumis szekér, ez így igaz, repült a széna fölfelé, bogy könnyedén-e? Ezt csak as tudhatja egyes-egyedfll, ki nem vonatablakból lesi, hanem a villát szúrja rá és vetett lábbal áll neki Piros csikó a zöld füvön => durrogott már a kis Zetor és fürgén ugrott, mintha Jó gazdája várná valahol.., Es elindult a nagy balom széna a könnyű pótkocsin, ringott tovább — s egy pille AH a villás ember vállaln .., Vagy csak a költfi látta Így ki rímbe szedte? — nem tudom. Mintha görnyedd nagyapám ülne amott egy rossz bakon, s ó integetne, homokos dülöutaknak végiről, hol elakadt a kis szekér s fohásza száut az égre föl,,, Játszik velem a képzelet, hisz rég nincs már a Jó öreg, nem érte meg, hogy ily’ csikók legelésszék a zöld füvet. Nem érte meg, hogy könnyedén guruljon véle a kerék, s úgy emelje meg, ha dukál zsíros, kopott kun süvegét. F TÓTH PÁL VAKÁCIÓ — NEZZE KÉREM — foly- c tatta Juhosné — én most az S egyszer nem akarok látleletet c vétetni, de legyen szíves fogja 2 szigorúbban a gyerekeit. Ma- <5 gának is fontos, hogy ember 2 legyen belőlük, ha felnőnek, ne <$ pedig valami börtöntöltelék ... 0 — Tán a maga ura különb 5 volt, azt hiszi?! — vágott felé- ó je a szemével az asszony. — 2 Mégis micsoda főmérnök lett -. • 6 Ne féltse maga a fiaimat! Juhosné hirtelen meghökkent: 5 ez a nő ennyire ismeri a fér- Ö jét... Persze, hiszen a falujá- 2 ban vagyunk. Lehet, rokonok 6 ők is. Jaj, csak nem szerették 9 egymást valamikor?! 2 Ekkor Tamáska megpillantot- 9 ta messzebb, egy kajszifa lomb- 5 jai között a kopaszt. Odasetten- 9 kedétt, de látta, hogy ez csak 5 a kisebbik, akinek ő kevert le 9 az elején. 2 — Az a híres bátyád hol 6 van? — kiáltotta neki. 2 — Honnan tudjam. Elment 6 a dolgára. Eszel? — Édes? 6 — Hát 0 — Dobhatsz. 2 — És neked mid van? — Egy tiszta új szájharmo- 6 r.lkám. Otthon meg biciklim és 9 mindenem, Vaft egy polc, csupa 2 játékokkal. 6 — Ne arról beszélj, hülye 2 hazudós! Mutasd a harmonikát. 9 — Nincs a zsebemben... 2 — Majd holnap elhozod, az- ő tán muzsikálunk. Ne! — Jókora 2 aranypiros barackot pottyantott 2 le Tamáskának. — Gyere föl, 9 annyi van, mint a nehézség. 2 — Nerr> lehet Anyu is itt 9 van v... 9 — Ide se néznek.., Tamáska szuszogva a lombok o közé mászott. Fityuláját egy- 2 kettőre bemaszatolta a gyű- 0 mölcs. o — Ha meglátom a bátyád, 2 szétverem a képét neki — ma- 9 gyarázta teli szájjal. És kémlel- x te a környéket odafentről: Nem 6 bujkál-e a közelben? Sajnos, 9 nem látta sehol, pedig a vere- 2 kedés után még mást Is lehet- 9 ne játszani estig. 2 ANYUÉK vitatkoztak oda- lent. Azután őt keresték, meg 9 is látták a fa tetején. Anyu in- o dulatosan arra futott, de fél- 9 úton megállt, fejét csóválva ne- 2 vetett és a nénivel megindult a 0 tornác felé. Miről beszélhetnek 9 még? ó — Hiába — mondta az anyja 9 — ez se lesz különb az apjánál. 2 — Fiú ez is —' bólogatott a 9 másik — lesz még baja velük... 2 O. Nagy ^László <x vagy krumTfprTzma tetejéről nem a kis kopasznak a bátyja integet Tamáska felé?! A na­gyobbik kopasz, a vezér! Inte­get, a fenekét mutogatja és rö­hög, kiabál is mindenfélét, hal­lani nem igen lehet, de a szá­járól sok mindent leolvasott Tamáska, például, hogy „liba­fejű!” Dühvei kapott a kötés­hez és megrántotta anyja kar­ját: — Anyu, anyui Nézd. ott az a fiú, az csinálta az egészet! Beléptek a tornácra, anyja köszöngetett — sehol senki. Az udvaron, a verem tetején ugyan­csak senki. Hátrább is széjjel­néztek, az ólak mögött gyümöl­csöskert húzódott, közte imitt- amott vetemény. Egy asszony ott kapálgatta a zöldségeket. — Fiatalasszony! Kérem, jöj­jön már egy kicsikét... Az asszony letette a kapát, kedvetlenül közeledett. — Juhos Gáborné vagyok, a Juhos főmérnök felesége. A fiai megtámadták a kisfiámat, sú­lyos sérülést okoztak ... — Hárman jöttek — szólt közbe Tamáska — külön-külön megeszem őket! — Nekem csak két fiam van — vonta meg a vállát szégyen­kp^Vf* a7 asg7nnw

Next

/
Oldalképek
Tartalom