Petőfi Népe, 1961. április (16. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-13 / 86. szám
13. amttrtm Hozzáértéssel, kedvvel, bizalommal Munkára, cselekvésre serkentő tervekkel, megújult lelkesedéssel és bizakodással kezdték meg a tavaszi munkákat a lajosmizsed Sallai Tsz gazdái. Erre a derűlátásra minden okuk megvan most A szövetkezet az elmúlt évben még munkaerőhiánnyal küszködött, azonkívül a szakmai irányítás sem volt a legmegfelelőbb. Most az év első hónapjaiban a Sallai taglétszáma megháromszorozódott és Horváth Ferenc elvtárs személyében hozzáértő, új elnököt is választottak. Az új elnök agronémusi képesítéssel és sok tapasztalattal rendelkezik a nagyüzaemi gazdálkodás vezetésében, szervezésében. A Sallai TermeJőraBvrtfcew* kommunistái az új elnököt nemrégen beválasztották pért-tóap- szervezetük vezetőségéibe la és tanácsaira még szorosabban együttműködnek a párttagok és pártonkívüliek a politikai, valamint a gazdasági feladatok megoldásában. A térmelőazöveft ezet pártszervezete az új elnök közreműködésével egyik kezdeményezője volt a szövetkezet fellendítését szolgáló tervek elkészítésének. Az Idei gazdálkodási tervük legfőbb jellemzője, hogy az számításba veszi a tagok anyagi érdekeltségét és a premizálás alkalmával a többter- melésre, a jobb minőségi munkára ösztönzik a közösség gazdáit. A terméseredmények növekedését a gazdasági vezetőség helyes agrotechnikai eljárások alkalmazásával, jó vetőmag és jelentős mennyiségű műtrágya felhasználásával. — azonkívül az ellenőrzés, a szakmai tanácsadás és a politikai felvilágosító munka megszervezésével indított küzdelmet. A párttagok legutóbbi taggyűlésükön megvitatták1 a gazdálkodás helyzetét és számos javaslatot tettek a jövedelem növelésére. Ennek alapján mindenekelőtt a tehenészetben javították meg a munkát. Azelőtt napjában csak egyszer fejték a teheneket, arra hivatkozva, hogy úgyis kevés tejet adnak. Az elnök utasítására azután próbaképpen az egyik nap maga az agronómus fejte meg a teheneket, ugyanakkor bevezették a kétszeri fejést és napi 4 kiló lucernás zóna adagolásával egészítették ki a takarmányozást. Ezzel az eljárással néhány nap alatt 9,6 literre, vagyis több irtftt dupfcSJSm emelkedett a fej esi átlag. A kommunisták kezdeményezésére a szövetkezet tagsága az előző évinél nagyobb célokat tűzöt* ki a növénytermesztésben is és elhatározták, hogy a kertészetet 10 holdról 54 holdra bővítik. Tervük szerint összesen 23 holdon termesztenek paradicsomot és átlagosan 150 mázsás termést akarnak elérni holdanként. Ennek elérésére minden lehetőségük megvan. A kertészeti növények palántái már jól fejlettek és hamarosan a szabadba palántái jók át azokat A gazdaA LEGELSŐ tanácsválasztások óta igen sokféleképpen vetődött fel az állandó bizottságok szerepe, termivalója. Akadnak helyek, ahol csak szükséges rossznak tekintik, működésükkel következésképpen Keveset törődik a tanács. Katymá- ron és sok más helyen viszont — igen helyesen — az egészségügyi és szociális állandó bizottságra bízzák például a szociális kérdések elbírálását is. A mezőgazdasági állandó bizottságokat legtöbb helyen csak a határszemlékbe vonják be. Több év tapasztalata azt mutatja, hogy az állandó bizottságok tevékenysége sok helyen meglehetősen alacsony színvonalon mozog és ennek főleg az az oka, hogy a tanácsülés nem szab a részükre feladatokat. ÜJ TARTALOMMAL kell telíteni a legtöbb állandó bizottság tevékenységét — ezt követeli a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Mi úgy döntőd tünk, hogy a járási és községi állandó bizottságok elnökei számára «-Az állandó bizottságok feladatai« címen előadást tartunk. Melyek azok a feladatok, amelyeket az állandó bizottságok hatáskörébe kívánunk adni? Először is bevonjak őket a tanácsülési beszámolók elkészítésébe. A mezőgazdasági állandó bizottságokra bízzuk a termelőszövetkezetek közötti verseny szervezését és értékelését. ság tervei közűi «rftftésne »iÄ- tó még, hogy az idén megkezdik a közös baromfitenyésztést és 50 anyakocát is vásárolnak. A Sallai Termelőszövetkezet életének motorja, mozgató rugója a párt-aiapszervezet A kommunisták többsége példamutató a munkában és fáradhatatlan a párt politikájának megmagyarázásában. A pártszervezet még az ősszel megszervezte a pártonldvüM aktívát A termelőszövetkezet idei első lépései biztatóak és minden remény megvan arra, hogy a folytatás is eredményes lesz. Nagy József Ok lesznek hivatottak a ver- senypantok kidolgozására is. Erről a tanácsülést és az érdekelt termelőszövetkezeteket tájékoztatják majd. UGYANCSAK a mezőgazda- sági állandó bizottságokra kell bízni a döntést a tsz-ek között felvetődő vitás kérdésekben. Adják ők a tanácsot a vetésforgó és a termelési profil kialakításához, segitsenek eldönteni, hogy a tsz-ek milyen istállót, magtárt építsenek, milyen állatfajtákat tartsanak, növényféle- ségeket termesszenek, stb. A jó tapasztalatok elterjesztésével segítséget nyújthatnak a termelőszövetkezetek helyes munka- módszereinek kialakításához, j Hasonló feladatokkal kell megbízni a többi állandó bizottságot is, a bizottságok valamennyi tagjának külön-külön is feladata — emberek nevelésével és más módon — segíteni a társadalmi tulajdon védelmét. CSAKIS ILY MÓDON telik meg igazi tartalommal az állandó bizottságok munkája, s a mezőgazdasági állandó bizottság csakis így foglalhatja el a helyét a mezőgazdasági termelés irányításában, így tudják a község erőit összehangolni, egy irányba fordítani. Vízin Gergely vb-elnökhelyettes Bácsalmás yAPKÖZBEH A tanácsi mezőgazdasági állandó bizottságok új feladatai József Attila irodalmi esttel mutatkozott be a Kecskeméti Kelemen László Irodalmi Színpad Április 11-én az Üttörőház- ban, a költő születésének 56. évfordulóján tartotta bemutatkozó előadását az alig néhány hónapja alakult Kecskeméti Irodalmi Színpad. A 25 tagú öntevékeny együttesnek művészi fokon álló munkáját tapsolta végig a nagyszámú közönség s ez méltó 'kifejezése volt annak az elismerésnek is, amellyel jutalmazta Udvaros Béla élvtársnak, a Katona József Színház rendezőjének nagy lelkesedéssé, türelemmel és művészi ihletséggel párosult rendeződ munkáját. A kitűnően összeállított, változatos, kétórás műsort Tóth László, a Hazafias Népfront elnöke nyitotta meg. Ezután Fuchs József, az Irodalmi Színpad tagja mondott bevezetőt, majd József Attila Curriculum vitae-ét (életrajzát) mondta él a költő szavaival Rajnai Sára és Miski Gusztáv. Három ciklusra bontották a továbbá műsort. József Attila pályakezdésétől az érettkorig, majd a halála éveinek kiemelkedő verseit mutatták be az Irodalmi Színpad tagjai. A Tiszta szívvel című verset kiemelkedő érettséggel mondta el Szeri Endre, úgyszintén igen nagy élményt nyújtott az Oda tolmácsolásával Csupor György, a Kései sdratával Dunai Erzsi és a Dunánál c. verssel Végh Teréz. A harmadik ciklusban a Hazám c. verset Fuchs József, Kelemen Éva, Bányai György, Bajthay Irén, Miski Gusztáv és Kara Irén tolmácsolták nagy átéléssel, igen szép előadásban. A Munkások c. verset a 25 tagú együttes szavalókórusa mondta el olyan gondos felépítéssel, szép szövegmondással, amely méltó lett volna egy több év tapasztalatával rendelkező rutinos együtteshez is. Az est műsorát színesebbé tette Ottó Ferenc zeneszerző bemutatkozása. aki mint József Attila ifjúkori barátja személyes élményeiről beszélt. Ottó Ferenc megzenésített verseit Altrichter Teréz kulturáltan énekelte. Az est változatosságát biztosította még az Állami Zeneiskola Ifjúsági Kamarazenekara, akik Vivaldi: Fuvolaverseny-ét adták elő, a közönség őszinte elismerése mellett. Az est résztvevőd hálásan gondoltak az Irodalmi Színpad bemutatkozása után azokra, akik hiánypótló irodalmi színpadot hoztak létre, annak szervezésén munkálkodtak. Különösen Hel- tai Nándor népművelési felügyelő fáradhatatlan ügybuzgalmát kell itt elsősorban megemlíteni, aki a rendezőkkel együtt méltó emléket állított ezzel az esttel József Attilának is és Kelemen Lászlónak is. az Irodalmi Színpad névadójának. Hujber József né kaptak 19«. április IS, es« törtök. Névnap: Ida. Napkelte: 5 óra. Napnyugta: 18 óra 30 pere. • — Hangversenyt adtak tegnap a Kiskunhalasi Állami Zeneiskola tanárai a helyi művelődési ház dísztermében. A nagysikerű esten Haydn, Rossini, Bach, Mozart, Liszt, Prokof- jev, Debussy művei is szerepeltek. . * Évforduló Negyvenöt évvel ezelőtt, 1916. április 13-án halt meg Eötvös Károly író, publicista, ügyvéd, a hírhedt tiszaeszlári per vád- lottainak védője. Müvei anek- dótikus visszaemlékezések a reformkorszak és a szabadságharc idejére. (Utazás a Balaton körül, Magyar alapok, Házassági viszontagságok.) Mint politikus részt vett az 1863-as függetlenségi szervezkedésben, amiért később börtönbe vetették. 0 A Román Népköztársaság alkotmányát 1948-ban e napon szavazta meg az alkotmányozó nemzetgyűlés. — Jó ütemben haladnak a tavaszi munkák a bajai járásban. A burgonya 66 százalékát, a cukorrépa 98 százalékát, a napraforgó 84 százalékát már elvetették. Árpa és zab vetéstervüket 120 százalékra teljesítették, mák vetés* tervüket pedig 123 százalékra. — Űj pártszervezet alakult a tabdi Petőfi Termelőszövetkezetben. Kiskőrösön ugyancsak az elmúlt napokban 11 tagú pedagógus pártszervezet alakult, amelynek titkárául Stracz Lá- jos elvtársat, a helyi vásártéri iskola igazgatóját választották. — A KISZ kulturális szemle első körzeti bemutatóját a kiskőrösi járásban április 9-én, vasárnap tartották Kaskantyún. — Űj berendezést vásárolnak Császártöltésen a községi művelődési otthon könyvtárszobáfa számára. A községi tanács ehhez 5 ezer forinttal járul hozzá. — Újszerű kezdeményezés. A bácsalmási járásban a termelő- szövetkezetek vezetői vállalták, hogy a közös gazdaság tagjait felkeresik otthonukban és elbeszélgetnek az időszerű politikai és gazdasági kérdésekről. Egyúttal ismertetik a napközi otthonok és bölcsődék díjainak rendezéséről szóló kormányrendeletet is. Várható időjárás csütörtök estig: folhőátvonulásak. főként az ország nyugati, északi részein kevés eső. Mérsékelt, időniként élénkebb északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 16—21 fok között — Bővítik és korszerűsítik as idén a Nagykunság híres gyógyfürdőjét: Berek-fürdőt amely az elmúlt évben 80 ezer látogatónak nyújtott kellemes üdülést, az idén 600 személyes új öltözővel bővítik, amely május elején nyitja meg kapuit Mintegy másfél holdnyi területen új zöldövezetet létesítenek a percenként 1720 liter, 56 fokos vizet adó forrás körül. — Százhetvenezer ifjúmunkás vett részt az országos kongresz- szusi versenyben. A mozgalomban 3156 új ifjúsági brigád alakult s közülük 183 elnyerte a szocialista címet Ez alatt az idő alatt a fiatalok 251 millió forintot takarítottak meg a népgazdaságnak. A KISZ intéző bizottsága értékes jutalmakat oszt ki a kongresszusi verseny első helyezetted között. —- A mezőgazdasági termelőszövetkezetek építési beruházásai műszaki feltételeinek és az építkezések kivitelezésének biztosításáról szóló 1/195». «II. 25J ÉM—FM sz. együttes rendelet módosításáról jelent meg rendelet a Magyar Közlöny április 8-1, szombati számában. — A felszabadulási kulturá* Ha szemle városi úttörő bemutatóját a bajai úttörőcsapatoki művészegyüttesed április 16-án* vasárnap délután 3 órakor tartják a helyi József Attila Művelődési Otthonban. — Romániában növekszik a műanyag ipari felhasználása. A román vegyi ipari vállalatok az idén 40 százalékkal több műanyagból készült termékeket gyártanak, mint az elmúlt évben. A buzauni műanyaggyárban megkezdték a porózus vi- nilin alapanyagú lemezek gyártását, kárpitozás! célokra, továbbá hűtőberendezések szigetelő lemezednek előállításéhoz. — Holnap, április 14-én, a Bács-Kiskun megye* Kísérlett Kertészetbe látogatnak, az úttörőház rendezésében, a kecskeméti természettudományos kör tagjai, hogy az iskolában tanultakat a gyakorlatban látottakkal egészíthessék ki. — Tatarozzák a kerekegyház filmszínházat Március 20-ig új színt kap a mozi külső és belső falazata, a falakra pedig 125 centiméter magasan, politúrozott farostlemezek kerülnek. — Tanácsülést tart ma, csütörtökön délelőtt, 9 órakor a Kalocsai Járási Tanács, amelyen a járás egészségügyi helyzetét és falusi szűrővizsgálatok eredményeit vitatják meg. — Mesterséges eső. Kínában mesterséges esőt állítottak elő a gabonaföldek öntözésére, a nagy szárazság ellensúlyozására. A nagy területen repülőgépekkel előállított mesterséges csapadék meghaladta a 12 millimétert. — Fájdalommal tudatjuk. hogy Szabó László kőműves kisiparos folyó hó 12-én elhunyt. Temetése április 14-én délután 3 órakor lesz Kecskeméten a Szentháromság temetőben. A gyászoló család. 1293 PETŐFI NEPE A Magyar Szociálist« Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkeszti bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dáníeb Kiadjai ■ Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadót Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám Szericesetőségi telefonközpont: 26-1*. 25-16. Belpolitikai rovat: 11-2*. Szerkesztő bizottság: 10-3* Kladömvatal: 'tacskómét. Szabadság tér 1/a. Telefon 17-éS Terjeszti a Magyar Post*. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. _ Előfizetési dij_ t_hónapra 12 Ft. Bacs-Kiskun megyei Nyomda V." Kecskemét, •» TeLi 15-28, 27-ű