Petőfi Népe, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-10 / 8. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! MEGYEI LAPJA BACS ­KISKUN A MAGYAR. SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT XVI. ÉVFOLYAM, 8. SZÄM Ara 60 fillér 1961. JANTJÄR 10, KED7J TÉLI GÉPJAVÍTÁS Megyénk állami kereskedelmének fejlődése Mezőgazdasági gépek sorakoz­nak hosszú sorokban a Kecske­méti Gépállomás szerelőcsarno­kában. A gépek mellett szere­lők szorgoskodnak. Valameny- nyiüknek egy a célja: időben befejezni a gépjavítást. A Kecskeméti Gépállomáson — mint mondották — január­ban valamennyi univerzális gé­pet kijavítanak. így többek kö­zött 18 megrongálódott Zetort is. A hatalmas csarnok kong a szerelők kalapácsütéseitől. He­gesztőpisztolyok fénye villog, s lelkesen dolgozik itt minden szerelő. Nincs még két hete sem, hogy elkezdték az erőgé­pek rendbehozatalát, máris 90 százalékban elkészültek vele. Februárban egyéb olyan me­zőgazdasági gépek javítását végzik el, amelyek szintén szükségesek már a tavaszi mun­kák megkezdésekor. Fotóriporterünk felvételei a téli gépjavításról készültek. Nem lesz baj a nyáron ezzel a cséplőgéppel sem. Agárdi József és Balogh András szere­lők minden szükséges javítást már most elvégeznek rajta. Felújított motorokat szerelnek a zetorokra, amelyek a szolnoki nagy javítóban készültek. Képünkön Pozdolai János cs Szabó Imre szerelőket látjuk. 1960-ban és az új évben Üzleteinkben, kereskedel­mi vállalatainknál most folynak a leltározások, kereskedelmünk irányító szervei pedig most ösz- szegezik a múlt évi fejlődést, tapasztalatokat, hogy minél eredményesebben bontakozhas­sanak ki az idei év tervei. Ha­sonló visszapillantás és előrete­kintés céljából kerestük fel a napokban mi is a megyei tanács v. b. kereskedelmi osztályát, ahol sok érdekes és biztató hírt kaptunk kereskedelmünk fejlő­déséről. A múlt évi beruházásokat összegezve megállapítható, hogy a legnagyobb szabású kereske­dőim beruházásra, a kecske­méti Aranyhomok Szálloda épí­tésére 10 millió forintot hasz­náltaik fel. A bajai szálloda épí­tésére 2 millió forintot, a kecs­keméti gázlerakat építésére pe­dig 400 ezer forintot fordítottak, — ami egyezik az eredeti ter­vekkel. Ezenkívül a múlt év fo­lyamán nyűt meg a közel 2 mil­lió forintos költséggel helyre­állított kiskunfélegyházi Korona Szálló és Étterem, a több mint félmillió forintos beruházással átalakított kalocsai Fényes Ét­terem. Karácsony előtt jelentős kereskedelmi esemény volt a megye első önkiszolgáló bisztró­jának megnyitása Kiskunfélegy­házán. A megyei kereskedelmi hálózat fejlődését, korszerűsítésének a gyors ütemét jelzi a következő összehasonlítás is: míg megyénk­ben 1958-ban csak kelt, önkiszol­gáló rendszerrel árusító üzlet volt, jelenleg csupán az állami kereskedelem 52-vél rendelke­zik. A múlt év folyamán az élelmiszerszakmában 17, a ru­házati szakmában 4 és az ipar­cikk-szakmában 5 üzletet alakí­tottak át önkiválasztó, illetve önkiszolgáló rendszerűvé. Az üz­letek korszerűsítésére, felújítá­sára, gépek és berendezések be­szerzésére összesen mintegy 4 és félmillió forintot fordítottak. Több korszerű új üzlet is nyílt, közülük is a legszebbek a kecs­keméti Arany János utcai Faj- Áruház, a bőrdíszmű- és a Rá­kóczi úti új női kcmfekcióüzlet, továbbá a kalocsai cipő-, papir­és kultúr cikkbolt. az új bajai divat- és kötöttárubolt, a kis­kunfélegyházi sportáruház és édességbolt E felsorolás után olvasó­ink bizonyára kíváncsiak: mi­lyen terveikkel indul az idei év­nek kereskedelmünk. Ezúttal a »■rangsort-« ismét a kecskeméti Aranyhornok Szállodával kell kezdenünk, amelyre az idén újabb 10 millió forintot fordí­tanak, s minden remény megvan arra, hogy az 1952. év szilvesz­terét már éttermében ünnepel­hetik a kecskemétiek, s a város­T anácskozás a megye mezőgazdaságának fejlesztéséről Az MSZMP megyei pártbizott­ságán széleskörű tanácskozás volt szombaton a megye mező­gazdaságának fejlesztéséről. Kü­lönösen sok szó esett a szőlő- és gyümölcstermesztés további növeléséről, valamint az öntö­zéses gazdálkodás kitérjesztésé- ről. Az értekezleten részt vett dr. Erdei Ferenc, megyénk or­szággyűlési képviselője, a Ma­gyar Tudományos Akadémia fő­titkára, Keserű János, föld­művelésügyi miniszterhelyettes, Soós Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium Növénytermesztési Főigazgatóságának vezetője, Mol­nár Frigyes, az MSZMP megyei Almási László villanyszerelő az elektromos próbapadnál dolga zik. (Pásztor Zoltán felvételei.) A népfront-blsottság újabb békemos**aÍmi akciói A Hazafias Népfront megyei Bizottsága az Országos Béketa­nács útmutatása szerint elké­szítette a békemozgalmi felada­tok megoldását szolgáló éves munkatervét A munkaterv sze­rint a népfront-bizottság to­vábbra is feladatának tekinti a különböző országokban élő népek életkörülményeinek, kul­túrájának, társadalmi harcai­nak ismertetését, szolidaritási akciókkal tovább támogatja a függetlenségükért harcoló gyar­mati népek küzdelmét, s a nem­zetközi agitációs munka sikere érdekében minden negyedévben megyei békeaktíva értekezletet rendeznek. Ebben az évben a külpolitikai ankétsorozat keretében a német kérdésről, a leszerelésről, a fel­szabadító mozgalmakról, a Szov­jetunió és az USA gazdasági helyzetéről tartanak előadáso­kat megyénk városaiban és na­gyobb községeiben. A népfront megyei béke operatív bizottsá­ga ezenkívül részt vesz több kulturális évforduló megünnep­lésének szervezésében. Így elő­készíti Taras Sevcsenko ukrán költő halálának 100., M. V. Lo­monoszov orosz tudós születé­sének 250. és Liszt Ferenc szü­letésének 150. évfordulóját. Újszerű még, hogy a Katona József Színház művészeiből ala­kult aktíva csoport tagjai rö­vid műsorokkal teszik színe­sebbé, emlékezetesebbé a hely­ségenként megrendezésre ke­rülő béke-esteket. bizottságának első titkára, dr. Dallos Ferenc, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnö­ke, Mészöly Gyula, a Duna— Tisza közi Mezőgazdasági Kí­sérleti Intézet igazgatója, Hor­váth Sándor, a Szőlészeti Kutató Intézet homoiki osztályának ve­zetője és több megyei szakem­ber. Részt vett ezenkívül a megbeszélésen számos országos és megyei szerv képviselője. A tanácskozás jelentősen elő­segíti a megye mezőgazdasá­gának további fejlesztését. ba érkező vendégek. További másfél millió forintot fordíta­nak az idén a bajai szálló hely­reállítására, amely ebben az év* ben nyitja meg kapuit a ven­dégek előtt. 150 ezer forintos beruházással márciusra befeje­ződik a kecskeméti gázílerakat építése is. Sor kerül a 700 ezer forintos beruházást igénylő Mó­ricz Zsigmond utca és Nagy­kőrösi utca sarkán levő divat- áru-üzlet befejezésére, valamint a tejcsárda bővítésére. Tavaszra várható az Arany János utcai bérház földszinti üzleteinek a menyitása. Ide költözik majd a Rákóczi útról az üveg- és por­celánüzlet, s itt nyílik meg az új hanglemezbőlt. A Kiskunba* lason felépült új bérházban <* nyár folyamán egy háztartási és egy cipő bolt nyílik. Ezenkívül a Ruházati Kis* kereskedelmi Vállalat saját erő* bői öt üzletét korszerűsíti — a kalocsai és a kecskeméti Kos­suth téri méteráru üzletet, a Nagykőrösi utca 8. szám alatti divatáru üzletet, a Szabadság téri méteráru üzletet és a kis­kőrösi vegyes ruházati boltod Az Iparcikk-kiskereskedelmi W tervében a kalocsai bútor- és aj illatszerbolt korszerűsítése ém Kecskeméten a Rákóczi úton égi új ajándékbolt megnyitása sze­repel. Az Élelmiszer Kiskereaí kedelmi Vállalat tatarozza az el* hanyagolt kiskunfélegyházi bői* tokot, korszerűsít több bajai űz* letet, ezenfelül szállítási eszkö-l zök beszerzésére fordítja a véd* lalatfejlesztési alapot. A Vendéglátóápari Vállal a! tervében Kecskeméten egy biszt* ró megnyitása szerepel, vala« mint több cukrászda, eszpresszó bővítése és korszerűsítése. Így Kecskeméten a Kedves és a Batthyány utcai cukrászda ölt új »ruhát« az idén, Kalocsán a cukrászda korszerűsítésén kívül sor kerül a szálloda bővítésére is. A Vendéglátóipari Vállalat ezenkívül 72 üzemegységét tata­rozza ebben az évben. A KISZ-kongresszus anyagát tanulmányozták megyénk középiskoláinak KISZ-titkárai Január 7-én, szombaton feje­ződött be Kecskeméten a Bács- Kiskun megyei középiskolai KISZ-szervezetek titkárainak és aktivistáinak egyhetes tan­folyama, amelyen a KlSZ-kong- resszus anyagát tanulmányoz­ták a résztvevők. A tanfolya­mon 132 középiskolás fiú és leány vett részt. Az iskola szervezői gazdag és értékes programot állítottak össze a hallgatók számára. A tanfolyamon előadást tartott dr. Dallos Ferenc, a megyei ta­nács végrehajtó bizottságának elnöke, Weither Dániel, a Pe­tőfi Népe főszerkesztője, Bor­széki Lajos, a KISZ Központi Bizottságának tagja, a KISZ megyei bizottságának titkára, Horváth Ignác, a KISZ Köz­ponti Bizottságának tagja, a KISZ megyei bizottságának I szervező titkára, Kiss János, a SZÖVOSZ Közgazdasági Tech­nikumának igazgatója. Az egyhetes tanfolyamon a hallgatók gondosan tanulmá­nyozták a KISZ-kongresszus anyagait és megvitatták, hogyan tudják azokat gyakorlati mun­kájukban hasznosítani. Az is­kolán résztvevők megelégedés­sel nyilatkoztak a tanfolyamon hallottakról és világosan látják tennivalóikat a KISZ-élet ele­venebbé, vonzóbbá tételére. Az iskola vezetősége gondos­kodott arról, hogy a tanfolya­mon részt vevők napi szorgal­mas tanulásuk után kulturális rendezvényeken is szórakoz­zanak. — Kedden este a Ka­tona József Színház művészei által rendezett irodalmi-esten vettek részt a hallgatók, szer­dán pedig a borbási Vörös Csillag Tsz-be látogattak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom