Petőfi Népe, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-22 / 45. szám
ft. »IdaJ 1ML február Si, szerda MÉM A csehszlovák mezőgazdaság fejlesztése és gazdaságossá tétele ' X csehszlovák mezőgazdaság (előtt nagy feladatok állnak: 1970-ig el kell érnie a fejlett ipar színvonalát. A termelőszövetkezetek V. kongresszusa, amely ez év tavaszán ül össze, foglalja majd össze a többhónapos falusi viták eredményeit s megmutatja az irányt a cél eléréséhez. A csehszlovák termelőszövetkezetek már kialakították ennek az előfeltétéleit. A legfontosabb ezek közül a falu kollektivizálásának befejezése, amely lehetővé teszi, hogy a szövetkezetek most már teljes erejüket a termelés fejlesztésére fordítsák. Mindeddig nem volt ez könnyű. Ahogy egyre újabb parasztok léptek be a szövetkezetekbe, állandóan változtak a földeken a vetési tervek, ami természetesen nem használt. Most már lényegében stabilizálódott a szövetkezetek földalapja. Ezért is foglalkozhat az V. kongresszus az előző, 1959. évinél jobban a szövetkezetek gazdasági megszilárdításának kérdéseivel. Ez lehetséges és szükséges Is, mert az utolsó kongresszus óta sok minden megváltozott egy másik fontos területen is. A szövetkezetek megvásárolták az állami gép- és traktorállomások majdnem valamennyi traktorát és más mezőgazdasági gépét A másik jelentős újdonság, amely már pozitívan jelentkezett a múlt évben, az 1960. január 1. óta életbe léptetett új begyűjtési rendszer. A mezőgazdasági termények szilárd egységes ára mellett a leglényegesebb változás a kötelező beadás megszüntetése, amelyet ezelőtt az országos tervvel összhangban a járási tanácsok írtak elő a szövetkezeteknek. Ezzel lényegesen könnyebbé vált a tervezés a szövetkezetekben: szabadon megállapíthatják termelési irányukat és specializálódásukat az ott uralkodó természeti és gazdasági körülményeknek megfelelően. Olyan országban, ahol az egész Lakosság emelkedő életszínvonalával gyorsabban emelkedik a mezőgazdasági termékek iránti kereslet, mint amit a hazai termelés fedezni tud (a húsfogyasztást csak 85 százalékban, a vajfogyasztást nem egészen 82 százalékban fedezi a hazai termelés) nincs gondjuk a parasztoknak árujuk eladására. Éppen ellenkezőleg A mezőgazdaság távlati fejlesztési tervének tárgyalásánál kitűzték a jelszót: elérni a mezőgazdasági termelés olyan intenzitását, hogy a mezőgazdasági termékek aránya 1980-ig megforduljon. Akkorra a kdvitelnék magasabbnak kell lennie, mint a behozatalnak. A tervek szerint a termelés a harmadik ötéves tervben kb. 22—23 százalékkal, vagyis évente átlag 4 százalékkal emelkedik. A múlt évben azonban 1959-hez viszonyítva 6 százalékkal nőtt a termelés. Minthogy pedig az eddigi gazdálkodás ellenőrzése, amelyet a harmadik ötéves terv előkészítési szakaszában minden termelőszövetkezet végrehajtott, jelentős tartalékokat tárt fel, a szövetkezetek vállalták, hogy a következő években is megtartják ezt a fejlődési ütemet Ezzel négy év alatt sikerülne elérni az 1965-re tervezett termelést A termelőszövetkezetek újabb utakat keresnék a termelés emelésére és gazdaságosabbá tételére. Előtérbe kerül a legmodernebb technológia, amely a munka termelékenységének gyors emeléséhez vezet (hiszen a mezőgazdaságban ma féleany- nyian dolgoznak, mint a második világháború előtt) és biztosítja a gazdaságosabb termelést. A sertésetetés automatizálásával például ötszörösére emelkedik a munka termelékenysége, hasonló a helyzet a ketreces tyúktenyésztésnél, a szarvasmarhák szabad istállózásánál stb. Bebizonyosodott azonban, hogy az új technológia csak a nagy gazdaságokban jelent komoly hasznot, ahol megfelelő menynyi ségű állatot tartanak. Ehhez a szövetkezetek eddigi nagysága — átlagosan 3—400 hektár — nem elegendő. Nagyon kis mértékben jelentkeznének az új technológia előnyei olyan szövetkezetben, amely csak 3—400 sertést, vagy 100 tehenet, 200 szarvasmarhát nevel. Egyre több eset van, amikor több szövetkezeit nagyobb egységbe egyesül (már máig 2500 termelőszövetkezet egyesült). A volt önálló szövetkezetekből külön termelési egységek válnak, amelyekbe az állattenyésztés egy vagy két részlegét koncentrálják. A szövetkezetek egyesülése megkönnyíti a gépek kihasználását a földeken és a növény- termesztés előnyösebb szétosztását Érthető, hogy a szövetkezetek egyesítése a kongresszus előtti vita egyik fő pontja. A szövetkezetek fejlődésével egyre javul tagjainak anyagi ellátottsága is. Ahol már elegendő eszközt gyűjtöttek össze a szövetkezeti alapokban, ott a jutalmazás új módszereit vezetik be. Eddig az év folyamán a munkaegységre tervezett értéknek csak a felét fizették ki, a munkaegység teljes értékét pedig az egyes gazdasági évek végén állapították meg. Ma már a szövetkezeti alapok lehetővé teszik az egyes évek közötti különbségek kiegyenlítését és állandó munkaegység fizetését minden hónap végén. A termelés emelésében szerzett érdemekért külön prémiumokat fizetnek. A szilárdan megállapított munkaegységre és a prémiumokra való áttérés nagy haladást jelent minden szövetkezeti tag számára. Ennek következtében elveszíti jelentőségét a kisüzemi gazdálkodás maradványa, a háztáji is. Az idők folyamán felismerték a szövetkezeti tagok, milyen terhet jelent a munka a kis háztáji földön, ahol a traktor megfordulni sem tudna, és így régi módon, kézi erővel vagy lovakkal kell megművelni. A jól gazdálkodó szövetkezetekben a háztáji állatok gondozása is felesleges túlsúllyá válik. Ezért egész sor szövetkezetben úgy Figyelem! Figyelem! Figyelem ! MÁRCIUS 1-TÖL KEZDVE A Petőfi Népe ÉJSZAKA KÉSZÜL ÉS A KORA REGGELI ÓRÁKBAN JUT EL AZ OLVASÓHOZ. Friss kül- és belpolitikai hírek, gyors tájékoztatás a megye eseményeiről. FIZESSE ELŐ A PETŐFI NÉPÉT! döntöttek, hogy a háztáji földeket egy tagban, közösen művelik meg, a háztáji állatokat pedig beviszik a Következett istállókba. Ilyen körülmények között készülnek a csehszlovák parasztok a termelőszövetkezetek V. kongresszusára. Alaposan felkészülnék, hogy márciusban mindnyájan azzal az ígérettel indulhas- sanak Prágába; a szocialista ál- lám gondoskodásáért, a gazdálkodás biztonságáért cserébe négy év alatt teljesítik az ötéves tervet Zdena Bendlova A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA: Február 22-én, szerdán délután 3 órákor Önody—Darvas: Zöld láng Nagyoperett 3 felvonásban Ifjúsági B-bérlet Értesítés! Az 1981. évben la előnyős feltételiekkel köthet szerződést kövér libára, kövér kacsára, pulykára, csirkére és tojásra. A szerződést kötők részére előleget, magas átvételi árat (csirkénél naposcsibét) biztosítunk. Ezen felül KÖVÉR LIBAÉRT DARABONKÉNT 10 KG KUKORICÁT, FRISS TOJÁSÉRT 100 DARABONKÉNT 8 kg takarmányt kaphat hivatalos áron! BAROMFIFELDOLGOZÓ VÁLLALATOK ÉS FÖLDMŰVE&SZÜVETKEZETEK. 1983 niiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinitiiiiiniiiiuiiiiiiiiiitiiiiiMiiiiiiitiitiiiiiniitiiiitraiiiftaniitiii« Kislakásépítők figyelem! 1 Mozik Műsora Február 22-én, szerdán Baja Központi: Bölcsődal, Baja Uránia: Serdülő lányom, Bácsalmás: Fehér rénszarvas, Duna- vecse: Ütött az óra, Izsák: Messzi utca, Jánoshalma: Don Juan legutolsó kalandja, Kalocsa: Kicsi, Kecel: Áru Kataló- niának, Kecskemét Árpád: Háború és béke I.-II. Kecskemét Városi: Próbaút, Kiskőrös: A holtak bolygója, Kiskunfélegyháza: Oz, a csodák csodája, Kiskunhalas: Légy boldog Irina, Kiskunmajsa: 9-es kórterem, Kunszentmiklós: Megjavultban bízni kell. Mélykút: Kihívás, Szabadszállás: Különös hajótöröttek, Tiszakécsike Petőfi: Napkelte előtt, Tiszakécske Tisza: Kicsi. Aprók írd etések 40—50 CSALÁD méh eladó. 28x35 ke- retméretűék. Tompa, Alsósáskalapos 45. szám. 330 FELVESZÜNK nyugdíjasokat magas jutalék jövedelemmel megbízottá munkakörbe. AtoLami Biztosító városi fiókja. 338 JÓ ÁLLAPOTBAN levő Danuvia eladó. Kiskőrös, Mészáros utca 32. Érdeklődni: szombat, vasárnap. 1TÍ Bajai Lakberendező, Alföldi u. 8. Telefon: 106. Bácsalmási Vegyes és Építő, Marx Károly u. 57. Telefon: 66. Bácsbokodi Vegyes és Építő, Sztálin u. 23. Telefon: 5. Császártöltési Vegyes és Építő, Bajcsy-Zs. u. 92. Telefon: 17. Csávolyi Vegyes és Építő, Sztálin út 29. Telefon: 4. Dunapataji Vegyes és Építő. Telefon: 19. Garai Vegyes és Építő, Vöröshadsereg u. 554. Telefon: 9. Jánoshalmi Vegyes és Építő, Dózsa Gy. u. 80. Telefon: 30. Kalocsai Asztalos és Építő, István u. 87. Telefon: 279. Katymári Vegyes és Építő, Sztálin u. 34. Telefon: 14. Kecskeméti Építő, Bocskai utca 12. Telefon: 24-34. Kiskőrösi Vegyes. Kossuth L. u. 23. Telefon: 100. Kiskunfélegyházi Építő, Szabadság tér 8. Telefon: 216. Kiskunhalasi Fa- és Építő, Szilády Á. u. 11. Telefon: 214. Kiskunmajsai Fa- és Építő, Fürst S. u. 5. Telefon: 43. Kunszentmiklósi Mezőgazdasági, Wesselényi u. 5. Telefon: 67. Lajosmizsei Fa- és Építő, Mizsed út 2. Telefon: 34. Solti Vegyes és Építő, Solt 802. Telefon: 5. Tompái Vegyes és Építő, Beloiannisz tér 39. Telefon: 14. ~7~~T~T Fenti szövetkezetek tatarozást, kar-. IZET ——'I ■ !«'■ ban tartást és mindennemű szerelő- 1 ■ 1 i I l’ll | | I"" ipari munkát vállalnak. ■s iiii!iiliiii::ini!ii!ii iii!iMUiiiiiiiiiit!iii!i'iiiiaiiii'iiiiiii!'iiii<iaiiiiiiiia!iiiiaiiiiiiiiininiiii!liiiiiiiiiiiiiiiiiii(!ini ÜJ. kisipart kombinátot szobabútor eladó. Kecskemét, Zsinór utca 67. szám. 173 EGY vasalónőt felveszek. Várady kelmefestő, Kecskemét, Kisfaludy u. 7. szám. 170 HASZNÁLT könyveit, könyvtárát február 28-án megvásároljuk. Kecskemét, Szabadság téri könyvesboltban. 336 ELADÓ könyveit, könyvtárát jó áron megvásároljuk február 22-én Baján a könyvesboltban. Csak egy napig! Készpénzzel fizetünk! 204 PRÍMA Topolino sürgősen eladó. Érdeklődali az Üjbögi Állami Gazdaságban 141 ÜJ állapotban levő D 125-ös Csenel eladó. Kecskemét. Táncsics Mihály utca 15 /a. 343 ÉRTESÍTÉS. Kárpitos iparom gyakorlását megkezdtem. Minden e szakmába tartozó munkát méltányos áron készítek, javítok. Szíves pártfogást kér Koszorú Lajos kárpitos- mester. Kecskemét, Darab u. 12. 177 Bajai apróhirdetések 50 ÉVES magános nő könnyebb háztartás vezetését, gyermekek vagy idősebb személyek gondozását vállalná. Baja. Kölcsey Ferenc utca 10. Mátyásné. Érdeklődés: délután. ______________________________________15 FÓZÖMINDENEST azonnali belépésre keresek. Baja, Béke tér 5 I. emelet. 319 Kalocsai apróhirdetések FIGYELEM! FIGYELEM! ELADÓ ház nagy kerttel. Vasút u. 21. Beköltözhető. Kalocsa, 14 HOMOKMÉG Y-HALOMSZ ÁLLÁS 9. szám alatt jókarban levő 125 köbcentis piros Csepel eladó. 19 K—55 p’? MOTOR. 5000 km-t futott, prima állapotban eladó. Érdeklődni: Kalocsa. Bem apó u. 19., 12 órától du, 5 óráig. Dr Veres. 18 Termelőszövetkezeti tagok, egyéni termelők, sertéstartók! TOVÁBB FOLYIK AZ 1961. ÉVI SERTÉSHIZLALÁSI AKCIÓ. Olyan sertéshizlalási szerződésre, amelyet 1961. év januártól októberig történő átadásra kötnek vagy kötöttek az állatforgalmi vállalattal, az állam minden darab sertés után két mázsa kukoricát vagy árpát ad készpénzért, az állami eladási áron. Kukorica esetében 215,— Ft mázsánként A takarmányt utalványra lehet átvenni, a Terményforgalmi Vállalat telepein. Akik eddig szerződtek hízott sertésre 1961. évi átadásra, szintén megkaphatják a 2 mázsa takarmányt darabonként Részletes felvilágosítást a községi felvásárlók és járási ki- rendeltségek adnak. Bács-Kiskun megyei Allatforgalmi Vállalat Kecskemét Csongrádi út 2. Tel.: 28-05. 201 ^nQOQnoQQQOQOOOQQOOOOOOOQQQQQQQQQQQf^^