Petőfi Népe, 1961. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-23 / 119. szám

3. oldal 1961. május 23. kedd Tudósítás a Budapesti Ipari Vásárról (Folytatás az 1. oldalról.) lettük az étrend, amely az élel­miszeripar termékeit propagálja. Minden étlapnál találkozunk a Kecskeméti Konzervgyár szárí­tott leveskészítményeinek és üdítő italainak ajánlatával. Hagyományos gyártmányait küldte a vásárra még a Bajai Gyapjúszövetgyár és a Kecske­méti Cipőgyár. összegezve a látottakat büsz­kén mondhatjuk: a Bács megyei üzemek kiállított termékeikkel hozzájárultak a vásár színvo­nalának emeléséhez V. K. * Vasárnap valósággal ember- áradat hullámzott a vásár ut­cáin. Zsúfoltak voltak a pavilo­nok. Fél három körül nagy vi­har vonult át a vásár területe fölött. A vihar elmúltával újabb látogatók is érkeztek A vásár statisztikusainak tájékoztatása szerint vasárnap este 7 óráig 120 ezren érkeztek a kiállításra. Vasárnap este a nemzeti nap alkalmából fogadást adott a a kínai pavilon igazgatósága Vasárnap tartotta a Budápesti Ipari Vásáron a nemzeti napot a Kínai Népköztársaság. Ebből az alkalomból a pavilon igazga­tója fogadást adott. A vendége­ket Csan Gen-he, a pavilon igazgatója üdvözölte. Megjelent a fogadáson Incze Jenő külke­reskedelmi miniszter, Karádi Gyula, a külkereskedelmi mi­niszter első helyettese, a magyar közélet és a gazdasági élet több vezetője. Ott volt Szie Fung, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügy­vivője, a Budapesti Ipari Vásár külföldi pavilonjának több igaz­gatója. A fogadáson Csan Gen- he, a pavilon igazgatója mon­dott pohárköszöntőt. Hangsú­lyozta, hogy ez a kiállítás is hozzájárul a két nép baráti kap­csolatának elmélyítéséhez. A fo­gadás szívélyes légkörben zaj­lott le. Pártunk vezetői az ipari vásáron Hétfőn délelőtt meglátogatta a Budapesti Ipari Vásárt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, aki feleségével együtt magánember­ként nézte végig a vásár látni­valóit. Kádár Jánossal együtt tekintették meg az ipari vásárt Biszku Béla, Marosán György, Nemes Dezső, Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. A vásár területén Veres Jó­zsef, a fővárosi tanács végre­hajtó bizottságának elnöke és dr. Vitéz András, a budapesti vásár igazgatója kalauzolta a vendégeket, akik először a Tu­dományos Akadémia pavilonjá­ba mentek. Erdei Ferenc, az Akadémia főtitkára mutatta be Kádár Jánosnak és a többi vendégnek a pavilon legnagyobb érdeklődésre számottartó műsze­reit. Kádár János és a többi ven­dég ezután a könnyűipari, a he­lyiipari, valamint a kohó- és gépipari pavilont kereste fel. Hatmillióval több tojás a háztáji gazdaságokból Bács-Kiskun megye egészségesen fejlődő fiatal, közös gazda­ságaiban megkezdték a baromfi-törzstelepek kialakítását. A kö­zösen létesített baromfitelepekről már ez évben jelentős meny- nyiségű áru kerül a fogyasztókhoz, jövőre pedig havonta több százezer vágó-baromfit visznek piacra. Az áruellátásban addig is jelentős szerepük van a háztáji gazdaságoknak, amelyekben je­lenleg 1 860 000 vegyesbaromfit tartanak. Innen ez év eleje óta 31 millió tojást, hatmillióval többet vásároltak fel a földműves­szövetkezetek, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A tsz- tagoknak jó mellékjövedelmet ad a házkörüli aprójószágtartás. Az eddig leszerződött tizennégy vagon vágnivaló csirkére, három- százezer hízott liba, kacsa, pulyka, valamint tizenötmillió darab tojás értékesítése után csaknem tízmillió forint előleget kaptak kézhez, ugyanakkor jelentős takarmánykedvezményhez is jutot­tak. A háztáji baromfitartást megkönnyítik azzal is, hogy rövi­desen üzembehelyezik a megye negyedik keltetőállomását, ahon­nan a földművesszövetkezeten keresztül látják el naposbaromfi- ,val a házkörüli gazdaságokat, (vi.) —»*«*^*1**^ A pártélet hírei Még egyszer annyi baromfit nevelnek fid, mint tavaly A ki skim félegyházi járási párt­végrehajtóbizottság május 22-én tartott ülésén a nőtanács járási elnökségének munkájáról és a helyi nőbizottságok tevékenysé­géről tanácskozott. Az értekez­let részvevői az előterjesztett jelentés alapján örömmel álla­pították meg, hogy ebben az év­ben 13 termelőszövetkezetben alakult nőbizottság a járásban. Az. új nőbizottságok a nőtanács árási elnökségének segítségé­vel eredményesein mozgósítják a termelőszövetkezetekben az asz- szonyokat a tavaszi mezőgazda­sági munkáik elvégzésére. A já­rás .27 termelőszövetkezetében közel 2000 asszony vesz részt rendszeresen a közös munká­ban. Ezenkívül a kapásnövé­nyek megművelésének családok szerinti kiosztásával is sok asz- szony kapcsolódott be a szövet­kezeti termelésibe. A termelőszövetkezetekben dolgozó asszonyok lelkesedését és a nőbizottságok kezdeménye­ző készségét kézzel foghatóan bizonyítja, hogy a közös gazda­ságokban az idén még egyszer annyi baromfit nevelnek fel mint az elmúlt évben. Párttaggyűlésen tárgyalják meg a tavaszi mezőgazdasági munkák helyzetét Május 22-én a kiskunfélegy- házi Városi párt-végrehajtóbi­zottság a tavaszi mezőgazdasági munkák helyzetéről tanácsko­zott. Megállapították, hogy _ a termelőszövetkezetek többsége jó ütemben végezte el a vetést cs kielégítően halad a növény- ápolás is. A Dózsa Termelőszö­vetkezet gazdái már a cukor- répaegyelést is befejezték és hamarosan készen lesznek ez­zel a Vörös Csillag Termelőszö­vetkezetben is. Némi elmaradás a Béke és a Kiskunság Termelő- szövetkezetekben jelentkezik a tavaszi mezőgazdasági munkák­ban. A városi párt-végreh aj tóbi - zottság úgy határozott, hogy a most sorrakerülő taggyűlése­ken valamennyi termelőszövet­kezetben megtárgyalják a ta­vaszi munkák helyzetét és an­nak továbbá tennivalóit. Termeiíszőveftaefi eliM látogatása Bácsbolodoo A fiatalok politikai oktatásáról tanácskozott a KISZ megyei végrehajtó bizottsága A zsámbéki termelőszövetke­zeti elnöki iskola mintegy hat­van hallgatója tanulmányi láto­gatásra Bácsbokodra érkezett. A vendégek hétfőn délelőtt meg­tekintették a község közös gaz­daságait, majd délután ellátogat­tak a február végétől működő takarmánykeverő üzembe, amely már 120 vagon tápot gyártott a környék termelőszövetkezetei­nek. A KISZ megyei végrehajtó bizottsága május 22-én tartott ülésén a fiatalok 1960/61. évi politikai oktatásának tapasztalatai­ról és a jövő oktatási idény előkészítésének feladatairól tanács­kozott. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy az idén az előző évhez képest sokkal több fiatal vett részt a szervezett oktatásban. Mélyreható, alapos vita után a végrehajtó bizottság meg­határozta a jövő évi oktatás előkészítésének főbb tennivalóit. Arra törekszenek, hogy a jövő oktatási idényben mintegy 14—15 ezer fiatal tanuljon szervezett formában, elsősorban a termelő- szövetkezetekben, azonkívül a nagyobb ipari üzemekben. Kádár János államminfszter hétfőn fogadta a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának ven­dégeként hazánkban tartózkodó indonéz küldöttség vezetőjét; Roeslan Abdulganit, az Indonéz Köztársaság Legfelsőbb Tanács­adó Testületének alelnökét A szívélyes, baráti hangulaté beszélgetésen ott volt Harmati Sándor, országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. (MTI) AftJfá CJtfTM CZCjíICM Kádár János fogadta az indonéz küldöttség vezetőjét Képünkön a modern berendezésű Melódia hanglemezbolt. (Pásztor Zoltán felvétele.) keméten. A TIT székházában gyűltek össze a zene rajongói, hogy részesei legyenek a Bács- Kiskun megyei Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat helyes ötle­te premierjének: •— a hangle­mezek újszerű meghedvelteté- sének. A zenés fejtörő a laikusoknak is szórakozást, élményt jelen­után csendülek fel a leghíre­sebb zeneszerzők operáinak dal­lamai. A megfejtők — munká­sok, értelmiségiek, középiskolá­sok — meglepően jó tájékozott­ságról tettek tanúbizonyságot. — Örömmel adjuk a zene kedve­lőinek tudtára, hogy a BIK a közeljövőben újabb zenei fej­törőt rendez. Tártul ékcsapat Ä munka szerepéről az em-1 bérré válásában terjedelmes mű­veket szültek tudósok, filozófu­sok, átütő erővel igazolva annak nemesítő, tudatformáló hatását ... Ez jutott eszembe, amikor Vigh Kálmán elvtárssal, a vas­kúti Dózsa Tsz párttitkárával beszélgettem a napokban tar­tott pártgyűlésükrőL A pártépítés kérdései szere­peltek napirenden és egyhangú­an megállapították: nagyobb gondot kell fordítanunk a nők tagjelölt felvételére. Kevés a pártszervezet nőtagja, több nő felvételével feltétlenül erősöd­ne. Lehetőségük van rá. Nagy a tartalék csapat! Néhány évvel ezelőtt egyetlen asszonyt sem lehetett látni a közös gazdaság­ban. Ma meg? Mint a virágok — lepik meg a határt. És hogy dolgoznak! Öröm nézni. A szűk egyéni porta után a közösben szélesedik a horizont. Tágabbá válik látókörük, tért hódít a közösségi érzés, az »én« helyett egyre inkább jelentősé­get kap a »mi«. »Mindenki egyért és egy mindenkiért«... A munka nemesít, valóban új em­bereket formál a tsz-ekben is... Vígh Kálmán szeme igazi párttitkári szem. Észreveszi a legapróbb rezdüléseket is az emberek fejlődésében. Szemlé­lődése céltudatos. — Aki csak három évvel ez­előtt látta, rá se ismer ma ezekre az asszonyokra — mond­ja a párttitkár. — Tartalmi változásuk, alakulásuk szinte kézzel fogható. A néhány hét­tel ezelőtt megalakult tsz-nő- bizottság meg nagy segítőtárs lesz tudatunk formálásában... íme, az asszonysereg az ő tartalékcsapatuk. Velük kíván­ják erősíteni a párt sorait. HÉTFŐN DÉLELŐTT a kecs­keméti népfront-székházban tar­totta ülését a Hazafias Népfront megyei elnöksége. Az ülésen dr. Bodóczky László, a megyei nép­front-bizottság elnöke értékelte a városokban folyó népfront-bi­zottsági munkát, különös tekin­tettel Baja, Kiskunhalas és Ka­locsa városokra. Tartalmas vita után az elnökség tagjai me­gyénk békemozgalmi munkájá­ról tanácskoztak Tóth László, Kecskemét városi népfront-bi­zottsági elnök beszámolója alap­ján. • A NÉPFRONT felhívására Kecskeméten egyre több utca lakói fognak össze utcájuk tár­sadalmi munkában történő ki­kövezésére, rendbehozására. A honvédkórház környéki villane­gyed lakóinak példájára most a Daróczi közben lakók fognak össze otthonuk környékének szé­pítésére. * KÖZSÉGI népfront-titkárok és elnökök részvételével egynapos tanácskozást tart május 23-án a bácsalmási járási népfront-bi­zottság. A tanácskozáson az idő­szerű népfront-feladatokról lesz szó. • — A DUNAVECSEI népfront- bizottság és a nőtanács közös megbeszélést tart május 24-én, délelőtt 9 órai kezdettel a szü­lői munkaközösségi elnökök ré­szére. * IP ARIT ANULÖ-N APÓT ren­dez Kecskeméten május 27-én a városi népfront-bizottság és a KISZ megyei bizottsága. A nagy­szabású ünnepségen részt vesz Kisházi Ödön munkaügyi mi­niszter is. Hazánkba érkezett a Kubai Ifjú Felkelők Szövetségének küldöttsége Az üzem működésének bemu­tatásakor elmondották a vendé­geknek, hogy hétféle tápszert gyártanak. A zsámbéki elnök­képző iskola hallgatói a látoga­tás végén elismerésüket fejezték ki az elért eredmények láttán. A TIT és a Melódia hangle­mezbolt zenés fejtörő hangver­senyt rendezett vasárnap Kecs­A KISZ Központi Bizottságá­nak meghívására hétfőn Joel Iglesiasnak, a Kubai Ifjú Felke­tett. A játékvezető, Kőrber Ti­vadar zenetanár jól irányította a fejtörőt, s intésére egymás­lók Szövetsége elnökének veze­tésével öttagú delegáció érke­zett hazánkba. A Ferihegyi re­pülőtéren a budapesti fiatalok küldöttei virágcsokrokkal kö­szöntötték a kubai fiatalokat. A KISZ Központi Bizottságának nevében Pullai Árpád, a KISZ Központi Bizottságának titkára üdvözölte a vendégeket, amely­re Joel Iglesias, a Kubai Ifjú Felkelők Szövetségének elnöke válaszolt. Zenei fejtörő volt a TIT-ben A küldöttség egy hétig tartóz­kodik Magyarországon. Ez alatt meglátogatnak üzemeket, ter­melőszövetkezeteket, állami gaz­daságokat, megtekintik főváro­sunkat, ismerkednek a magyar fiatalok életével, s tanulmá­nyozzák a KISZ-szervezetek munkáját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom