Petőfi Népe, 1961. április (16. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-07 / 81. szám

Kiskőrösi tavass A József Attila Termelőszövet­kezet kertésze „kedvenceinek”, a gyepkockába ültetett paprika- és paradicsompalánták képvise­lőivel. Járva a határit, Medg-óráig tartózkodva a gazdaságok iro­dáiban, mindenütt szorgalmas munkának, s alapos terve^geté- seknek, néhol a közös ügy szol­gálatának módját tisztázó okos eszmecseréknek lehetünk szem­BeszaSttefe már rúSa, de nincse­nek bővében a víznek, a leg­közelebbi szakszövetkezet földje is a fürdőtől majdnem egy ki­lométerre terül ei, s legfőkép­pen: Kiskőrös gazdálkodásának a szőlő- és gyümölcstermesztés a profilja. Az hozza majd moz­gásba a nagyüzemi termelés „gépezetét", ami a közös alapok növelésével megteremő a bő­vebb lehetőségét annak, hogy zöldségtermesztéssel is foglal­kozzanak. A kérdést tehát le­vették a „napirendről", — de csak egyelőre. Kicsi a kertészet, — de nagy a haszna Egyedül a község határában 370 holdon gazdálkodó József Attila Termelőszövetkezetben termeszük a zöldséget nagy­üzemi módon. Nem nagy, mind­össze 12 holdas a kertészet. Magán viseli a társas gazdaság kicsiségéből következő beruhá­zási nehézségek jegyeit, de azét is, hogy a még ekkora kö­zösség is mire képes. A bolgár származású, a zöld­ségtermesztés minden csinját- bínját, tehát „vom Haus aus” jólismerő — hazánkban 32 esz­tendeje élő — Fülöp Antal ker­tész kalauzol bennünket apró birodalmában. A sajátmaga Lábát István szakszövetkezett gazda 10 hektoliter bort át az állami pincének. televízióval, raaiovai reiszerem, — kultúrházat építettek. Egyszóval: az eddigi munka és a megvalósításra kerülő ter­vek Kiskörös termelő közössé­geit egyre jobban szocializálják. Segít az állam is A befizetések összege is több százezer forintra rúg már. A Petőfiben 70 ezer, a Kossuth­ban 73 ezer forintot fiaettek be látogatásunk napjáig a szakszö­vetkezetek gazdái. Az összegek azonban szinte óráról-órára nö­vekszenek, annak köszönhetően, hogy kormányunk kedvezmé­nyeként jelentős bevételre tet­tek szert a bortermelők. Nemré­giben ugyanis kérték, hogy az Alföldi Állami Pincegazdaság helyi telepével hadd kössenek pótszerződést tavalyi, vagy ré­gebbi boraikra, s az Élelmezés­ügyi Minisztériumnak arra a válaszára, hogy amennyiben ezer hektoliter bort biztositanaik ily módon, kérésük teljesíthető — mire a megkívánt mennyi­ségnek több mint az ötszörösé­re, 5146 hektoliterre szerződtek. Az átadás nagyrészt megtör­tént, s a bor 10 százalék szerző­déses felára, valamint 5 száza­lék nagyüzemi felárának fele az illető szövetkezeti gazdáké. A pincében egyébként 44 ezer hektoliter bor tárolható. A jö­vőben nem jelent tehát gondot a szakszövetkezeteiknek, hogy hol helyezzék el bortermésüket (Ezenkívül néhányuk nagy táro­lóterű saját pincével is rendel­kezik már.) Ami pedig az exportra, vagy a belföldi fogyasztásra nem ke­rülő gyümölcs és hulladéka' ér­tékesítését illeti, e tekintetben is előnyös helyzetben vannak. A Dunakeszi Konzervgyár kiskő­rösi telepe ugyanis egyre bővül, s a gyümölcskonzerv, valamin ti Ami viszont késik, nem mú­lik, — s a kertészet mind na­gyobb, erősebb bázisát képezi majd a termelőszövetkezet gya­rapodásának. Hogy áprilistól havi 10 forint előleget fizethet egy-egy munkaegységre, nagy­részt az is a kertészetnek kö­szönhető. Több mint 200 hold új szőlő A második kérdésre a szak- szövetkezetek adják a választ. Mindegyikben elkészültek már a pénzügyi tervek az őszi szőlő­telepítéseikre vonatkozóan és biztosították a műtrágyát is. A Kossuth-ban azt is meghatároz­ták már, hogy melyik szövet­kezeti gazdának a legjobb faj­tájú alanyait telepítik. (Itt je­gyezzük meg, hogy az ország különböző részeiből igényelt, mintegy 5 millió kadarka-szőlő- vesszőt a járás községeiből — köztük Kiskőrösről — vásárol­ják meg.) Összesen 210—220 holdon szándékszik szőlőt ültet­ni a 10 szakszövetkezet. Egyikük­nek, a Törekvésnek, 14 hold a terve, de valószínű, hogy az erre a célra fordítandó összeg­ből 20—25 holdon gyümölcsöst létesítenek. A tervek megvalósítása nem lesz könnyű féladat, már amiatt, hogy terület híján egye­lőre még térképen sem lehet megjelölni a nagyüzemi telepí­tések helyét A felsőbb szervek segítségévéi azonban, minden­képpen megoldják ezt a problé­mát A fontos most az, hogy menjen a munka, s növekedje­nek a közös alapok. Mint említettük, szorgalmasan dolgoznak a szakszövetkezetek gazdái. Március 23-i látogatá­sunk napjáig a szőlő nyitásá­nak, metszésének a munkáját háromnegyedrészt, a gyümölcs­fáV vó‘HpJkP7Ő ánnlását Hárman — Meggyes István, Fülőp Antal és Kollár Meny­hért — a termelőszövetkezet mdegágyi kertjében. Már csak a külső kőművesmunkákra van szükség a Petőfi Szakszövetkezet kultúrházának és irodájának épületén. Kuglosics János telepvezető és Kuruc* János főzőmester » pálinka szeszfokát ellenőrzi. és füTtanöL Többek előtt nem világos még a szakszövetkezeti gazdálkodás mikéntjének né­hány részlete, tagadhatatlan, hogy imitt-amott hamis hírek is lengedeznek a tavaszi szel­lővel, de nem az utóbbi jellem­zi a község parasztságának han­gulatát, magatartását, hanem mint fentebb mondottuk: a .szorgalom. És a szándék, hogy az alacsonyabb típusú társulás keretei között már ebben az év­ben jelentős lépést tegyenek a valóban nagyüzemi termelés felé. Ebből a szemszögből nézve két dolog érdekel bennünket különösképpen: a szövetkezeti zöldségtermesztés, s a szőlő nagyüzemi telepítésének jövője Ami az előbbit illeti — a gyógyfürdő vizére gondolva — kikívánkozdk belőlünk a kér­dés: felhasználják-e a melegvi- eet a kertészkedés céljaira? A tanács vezetőinek válasza: nem. épfteWe üvegházfoan a palánták ezrei zöldellnek, jó részük a di­csérendő módon kátránypapir- bói formált „cserépbe” pikíroz- va. A széltől nádkerítéssel vé­dett 550 négyszögölnyi meleg­ágy! kert rámái között a para­dicsom, paprika és a piros hó- naposretek növekszik (ez há­rom piaci napon már 1700 fo­rintot „vitt” a közös kasszába); s összesen mintegy félszázezer karalábé, kelkáposzta és saláta palántát ültettek ki végső he­lyére. Ügy szólván minden zöldség­félét termeszt kilencedmagával (hat nő) Fülöp Antal. S amíg tavaly hat holdat öntöztek, két, saját erőből fúrt csőkútból, az idén nyolc holdra juttatják ily módon — s valószínűleg még egy csőkútból — a vizet. A kertészet haszna? Tavaly 110 ezer forint volt a terv, 150 ezer a bevétel — az idén 20 ezer forinttal több a terv, amit Alkonyba borult már — s hideg szél fúj —, de Kovács Györgyné, a férje, Mlinkó Pál és Sándor öccse, a Május I-e Szakszövetkezet tagjai szorgalmasba metszik a szőlői. A z idei tavasz a szövetke­zés útján találta Kiskö­rös parasztságát is. A régebben működő magasabb típusú kö­zös gazdaságon, a József Attila Termelőszövetkezeten kívül tíz új szakszövetkezet alakult Pe­tőfi Sándor szülőfalujában. azonban — bizton remélik — most is túlteljesítenek. <— Hát­ha még úgy volna minden a kezemre játszva, ahogy keffl — mondja a kertész, — De hát üveghiánnyal ia küzd, mű­anyag!óliát viszont csák április —májusra (gézt a halasi TÜ- ZÉP-telep. pedig, Slshfja, teljes mértékben elvégezték A kollektív munka is kezd kibontakozni A koöefcffv munka csiráit is — hogy úgymondjuk — elültet­ték már több szakszövetkezet­ben. Permetező-brigádot szer­veztek — köztük a Törekvés­ben is —, amelynek tagjai a szakszövetkezetek által vásárolt védekező anyaggal bepermetez­ték a szövetkezeti gazdák szőlő­jében található egy-két gyü­mölcsfát i& A határos terület­tel rendelkező szakszövetkeze­tek — mint az 5-ös és 10 es számú is — a magasnyomású permetezők kölcsönadásával se­a szeszfőzés alapanyagáért, ha el is megy a szomszédba (még dunántúli gyümölcsöt is feldol­goz), de nyilvánvaló, hogy a he­lyi termelő közösségeknek is a szolgálatára álL A Iá tottak-hallottak alapján nem kétséges, hogy a mostani tavaszt gazdag ősz koronázza, s a jövőben még nagyszerűbb ta­vaszok követik. Szöveg: Tarján István Kép: Pásztor Zoltán gftették egymást: A Törekvés­ben elhatározták, hogy az őszi telepítésnél minden szövetkezeti gazda két napot dolgozik »tár­sadalmi munkában«. A Kossuth­ban szóbakerült, hogy a fajtisz­ta kadarkát majd közösen pa­lackozzák. A Petőfi Szakszövet­kezetben százezer forintért — bár igaz, hogy elődje, a terme­lőszövetkezeti csoport jövedel­mező gazdálkodásának eredmé­nyeként — irodát, s 150 sze­mély befogadására alkalmas —

Next

/
Oldalképek
Tartalom