Petőfi Népe, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-22 / 45. szám
1981. február 22, nerds „A legkisebb falvakba megyünk...” A kecskeméti színjátszó, kör terveiről Két próba közötti szünetben l^&CS'tA’t’Cl HtCl^CíCLj (j’Q&OA* kértem: mondjon valamit a Kelemen László Színjátszó Kör jelenlegi próbáiról, az első bemutatkozásról, terveikróL Udvaros Béla rendező, a színjátszó szakkör művészeti vezetője mond még valamit társainak, aztán mellém telepedik — mint mondta, öt percre —, s már mesél is: As újabb tervi Két egyfelvonáson — Két egyfelvonásoa darab próbáinál tartunk. A darabok: Barta Lajosnak 1919-ben írt és játszódó Tavaszi mámor című drámája, Hans Sachs: A paradicsomjáró diák című farsangi komédiájából, Koppányi György által átírt -A mennyet- járt ifjú« című vígjátéka. A műsort először a katonatelep! művelődési otthon színháztermében mutatják be, ahol már január húszadikán — a színjátszó kör első bemutatkozásaként — nagy sikert arattak magyar költőktől szavalt versekkel, Fehér Klára és Shakespeare műveiből ^előadott részletekkel. A katonatelepi bemutató után ellátogatnak vele a környező falvakba, községekbe; azokra a helyekre is, ahová a színház tájedőadásai nem jutnak el. Nagyszabású József Attila-emlékest Műsorpolitikájukban nemcsak ez a cél: a legkisebb, esetleg rosszul felszerelt színházi teremmel rendelkező községek kultúrával való ellátása — az is tükröződik, hogy erejükhöz mérten fokozatosan többet és többet akarnak elérni. Első szereplésük háramhónapos szorgalmas munka eredménye volt. Most újabb, egész estet betöltő — Először versek, kisebb Jelenetek próbáival kezdtük munkánkat — mondja Udvaros Béla —, mindig nehezebb és nehezebb darabokat választunk. Hetenként egyszer, a szakköri foglalkozásokon belül, egy órát dráma- és színháztörténeti ismeretek bővítésére fordítunk. Hiszen a szakkör célja az alapfokú szakmai felkészültség elsajátíttatása mellett művelt, igényes közönség megteremtése. Nem utolsósorban pedig: a dráma- és színháztörténettel foglalkozva, sok esetben, több oldalról is meg tudunk világítaná egy-egy színészi, rendezői, előadói problémát Kevés a férfiszereplő A szakkör tagjai annak idején, amikor az októberben megalakult, felvételi vizsgán vettek részt Érdekes, s eleinte a rendezőnek komoly gondot akozott, hogy a színjátszók nagy része nő. Kényszermegoldáshoz folyamodtak: már csak férfiakat vesznek fel. Kiket említhetünk a legjobbak között? Nehéz lenne sorrendet felállítani, de Fuchs József, Miski Gusztáv, Kelemen Éva, Dunai Erzsébet, Végh Józsefné, Bajtai Zakariás- né nevét meg kell említeni. A városi tanács művelődési oszálya támogatásával megalakult szakkör tagjai szép munkát végeztek e néhány hónap alatt is. S ezt nemcsak a katonaitelepi siker, a városi tanács jutalomkönyvei, hanem az is igazolja, hogy a városi tanács művelődési osztálya a jövő hónapban kétnapos budapesti színházlátogatásra viszi a szakkör tagjait Közben eltelt a próbaközi cigaretta-szünet s Udvaros Béla rendezőt színpadra szólítja a csengő hangja. Nagy Éva őst aztán becsűid meg magad, fiam — mondta a kunszentmiklósi tanácselnök búcsúzául Berta Gábornak. A meglett férfi és a pelyhesállú legény tekintetében ott lobogott a biztatás, az ösztökélés és az ígéret riize. — Iparkodom “ válaszolta a fiú morózusan, s reszkető kezekkel vette át a borítékot. A fiatalember most az egyszer talán nem bánta volna, ha elsüly- lyedne alatta a föld, csak már megszabadulhatna a tanácselnök figyelmeztető pillantásaitól. Már az ajtóktlincset melegítette keze, amikor megkérdeztem, szakíta- na-e időt arra, hogy elbeszélgessünk? — És mi érdekli magát? — kérdezte hirtelen támadt bizalmatlansággal. — A sorsa, élete és pályafutása — nyugtattam meg a tizennyolcéves fiatalembert. Váratlanul érte kíváncsiskodá- som. — Hiszen még alig éltem, miről meséljek1 Még csak szakmám sincs, amiről szeretettel beszélhetnék. Higgye el, én nem vagyok maguknak való téma. Sokan még csavargónak is neveznek. Hátat fordított, s erőltetett köhögést erőszakolt magára. — Amikor ismét találkozott tekintetünk, úgy rémlett nekem, egy ottfelejtett könnycsepp csillogott a szeme sarkában. Berta Gábor azért lassanként feloldódott zavarából, s kinyitotta előttem »témanélküli-* életének csukott könyvét. Kilencen vannak testvérek. Egyedül legidősebb bátyjuk vette komolyan a tanulást. Elvégezte a műszaki egyetemet, s mérnökként dolgozik az egyik óbudai gyárban. A többiek megtorpantak, sutbavágták a tankönyveket. s alkalmi munkából tengődnek. Szakmát egyik sem tanult. »,Jóska öcsém is itthon cselleng* ■— mondta szinte természetesnek tűnő felvilágosítással. Gábor négyszer járta az általános iskola első osztályát. Nagy- nehezen megszerezte a bizonyítványt a negyedikből és itt megállt a tudomány! Nem folytatta tovább tanulmányait. 1959 tavaszán elindult sze■ rencsét próbálni. Budapesten kötött ki a XIV. kerületi Tatarozó Vállalatnál. Segédmunkásnak alkalmazták. Egy hónap múlva szedte a sátorfáját, s másfelé kísérletezett. Keveselte a havi ezer forintot. Ekkor került a BEt,SPED-hez lóápolónak. Havonta 2400 forint ütötte a markát. Szép pénz — mondogatta, de most meg újabb indok buggyant ki a száján: kevés volt a szabad idő! Mindent és mindenkit hibáztatott, csak magát nem! Pedig rajta is múlott, hogy így alakult a sorsa. Fiatal barátunk a szabad idő hiányolásánál megfeledkezett arról, hogy ha szakmát tanult volna, akkor ma nem lennének »szabad idő* gondjai, mert olyan munkakörben dolgozhatna, amelynek elvégzése nyolc órát igényelne és a felesleges idővel szabadon rendelkezhetne. Berta Gábor másfél évet töltött Budapesten, s amikor érdeklődtem tőle, volt-e színházban, szinte találós kérdéssel válaszolt: — Igen... az.,. Ercsiben. Az Ercsiben? Hát ez meg mi- lyen színház lehet? Törtem az agyam, míg végre kisütöttem, hogy talán az Erkel Színházban volt, csak elfelejtette a nevét.-— De... de.. . nem voltam egyikben sem, csak szégyelltem bevallani. A tizennyolcéves, szánalomra méltó fiatalember még nem olvasott el egy szépirodalmi könyvet sem életében. Vajon miért? Mert nehezen megy az olvasás. Jóformán szótagolva olvassa a szavakat. A múltkoriban egy vékonyka könyvecskét böngészgetett, amelyben — sajót szavával élve — »elrabolták az egyik csajt*. Azt már nem tudta megmondani, H írta, t ml volt « címe. Ifjú barátunk újra Pestre kő» szül. Betanított munkás szeretne lenni. A Csepeli Csőgyárban Ígéretet kapott, felveszik, ha a kun* szentmiklósi tanácstól kedvező véleményt írnak róla, A bori- tékban a tanácselnök ajánló sorait szorongatta. Búcsúzóul kissé pironkodva ezeket mondotta: — Tudja, most érzem csak igazán annak kárát, hogy nem tanultam, Berta Gábor a saját bőrén _ tapasztatta, hogy aki nem művelődik, az nem tud lépést tartani a fejlődéssel, lemarad, $ keserű szájízzel keresheti csak meg a mindennapi kenyerét. De vajon Berta Gábor-e a felelős egy személyben meggondolatlanságáért, hanyagságáért és céltalan bolyongásáért? Ügy véljük, nem! Többet kellett volna beszélgetni, foglalkozni a sanyarú sorsú fiatalemberrel a szülőknek, a kunszentmiklósi pedagógusoknak, a KlSZ-istáknak, s talán akkor boldogabb életéről számolhattunk volna be olvasóinknak. Ám. még nem késő. Talán most, új munkahelyén, nagyüzemi munkások között felismeri ezt Berta Gábor is. Bieliczky Sándor Benedek István: Kisvárosi történetek A szerző Aranyketree efmű műve néhány évvel ezelőtt nagy sikert aratott Üj könyvében egy fiatalember életét írja meg. Francois szülei elváltak, 5 idegeneknél nevelkedik, magának kell megtalálnia az igazi utat hazugság és igazság, álszent tettetés és humanizmus között műsort készítenek, és egy nagyszabású József Attila-emlékest rendezését tervezik. Itt mutatkozik majd be a 24 tagú szaval ókárus Í9L Megalakul! Bugacon a pedagógusok pártaiapszervezete ünnepélyes aktus színhelye volt a Bugaci Általános Iskola igazgatójának irodája. Megalakult — a kecskeméti járás községeiben elsőnek — a pedagógusok MSZMP-alapszervezete, amelynek hét tagja van. Jelen volt az alakuló ülésen Laczi János, a helyi pártbizottság titkára is, aki felszólalásában megemlítette, hogy Bugac pedagógusai, élükön a kommunista nevelőkkel, dicséretre méltó munkát végeztek a község mezőgazdaságának szocialista átszervezésében. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a párttagpedagógusok mutassanak példát az egész tantestületnek a világnézeti és szakmai ismereteik bővítésében. Farkas János igazgató arról a feladatról beszélt, amely a tanyavilág ifjúságának szocialista szellemben történő nevelésével kapcsolatban a pe- dagógus-pártalapszervezetre hárul. Tarján Istvánná, a járás tanulmányi felügyelője a többi között rámutatott a bugaci iskolákban korábbi látogatásai során tapasztalt szakmai hibákra és azok kijavítását a kommunista pedagógusok egyik legfontosabb tennivalójaként jelölte meg. A pártalapszervezet ezután megválasztotta titkárát, valamint annak helyettesét, s az alakuló ülés több órán át tartó beszélgetéssel ért véget. 8. Borslczky Dénes zugügyvéd a háborús főváros éjszakai életének hírhedt alakja volt. Kétes üzleteibe senki sem látott bele. A zugügyvédnek sok pénze volt, s a pénz hatalom. Nagyobb úr a hatóságoknál is. Nem volt tanácsos Borsiczky magánügyeit firtatni. Közismerten kitűnő összeköttetései voltak. Igen magas körökben igénybe vették szolgálatait, s alkal- sint viszonozták is. Nagyvonalúan dolgozott. A világ szájával pedig nem törődött. Tudta, hogy a szakmában háborús hiénának tartják, de fütyült irigyeire. Elvégre az ő gondjait senki sem osztja meg vele. Itt van a két fia, Dop es és Albert. Mindkét fiú katonatiszt. Csak isten és a kormányzói kabinetiroda egyik magasrangú tisztje a megmondhatója mennyibe került Borsiczkynak az, hogy a két délceg fiú most nem valahol Ukrajnában hasal egy sáros lövészárokban, hanem itthon élvezheti az aranyifjúság örömeit. Dénes a minisztériumban piszkálja a körmét, Albert fia pedig a csókavári helyőrség parancsnokának, Baltazár ezredesnek segédtisztje. És mi tagadás, sokba kerülnek a fiúk a papának, mert háború ide, háború oda, ezek, mind-mind a tiszturak, úgy flancolnak, ahogyan még soha. Folyton fejik a papát. Albertet kiváltképp az isten sem győzi pénzzel. Egyre-másra küldi könyörgő leveleit, most ezért, most amazért életbevágó az az ötszáz pengő, ezer pengő, kétezer pengő.... No, de csak legyen egyszer béke, majd ,mó- resre tanítja ő ezeket a kölyköket. Egy fitylnget sem kapnak! Keressék meg maguknak, ami kell. Borsiczky mindennap a Nyalka Huszárban fogyasztotta el vacsoráját, a Körúton. Felesége halála óta nincs háztartása. A Nyalka Huszárban csak étkezett, innét indult éjszakai körvadászatra, s egy-egy éjjel megfordult Budapest minden jelesebb mulatójában. Ezen az estén is gondatlanul falatozott, amikor feltűnt neki egy vidékies külsejű, nyúlt képű, középkorú férfi. Olcsó, de alig viselt ruha volt rajta és fehér ing, nyakkendő nélkül. Fél liter bor volt előtte, azt kortyolgatta. Borsiczky vidéken kezdte pályáját, s azóta is felelevenedtek régi emlékei, vonzódott a vidéki élethez. Egy-egy vidéki ember láttára felelevenedtek régi emlékei, és szívesen kedélyeskedett velük egy kicsit. Bizonyos volt benne, hogy sohasem látta még ezt az embert. No, mindegy. Nyomban észrevette, hogy idegenül érzi itt magát. Tán még sohasem járt a fővárosban. Mozdulatai félszegek. A zugügyvéd ellenálhatatlan vágyat érzett, hogy megszólítsa: — Jó kis bor, igaz? — szólt át a szomszédos asztalhoz. — Megjárja — felelt az ismeretlen, és ügyetlenül meghajtotta magát a zugügyvéd felé. — De azért minálunk jobb is megterem. — Hová valósi maga? — Csókavári vagyok. Borsiczkynek már a szájában volt a szó, hogy hiszen neki, s főképp délceg fiacskájának köze van Csókavárhoz, hanem inkább lenyelte a szót. A zugügyvéd oly ravasz volt, mint a róka. Ki tudja, mire lesz jó még ez az apró titok? Kedélyesen folytatta a diskurzust: — Hohó, barátom, megengedem, hogy Csókaváron jó borok vannak, de tudja mit? Kóstoljunk még jobbat. Van itt olyan bor, amit a királyok borának, s a borok királyának neveznék: aranyló hegyaljai. Borsiczky vagyok. — Matejka András. — Talán üljünk össze egy kicsit, jó? — mosolygott a zug- ^ügyvéd, s máris Matejka mellé ‘telepedett. Pincér után nézett: — Halló, főúr, egy üveg száraz szamorodnit! Amikor a pincér elsietett, Matejka aggodalmasan szólalt meg: — Drága lehet az a borok királya, uram, és hát... — Ugyan, semmiség! — legyintett fö’ényesen Borsiczky... — Kár, hogy nincs ... nincs elég pénzem, de hát tetszik tudni, nem akarnám megsérteni . , . —■ Szó sincs róla. Mi céjából jött a fővárosba? — Hát... éppenséggel egy kis pénzt csinálni. Ma délután jöttem. A zugügyvéd orrlyuka kitágult. Pénzt csinálni? Ehhez a mesterséghez igazán köze van. Még majd kiderül, hogy a vé- letlenség üzletet hozott. — Hiszen ez nagyszerű! — derült föl a képe. — Bankópréssel? — Nem uram, hogyan is kezdjem ... Kőművespallér vagyok, sokat dolgoztam gyermekkorom óta, és hát gyűjtögettem is. Meg aztán minden alkalommal tettem a sorsjátékra. Nem tagadom, egyszer be is ütött a szerencse, szert tettem egy kis pénzre. — Ejha. Az jó — bólintott a zúgügyvéd és feszülten figyelt. — De én nem éltem fel a kis pénzemet, hanem aranyat vettem érte. — Aranyat? — Azt, igen. Tetszik tudnia ha én akkor előállók, hogy nekem most van, jönnek a rokonok, az ismerősök, tán még ismeretlenek is. Tudja uram, hogyan van ez, az egész világ rászabadul a szerencsés emberre és menten szerencsétlent csinál belőle. Hát én ezt nem akartam. Lehet, hogy nem szép tőlem, de így esett. No, most aztán magammal hoztam a kis aranyamat, szeretném pénzzé tenni. De nem tagadom, nem értek én az ilyesmihez. Azt sem tudom, mennyit ér igazában, meg hogy miként is kellene hozzáfogni. — Magánál van? — kérdezte a zúgügyvéd halkan. — Mert ezt nem szabad ám mutogatni. De bennem megbízhat. Jóindulatú ábrázatot vágott, s ezzel felbiztatta a pallért. Matejka elővette az aranydarabkát, amely a zsebkendőjébe volt csavarva. A zúgügyvéd alig tudta palástolni meglepetését. Színarany, rúdból fűrészelve, nyolcvan-száz gramm lehet... — Mégis, mennyit számított, ezért kapni? — kérdezte közönyt színlelve. — Mondom, nem vagyok tisztában azzal, mit ér. Gondolom, azért párezer pengőt megér. Az ügyvéd félig lehunyt szempilláján át figyelte a pallért. Kis vártatva szótlanul odatartotta a tenyerét az aranyért. A pallér félszeg mozdulattal nyújtotta át neki. Borsiczky behajlított tenyerébe fogta az aranyat, s úgy vizsgálgatta. Kétségtelen, friss fűrészelés. Kilós rúdból. Vajon mennyi lehet még a pallér birtokában? Meg kérdezze? Hátha elriasztja a madarat? Megvan! Majd másképp jut ennek a titoknak nyomára! (Folytatása következik.)
