Petőfi Népe, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-11 / 36. szám

LAPJA Az új Büntető Törvénykönyv-tervezetről Részletek dr. Halász Sándornak az V. Kecskeméti Jogásznapokon elhangzott elSadásábo Nagy érdeklődés közepette zajlottak le a múlt hét végén Kecskeméten a jogásznapok. Képűnk azokban a pillanatokbail készült, amikor dr. Nezvál Ferenc, igazságügymlnlsster meg* nyitotta az immár hagyományossá vált jogásznapokat. Mellette balról jobbra: dr. Benedek Jenő, a Magyar Jogász Szövetség főtitkára, dr. Bodóczky László, a megyei bíróság elnöke, da> Halász Sándor, as Igazságügyi Minisztérium osztályvezetője* Lent: dr. Tokay Géza, a Szegedi Tudományegyetem állam- és jogtudományi karának adjunktusa, dr. Lengyel Zoltán, a me* gyei bíróság elnökhelyettese, a jogásznapok első előadásának korreferensei. Ez a képünk ugyancsak Kecskeméten készült, a megyei ta* nács dísztermében. Madarász László, a megyei tanács ». b. ri- nökbelyettese hetvenöt protestáns lelkésznek tartott tájékozta­tót szocialista államunk kultúrpolitikájáról. Előadását élénk vita követte. Két nappal előbb ugyanerről a kérdésről 110 katolikus pap előtt adott tájékoztatót Madarász elvtárs. »0000000000000000004 Félmillió naposcsibét ad az idén a most épülő dunavecsei keltetőállomás őt míntakozséget neveztek ki a Járásban A jogásznapok egyik kiemelke­dő eseménye volt dr. Halász Sán­dornak, az Igazságügyi Minisz­térium osztályvezetőjének a Bün­tető Törvénykönyv-tervezet nyil­vános vitájának tapasztalatai címmel megtartott előadása, Dr. Halász Sándor többek kö­zött hangsúlyozta, hogy a ter­vezetről szóló eddigi vitát népi demokratikus rendszerünk de­mokratizmusa jellemezte, mely szervezetileg abban nyilatkozott meg, hogy az Igazságügyi Minisz­térium, a Magyar Jogász Szövet­ség és a TIT minden megyei székhelyen — a megye vala­mennyi jogászának — bevoná­sával — négy résziből álló an- kétsorozatot szervez - tt. Ezeken számos felszólalás hangzott éL Egy-egy felszólaló nemcsak saját álláspontját, hanem a bíróságokon, ügyészségeken szervezett tanulókörök — tehát több jogász — véle­ményét is ismertette. Általános helyeslés fogadta a tervezet büntetési rendszerét, elsősorban a büntetési nemeket. A felszólalók egyetértettek az­zal, hogy jelenlegi viszonyaink között a halálbüntetés fenntar­tására még szükség van, de az alkalmazható» kört a legsúlyo­sabb állam elleni, élet elleni és katonai bűntettekre kell kariár Hiába, nem lehet úgy élni, hogy valaki fiatalember létére csak a munkájával törődik, ma­gányos. sőt kerüli az embereket, késő estig tudományos fejtege­téseket vet papírra, és gondol­kodik, mindig csak gondolkodik. Aki ezt teszi, könnyen úgy jár­hat, mint Frantisek barátunk. Még szerencse, hogy az ő tör­ténete jól végződött. A prágai közkórház egyik szárnya abban az épületben fog­lal helyet, amelyet a hiedelem Faust házának tart, aki a közép­korban itt lakott volt, és aki »az emberi tudomány és tudás feletti elégedetlenségében eladta lelkét az ördögnek, és az azután a mennyezeten levő nyíláson át elvitte őt«. Frantisek, az elme- gyógyászati klinika fiatal asz- szisztense ebben az épület- szárnyban lakott. Éjjel-nappal tudományos problémákkal fog­lalkozott, készülő könyve anya­gának gyűjtése közben lassan az idegösszeomlás küszöbére ért. Munkatársai, főleg barátja, Wag­ner doktor egyre figyelmeztet­ték, hogy pihenjen, kapcsolódjon ki, mert rossz vége lesz a dolog ­nak. Nem hallgatott rájuk. Azt toznl. Egyetértettek azzal is, hegy 20 éven aluli személyt csak akkor lehet halálbüntetés­sel sújtani, ha cselekményét a katonai szolgálat ideje alatt kö­vette eL Jogászaink általános helyes­léssel fogadták, hogy az új Büntető Törvénykönyv-ter­vezet nem ismeri el a hatá­rozatlan ideig tartó, élet­fogytiglani szabadságvesz­tést. így a Jövőben legsúlyosabb sza­badságvesztés 15, illetve halmo­zott esetben 20 év lehet. Meg­elégedést keltett az a szabályo­zás is, hogy a jövőben a ja­vító-nevelőmunka, szabadságel­vonás nélküli büntetés kiszabá­sának szélesebb alkalmazási le­hetőséget teremt a tervezet. — Azoknak a bűntetteknek a bün­tetése, amelyéknek a társada­lomra való veszélyessége a leg­kisebb — javító-nevelőmunka, illetőleg pénzbüntetés. A további lépés a javító­nevelőmunka és a szabadság­vesztéssel fenyegetett bűntettek büntetési tételeinek arányosítá­sa volt. A tervezet ezért a hatá­lyos jogban meghatározott bün­tetési tételeket sok esetben nem vette át, igyekezett — különö­sen a legutóbbi évek — bünte­téskiszabási gyakorlatának ta­azonban maga is észrevette, hogy valami nincs rendben... Ebben a felfedezésben egy nő segítette. Frantisek, okít a kórházban Faust-nok neveztek — nyilván lakhelye miatt —, kénytelen volt észrevenni, hogy valaki ül­dözi. Betegként betolakodott rendeléseire, megjelent ott, ahol tudományos előadást tartott, le­vélben. telefonon ostromolta — míg végül egy este ott találta szobájának egyik öblös karos- székében. Az otthonában v&rakcrző »ti­tokzatos-» fiatal hölgy magával vitte Faust-ot, $ egy jó állapot­ban levő középkori várnál ál­lapodtak meg, amelynek kulcsát a leány »elővarázsolta«. És itt kezdődik « vígjátéki bonyoda­lom, Dr. Faust és Mefixtofelája vé­gül is anyakönyvvezető elé áll­tak, bizonyságául annak, hogy idegösszeroppanás ellen valóban legjobb orvosság a vidéki kirán­dulás egy szép lány társaságá­ban, s hogy minden »csodának« megvan a maga, természetes magyarázata. 1 pasztalötait érvényesíteni. A vita alapján megállapít­ható, hogy a tervezetben szereplő büntetési tételek reális voltuknál fogva a jo­gászok megelégedését vál­tották kL Jellemző adatként dr. Halász Sándor hivatkozott arra, hogy akkor, amikor a tervezet több mint 450 büntetési tételt ismer, a büntetési tételeknek mindösz- sze 12 százalékát észrevételez­ték. — Mindezeket atepulvéve a tervezet nyilvános vitája na­gyon pozitívan értékelhető. A magyar jogászok felelősségtudat­tól áthatva, a segítés szándéká­val vettek részt e vitában, hogy olyan új Büntető Törvénykönyv megalkotására kerülhessen sor, mély alkalmazkodik a szocializ­mus építése során felmerülő kö­vetélményekhez, a dolgozó nép igazságérzetének megfelelően az ítéletek meghozatalához — fe­jezte be előadását dr. Halász Sándor. »OOOOOOOOOOOOOÖ» VSrSs&eresztes gyűlés Hetényegyházáo A közelmúltban vezetőség- választó taggyűlést tartott a hetényegyházi Vöröskereszt szer­vezete. — A gyűlésen a tagsá­gon kívül még 140 érdeklődő w megjelent, akik hasznot javas­latokkal támogatták az új ve­zetőség munkáját A taggyűlé­sen felszólalt Rigó Erzsébet a Vöröskereszt Országos Központ­jának kiküldötte. aH a Vörös- kereszt szerepéről és feladatai­ról beszélt Az új vezetőség úgy tervezi, hogy a nyári mezőgazdasági munkák megkezdéséig végre­hajtják a tbc- és rákszűrést, valamint a közeljövőben két egészségügyi tanfolyamot indí­tanak. Szűcs Antal PETŐFI NEPB A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-KiSkun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dániel Kiadja) a Petőfi Népe Lapkiadő VáriaVal. Feledés kiadó: Mezed István. Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont! 26-19. 25-16. Belpolitikai rovat: 11-22 Szerkesztő bizottság: 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét Szabadság tér lln. Telefon: 17-0» Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 t% Báes-Któkun megye! Nyomda V. Kecskemét. = Tel.« 15-29. 21-» Múlt ér május hónapjában kezdte meg Dunavecsén a na- poscsíbe-kéltetőállomás építését az ÉM. Bács-Kiskun megyei Építőipari Vállalat. Az építés költségeit — mintegy hét és fél­millió forintot — a Szövetkeze­tek Bács-Kiskun megyei Érté­kesítő Központja (MÉK) fedezi. Terv szerint a keltető állomást ez év december 31-én kellett volna üzemképes állapotban át­adná. de » baromfi-ellátás fontossá­gát figyelembe véve a me­gyei pártbizottság úgy dön­tött, hogy az építést a lehe­tő legrövidebb idő alatt be kell fejezni. Ezért január 31-én az építőipari vállalatnál megbestelést tartot­tak az érdekelt szervek képvi­selőd, s a megjelent szakembe­rekkel együtt megbeszélték: mi­hozni, hogy még ébben az én ben félmillió naposcsibét köt­tessen ki az állomási Az értekezleten az építkezés befejezését június hó 20-ra tűz­ték ki Bizonnyal sikeröl a terve* vég* rehajtani, s még ebben az égé­ben hozzá is lehet kezdeni a keltetéshez. Ehhez azonban az szüksé­ges, hogy megfelelő meny nyiségű, betegségnélküll, fajtiszta tojást biztosítsunk az új keltetőállomásnak. Ezért a MÉK á dunavecsei ]£> rás áll atorvosalvai a Járási széte» helyet, Soltot, Tasst, Szalkszen*» m ártom* és Apostagot mtntakö» ségnek nevezte ki. E községetek ben még a múlt év novemberé­ben megkezdték a tyúkállomány vérvizsgálatát Január 2-ig 46 776 tyúkot, illetve kakast vizsgáltaik meg, amelyeknek 8,3 százaléka volt fertőzött Januárban tovább folytatták a vizsgálatokat és a fentieken kívül még 40—50 000 baromfi első vérvizsgálatát fe­jezték be. A második vérvizsgá­lat előreláthatóan március vé­gén, vagy április elején fejező­dik be. Mindent összevetve körül­belül 60 ezer alkalmas to­jóalanyra lehet számítani. Ennyi baromfi biztosítani tudja majd az 1961-ben szükséges to­jásmennyiséget a dunavecsei keltetóállamás számára. Mint megtudtuk, a tenyésztés­be bevont baromfik gazdái ak­kor sem fognak károsodni, ha a dunavecsei keütetőállomás nem üzemel még a keltetési idény kezdetén, mert a MÉK már a márciusi tenyésztői ást is felvá­sárolja és azt más keltetőállo­mások részére adja át. (T.G.) képpen lehetne az építés befe­jezésének határidejét úgy előre­Szópárbaj IOOOOOOOOOOOOOOOOOO< Dr. Faustot elvitte az ördög Satmrm erehsmlovik fiImrlgjátéh an. február It nmnftot A múlt héten történt

Next

/
Oldalképek
Tartalom