Petőfi Népe, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-02 / 28. szám
1 1961. február I, csütörtök A MAGVAü. SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS - KISKUN MECYEI LAPJA „Három legügyesebb pénztárosunk dolgozott azon a szombaton..." Közérdekű goi Reggel fél nyolc a kecskeméti vasútállomáson. Széles emberáradat hömpölyög át az előcsarnokon; a bejáratnál elkeskenyedik. S itt, ahol a tömeg áradását a falak korlátozzák, még nagyobb a kavarodás, torlódás. Előfordul, hogy az ellenkező irányba igyekvők a „túlerő” áldozatául esnek, s minden igyekezetük ellenére — ismét a bejáratnál találják magukat. Kétesser „bejáró“ Gyakori kép ez, amely a reggeli és esti órákban ismétlődik, amikor a bejárók népes hada megérkezik, illetve hazafelé indul. Ne csodálkozzunk rajta. A környező községekből — Cegléd és Kiskunfélegyháza környékéről — naponta mintegy kétezren érkeznek kecskeméti munkahelyükre, és kétszázhatvanra tehető azok száma, akik Kecskemétről utaznak más városbeli munkahelyükre. — Sajnos, ez az embertorlódás elkerülhetetlen, hiszen állomásunk alig 500 ember befogadására képes — mondja Szeli Lajos állomásfőnökhelyet- tes. — Pénztáraink szombatonként átlagosan 4500 jegyet adnak el. — Mi a helyzet csúcsforgalom idején? — Saját bőrén tapasztalhatta, alá január 21-én utazott. Ezt a papot tartják ugyanis az év legnagyobb forgalmú szombatjának, amelyen megközelítőleg 5500-an váltottak jegyet a pénztárnál. Felborult a „mentesítőu terv — Három legügyesebb, legfürgébb kezű pénztárosunk dolgozott azon a szombaton — mondja Török Imre pénztárfőnök —, s mégis akadtak akik jegy nélkül szálltak vonatra. De miért? — magyarázza csodálkozó tekintetemet látva —, mert, hiába nyitjuk ki pénztárainkat időben, az utasok az utolsó percben jönnek jegyet váltani. dók a kecskeméti — Nem lehetne valamit tenni a hétvégi csúcsforgalom zökkenő nélküli lebonyolításáért? — Igyekszünk — veszi át a szót Szeli elvtárs —, de a közönség kiszámíthatatlan. Hadd mondjak erre egy példát: decemberben felkészültünk a várható forgalomra. Mentesítő vonatokat indítottunk, kocsikkal erősítettük a szerelvényeket — s a várt forgalom elmaradt A vonatok kihasználtsága alig 70 százalékos volt. Nem kis fejtörést okoz hát a forgalom zökkenő nélküli lebonyolítása az állomás vezetőinek, s ha az emberek áthúzzák a sok év tapasztalataira épült szerelvény-összeállítási tervet — elkerülhetetlen a torlódás. Fegyelmessetlen utasok — Ezenkívül mi okoz gondot az állomás vezetőinek? — őszinték legyünk? — Az Ismét elegáns Egy szép hóeséses reggelen arra ébredtek a kecskeméti Rákóczi út lakói, hogy az Elegancia kirakatában új ruhadarabok díszlenek — annyi idő után végre —, átrendezték a kirakatot. Eltűntek a poros kalapok, kabátok, divatjamúlt ruhák. Helyüket újak foglalták el, jó érzéssel töltve el az arra járókat, s messziről csalogatva a tömött pénztárcájú embereket. A kirakat rendezője nagyon ügyesen és célravezetőén a farsangolókra is gondolt: Divatos kisestélyiket helyezett el a tar- kálló kalapok és kabátok között. Ha annak idején szóvá tettük azt, hogy nem vagyunk elégedettek az Elegancia kirakatával, és szegényesnek találjuk a kalapválasztékot, észre vesszük azt is, hogy most szép, vonzó a kirakat. Bár a bolt vezetői nem értesítettek bennünket arról, hogy figyelembe vették észrevételünket, mégis — amennyiben a gyors intézkedés cikkünk yasútállomáson utasok fegyelmezetlenségei — volt a válasz. — Sok a gondatlanságból származó vasúti szerencsétlenség, amelyről a sajtó útján esetenként értesül a közönség. Sem ez, sem a felhívások nem használnak, rendőrt kell hívni a rend fenntartására. A részeg utasokról ne is beszéljünk, akik betérnek a restibe egy-egy fröccsre. s a vonat közben elmegy. Vagy, akik csomagjaikat utaztatják el. Van bajunk éppen elég, csak erről a közönség keveset tud. S akik saját élményükből ismerik ezeket, azok sem belátóbbak, mert mindenki a maga baját tartja a legnagyobbnak. Egymás iránt való több megértéssel, „okos” sietéssel (ne az utolsó pillanatban rohanjunk a jegypénztárhoz egymást lök- dösve, hanem időben váltsuk meg a jegyet), maguk az utazók tehetnek legtöbbet a forgalom zavartalan lebonyolításáért. Nagy Éva az „Elegancia" nyomán történt — köszönjük azt. Ha nem: akkor is örülünk, hogy legmodernebb üzletünk ízléses kirakatot kapott. Reméljük, hogy az elkövetkezőkben nem várják majd meg, míg újra porréteg szürkíti a ruhákat. CSAK ZENEÉRTÖKNEK — Hagyja abba a tisztítást, trombitálni szeretnék. Elkészült az új daráló Az alpári Búzakalász Termelőszövetkezet tagsága saját erőből 50 ezer forintos költséggel új, villanymeghajtású darálómalmot létesített. A több mint ötezer kateszteri holddal rendelkező gazdaság ezzel állattenyésztésének további fejlesztését kívánja biztosabb alapokra helyezni Terveik szerint ugyanis az idén többek között ezer naposcsibét, ezer kislibát és kétezer kiskacsát vásárolnak, százharmincra növelik az anyakocák számát, s négyszerannyi sertést hizlalnak mint tavaly. Az új darálóval még a háztáji szemestakarmány-szükségletet is meg tudják őrölni. Képünkön: Czinege István tsz-elnök az egyik termelőszövetkezeti gazdával éppen a táblákat szegezi fel az új daráló bejárata fölé. ■ooooooooooooocxxxxx Megérett már a bontásra Két új bolt megnyitásával bővítette üzlethálózatát a közelmúltban a Hercegszántói Földművesszövetkezet. A kultúrcikk szaküzlet és a vas-műszaki bolt átadásával most már öt szaküzletben talál bő áruválasztékra a község lakossága, ami kielégíti megnövekedett igényeit. Nem mondható ez el a kisvendéglőről. A hozzátartozó konyhát a nádas épületrészben helyezték el, amely nem felel meg az egészségügyi előírásoknak, higiéniai követelményekGyöjtik a tobozt a fenyöerdőkben Megkezdték a tobozgyfijtést a Kiskunsági Erdőgazdaság fenyveseiben. A sűrűn látogatott bugaci erdőben több mint százan szedik a fenyőfák termését. A fákról ledobált tobozt összegyűjtik, s az erre a célra létesített telepen 42 fokos melegben kipergetik. Az idén 350 kilogramm magra számítanak, melynek jelentős részét a kiskunsági fenyvesek továbbszaporítására használják fel. I Bács-Klskun megyei Nyomda V. (vi.) I Kecskemét. — Tel.! 15-29. 27-49 nek. A házrész olyan rossz állapotban van, hogy a község képét is elrontja. Szeretnénk, ha a földművesszövetkezet felsőbb szervei is felfigyelnének erre és lehetőséget biztosítanának az épületrész lebontására. A helyén ki lehetne bővíteni a kisvendéglőt és egészséges, megfelelő körülmények közé helyezni a konyhát. ^ Hajnal József PETŐFI NE PB \ Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság, felelős szerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Váüala' Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér 1. számi Szerkesztőségi telefonközponti 26-19. 25-16. Belpolitikai rovat: 11-22 Szerkesztő bizottság: 10-35 Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a, Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 Ft« mm ...élete küzdelmeit kell becsülni benne...” Az amúgy is időviselte kis " házat a múlt év szeptemberében a tűz lángjai nyaldosták romhalmazzá. Csak a régi konyhácska három épen maradt fala tartja a roskadozó, bármely pillanatban beszakadható mennyezetet. Akkor rekedt a szabad ég alá a két idős ember: a hatvan körüli özvegy Szabó Pálné és sógora, a hetvenhét éves Szabó Imre. Az országban sokfelé ilyenkor az a szokás járja, hogy egy emberként összefog a falu és ki-ki a maga módja, tehetségé szerint segít. Elannyira, hogy mire a község túlsó végére jut el a kérő szó, igencsak összegyűlik az új házra való. Ladánybenére sajnos nem jutott el ez az igazán emberséges, jó szokás. Szabó néni a kecskeólba szorult, Imre bácsi pedig az ajtónélküli, szalmakúppal fedett krumpliveremben keresett éjszakai szállást, míg két-három héttel ezelőtt ki nem űzte onnan a hideg. E kkor költözött a két idős ember a »maradékbáz- ba«, melynek hiányzó negyedik falát vályoggal tákolták be úgy, ahogy. Résein kilátni a szabadba, befütyül a szél annyira, hogy a »helyiség« közepére állított jó öreg tűzhely sem lan- gyítja meg a levegőt * * * Ifjú Lánczos Ferencné négy gyermekes édesanya telefon- értesítése, sürgető kérése vitt el bennünket Ladánybenére. Vele a helyi tanácsnál akadtunk össze. — De jó, hogy jöttek! — fogad bennünket. — Itt már mosolyogtak rajtam. Azt mondták, hogy a szerkesztőségben kisebb gond is nagyobb annál, mintsem hogy ilyesmivel törődjenek ... Éppen újból telefonálni akartam. Én csak néhány napja tudok a dologról, de nem bírom ilyen tehetetlenül elviselni... Kértük, legalább egy kis szalmát adjon nekik a tanács, hogy az eső, a hóié ne csurogjon be a tetőn, ne szakadjon rájuk az a néhány gerenda. De hiába... Nem is értem, hogyan lehet ilyesmivel nem törődni! * • • S zabó nénit — a leégett ház tulajdonosát — nem találtuk otthon. Csak a sápadt, szinte pergament arcú Imre bácsikát. Hogy panaszkodott-e? Nem lehet mondani. Amennyi csapás őt érte már. érzéketlenné tette a fájdalom iránt. De mondott véleményt, igen súlyos véleményt. Sorsa soha nem volt könnyű. Az első világháborúban legszebb évelt és egészségét áldozta az úri érdekért. Utána mindig a más hasznáért való gürcölés jutott osztályrészéül. Egész élete munkájával egy szoba-konyhás házacskát kapart össze. Most az sem neki nyújt fedelet. Bérlők laknak benne, fiatal emberek —, nem értik meg helyzetét. A lakbérként kapott hatvan forintjából tengeti életét, meg abból, amit itt- ott végzett munkával, favágással, nyáron kapálással, szőlő- munkával ehhez keres. Pedig öregségi járadékra jogosult. Mégsem kapja. Évtizedeken át fizette az OMBI-t. Az utolsó részletért valamikor 1949-ben küldte el a jegyző Ihász Jánost, az akkori hivatalsegédet. Azután bekérték az OMBI-könyvecskét, meg a többi ezzel kapcsolatos iratot. Egész nyaláb pénzt kap rövidesen —, biztatták akkor. Azóta se okiratok, se pénz, egy-két ember felelőtlensége, lelkiismeretlensége miatt. — Ha tudtam volna —, mondja Imre bácsi — nyugtát kérek akkor. De ki gondolt erre?!... * * * Cgy-egy község olyan, mint ^ egy család. Szabó Imre bácsi a ladánybenei közösség tagja, ahol a családfő: a helyi tanács. Vajon tud-e az öreg helyzetéről? Ismeri-e gondjait? Meglátogatták-e és mit segítettek? — erről érdeklődtünk Dékány Dánieltől, a végrehajtó bizottság titkárától. Válasza egy cseppet sem olyan, mint amilyet a község dolgozóinak minden gondját- baját ismerő tanácstól joggal elvárhat az ember. — Kint nem voltunk ugyan, de ismerjük a helyzetet. Még e héten küldünk ki egy kocsi szalmát, hadd tegyék a tetőre. Mást nem tudunk tenni... — És az öregségi pénz? Mit próbáltak abban segíteni? — Sokat levelezgettünk az ügyben, de semmit sem sikerült elérni... nincsenek papírok. ., Üresen, érzés nélikűl kongó szavak. Lehet, hogy a héten szalma kerül a romos menedék tetejére, de a szél továbbra is befütyül, s a lakbérért kapott hatvan forint továbbra sem biztosítja Szabó Imre megélhetését... Az ember nem gép. Életet ** gazdagságot, kultúrát teremtő legfontosabb érték! Munkabírásának teljében őt kell szolgálja minden, hiszen minden őérte történik. S amikor ereje fogytán van, egész élete küzdelmeit kell becsülni benne, azokat a kövecskéket, amelyekkel tudatlanul is a közösséget szolgálta. Fedél a feje fölé, öregségi járulék a hetvenhét éves ember számára életszükséglet —, nem a megbecsülés jele. Ehhez hozzá kell segítenie őt a helyi tanácsnak. »Még e héten küldünk ki szalmát...« Szeptember óta nem volt erre idő?! Legalább erre!... »Levelezgetünk az öregségi ügyében, de nem sikerül .. .«* Hát sikerüljön! Ügy kell levelezgetni, intézkedni, hogy eredménye legyen. De az csak akkor lesz, ha az emberrel való törődést Ladánybenén kicsit nagyobb szívvel csinálják. Pernv Irén
