Petőfi Népe, 1961. április (16. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-20 / 92. szám

1961. április 20, csütörtök 3. oldal A budapesti dolgozók tiltakozó nagygyűlése a Sportcsarnokban Tegnap délután a Hazafias Népfront és a budapesti pártbi­zottság nagygyűlést tartott a Sportcsarnokban, amelyen több ezer dolgozó mélységes felhábo­rodással ítélte el a Kuba elleni imperialista agressziót. ' A nagygyűlés elnökségében helyet foglalt Kállai Gyula, a* Minisztertanács első elnnkhe- lyettese. a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Szirmai István, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára, Gás­pár Sándor, a budapesti pártbi­zottság első titkára. Komócsin Zoltán, a KISZ Központi Bizott­ságának első titkára, továbbá a budapesti ■ dolgozóik, politikai, társadalmi, művészeti életünk több, kiváló képviselője. Ugyan­csak az elnökségben foglalt he­lyet Fernando Alonzo, a kubai balettegyüttes igazgatója. Sara Pasqual, az együttes egyik ve­zetője és Alicia Alonzo, az együttes világhírű balettművé- sze. A nagygyűlést Gáspár Sándor, az MSZMP Budapesti Pártbi­zottságának első titkára nyitotta meg, ezután Kállai Gyula, a Mi­nisztertanács első elnökhelyette­se, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának elnöke lépett az emelvén yre. Hangsúlyozta, hogy hazánk minden polgárát, minden ma­gyar dolgozót mély felháboro­dással tölt ed az a példátlan bűncselekmény, amelyet az ame­rikai monopolisták kubai zsol­dosai elkövettek testvérünk és barátunk, a békeszerető, hős kubai nép ellen. Ezekben a na­pokban és órákban" a magyar nép országszerte felháborodással ítéli el ezt az agressziót. Mély szolidaritását fejezi ki a hős ku­bai nép iránt és egy emberként Böwete®: H a keaSdfcel Kubá­tól* KáüTaS éWlSís bcryjSfe után Brxctyó János, a Szakszerveze­ték Országos Tanácsának főtit­kára, a magyar szervezett dol­gozók millióinak nevében szó­lalt féL, majd Király Andrásné, a budapesti KISZ-bizottság tit­kára, dr. Beresztóczy Miklós prépost, az Országos Béketan ács katolikus bizottságának főtitká­ra, Farkas Sándor, a Budapesti ViHamosgép- és Kábelgyár laka­tosa beszélt. A nagygyűlésen részt vevők többször éltették a hős kubai népet és viharos taps­sal fogadták Femando Alonzo szavait, melyeikben forró szere­tettél köszönte meg hazájának népe nevében a magyar nép testvéri együttérzését. Szőlőművelésünk távlatai (2.3 Azokon a területieken, amelyek nem esnék jégverésá zónába, nincsenek fagyzugok, s a talaj tápereje is kedvező a széles sortévá telepítést alkal­mazzuk. Ilyen a 240x80, illetve 80, vagy a 250x60, fflétve 80 cm-es sor- és tőtátvcftsáig. Eb­ben a négykerékmeghajtáisű UE 28-as traktor minidén átalakítás néHk® kiválóan mozog, a szé­les sortáv mellett a zöldtrágyá­zás jól alkalmazható, kevesebb támlberende2ós kell. mint a kés- kén ysorú szőlőknél. így azon­ban egy katasztrálís holdon csak 3200, vagy -3500 tőkét he­lyezhetünk el, tehát tőkénként majdnem két kilogrammos ter­mést kell biztosítani, hogy az 50—60 mázsás hozamot el tud­juk érni. Ha öntözzük a szőlőt, akkor a 140x90, vagy a 150x100 sor- és tőtávoüságot alkalmaz­Előkészülefek Lenin születésének évfordulójára Lenin születése 91. évforduló­jának megünneplésére megye- szerte lelkes előkészületek foly­nak. Kecskeméten a pártaJapszer- vezetek ünnepi pártnapokat ren­deznek és azokra a pártonkíyüli dolgozókat is meghívják. A köz­ponti ünnepséget a Bányai Jú­lia Leánygimnázium kultúrter­mében rendezik meg Kecskemé­ten, amelyen dr. Klapil Sándor, a városi pártbizottság tagja, a Kecskeméti Járási Bíróság veze­tője mond beszédet. Előadását színvonalas kulturális műsor követi. Kiskunhalason április 21-én, pénteken este a városi művelő­dési otthonban elméleti párt- nap keretében emlékeznek meg Leninről. Az ünnepségen Roska István, a Külügyminisztérium pártbizottságának titkára mél­El a kezekkel Kubától! Tanácsülést mozaik A Kecskeméti Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának intéz­kedési tervéről folyik a vita. „Csak elismeréssel szólhatok er­ről a tervről. Tanácstagi mun­kámban nagyszerű segítőtárs lesz — kezdi a soronkövetkezö felszólaló, Kotvics Sándor ta­nácstag. — Én a mezőgazdasági részhez és ezen belül is a nö­vénytermesztéshez teszek egy­két megjegyzést, mert a múlt évben a rossz növénytermesztés éppen elég nagy kiesést jelen­tett a terméshozamokban, váro­sunk felvásárlási tervében és nem utolsó sorban a termelők jövedelmében...” 1— és fejte­geti, milyen nagy jelentősége van az intézkedési terv tételei­nek, határidői betartásának. Alacsony termetű tanácstag bácsi, Rózsa János kér szót ez­után. Tar koponyáját galamb­fehér haj koszorúzza. Látszik rajta, sok esztendőt megért már, és nem is gondtalant. — „Iránytű lesz munkánkban ez a terv — mondja. — Elfogadom és ehhez tartom magam. De kedves tanácstag társaim, ami­kor mi itt városunk feladatai­ról tanácskozunk, dolgairól dön­tünk, nem állhatjuk felháboro­dás nélkül az amerikai imperia­listák újabb gaztettét: a hős, szabadságszerető kubai nép megtámadását. Nagyon is ösz- szefügg ez a mi építőmunkánk- kal. Van közünk hozzá! Java­solom, tiltakozzon tanácsunk, küldjön táviratot a nemzetközi fórumokhoz, hogy el a piszkos kezekkel KubátólT tatja az évforduló jelentőségét. A dunavecséi járás községei­ben az áprilisi taggyűléseken emlékeznek meg Lenin életéről, munkásságáról. A dunavecsei járási pártbizottság épületének nagytermében április 21-én a községi pártszervezetek, a taná­csok és a járási pártbizottság munkatársainak részvételével összejövetelt tartanak, amelyen Oláh Pál, a pártbizottság osz­tályvezetője tart megemlékezést Leninről. Baján, a József Attila Műve­lődési Ház Dózsa-termében ren­deznek ünnepséget, amelyen Horváth György, a városi párt­bizottság osztályvezetője mond beszédet, április 22-én este 6 órai kezdettel. A kiskunfélegyházi járásban a pártszervezetek szombaton és vasárnap pártnapokat rendez­nek és azokon a járási pártbi­zottság megbízottai, valamint a helyi vezetők emlékeznek meg Lenin tevékenységéről. Kiskun- majsán a KISZ-szervezetek ösz- szevont taggyűlést tartanak; A községben vasárnap délelőtt ün­nepi tanácsülésen is megemlé­keznek az évfordulóról. A ta­nácsülésen Varga Antal, a köz­ségi pártbizottság titkára mél­tatja Lenin tevékenységét. Kiskunfélegyházán április 21- én a Móra Ferenc Művelődési Házban nagygyűlésen emlékez­nek meg az évfordulóról. Áp­rilis 22-én a város iskoláiban a pedagógusok tartanak előadáso­kat a diákok számára. Kalocsán a városi pártszerve­zetek e havi taggyűléseiken em­lékeznek meg Lenin születésé­nek 91. évfordulójáról. N. J. 'ztrfc. A szSvédelemirőí gondos­kodni kell. Ezért 4x4 hektáros táblánként 20—30 méter szeles gy ü mölcsf asávot ültessünk. Eanre kiválóan alkalmas a kajszi, a közepes törzsű almafajtáik, a meggy és a cseresznye. A sar­as tőtávolság 8x2 méter, vagy 8x3 méter. Közötte zöldtrágya- növényt ültessünk. Mindezzel a talajerőfemn tartás, a növény védelem, valamint a szállítás teljesein gépesíthető, A traktorlépcső drága Évekig tartó vita előzte meg e telepítési rendszerek kialakí­tásét. A sűrűtelepítés elve mel­lett általában a legtöbben meg­maradtak. A termelők nagy szá­zaléka azonban a íkis sorköz járó traktorokat kívánta alkalmazni. A koncentrált, specializált nagy­üzemekben a 25—30 holdas tel­jesítményű, szezonjellegű kis traktorok azonban már nem al­kalmazhatók. A traktorlépcső is rendkívül drága. E kis trakto­rok, melyék csak a növényvé­delem és a kultivátorozás fei­tOOOOOOOOOOCKXHXKXXH Szöveteetyoiitikai előadók tapasztalatcseréje Kunszentmiklcson Tapasztalatcserével egybekö­tött értekezletet tartottak ápri­lis 18-án, kedden Kunszentmik- lóson a földművesszövetkezetek járási központjainak szövetke­zetpolitikai előadói Folytatták Eiciiniann perét Jeruzsálem. (MTI) Szerdán reggel, magyar idő szerint 8 óra után folytatták Eichmann pe­rének , tárgyalását. Hausner izraeli főállamügyész kérte a bíróság elnökét, hogy Eichmann ismételt kihallgatása helyett forgassák le azokat a magnetofon-felvételeket, ame­lyeket Eichmann előzetes ki­hallgatásakor készítettek. A bí­róság a kérésnek helyt .adott. Nem emelt kifogást ellene Eich­mann ügyvédje sem. A meghallgatott vallomás- részletekből kiderült, hogy az előzetes kihallgatáson Eichmann a legmagasabb rangú náci ve­zetőkre igyekezett hárítani a fe­lelősséget. Azt bizonygatta, hogy Hitler személyesen rendelte el a zsidóság teljes megsemmisíté­sét. ő maga — hangzott a mag­netofon-szalagról — „irtózott a vérengzéstől és nagyon meg­döbbentette ez az elhatározás”. Az előzetes vallomás a to­vábbiakban a lengyelországi zsidók tömeges kivégzésének a részleteiről szólt. A magnetofon-felvételek le­hallgatása közben a bíróság két­perces némasággal adózott a nácizmus zsidó áldozatai emlé­kének. Rendkívüli állapot Dél-Borsában Phenjan. (TASZSZ) A Koreai Központi Távirati Iroda Dél- Koreából érkezett jelentések alapján közli, hogy John Csang miniszterelnök és klikkje rend­kívüli állapotot vezetett be az országban, hogy elfojtsa a dél­koreai lakosság egyre fokozódó harcát az Egyesült Államok és a bábkormány ellen. Bevezetőként a MÉSZÖV ré- részéről megjelent Sáfár József szövetkezetpolitikai osztályveze­tő beszélt a földművesszövet- kezeti munka verseny jelentősé­géről. Ezután Zentai Károly, a Kunszentmiklósi Földművesszö­vetkezet igazgatóságának elnö­ke mondta el tapasztalatait a munkaverseny szervezéséről. Megemlítette, hogy a közelmúlt­ban tartott termelési tanácsko­záson a dolgozók lelkesedéssel fogadták a SZÖVOSZ V. kong­resszusának tiszteletére indított munkaversenyt. Az értekezlet részvevői meg­látogatták a földművesszövet­kezet üzleteit és megelégedéssel nyilatkoztak a boltok rendjéről, tisztaságáról, és különösen a „Kiváló bolt”, és a „Szocialista brigád" címmel kitüntetett vagy ezért küzdő üzletek reklám­propagandái áról. — Az eleven munkaverseny egyedüli titka — válaszolta a látogatók kérdéséire az igazga­tósági elnök —, hogy jó az együttműködés a földművesszö­vetkezeti párt-, KISZ- és szak- szervezet, valamint a válasz­tott vezetőség között Porbujtás. adatait tudták egy évben ID0 napon keresztül megoldani, egy pár fogat teljesítménye alatt maradtak, de a költségük há­romszor nagyobb mint azoké. A traktorlépcső alkalmazása azért is hibás, mert egyetlen üzem sem rendezkedhet be arra, hogy 300 holdanként egy darab SZ—100-as, vagy SZ—80- as, 30 holdanként 1 darab kis soíközjáró. 120—150 holdanként pedig 1 darab 35—40 lóerős nagy traktort alkalmazzon. Ezt nem bírja ki a szőlőtermesztés. Egy 35—40 lóerős traktor a gépesít­hető munkafolyamatokat és a szállítást 120—150 holdon komp­lettül megoldja, a talajforgatás és a talajegyengetés pedig a gépállomások, vagy a talajjavító vállalatok feladata. A szőlő feldolgozása megoldott A szőlő feldolgozását az egész világon-, Magyarországon is pers­pektivikusan a nagyteljesítmé­nyű feldolgozó gépekkel megol­dottnak kell tekinteni. Csupán, beruházáson múlik, hogy a fel­dolgozó üzemeket a közgazda­sági viszonyok figyelembevéte­lével ésszerűen helyezzük el a jö­vőben, Mivel az állami gazdasá­gok termesztik a minőségi és exportborok nagy 'hányadát, és náluk az anyagi, valamint a sze­mélyi feltételek biztosítva vám­nak, ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy saját termésüket az állami gazdaságok dolgozzák fel. Annál is inkább, mert ezáltal egykéz- ben biztosítva van az összes fel­tétel a minőségi1 borok készíté­séhez. A termelőszövetkezeitek és a különböző társulások borter­mését, helyes ha a boripar dol­gozza fel. A termelőszövetkeze­tek szőlő- és gyümölcstelepítésá feladatai jelentős beruházásokat igényelnek. Szükség van pince- építésre, berendezésekre stb. A gabonatermesztők sem rendez­kednek be arra, hogy saját mal­muk legyen. Ésszerűtlen tehát, hogy minden termelő saját sző­lőfeldolgozóval rendelkezzék. A szaporítóanyag előállításának módszerei Az elkövetkezendő ötéves tervben évenként mintegy . 40— 50 millió sima. iHetve gyökeres vesszőről kéül gondoskodnunk a telepítések céljára. Az elmúlt évszázad telepítései sima vesz- szővel történitek. A csemegesző­lőt is a régi fajták átoltósa út­ján nyerték. Most a szaporító­anyag-termesztés összes módsze­reit igénybe kell vennünk, hogy a második ötéves terv célkitűzé­seit végrehajtsuk. A sima vesz- szővei való telepítés tavaszkor a legeredményesebb. Az ősszel, vagy télen szedett sima vesszőt vermeljük, telepítés előtt köz­vetlenül beáztatjuk, a kívánt nagyságúra éldaraíboljuk, fris­sen talpaljuk és jó, szoros föld- hozzáigazítással telepítjük. Gyö- kerezteitő iskolában egy évig gyökereztetünk; Még akkor is indokolt ez a szaporítási mód­szer, ha sima vesszővel telepí­tünk, hiszen a metszésnél meg­takarítható összes vesszőt a kö­vetkező évre előkészíthetjük. E szaporítási mód azonban igen trágyaigényes, nagy vízszükség­letű és munkaigényes. A porbujtás kevésbé alkalma­zott módszer, pedig 90—-95 szá­zalékos eredési és még abbaa az évben, 10—20 százalékos fürt- többletet is biztosít. Az eljárás lényege a következő: A legjob­ban áttelelt vesszőket gyengé­den megicsavarva egy ásó segít­ségével a föld alá süllyesztjük, úgyhogy a felső — egy-két — beérett szem a földiből kilátsz- szék. A nyár folyamán gyökerei ver, ősszel az anyatőről levá­lasztjuk és telepítésre felhasz­náljuk. (1. Kép.) A másik ke­vésbé ismert módszer a fetbőtbé- ses bujitás. A kívánt fajtákat és az egyes táblákat, amelyik már kiöregedtek és kidobásuk öt-tíz éven belül várható, öt-hatsae- mes metszés után 20—25 centó-s méteres bakháttal feäißltjlük. /£ bakhát alatt a letakart vesszői Feltöltéses bujtás. éls a íejüődB hajtások gyökere»; eresztenek. A vesszők, mivel az*', anyatőkéről és a képződő han-í matgyökereferől táplálkoeanak. 5flr —60 százalékkal nagyobb ter­mést biztosítanak, mint a feltől-»: tés előtt. Tőkénként 5—6 első- osztályú gyökeres vesszőt nyer­hetünk. (2. Kép.) E módszerre# egy holdról öt hold szőlő tele­píthető. E két módszer sem önálló te­rületet, sem beruházást nem igé­nyéi. Sok szakértelem sem ketö hozzá. Megyénkben 70 ezer kát. hold szőlőterületünkön — ha ka- tasztrális holdanként 5000 tőkét számolunk — 350 millió szőlő­tőke van. Ha ennek felén akar­nánk porbújtást alkalmazni, évenként 175 millió, a feltöltéses bujtásinál 875 millió gyökeres vesszőt kaphatunk. Érdemes é két módszert máz az idén kipróbálni, hogy min­denkinek tapasztala legyen az eredményt illetően. Igen szép feladat vár ránk. hiszen öt év alatt annyit kívánunk telepíteni amennyit a feudalizmus és a kapitalizmus egy évszázad alatfi telepített. E nagyszerű munká-i hoz pártunk és kormányunk minden segítséget megad, egye-l dűl és kizárólag rajtunk múliid hogyan élünk a lehetőségekkela Petőfi Sándor, a Helvéciái Állami Gazdasági iga^ggtóia Í

Next

/
Oldalképek
Tartalom