Petőfi Népe, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-21 / 68. szám
t oldal 1961. március ti, kedd A TÉL SZERELMESE RÖKK KÁROLY festőművész nevét 1923-ban jegyezték fél, amikor mint új üstökös tűnt fel a Nemzeti Szalon tárlatán. Kiállítása nagy meglepetést keltett. Ráirányította a szakmabe- belielk figyelmét, s 1926-ban már állami akvarell-dijat nyert, A művészeti lexikon így emlékezik meg Rökk Károly életpályájáról: »A világháborúban fogolyként Moszkvába került, majd Krasznojarszkba, Szibériába vitték, s csak 1922-ben került haza. Többnyire tájképeket fest. 1926-ban az állami 11- víz- festmény díjat nyerte. 1934-ben kitüntető elismerést kapott a Műcsarnokban. Kalocsán élt.« A FÍlRGE MOZGÁSÚ, őszhajú mestert, aki 70 éves, gazdag múltra tekinthet vissza, otthonában keressük fél. Mit mondhat kiegészítésül a művészeti lexikon szűkszavú közléseihez — kérdeztük tőle. S ő mesélt. Az 1914-es katonai bevonulás, majd az orosz fogság éveiről emlékezett. Rengeteget dolgozott a fogolytáborban. Itt kötött élet- reszóló szövetséget a művészettel. S miért csak akvarelleket? — kérdezi szinte helyettünk. Ennek egyszerű a története, adja meg a választ. Akkor, ott kint nem volt lehetőség műtermet nyitni, a vízfesték pedig köny- nyen elfért, akár a zsebemben is. A festményeimet lassacskán megismerték a lágeren kívül is. Ennek az eredményeként hívtak meg a minuszinszki középiskolába rajztanárnak tizenkilencben, a csodálatos októberi napok után két évvel. Három esztendőt töltöttem él a fiatalok nevelésével, s itt ismerkedtem meg a féleségemmel is, aki ugyanennek az intézetnek a pedagógusa volt. Azóta is a legavatottabb , bírálóm — teszi hozzá moso-1 lyogva. A HADIFOGSÁGBÓL való hazatérés után nem kerülhetett azonnal sor művészetének érvényesítésére. — Nekem tanult mesterségem volt a köműves- ség, apám is az volt. Így ebben a munkában kerestem a kenyeremet. Szabad időmben feste- gettem. Első kiállításomon 150 képpel vettem részt. Ez mutatja, hogy jó alaposan kihasználtam a szabad időmet A leg- örömteljesebb az volt számomra, hogy képeimet mind egy szálig megvette a közönség. Kritikusaim elismeréssel nyilatkoztak pilktúrámról. Leginkább a pedáns kivitelezést, s képeim színharmóniáját dicsérték, de jó véleménnyel voltak témáimat ü- le'ően is. Különös öröm volt számomra, hogy a már akkor beérkezett nagv művészek: Edvi- riés Aladár, Rudnay Gyula is elismerték művészetemet. Ez nagy ösztönzést adott. 1926-ban rendezett kiállításomon, én még kezdőnek számítottam, ennek ellenére Edvi, Halápy, Hess és Horváth mellett állami akvarell- d’^nt nyertem. > És a felszabadulás után? — kérdezzük. — Sajnos, nem minden úgy alakult, ahogy kellett volna. Azt hiszem, ebben én is nagyon hibás vagyok. Nem jelentkeztem, félrevonultam, vártam, hogy hozzám jöjjenek.. Persze, talán az is közrejátszott, hogy itt Kákicsán minden megbecsülést megkaptam, s ex kárpótolt az országos hírnévért. Rendszeresen dolgoztam és még ma is a fiatalok oktatásával foglalkozom, tanítok az ipari tanul ó-iskolában. Talán ez utóbbi körülmény is szerepet játszik abban, hogy ma már elég kevesen. főleg csak mint pedagógust ismernek. — Mit szeretek leginkább festeni? Esősorban a telet. Ez a téma vonzott. Úgy gondolom, a témákhoe fűződő kötelmeim A katonatelep! példa első szálad még a szibériai hadifogságban szövődtek. Ott aztán tényleg a tél a fő téma. MINDEN JELENTŐSEBB kiállítást megnézek ma is. Sajnos, a magamfajta szemlélettel rendelkező művészek közül már kevés van életben. Én, aki a klasz- szikus iskolát vallom, ha nem is állok idegenül a modem képző- művészeti törekvések előtt, nem érzem e stílusirányzatokat a magam számára vonzónak. Végtelenül szeretem a természetet és hitvallásom szerint igyekIgen, Rökk Károly dolgozik, alkot. Tudását nem rejii véka alá. Szívesen adja át tapasztalatainak kincseit a művészet iránt érdeklődőknek EGY KICSIT bizony elfeledték Rökk Károlyt. Méltánytalanul és helytetenüL Ügy gondoljuk, nem jelentene túlságos megterhelést, ha felfigyelnének a Kalocsán élő idős mesterre, aki fiatalos lelkesedéssel és szeretettel foglalja színeikbe, formákba romantikus téli tájak keretei közé természetszeretetének, művészetének meleg emberi egyéniségének kincseit Alig fél esztendeje, kitűnő " fővárosi művészek közreműködéséivel nyílt meg a katonatelepi művelődési klub. (Szegény Darvas Szilárd, a műsorközlő azóta már végleg eltávozott körünkbőL) E rövidke idő is igazolja ennek az intézménynek a szükségességét Közel tízezren látogatták meg eddig a szorgalmas és rátermett Romhányi Gyula iskolaigazgató által vezetett klubot Nem keresi a könnyű sikerek útját Katonatelepen is egyszerűbb volna — pillanatnyilag — sláger-estre, vagy táncmulatságra szervezni szem azt úgy megfestem, ahogy látom — fejezte be az őszhajú festőművész. Háló Ferenc az embereket A klub igazgatóHáromfelvonásos színdarab a fanyai tanítók életéről Bárdos Ferenc, a bajai járási könyvtár jól ismert munkatársa hosszú évek óta foglalkozik irodalmi munkássággal. Éppen napjainkban hagyta el a sajtót egy szép kiállítású színdarabgyűjte- n-Kny, melynek címadó művét, a Misi búcsúzik című .ifjúsági egyfeUvonásost Bárdos Ferenc írta. A Misi búcsúzik egyébként országszerte több mint száz alkalommal került színpadra, mielőtt ebbe az előbb említett antológiába belekerült volna. Játszotta a rádió, a Kossuth is, a Petőfi is. A téma novella formájában 1955-ben megjelent a Kiskunság című folyóiratban. Az úttörő élet szépségeivel foglalkozó, a tanyai iskolai élet hangulatát ébresztő, érzelmekben gazdag színdarab sok néző érdeklődését felkeltette a színművészet iránt. De felébresztette a vágyat Bárdos Ferencben is arra, hogy mint színműíró tovább munkálkodjék. Most Égnek a mécseik címen háromfelvonásos új színművén dolgozik, amely ugyancsak a tanyai pedagógus- élet problémáinak megmutatására vállalkozik. Hősei mai tanyai nevelők. Bárdos Ferenc maga is hosszú éveket töltött mint pedagógus egy tanyai iskolában. Jól ismeri e sajátos világ titkait, s arra törekszik készülő művének megírásával is, hogy. ráirányítsa a figyelmet a nevelői hivatás szépségeire, nehézségeire, azokra a hősies erőfeszítésekre. melyek e nehéz, és elelősségteljes munkával együtt járnak. Cs. L. jártak eddigi tapasztalatai, a Kod ály-kórus, Jan cső Adrienne, a Kecskeméti Kelemen László Irodalmi Színpad, a Katona Jé- zsef Társaság, az úttörőház művészegyüttesének katonatelep! sikerei azonban bizonyítják, hogy igényes rendezvényekre is lehet közönséget »biztosítania Általában Jól sikerülnek a kéthetesként rendezett ismeretterjesztő előadások is. A MO- KÉP és a TIT filmvetítéseit hetente körülbelül 300-350-en nézik. A környékbeliek esténként szomszédolás helyett a televíziós készülék köré telepednek. A Kecskeméti Felsőfokú Óvó- p"' -'nzö Intézet növendékei is e ogattak Katonatelepre. A jól összeválogatott költemények, a szomszéd népek és a munkásmozgalom dalaival bemutatkozó kórus, Janik Zsuzsa és Forró József kitűnő szólószámai, a Herczeg László tanár által tolmácsolt verbunkosok, mint az intézetben folyó magas színvonalú kulturális munkát jelezték. Lőrincz Béla tanár, az est egyik szervezője a karnagy! és zongorakísérői tisztségeket felváltva látta el, közmegelégedésre. Az eredmények igazolják, hogy nemcsak a magyar nóta- és Sláger-estek közkedveltek »vidéken«, hanem a klasszikus, a művészet remekeiből összeállított műsoros rendezvények is, ha ezeket megismertetjük, megkedveltetjük a kultúrát ma már magas színvonalon igénylő tanyai közönségünkkel. A katonatelepi példa ezt matatja. Hacsaiurján a dzsesszröl Hacsaturján — mint egy szovjet sajtóértekezleten elmondotta — nagy híve a szimfonikus dzsessznök, és különösképpen Duke Ellington stílusát kedveik Hangsúlyozta azonban, hogy a dzsessz iránti szeretete nem terjed ki a szokványos tánczenére. 31. — Ez az egész a mi titkunk marad, fiam. Soha senkinek sem szabad megtudnia. Megértem, hogy halálosan gyűlölöd ezt a Borsiczkyt, mégis hagyd futni azt a gazembert. Nem a bosszú a fontos, nem. Hanem.., Matejka András meghalt. Szerencsés János él. Istenem, milyen különös az élet! De mondd csak, biztos vagy benne, hogy rátalálsz az arany rejtekhelyéire! Szerencsés megreszketett. Felugrott az ágyról és megragadta Júlia vállát: — Júlia, én többé hallani sem akarok arról az aranyról! Én ... azt akarom, hogy az az átkozott, gyilkos gazember meg- bünhődjék! Fogják csak el, dugják fegyházba! Bosszút akarok állni megrabolt életemért, Júlia. Nekem igenis ez a fontos, nem az a nyomorult arany! Júlia csodálkozó tekintettel nézett Szerencsésre: — De hát... — Egy szót sem! — suttogta fojtottan Szerencsés. — Hát nem érted? Átok fekszik Bar- talis aranyán! — Ostobaság! — legyintett fölényesen Júlia. — Én magyarázzam meg neked, „Szerencsés elvtársnak”, hogy a babona — hülyeség?! — Nem úgy értem, Júlia — csillapodott le Szerencsés. — Az arany maga az átok. Mindennek megrontója. Ami bűn és iszonyat van a világon, az mind az aranyból táplálkozik. — Hagyjuk ezt, János! — komorodott el Júlia. — Ez az arany a tiéd. Még csak nem is loptad. Találtad. Na és? Ha nem találod meg, lehet, hogy ezer évig ott rejtőzik abban az üregben. A tiéd, senki másé. Megszenvedtél érte. Szerencsés kimondhatatlanul szenvedett. Nem, mégsem kellett volna elárulnia titkát! — Én meg akarom mondani Benkőnek... —•. kezdte eltökélten, de Júlia úgy rontott rá, mint egy tébolyult fúria: — Megőrültél? Tönkre akarod tenni életünket? Tudod te, mi lesz ebből? Nem, te képtelen vagy előre látni. Először is képzeld csak el — s itt élessé, gÚJivorogsá vált a hangja — beállít a pártírodára egy „derék elvtárs” és azt mondta „Elvtársaim, majdnem elfelejtettem, nekem van tíz kiló aranyam!” Ó, te marha! — De Júlia! — Igen, igen! És azt, hogy „elvtársak, én házas ember vagyok, de elfelejtettem mondani, hogy az első feleségemmel van nekem egy elintézetlen ügyem, mert kiforgattam őt...” Arról én most nem is beszélek, mi lesz, ha a te nagy buzgalmad miatt előkerül az első feleséged, és elcseveghetsz vele az aranyatokról... — Hallgass el! — És természetesen az elvtársaid majd megkérdezik: honnét van az a tíz kiló arany? Hát honnét lenne? — mondod majd te. — Hát természetesen loptam! Vagy esetleg azt, hogy „Bartalis építész kizsákmányolásból szerezte azt az aranyat, és én visszavettem tőle.. ” Gyönyörű jelenet lesz, mindenki zokog majd a meghatottságtól... De elég a tréfából! Vedd tudomásul, hogy én egy percig seqa élek veled így továb£)!^z én életemet nem fogod tönkretenni! És engemet nem kárpótol az a tudat, hogy a te Bor- siczkydat börtönbe dugják. Felőlem ott bujkál, ahol akar. Nekem az a fontos, hogy végre feltörj és annyi pénzed legyen amennyit akarsz! Szerencsés tehetetlenül vergődött. Ügy zuhogott rá Júlia dühkitörése, mint súlyos pörölycsapás. Nyöszörgőit. — De hát mit csináljak, Júlia? — Amit akarsz. Menj Benkő- höz és hallgasd meg, amikor rád olvassa: te piszkos kapitalista ... Szerencsés tenyerébe rejtette arcát. Júlia várt egy darabig és határozott hangon kimondta a végső szentenciát: — Senki sem tudhatja meg, mi történt. Minden úgy marad, amint volt. Ne is gondolj többé arra a gazemberre. Te most nem mész be a gyárba, hiszen az idegeid teljesen felmondták a szolgálatot. Majd én beszélek Harasztival, elküldetlek szanatóriumba. Végül én magam megyek az aranyért Csókavárra. Amikor ezt mondta, láz csillant meg szemeiben. Az arany tündökölt ebben a csillámlás- ban. Miután Júlia' ágyba dugta Szerencsést, besietett a gyárba. Benkőt Haraszti igazgatónál találta. Benkő elébe jött az előszobába. — Jó reggelt, asszonyom. Hol van Jancsi? — Beteg. Tönkrementek az idegei. Éppen ezért jöttem magukhoz. Küldjék betegszabadságra ezt az embert. Legjobban szeretném, ha egy szanatóriumba küldenék. Nag-on ráfér szegénykémre. Benkp az állát vakargatta. — Igen, ez helyes volna, ugye, Haraszti elvtárs? Még ma intézkedünk. Legyen nyugodt. elvtársnő és menjen haza, legyen a férje mellett Estefelé magam is meglátogatom. Júlia alig várta, hogy bete- hesse maga mögött Haraszti szobájának ajtaját Torkában dobogott a szíve. Haraszti és Benkő már kora délután meglátogatták Szerencsést Szerencsés félt ettől a találkozástóL De Haraszti is, Benkő is nagyon szívélyes volt Benkő még azt is megjegyezte: természetes dolog, hogy engedtek a parasztok kínálásának és hát ilyenkor megesik, hogy az embereknek egy kissé a fejükbe száll a mámor. — Különben elhoztuk neke<J a beutalót. Holnap reggel a kocsi felvisz Dobogókőre. Pihenj sokat! Majd meglátogatunk ~* búcsúzkodtak a vendégek. Amikor elmentek, Szerencsé« kimerültén hanyatlott párnájára. De most már mindegy. Nincs visszafordulás. Nem esett jól a falat, pedig Júlia remek vacsorát vitt az ágyhoz. Szerencsés észrevette/ hogy Júlia alig tudja palástolni izgatott örömét. Foglyul ejtette, hatalmába kerítette az aranyláz. Ö tudja már milyen ez a3 érzés! Gyötrődés és ujjongás, kín és kéj furcsa keveréke. Vacsora után Júlia az ágy szélére telepedett Papírlap és ceruza volt a kezében. — Most pedig — mondta szelíden — meséld el nekem, hol a rejtekhely. Majd együtt lerajzoljuk. Szerencsés mondani akart valamit. Elemi erővel készült feltörni belőle a tiltakozás. De ereje elhagyta. Csak nézte, nézte Júliát belemélyedt tűzlő szemébe és megérezte, hogy ha ellenáll, elveszíti őt is... Kivette a papírlaoot az asszony kezéből és felült az ágyban. Egy könyv fedelén kusza vonásokkal felvázolta Csókavár fekvését. (Folytatása következik! /JÍ®líUJ jMHÜI U 1ÄM