Petőfi Népe, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-26 / 49. szám

pinnnumyiiHiiimninHiinnfm» Pillanatképek Bódé az útfélen A viharvert bódé abla­kán joviális kerek arc mo­solyog elő megmutatván _ magát a vevőnek, miután |. az a bódé ablakának pár­kányára kirakott könyvek tömege között nem tud vá­lasztani. Halászfi József nagysze­rűnek és érdekesnek tart­ja szakmáját, a könyváru­sítást, amelyet jó néhány esztendeje folytat már, ^ ahogy ő mondja „csende- 5 sen, de szép sikerrel”. i Ritkán mozdul el innen : Soltról, mégis híre messze ; túljutott községe határain. Büszkén mondja, hogy még pesti vevői, mégpedig állandó vevői is vamnak. \ Két autóbuszkalauz külön 'könyvmegrendelő karton­nal képviseli Solton a fő­város könyvolvasó közön­ségét. Az országút menti bódé, az autóbuszmegálló mellett várakozik a vevőkre, s a széles betonúinak ez az egyik „parkja” minden es­te és reggel benépesedik autóbuszutasokkal, kalau­zokkal. Jól ismerik már Ha­lászfi Józsefet, s nem egy sztálinvárosi koránkelő autóbuszutazó azzal vi­gasztalja magát, sebaj, nem unatkozom, Solton majd, veszek egy könyvet. Amint Halászfi József mondja, vásárlóinak tekin­télyes része ilyen utazó vendég. Szép eredménnyel tevé­kenykedik az irodalom pro­pagálása tekintetében, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a havi solti viszony­latban igen magas bevétel. Decemberben 9, január­ban 8 ezer forint árú könyvet adott el és saját becslése szerint is eléri a legelkeseredettebb „ubor­kaszezon” idején, június­ban, vagy júliusban is a 4—5 ezret. Most is, lám csak milyen reményekkel kecsegtet az Arany Könyv­tár előfizetése. Hatvankét megrendelője van erre a sorozatra, s a Kincses Könyvek rövidesen meg­induló sorozatát huszonha­ton jegyezték elő eddig. Sok kicsi sokra megy. A négy—öt—hatforintos köny­vek árából tevődnek össze a tekintélyes havi forgal­mi végösszegek, amelyek derűs, magabiztos önbizal­mat adnak Halászfi József- \ nek. Csak egy dolog bánt­ja, ösztökéli, szeretné az országutak vándorai után rendszeres könyvásárlókká nevelni a Soltiakat is. Cs. L. 1961. február 26, vasárnap A MACyAIt SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BACS - KISKUN MEGYEI JCét tmbti — tqg tanul Lag, Gondolatok a személyzeti munkáról N. vállalati osztályvezetőről beszélgetve szóba kerültek hi­bái, úgynevezett »-sorozatos bak­lövései« — melyeket saját mun­katerületének nem eléggé ala­pos ismerete miatt követhe­tett el. Igazgatója elmondotta, hogy hibáira már korábban is — elég gyakran — figyelmez­tették, de a jó tanácsok, az elv­társi segítség elfogadása helyett kétségbeesett erőfeszítéssel ke­reste, majd teregette elő ment­ségeit. Végül a vállalat vezetői — köztük is legfőképpen az igazgató, a párttitkár és a sze­mélyzeti vezető — adták fel a reményt, hogy N. magatartásán, helytelen munkastílusán kitartó nevelő, baráti és elvtársi segítő szándékkal változtatni lehet. N. pedig — mivel a bírálatoktól most már nem kellett tartania — még felelőtlenebből, hanya- gabbul végezte munkáját, és nem irányította beosztottjaiét sem. Hová vezet a ,,szemhunyás“ — Mit csináljunk?... — töp­rengett most az igazgató. — Ha leváltjuk és nem helyezzük el magasabb munkakörbe, halálo­san megsértődik, s minket okol életének sikertelenségéért. Tisz­ta lelkiismerettel viszont a ná­lunk végzett munkája alapján még a mostanihoz hasonló, fe­lelős beosztásba sem ajánlhat­juk ... Azt hiszem, e példánál itt meg is állhatunk, s feltehetjük a kérdést: helyesen gondolkod­tak és gondolkodnak-e a válla­lat vezetői, amikor megalkuvó módon szemet hánynak N. mu­lasztásai felett? Nincs az a ren­delet, törvény, amely ebben őket támogatná, vagy a követ­kezmények alól mentesítené! Ebben az esetben elsősorban azt kellene eldönteniük, hogy N. felkészültsége és rátermett­sége alapján alkalmas-e jelen­legi állása betöltésére? Ha igen, akkor semmi esetre sem sza­bad lemondani arról, hogy ké­pességeinek kibontakozását aka­dályozó rossz emberi tulajdon­ságaitól megszabaduljon; ha pe­dig nem, akkor olyan munka­körbe kell tanácsolni, amely ké­pességeinek megfelel. Ezt N.­x>ooooooooooooooooo< Délután a szociális otthonban Megyénk egyik Piszébb szociális otthonában Katymáron hatvan idős ember ellátásáról gondoskodnak. Elégedettek mindennel a gondozottak, hiszen van már televíziójuk is, amely a kulturáltabb szórakozást biztosítja számukra. Fel­vételünk az egyik délután készült az otthon lakóiról. (Pásztor Zoltán felvétele.) Ilyen meghívást még nem kaptam. Kecske­méten. a Csongrádi út 51. szám volt címként megjelölve, s akik fel­adták. programként azt ígérték benne, hogy az alkoholizmus ellenii •küzdelemről lesz szó. Első olvasásiban ugra­tásnak vettem az egé­szet, hiszen a Méntele­ki I. számú szakcsoport invitált erre a beszél­getésre. — Fából vaskarika — mondta a féleségem is. — Csak nem képzeled, hogy éppen a borter­melők tesznek valami komolyat az alkoholiz­mus ellen? Az ember általában hallgat az asszonyra. Üjságíró énem azon­ban azt súgta, hogy ri- porttéma rejlik a fur­csa meghívó mögött. Elmentem a találkára. A ház kapuján ez a tábla fogadott: »Ménte­leki I. számú szakcso­port saját termésű bor­kimérése.« Ez a nap is — Családi felügyelet jól kezdődik — gondol- mellett — kezdi ma­iam magamban, és ve- gyarázni Gombai Já- gyes érzelmekkel ko- nos, de nekem ez olyan pogtattam a meghívók- mint a keresztrejtvény, nál. — így adituk ki az Furcsa meghívó — Gombai János va­gyok — mutatkozott be a szakcsoport elnöke. — Dómján bácsi pedig a mi »borfelelősünk« — tette hozzá nevetve, az­tán beljebb tessékeltek. A szobában meglepeté­semre Mócza Imre ba­rátom üdvözölt, aki a tanács képviseletében jött ide. Most már ugyancsak érdekelt, hogy mi lesz a dolog folytatása. Csengő po­hár, csillogó bor lett Mélytüzű és aranysár­ga nedűk mellett be­szélgettünk arról, ho­gyan is képzeli a szak­csoport az alkoholiz­mus elleni küzdelmet a maga módján? engedélyt is — közli Mócza Imre. — A cégtáblán ezt nem látom — ellenke­zem velük. — De az sincs rajta, hogy kocsma vagy po- harazó lenne — szól közbe Dómján Lajos. — Hát akkor micso­da? — Méntelek minősé­gi borainak kimérése családi használatra. — veszi vissza a szót ne­vetve az elnök. A ve­vők itt nem fogyaszt­hatnak. Csak utcán át árusítunk, de a legki­sebb tétel így is egy li­ter. Ez pedig úgy függ össze az alkoholizmus elleni küzdelemmel, hogy otthon lényegesen ritkábban van nézetel­térés egy kis poharaz- gatásból, ha az asszo­nyok ellenőrzik a fo­gyasztás mértékét. — Vagy mást mondok. Legyen az névnap, szü­letésnap, másféle év­forduló vagy éppen kedves vendég érkezé­se, ki nem dicsekszik szívesen egy kis jó itó- kával. a disznótorokról nem is beszélve. Micsoda!? Disznótor... Erről jut eszembe, hogy vidékről akartam egy töltött bütyköst hozni, de mivel a jó bor ott sem olcsóbb, másnap én is vevő let­tem a szakcsoportnál. Csupán egy szépséghi­bája van ennek a tör­ténetnek. Élettársiam szigorú ellenőrzést ve­zetett be. Még kóstolót sem adott, amíg ezt a pár sort meg nem ír­tam. Sándor Géza nek is mindenképpen meg kell értenie. Ezenkívül az ő — s a hozzá hasonlók számára is — volna egy megszívlelendő ta­nácsunk: legyenek igényesebbek munkájukat illetően! Semmi sem indokolja, hogy elvtár­saink, barátaink előtt hibáinkat szégyeljük beismerni, hisz ők is emberek, akik hozzánk ha­sonlóan tévedhetnek, s ebben az esetben pedig nekünk lesz kötelességünk figyelmeztetni, vagy segíteni őket »Még mindig“ mellette állnak, ... Egészen más a helyzet X. ter­melőszövetkezeti elnök esetében. Egyik országos vezetőtestü­letünk tagja róla szólva megje­gyezte: »Önkényeskedő, kiski­rállyá vált. Semmibe veszi a szövetkezeti demokráciát, amit bizonyít az is, hogy egy éve közgyűlést sem tartott Ha raj­tam állna, már régen elzavar­tam volna onnan ...« Az valóban igaz, hogy X. kö­vetett el hibákat Többek kö­zött helytálló azon állítás is, hogy egy évig nem hívott ösz- sze közgyűlést s a szövetkezet minden fontos ügyében fenn­tartotta a maga számára a dön­tés jogát. De igaz az is — és ezért áll »még mindig« mellette a helyi tanács és pártbizottság —, hogy az ő irányításával és vezetésével vált példaképévé a környék többi közös gazdasá­gának az a szövetkezet, ahol dolgozik. ... de még ma sem figyelmeztették A kérdés: ki állt mellette és ki figyelmeztette — ha eseten­ként tévútra került —, hogy ne tegyék elbizakodottá az elért eredmények? Nem volt ilyen ember, mert hibáiról még máig sem beszéltek őszintén vele. Az pedig nem megoldás, hogy egy­szer — amikor már szinültig telik a pohár — a fejére olvas­sák minden hibáját, s megálla­pítsák: nem alkalmas a szövet­kezet vezetésére. Az illetékes tanács vezetőiek — akik ugyancsak felelősek a termelő- szövetkezetek gazdálkodásáért — munkatársi és elvtársi köte­lessége, hogy »menetközben« fi- i’gyelmeztesse hibáira. Céltuda­tosan és következetesen alakít­sák, formálják — ma még né­hány tekintetben helytelen — gondolkodásmódját, hogy az­után a legmagasabb fokon szol­gálhassa az irányítása alatt álló közös gazdaság fejlődését. Mindkét példa arra utal: mennyire fontos és nélkülöz­hetetlen napjainkban az elmé­lyült, alapos és elemző személy­zeti munka. Eszik Sándomé PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Mumücáspárt Bács-Kísikun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16. Belpolitikai rovat: 11-22. Szerkesztő bizottság: 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Postás Előfizethető: a helyi postahivataloknál éa kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 Ft. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét, — TeL: 15-20, 27-48 — Mondtam Emil, hogy kicsi a képernyő! vooooOOOOOOOOt Festők egymás között Két festőművész dicsekszik. Azt mondja az egyik: — A múltkor gyümölcsöket festet­tem olyan élethűen, hogy rászálltak a madarak és csipkedték. — Én meg — mondja a másik — egy fél sajtot festettem le és más­nap kukacos lett. Leleményes háziasszony r— Anyuka! Lajos nem aka» mosogatni! Fő a pontosság! A pontosságról ismert hiva­talnokot tanúképpen hallgatják ki a bíróságon. — Nézze uram! — mondja neki a bíró. — A vádlottat gye­rekkora óta ismeri. Képesnek tartja őt a lopásra? — A kérdés az, hogy meny­nyi pénzről van szó! — felelte a pontos hivatalnok. Esküvő után —- De kérem!... Én a koszo­rúslány vagyok!

Next

/
Oldalképek
Tartalom