Petőfi Népe, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-17 / 65. szám
1961. március 17, péntek 3. oldat Leninváros az új lakónegyed neve A múlt évi gazdálkodásról, a köztisztaság megjavításáról és az új lakónegyed elnevezéséről tárgyalt a Kecskeméti Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága Csütörtökön délelőtt ülést tartott a Kecskeméti Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az ülés első napirendi pontjaként a múlt évi háztartás zárszámadásával s vagyonmérlegével kapcsolatos hozzászólások hangzottak ej, Megvitatták a tavalyi költségvetés felhasználását, majd a tanácsi vállalatok tavalyi gazdálkodása került szóba. Örömmel állapította meg a végrehajtó bizottság, hogy vállalatai múlt évi nyeresége mintegy 2 millió 300 000 forinttal volt több a tervezettnél. Egyedül a téglagyár zárta veszteséggel az 1960- as esztendőt. Mező Mihály vb-titkár Kecskémét köztisztasági helyzetének javítására javasolta, hogy a műszaki osztály vizsgálja felül az úttisztítás lehetőségeit. Másrészt a köztisztaság végleges megoldásának a közvetlen tanácsi irányítás alá helyezés lehet a megnyugtató feltétele. Ebben a vb- tagofc egyhangúlag egyetértettek. Második napirendi pontként a végrehajtó bizottság második negyedévi numkatervét hagyták jóvá. Eszerint a következő három hónapban egyebek között szóba- kerül az árufelvásárlás helyzete és a termelés, valamint a zöld- ségellátás és a város kulturális helyzete is. Ezután az ötéves terv időszakában felépülő Rávágy téri lakónegyed elnevezéséről döntöttek. Megállapodtak abban, hogy az 1036 lakásnak kijelölt terület a jövőben Leninváros néven szerepel, s a közelben levő Béke téren Lenin-szobrot állítanak fel. A volt Rávágy téren az alapkőletételre március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásának 43. évfordulóján kerül sor. A nevezetes ünnepségen egyúttal emlékiratot helyeznek el az alapkőben, hirdetve a felszabadult magyar nép alkotó erejét. Erre az alkalomra a Szovjetunió budapesti nagykövete is Kecskemétre érkezik. Végül határoztak a Máriavá- ros új elnevezéséről, amely rövidesen az Árpádváros nevet veszi fel. ^OOOWWXHXKXKJOOOOOt Tegnap tanácskozott a dunavecsei járási vöröskereszt kosság egészségügyi felvilágosítása, a véradó-mozgalom, s a faluszűrések alkalmával elértek. Jelentős részt foglalt el a beszámolóban a tisztasági mozgalom értékelése. A beszámoló után a részvevők négy pontból álló határozatot fogadtak el a további munkára, melyek közül különösen kiemelkedik az egészségügyi állomások hálózatának továbbfejlesztése és az ingyenes véradók számának 25 százalékos emelésére tett javaslat. KÉT MŰSZAK EGYES ÉPÍTKEZÉSEKEN — RÄVÄGY TÉREN LESZ AZ ÜJ LAKÓTELEP — SZÉLES KÖRBEN ALKALMAZZAK AZ EGYÖSSZEGŰ MüNKAUTALVANYOZAST — TELJES TERVDOKUMENTÁCIÓ KELL AZ ÉPÍTKEZÉSEK MEGKEZDÉSÉHEZ Gyorsítják az építkezéseket Inter jú DSrner Henrikkel as ÉM Bács-Kishun megyei Állami Építőipari Vállalat főmérnökével Az enyhe tél nem okozott különösebb gondot az építőknek. Egy vagy két hét kivételével a nagyobb építkezéseken kisebb- nagyobb csoportok, brigádok dolgoztak, miközben a vállalat központjában az idei program összeállításán fáradoztak. S hogy a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat munkás- és műszaki gárdájának 1961-ben milyen feladatokkal kell megbirkózni, azt Dömer Henrik főmérnök mondta el. KÉRDÉS: Milyen feladatok állnak az idén az építőipar előtt? VÁLASZ: Bács megyében és Pest megye két járásában — Cegléd, Nagykőrös — 1960-ban 72 énítkezést adtunk át, vagyis az előírt 389 lakás helyett 413- ba költöztek be a boldog tulajdonosok. 21 új iskolai tantermet vettek birtokukba a gyerekek, 14 istállót építettünk az új és régi termelőszövetkezetekben. Ez azt jelenti, hogy 1960-ban 43 millió forinttal nagyobb tervet teljesítettünk, mint 1959- ben. Egyébként a termelési igazgatóság 18 vidéki vállalata közül a versenyben a negyedik helyet értük el. azaz létesítményeink az előirt normánál 17 százalékkal rövidebb idő alatt készültek el. Ennek kedvező hatása megmutatkorik az éves terv és a termelékenységi terv teljesítésében. Mindkettőt 101 százalékra teljesítettük. Az elért termelékenység 1959-hez viszonyítva, 1960-ban 12 százalékkal volt magasabb. Az idei forint-tervünk majdnem azonos a tavalyival. A program szerint a termelési érték zömét a lakásépítkezés alkotja. Emellett több ipari és xjoooooooooooooe&ooí 7' -- " 1 ípVf/Oíffr-'fiv tt IÉÉÉÍ ' '' A * x ■: ■ » . , ^ Ünnepélyes és lelkes járási vöröskereszt vezetőségi gyűlés székhelye volt csütörtökön délelőtt a dunavecsei művelődési ház. Az ülésen részt vett és felszólalt a Vöröskereszt Országos Elnökségének küldötte, valamint a vöröskereszt megyei titkára. Az értekezleten dr. Ko- lozs Gergely járási főorvos, vöröskereszt-elnök megnyitója után Csajági Ilona, a vöröskereszt járási titkára ismertette a szervezet kétéves munkájának eredményeit. Beszámolójában többek között elmondotta, hogy a kongresszus óta a járás vöröskeresztes munkája rendkívül sokat fejlődött Taglétszámuk mintegy négyszáz fővel emelkedett. Most alakul a szabadszállási Balázs pusztán az újabb, 30 főt számláló vöröskereszt szervezet Ezután azokról az eredményekről szólott, amelyeket a laOOOOOOOOOOOOOP 20 000 nevelő udul az idén A pedagógusok szakszervezete ebben az évben mintegy 20 000 pedagógust üdültet Az^ 1961. évi költségvetésben az idős peda- | gógusok, veteránok szociális támogatására mintegy 40 000 forintot irányoztak elő. Ez év nyarán kezdi meg működését a több mint 15 millió forintos költséggel épülő budapesti pedagógus vendégotthon. A kulturális célokra előirányzott költségvetési összeg több mint 2 300 000 forint. Ebből az összegből rendezik például Székesfehérvárott május 20—21-én a pedagógus kórusok és zenekarok fesztiválját. Ifimmé Jelképes, csónakos tüntetéssel tiltakoztak 'Angliában a Proteus amerikai tengeralattjáró Holy Lochba érkezése ellen. A tengerészeti hatóságok megtámadták a tüntetőket Mint már megírtuk, Lawrence Ottar angol tanító csónakon megkísérelt a Holy Lochba érkezett egyik amerikai tengeralattjáró, a »Patrick Henry« közelébe férkőzni. Az amerikai tengeralattjáró-támaszpont elleni tiltakozó-mozgalomhoz tartozó tanító át akart szállni a tengeralattjáróra, hogy tiltakozó röplapokat osszon szét a hajó személyzetének tagjai között. A bátor tanítót öt rendőrt motorcsónak vette üldözőbe. Csónakját utolérték és Ottart letartóztatták. mezőgazdasági létesítményt hozunk tető alá. Ügy oldjuk meg ezeket a feladatainkat, hogy az építkezések ideje további 5—10 százalékkal csökkenjen, s ezzel egy időben a termelékenység 7.5 százalékkal növekedjék. KÉRDÉS: Alkalmaznak-e új építkezési módszereket, eljárásokat? VÁLASZ: Az idén mintegy 70—80 munkahelye lesz vállalatunknak. Ezek közül a Rávágy téri lakótelep kialakításánál, a második ütemben — őszszel — építendő 168 lakásnál alkalmazzuk a középblokkos módszert. A blokkokat saját telepünkön állítjuk elő. Az ütem fokozása érdekében széleskörben alkalmazzuk az egyösszegű munkautalványozást. Számításunk szerint az év végéig a kifizetett bér 50 százalékát az egyösszegű munkautalványozás alapján végzett tevékenység után fizetjük ki. Ezenkívül minden jelentősebb építkezésünknél a gépek jobb kihasználása és az építési idő megrövidítése céljából bevezetjük a kétműszakos termelést. KÉRDÉS: Milyen az építkezések tervellátottsága? VÁLASZ: A tervellátottság az előző évekhez viszonyítva javult, azonban mégsem kielégítő. A rögzített-áras építkezés bevezetése tőlünk azt követeli, hogy szigorúan ragaszkodjunk az építésügyi miniszter utasításához; csak teljes tervdokumentáció birtokában szerződjünk. Ezt figyelembe véve meg kell mondanom, hogy több beruházónk adós még egyes tervekkel. Emiatt az idén programba vett építkezések közül többet időben nem tudunk megkezdeni. Reméljük, hogy beruházóink a beruházások előkészítő'“cél figyelembe veszik a velünk szemben támasztott, fokozott követelményeket és ennek eredményeképpen a , második ötéves tervben elérjük, hogy kellő időben adják át nekünk a tel íja?; tervdokumentációt — fejezte be nyilatkozatát Dömer Henrik főmérnök. Kik kaphatnak „Kiváló népművelő" kitüntető jelvényt A művelődésügyi miniszter most kiadott rendelkezése szerint a „Kiváló népművelő" kitüntető jelvény azoknak adományozható, akik az iskolán- kívüli művelődés valamely területén (művelődési otthon, könyvtár, ismeretterjesztés, műkedvelő művészeti mozgalom stb.) kiemelkedő munkájukkal azt kiérdemelték. így például iskolánkívüli művelődés területén huzamosabb időn át végzett eredményes irányító és szervező munkával, az iskolán- kívüli tevékenység új módszereinek kidolgozásával és megvalósításával, a népművelők és könyvtárosok képzésével, az Iskolánkívüli művelődést érintő elméleti, szakirodalmi tevékenységgel, a dolgozók korszerű művelődésének, szocialista tudatuk kialakításának és elmélyítésének elősegítésével. A kitüntető jelvényt évenként adományozzák, első alkalommal 1961 augusztus 20-án. A kitüntetett a jelvény adományozásáról okiratot, valamint háromezer forint összegű pénzjutalmat is kap. >0-0-000000OO-OOOOOOOOí A magyar külkereskedelmi vállalatok is jelentős üzleteket kötöttek a lipcsei vásáron A lipcsei tavaszi műszaki és árumintavásár Magyarország vonatkozásában is eredményesen zárult. A magyar külkereskedelmi vállalatok képviselői az NDK-val 24 539 000 új rubel értékben kötöttek üzleteket. Az új kötések szerint szerszámgépeket és építőipari gépeket, műszereket, vegyipari cikkeket, mezőgazdasági gépeket importálunk, az NDK viszont további tehergépkocsikat, műszereket, motorokat, mezőgazdasági termékeket, gyógyszereket, vegyszereket és egyéb cikkeket vásárol tőlünk. A Szovjetunió külkereskedelmi vállalataival kötött üzletek értéke negyedmillió új rubel, a lengyel vállalatokkal kötött üzleteké pedig háromnegyedmillió új rubel. Lengyelország Lipcsében televíziós készülékeket és magnetofonokat vásárolt Magyarországtól. A nem szocialista országokkal kötött üzletek pénzben kifejezett értéke 390 000 dollár. üzemi közönségszervezők érlekez'eie Kecskeméten Ismertették Kecskemét üzemeinek, vállalatainak, intézményeinek közönségszervezőivel és kultúrfelelősedvel a megyeszékhely márciusi és áprilisi kulturális programját. A kéthónapos tervezet gazdag műsort ígér a megyeszékhely lakosságának. >0000-00000000000000 Holló László Kossuth-díias festőművész kiállítása szülővárosában 1891. március 6-án egy 15 esztendős ifjú 15 krajcár lefizetése ellenében megkapta a munkakönyvét. Nyomdász segéddé nyilvánították. Az ókanizsai ipartestül et pecsétjével ellátott munkakönyv azóta elsárgult, s gazdája is megöregedett, de minden szombaton pontosan megjelenik a kiskunfélegyházi nyomdában egy kis „nyomdaszagot” szippantani és az utódokkal elbeszélgetni. Körmöczv József R nyomdászok nagyapja szaktársunk e hó 19-én lesz 85 esztendős. Fiatal korában, amikor kötelező volt a nyomdászoknak a vándorlás, bejárta Európát, Eszak-Afrikát, Kis- Ázsiát. 1891 óta szak- szervezeti tag, Bukarestből került Félegyházára 1907-ben, és 1936-ban ment nyugdíjba. 1919-ben részt vett a Tanácsköztársaság harcaiban, főjegyzőnek választották, de ő szakmaszeretetből a nyomdába kívánkozott, irányítása melleit szedték, nyomtáki a Félegyházi Proletár című újságot. A Tanácsköztársaság bukása után letartóztatták és éppen aznap szabadult börtönből, amikor éjjel Mártonffy Ernőt és harcostársait orvul meggyilkolták. A húszas években, amikor újra rendezték soraikat a szervezett munkások, Körmöczy bácsi újra ott van közöttük, előbb a Verni- czer-féle vendéglőben, később a saját erőből felépített Munkás Otthonban (a mai Dózsa György utcai óvodában) tanította a fiatalokat. Ma örökös tanácstag, emlékérem tulajdonos, népi demokráciánk megbecsült tagja. Tréfásan ezt szokta mondogatni: „Bor, búza, békesség, búzakenyér, egészség, száz forint legyen a zsebben, akkor nem lesz semmi hiba!” T. M. Holló László félegyházi származású festőművész nagysikerű fővárosi kiállítása alkalmával Kiskunfélegyháza lakói annak az óhajuknak adtak kifejezést, hogy a gyűjteményes kiállítást városuk közönségének is jó lenne bemutatni. Ezzel kapcsolatban Holló, akit kormányzatunk élete muníkájá- ért éppen a napokban tüntetett ki Kossuth-díjjal, levelet intézett tír. Mezősi Károlyhoz, a Kiskun Múzeum vezetőjéhez, s levelében többek között a következőket írja: "A kiállítás anyagának bemutatását kérte Szolnok, Kaposvár, Pécs és Félegyháza. Ennek nem is lenne semmi akadálya, de Debrecen város 600 éves jubileuma alkalmából a Déri Múzeumba szállítják most az anyagot, az elsőség tehát Félegyháza előtt Debrecent illeti Későbbi megbeszélés alapján kerülhet sor a félegyházi kiállítás megrendezésére. Régi gondolatom, hogy több festményemet Kiskunfélegyházának szándékozom ajándékozni!« Akik szívükön viselik megyénk kulturális félemelkedését, csak nagy örömmel üdvözölhetik a neves festőművész elhatározását. Most már az illetékeseken a sor, hogy a debreceni ünnepségek után Kiskunfélegyházán is megrendezzék Holló László Kossuth-díjas festőművész gyűjteményes kiállítását, B. (m i í