Petőfi Népe, 1961. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-26 / 122. szám

6. oldal 1961. május 26, péntek fegyelmezettség, erő, szépség A kiskunfélegyházi megyei ifjúsági találkozón a honvédség és a városi iskolai sportkörök nagyszerű sportünnepélyt ren­deztek. Az ünnepségen részt vettek a Budapesti Honvéd Sportkör versenyzői, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség mo­torosai és szovjet vendégek is. A honvédalakulatok fegyve­res, zenés gyakorlatai, az általá­nos iskolások szabadgyakorlatai és a középiskolás leányok gim­nasztikái bemutatója sokszor tapsra ragadtatta a nézőket. A Petőfi Gimnázium és a Móra Ferenc Gimnázium fiú. és leánytornászai szertornabemuta­tója után a Budapesti Honvéd női és férfi tornászainak a gya­korlataiban gyönyörködhetett a közönség. Müller Mária, olim­piai kerettag és több válogatott tornász is szerepelt közöttük. A férfi kardvívók és a női tőrözők impozáns iskolagyakorlatokat mutattak be. Szép birkózómér- közést is láthattunk. A világ- bajnokságon második helyezett Kerekes és a szovjet Szomoljov küzdött meg egymással. Szere­peltek még a cselgáncsozók és a súlyemelők is. A befejező részben nagyszerű, látványos bemutatót tartott az MHS moto­ros akrobata-csapata. A sportünnepély versenyeinek eredményei: Kézilabda-villámtoma: 1. Ba­jai Honvéd, 2. Félegyházi Fák­lya, 3. Kalocsai Honvéd, 4. Hód­mezővásárhelyi Honvéd. Kosárlabda: Vasutas SK női I—II. 80:76. 100 m-es síkfutás: 1. Mucsi, 2. Törteid, 3. Kállai (Móra Fe­renc Gimnázium). Férfi: 1. Sö- rényd (Bp. Honvéd) 11,5 mp, 2. Vívóink háziversenye A Kecskeméti Vörös Meteor vívószakosztálya házi rangadó férfitőrversenyt rendezett 14 in­dulóval. A döntőbe nyolcán ke­rültek, s a kiesettek részére (ezek általában serdülők) vigaszver­senyt rendezett a szakosztály. Eredmények: 1. Endrényi hat győzelem, 2. Andrási öt gy., 3. Szabó öt gy., 4. Kiss öt gy., 5. Bánó négy gy. A nyolcas döntőben színvona­las, szép csörtéket láthattunk. A versenyzők rövid félév alatt sokat fejlődtek, jó technikai felkészültségüket sikeresen egé­szítette ki fejlődő taktikai érzé­kük. Ez a kis seregszemle ko­moly biztatás az őszi minősítő országos versenyekre. G. T. Rój (Bp. Honvéd), 3. Hevér (Pe­tőfi Gimn.). 400 m-es síkfutás: 1. Oravecz (Petőfi Gimn.) 54,9, 2. Diamand (Bp. Honvéd), 3. Bede (Baja). 1500 m-es síkfutás: 1. Kocsis (Bp. Honvéd) 4:15,6, 2. Boczó (Bp. Honvéd), 3. Bede (Baja). 4x400 m-es fegyveres váltó: 1. Kalocsai Honvéd 4:57,2, 2. Hód­mezővásárhely, 3. Szeged. Szerdán reggel fél 9-kor 27 csapat — 162 fiú és leány — so­rakozott fel a kecskeméti belső városi pályán az úttörő megyei négy tusa bajnokság megnyitójá­ra. Hűvös, esős napok hosszú sora után az első tavaszi nap­sütés ragyogott a zászlódíszbe öltözött sportpályára. Rajz István megyei testneve­lési szakfelügyelő rövid megnyi­tó beszédet tartott, amelyben hangsúlyozta, hogy ez a ver­seny a 15 éves Úttörő Szövetség NB II-s barátságos mérkőzés szombaton Kecskeméten Az NB n-ben vasárnap nincsen bajnoki forduló és így a Kecskeméti Dózsa szabadnapos. A csapat azonban ezt a va­sárnapot sem hagyja kihasználatlanul, hanem a következő ne­héz hetekre (Miskolc, Ganz-MÁVAG, BVSC) való tekintette) NB II-s csapatot, a Nyugati csoportban jól szereplő Oroszlányi Bányászt hívta meg vendégszereplésre. A két csapat találkozását — a vasárnapi KTE—Jászberényi Lehel mérkőzés miatt — május 27-én, szombaton délután fél 5 órakor rendezik meg a belső városi pályán. Félegyházi sporthírek Vácott a három napig tartó lerületi középiskolai női kézi­labda-bajnokságon a Kiskun- majsai Dózsa Gimnázium csa­pata a negyedik helyen végzett, így a további küzdelmekben nem vesz részt. * Megyei női kézilabda-bajnok­ság: Félegyházi Móra Ferenc Gimnázium—Kiskőrösi Gimná­zium 9:7 (6:3). * A Kiskunfélegyházi Vasas ke­rékpár-szakosztálya tizenegy in­dulóval vett részt a szolnoki te­rületi Béke Kupa versenyen. — Vass a harmadik, Szondy a ha­todik helyen végzett az ifjúsági kategóriában! A felnőtt verseny­ben Városi a hatodik, Rádi a kilencedik helyen végzett. * A járási üzemi labdarúgó­bajnokság eredményei: Honvéd T.—Bányász 1:1. Spartacus— Honvéd Petőfi 3:1, Gépgyár— Gátér 0:0, Földszöv—Kunszállás li A Gépállomás— jásaszent­lászló mérkőzés a megyei ifjú­sági találkozó miatt elmaradt. A bajnokság állása: a Bá­nyász vezet kilenc ponttal, mö­götte a Földszöv és a Gépállo­más nyolc-nyolc ponttal. • A Fáklya sportkör úszó szak­osztálya május 30-án, kedden délután 6 órakor értekezletet tart a járási TST helyiségében. * A Honvéd és a Bányász sport­kör vasárnap délelőtt fél 10-kor Kilián pontszerző atlétikai ver­senyt rendez a Honvéd-pályán. A kiskunfélegyházi sportolók a helyszínen neveznek, a vidékiek nevezését szombaton délig kell leadni a járási TST-nél. * Vasárnap délelőtt fél 11 óra­kor a Petőfi Gimnázium udva­rán rendezik a Szegedi Vasutas —Honvéd II. területi ökölvívó esapatbainoki mérkőzést. Rossz idő esetén a mérkőzést a Petőfi utcai általános iskola tornater­mébe» tart iák» 18:2 jobbhoroggal Halász pontosan eltalálta, megroggyant, nyolcat számoltak rá és edzője bedobta a törülközőt. Igen szép, sport­szerű jelenet volt, amikor a fél­egyházi edző külön gratulált Halásznak szép győzelméért. 16:2. A már régen nem öklöző Ki­rályt a közönség melegen ünne­pelte. Ellenfele az ugyancsak veretlen félegyházi Borbás volt, akit Király szűk jobbegyenesek­kel talált és az feladta a küz­delmet. 18:2. A MEDOSZ legközelebbi mér­kőzését június 4-én Budapesten tartja a Ferencváros ellen. Tóth Balázs Kitűnő formában vannak a kiskunhalasi ökölvívók KISKUNHALASI MEDOSZ—KKFÉLEGYHÁZI HONVÉD A megye két legjobb ökölví­vó csapatának találkozóját igen nagy érdeklődés előzte meg. Rö­vid kis ünnepséggel nyitották meg a versenyt, amelyen mind­két csapat tagjai végig sport­szerűen küzdöttek. Az együtte­sek tartalékosán álltak fel, hi­ányzott a félegyháziak legjobb­ja: Flórián és a halasi csapat­ból a nehézsúlyú Halász. Eredmények (az elölállók az otthon játszó kiskunhalasiak): Katus ellenfele, Szolnoki át­esett a súlyhatáron, 2:0. Molnár igen szépen küzd, azonban meg­sérül és feladja a mérkőzést Varga ellen. 2:2. Csendes főleg gyomorra ütött. Tiszta jobbegye­neseivel, sérülése ellenére, ér­tékes győzelmet aratott a fél­egyházi Rutka ellen. 4:2. Fara­gó II. ellenfelét, Knezsiket a mérkőzésvezető sorozatos sza­bálytalanság miatt két megintés után lelépteti. 6:2. László igen szoros küzdelemben nyer Szat­mári ellen. Mindkét versenyző tart egymástól, egyik sem mu­tatott sokat. 8:2. A robbanékony Szűcs jobb- és balegyenesei tisz­tán ülnek. Ellen.álé, Simon meg­inog, edzője bedobja a törülkö­zőt. 10:2. A nagyváltósúlyú Si­mon ellen Harsányi már az első menetben feladta a kilátástalan küzdelmet. 12:2. Surján rohamai és ütései a félegyháziak tarta­lék versenyzőjét, Reznákot meg­oldhatatlan feladat elé állítják. 14:2. Halász ellenfele az eddig veretlen félegyházi Vertei volt, aki először igen ügyesen lépett el Halász nagy ütései elől. Egy Megyei középiskolás atlétikai bajnokság Kecskeméten Május 26-án, pénteken dél­után 3 órától és 27-én, valamint 28-án egész nap Kecskeméten a széktói sportpályán tartják a megyei középiskolai atlétikai bajnokságokat a megyei diák sporttanács 'rendezésében. A meghívott versenybírók pénteken délután 2 órára jelen­jenek meg. A félegyházi kosaras lányok sikere A» megyei kosárlabda női baj­nokságot a Kiskunfélegyházi Vasutas női I. csapata nyerte. A Vasutas II. a bajnokságban a harmadik helyen végzett. Az I. csapat megkezdte a fel­készülést az osztályozó mérkő­zésre az NB Xl-be való jutásért. Bánffy Antal szakosztályvezető bízik benne, hogy csapata újra | felküzdi magát az NB II-be. Egy jól sikerült kjslabda-dobás. eredményeket produkált ebben a tanévben. A dunavecsei járás­ban például az úttörőcsapatok 75 százaléka részt vett a négy- tusa-versenyeken, olyan tanyai iskolák is, amelyekben eddig sportélet nem volt. Közülük Ál­lampuszta a legjobbak közé küz­dötte fel magát a járási döntőn. A kiskunfélegyházi járásban 61 úttörőcsapat vett részt a járási és városi döntőn. A kecskeméti járásból Helvécia-Matkó, Helvé- cia-Feketeerdő és Lajosmizse- Berénybene is most vett részt először versenyen. Az új általá­nos iskolai sportszervezet he­lyességét és a tanyai kültelki pe­dagógusok lelkesedését bizonyít­ják ezek a példák. A tömegesség mellett nem ma­radt el az eredmény a minőség­ben sem. A versenyen értékes teljesítmények születtek. — A hangszórókon egyre-másra je­lentették be a kimagaslóbbakat. A pajtások érdeklődéssel figyelik társaik eredményeit. A bajai lányok nagyszerű győzelmet arattak A Magyar Népköztársasági Kupa I. osztályú női atlétikai versenyek első és második for­dulóját egyszerre tartották az elmúlt szombaton és vasárnap Baján. A Bajai Építők női atlé­tái a Csepel SC női versenyzőit látták vendégül. A lehető legrosszabb körül­mények között: esőben, hideg­ben, sáros, mélytalajú pályán kellett lebonyolítani a versenyt. A rossz körülmények az ered­ményeket erősen befolyásolták. Különösen az ugró és futószá­mokban születtek a vártnál gyengébb eredmények. A csepeliek a futószámokban, a bajaiak az ügyességi számok­ban szerepeltek sikeresebben, s több ízben előfordult, ho&y egy ügyességi szám után a bajaiak, az azt követő futóverseny után a csepeliek vezettek. Ez érde­kessé, izgalmassá tette a via­dalt. A Bajai Építők 380 pontos győzelme bizonyos mértékig meglepetés. A pontverseny végeredménye: 1. Bajai Építők A. 16552 pont, 2. Csepel SC 16172 pont, 3. Ba­jai Építők B 11343 pont. Jobb egyéni eredmények: 100 m-es síkfutás: Rejtő (Csepel) 12,7 mp, 400 m-es síkfutás: Al­földi (Csepel) 63,3 mp, 800 m-es síkfutás: Katona (B. Építők 2:35,1 perc, 80 m-es gátfutás: Ónody (B. Építők) és Rejtő (Cse­pel) 12,6 mp. 4X100 m-es vál­tófutás: CseDel 52.3 vao. Baia 53,2 mp. Magasugrás: Majoros és Önódy (B. Építők) 150 cm, tá­volugrás: Kertai (Csepel) 499 cm, Majoros (B. Építők) 491 cm.1 Súlylökés: Latyák (B. Építők) 11,89 m, Veres (B. Építők) 11,57 m. Diszkoszvetés: Szatmáriné (B. Építők) 41,15 m, Gerelyha­jítás: Latyák (B. Építők) 31,82j Ónody (B. Építők) 31,54. A pontérték-táblázat szerint a legjobb eredményt a követke­zők érték el: Szatmáriné disz­koszban 884 pont, Latyák súly­lökésben 847 pont, Majoros és Ónody magasugrásban 836 pont» Veres súlylökésben 828 pont* Rejtő (Csepel) 80 m-es gátfutás­ban 809 pont. Szatmári Járum Távolugrásban Szalai Zsuzsa 446 cm-et, Obendorf János 535 cm-t ugrott. Magasugrásban Király Imre 163 cm-t, futásban Kőházi Sándor 7,8 mp-t, labdadobásban Obendorf János 84 m-t ért el. Délután fél 2-ig szaporodtak az eredmények, teltek a táblá­zatok, míg végre az utolsó csa­pat is befejezte a versenyt. El­tartott egy óra hosszat, amíg a versenyvezetőség elkészült a ki­értékeléssel. A lakiteleki lányok és a Kecskeméti Béke téri Álta­lános Iskola fiúcsapata nagy örömmel fogadta a hírt, hogy az országos döntőn ők képviselik majd megyénk úttörő sportolóit. Jó munka volt, nagyszerű ered­mények születtek, s a két út­törőcsapat most javában készül, hogy az országos versenyen is megállhassák helyüket RÉSZLETES EREDMÉNYEK Lányok: 1. Lakiteleki Ált. Isk. 1329, 2. Kecskeméti Zrirfyi Ált. Isk. 1296, 3. Kiskunfélegyházi I. sz. Leányiskola 1242, 4. Kiskun­halasi Felsővárosi Leányiskola 1200, 5. Bajai Rákóczi Ferenc Ált. Isk. 1158, 6. Kalocsai Le­ányiskola 1130, 7. Jánoshalmi Általános Iskola 1110, 8. Solt- vadkerti Ált. Isk. 1104, 9. Ma- darasújfalusi Ált. Isk. 1102, 10. Csávolyi Ált. Isk. 1081, 11. Du- napataji Ált. Isk. 1041, 12. Kun- szentmiklósi Ált. Isk. 1014, 13. Kiskunmajsai Leányiskola 994 pont. Fiúk: 1. Kecskeméti Béke téri Ált. Isk. 1442, 2. Kiskunfélegy­házi Szabadság téri Ált. Isk. 1368, 3. Kiskunmajsai Fiúiskola 1325, 4. Kiskunhalasi Ált. Isk. 1314, 5. Kalocsai Fiúiskola 1292, 6. Bajai II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. 1266, 7. Kecskeméti Ének- Zenei Iskola 1230, 8. Izsáki Ált. Isk. 1228, 9. Bácsalmási Fiúis­kola 1215, 10. Vaskúti Ált. Isk. 1197, 11. Kunszentmiklósi Alt. Isk. 1194, 12. Jánoshalmi Ált. Isk. 1187, 13. Keceli Ált. Isk. 1122, 14. Miskei Általános Is- kolt 1032. A legjobb egyéni helyezések: Lányok: 1. Tóth Katalin (Kalo­csa) 293 pont, 2. Szatmári Valé­ria (Lakitelek) 293 pont, 3. Ka­sza Teréz (Lakitelek) 288 pont. Fiúk: 1. Obendorf János (Kis­kunhalas) 362 pont, 2. Letanocz- ki Endre (Kecskemét Béke téri Ált. Iskola) 350, 3. Bánhidi Ist­ván (Kunszentmiklós) 323 pont. életének fontos állomása. Csak tavaly ősszel vette át az Úttörő Szövetség az általános iskolai sportélet irányítását, s azóta nagy tömegben vesznek részt a fiatalok a sportmozgalomban. Az első feladat a tömegesítés volt — hangsúlyozta Rajz István — a jövőben azonban a testnevelő tanárokra az a feladat is vár, hogy a magyar sport jövője szá­mára előkészítsék a talajt a te­hetséges fiúk és lányok felkuta­tásával, kiválogatásával. Valóban, az új általános isko­lai sportszervezet nagyszerű Nagy tömeg, szép eredmények a megyei úttörő négytusa-bajnokságon

Next

/
Oldalképek
Tartalom