Petőfi Népe, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-31 / 26. szám

ft 1 »Mal 1961. Január 31, kedd Önképzőkör Önképzőkör. Ha ezt a szót halljuk, diákköri élményeink elevenednek fel emlékezetünk­ben, verseket szavaló, jegyző­könyveket gyöngybetűkkel írt és letisztázott önképzőköri naplókat készítő diákok jutnak az eszünk­be. t Ezek a fiatalok is önképzőkört alakítottak, de együttes munkál­kodásuk anyaga nem elröppenő, szépen csengő szó. S ha egyál­talán vezetnek jegyzőkönyvet, nem azért örökítik meg benne az utókornak a dicséretet, hogy egyik, vagy másik tag jól fej­tette ki az élet egyik, vagy má­sik problémáját előadásában. Ök a makacs és szikrázva pen- dülő vasat szelídítik meg, ké­szítenek belőle költemények szépségeivel felérő rózsákat, egymásba fonódó indákat, me­lyeknek könnyedsége, légiessége vetekszik a virágoskertek leg­szebb példányaival. Költészet ez valóban —• vasba álmodva. Hét ipari tanuló szánta rá magát a Bajai Vasipari Ktsz telepén, hogy továbbkópzá magát egy ritka és hazánkban már kihaló­félben levő szakmában, a dísz- műlakatosságban. A képen éppen két ügyes ön­képzőkört tag: Nagy Béla és Pető László a Bajai Vízügyi igazgatóság egyik reprezentatív helyiségének kovácsolt vas fali díszeit alakítgatja — éspedig a legteljesebb sikerrel. Négy gyö­nyörű, művészi könnyedségé díszrács már az igazgatói irodá­iban várakozik a még munkában levő utolsó darabra. De készíte­nek ők sok minden mást is. A ktsz elnöke. Alszegi József az egyik leghűségesebb megrende­lője az önképzőkörnek. Kecses vonalú kovácsolt vas asztalkák, könyvespolcok, lámpaernyők, vi­rágdíszek és egyéb apró, művé­szi használati tárgyak kerülnek ki az ügyes kezek alól. s mind­ez nemcsak a művészeti önkép­zés hasznával jár, de gyarapítja az önképzőkör hét tagjának az anyagi erejét is. A KlSZ-szer- vezet, melynek soraiba ez a hét fiatal is tartozik, az önképző­köri tagok külföldi üdültetésére szavazta meg a kész munkákért járó tiszteletdíjakból összegyűlt egyre gyarapodó összegeket NE FESD AZ ÖRDÖGÖT A FALRA... ...mert leint a házmester. A ktsz tagjai, a felnőttek, az ■»öregek« nemcsak tudásuk leg­javát adják át a fiataloknak, de örömmel és büszkén nézik gya­rapodásukat is. Hátha egy szép és jövedelmező, új »üzemág« te­rebélyesedik ki majd a fiatalok mozgalmából. Egy olyan szakma újjáéledésének lehetünk talán majd tanúi, melynek világhírű művelői vannak hazánkban. A vezetőség ingyen bocsát a fiatalok rendelkezésére hulla­dékanyagot a »»megrendelések« teljesítéséhez. Jól teszik, hasz­nosabb célra talán már nem is fordíthatnák az üzemi hulladék­vasakat. szebbé és nemesebbé talán már nem is alakulhat át a kalapács csapásai alatt az acél, a csillogó fém. Cs. L. SÍ. A börtönőrök észrevették, hogy egy könyv lapjai között három borítékot őriz, mindegyi­ken' más-más címzés: Felesé­gemnek, Ludovicónak, Gualber- tónak. S a borítékok napról napra dagadtak. A tábornok most gyakran be­szélt az őröknek fiairól. Elmon­dotta, hogy egyformán szereti mind a kettőt, de talán jobban a szívén viseli Gualbertónak, a kisebbiknek a sorsát, mert ele­venségével az több gondot okoz neki. — Félek, hogy kicsit túlságo­san szereti majd a kártyát meg a nőket, akárcsak magam is, amikor fiatal voltam. És nem tudom, éri-e majd őt is az a szerencse, hogy olyan feleségeit talál, mint az enyém. Pedig annyira hasonlít rám... Az őrök megnézték a fényké­pet, s elismerték, hogy a két gyerek közül valóban ő hason­lít rá jobban. Erre aztán a tá­bornok dicshimnuszokat kezdett zengedezni Ludovicóról, szor­galmáról és komolyságáról, mintha csak jóvá akarná tenni, hogy bevallotta részrehajlását Gualberto javára. Soha többé nem hívták ki­hallgatásra. De mégis nagy meglepetés volt, amikor sok más fogollyal együtt, a kon­Otutf urálit ftőrjéül Népnevelő színjátszók A tatahári termelő6zőve0i«ae­tek egységes műkedvelő cso­portja figyelemre méltó kultu­rális missziót tölt be nemcsak a környéken, hanem megyénk más járásaiban is. A közös gazdasá­gok lelkes, áldozatkész fiataljai ma már elválaszthatatlan egy­séget és céltudatosságra való tö­rekvést képviselnek a faluban. Ennek az összefogásnak és egyetértésnek eredménye a köz­ség színjátszó mozgalmának ro­hamos fejlődése. Tataháza immáron egy esz­tendeje termelőszövetkezeti köz­ség. Azóta sóit dicséretet érdem­lő kulturális megmozdulásnak voltunk tanúi a községben. Ta­valy hozzáláttak Darvas József: Kormos ég című drámájának megtanuláséhoz. A darabot már bemutatták a járás községeiben, sőt legutóbb Vaskúton" szere­peltek nagy sikerrel. Erről a »tájeiőadásról« tájékoztatta szer­kesztőségünket Salamon László tataházi levelezőink. — A művelődési ház zsúfolá­sig megtelt érdéklődőkkeL A hallgatóságnak tetszett az elő­adás, amit bizonyítottak a nyílt- színi tapsok és a színiházi est után elhangzott bírálatok. Jól­eső érzéssel hallgattuk a közön­ség őszinte véleményeit, s igyek­szünk az általuk észlelt néhány apró, rendezésből adódó hibán mielőbb változtatni. Kérték, hogy a színjátszó csoport tagjai a jövőben is látogassanak el hozzájuk. Jó néhány előadásunk alkal­mával tapasztaltuk, hogy az em­berek ma már nem idegenked­nek a politikai tárgyú művek­től. Csak az a lényeg, hogy mű­vészileg és eszmeileg jó drámát, vagy jó vígjátékot írjanak író­ink. Ha a nép növekvő igénye találkozik az író magasfokú, ne­velő hatású művészetével, akkor a nézőtéren egyre sűrűbben fel­csattan majd az elismerő taps. A Kormos ég ezt beigazolta. centráciős táborba indították. Az első pillanatban azt hitték, Németországba küldik őket De aztán kiderült, hogy Fosso- liba mennek. Neki is megengedték, hogy cókmókját magával vigye. És Ceraso segített neki csomagol­ni. A tábornok sohasem volt hajlandó akárcsak egyetlen da­rabot is magára öltem abból a fehérneműből és ruhaneműből, amelyet felesége küldött neki. Mindvégig ott maradtak, simá­ra , vasaltam, a csomagburkolat­ban. Egyik deportált társa vál­lalta a batyu cipelését. A tá­bornok csupán a levelet meg a fényképet tartotta magánál. A börtönben maradó foglyok mind-mind ott szorongtak rács­ajtajuk vasrúdjai mögött, hadd lássák, amint elmegy előttük. Homlokához emelve kezét, mindegyiknek külön-külön kö­szönt, s örömmel látta, hogy az utoljára érkezettek közül egyik sem került a menetbe. Amikor Pietro Valeri cellájához ért, ezt mondta neki: — örülök, hogy végre megis­merkedhettem önnel, tábor­nok úr. A tábornok ránézett és elmo­solyodott, de aztán éppoly ko­mollyá vált az arca, amilyen Valerié volt. — Én is örülök — válaszolta —. hogy végre megismerked­Tőanqnettinykalauz. A kecskeméti zenetanárok hangversenye AZ ORSZÁGOS FILHARMÓNIA és a Kecskeméti Varrni Tanács bérleti koncertsorozatanák 5. estjén ezúttal a kecskémét zenetanárok szerepeltek. Mielőtt rátérnénk a hangverseny mél tatására, egy kis visszapillantást kell magunknak engedélyezni. Tizenöt-húsz esztendő világtörténelmi távlatban igen csekély, egy emberöltő ' láthatáráról azonban tekintélyes időtartamnak számít. A mai fiatal generáció csekély ellenértékért a kultúrc minden értékes vívmányát élvezheti, tanulási lehetőségei úgy­szólván korlátlanok. És ami roppant számottevő — színvonala' oktatásban részesülhet. Ha csak szükebb. sajátos területre korlá­tozzuk az összehasonlítást, úgy látjuk, hogy a »ma# és a »teg­nap« között lényeges különbség van zenepedagógiai vonatkozás ban is. Azelőtt kontárok hada tanított — különösen vidéken. Tizenöt év fokozatos kultúrforradalmával, a. zenét tanítók állandó szelekciójával ma már eljutottunk odáig, hogy jelenleg országos viszonylatban is szakavatott tanárok, művész-pedagógusok végzik zenei intézményeinkben is az oktatást. DE NEMCSAK oktatnak. Bőséges és sokoldalú elfoglaltságuk mellett fáradságot, időt nem kímélve mind gyakrabban szerepel­nek a hangverseny dobogón, ami azelőtt ritkán fordult elő. Jelen esetben a tanári hangverseny változatos, magas szín­vonalú, részben szóló-, részben kamamművekbál összeállítóit énekes és hangszeres műsorszámait Bach, Bartók, Mozart, Liszt. Chopin, Verdi, Erkel, Boccherini műveiből állították össze. Az előadók: Dómján József, Gazdag István, Gáti István, Joó Csilla. Kovács Sándor, D. Kiss Éva. Kaveczki Ferenc, Mészáros Klára. Nemesszeghy Lajos, Naeler Emmi, Robert Gábor, Sípos Károly. Spitzer Tamás, Szabadi Sándor, SzékelyhiAy Béla, Török Iván kivétel nélkül a helybeli zenepedagógiai iskolákban: az Ének- Zenei Általános Iskolában, valamint a Városi Zeneiskolában munkálkodó művésztanárok gárdáját képviselik. A hangverseny színes műsora és a szereplők teljesítménye érdekes, sokoldalú képét nyújtották az előadásnak. Szembetűnő az intellektuális rétegződés, a kiváló művészi értékek megnyilat­kozási lehetősége. Mindegyik előadó a maga stílusán belül, sok féle hangja, színe által, művészi céltudatossággal építi fel az elő­adott művet. Vonatkozik ez a szólószámokra és a kamarazene- kompozíciókra egyaránt, amiket a különböző művészegyéniségek egységes koncepcióval, stüáris követelményeknek megfelelően tolmácsoltak. KIVÁLÓ MUZIKALITÁS és jó diszpozíció szerencsés talál­kozása a hangverseny hangulatossá és egyúttal az eddig elhang­zott előadások egyik legjobban sikerült produkciójává tette. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a két részből álló műsor a szo­kásosnál sokkal hosszabb időtartamú volt. A szünet előtti rész hosszúra sikerült a koncert második feléhez viszonyítva. A BÉRLETI ESTEKET állandóan látogató közönség és a tekintélyes számban megjelent diákság élvezettel hallgatta óz előadott műveket és őszinte elismeréssel, spontán kirobbanó taps­sal honorálta a szereplők művészi teljesítményét. A műsort Körber Tivadar ismertette, rövid, színes beszá­molóban. Pártos Erzsi hettem önnel... habár jobb lett volna talán, ha másutt találko­zunk ... — Bizony... — felelte Va­lért. — Isten éltesse... — Már éltetett engem az ön bátorsága, tábornok úr. Soha­sem felejtem el... Abban a pillanatban, amikor átlépett a börtönszárny rács­kapuján, valamennyi cellából kórusban felharsant a búcsú­kiáltás: — Addio!... Addio!... Ad- dio!... A kertben pedig, a három angol, amikor látta, hogy fel­száll a teherautóra, vidáman rázendített a dalra: For he’ s a jolly good fel­low ... A tábornok egy kézmozdulat­tal üdvözölte őket. — Good bye, man! *— vála­szolták az angolok. Hogyan és miért rendelték el a megtorlást a hatvannyolc fossoli deportálton, azt hiszem, sohasem derült ki pontosan. Csupán annyi tudódott ki, hogy egy nap kiterelték őket a ba­rakkokból, s valamennyiüket falhoz állították és legéptfegyve- rezték. Az a jelentés, amely néhány nappal utóbb Müller íróasztalá­ra érkezett, beszámolt arról, hogy a tábornoknak, amikor megtudta, mi sors vár reá és társaira, egy kérése volt csak: hogy felölthesse azt a ruhát, amelyet a börtönbe küldtek ne­ki, de sohasem viselt. Teljesí­tették kérését, s ő abban a ma­kulátlan és simára vasalt öl­tönyben sietett, szilárd léptek­kel, kijelölt helyére. Az utolsó pillanatban, mielőtt elhangzott a tüzelj vezényszó, egy lépést előrelépett a sorból, és felkiál­tott: — Éljen Olaszország!... Él­jen a szabadság!... Zsebeiben három levelet ta­láltak; egyet Feleségemnek, egyet Ludovicónak, egyet Gual- bertóiiak címezve. Mind a három ott feküdt, a jelentéshez csatoltan, Müller a kezébe vette őket, s látván, hogy nyitva vannak, leragasz­totta a borítékokat. Majd be­hívatta adjutánsát, és meghagy­ta neki: juttassa el a leveleket, a genfi olasz konzulátus útján, Bianca Maria Della Rover* grófnőnek. Az adjutáns, aki be volt avat­va az ügybe, döbbenten nézeti rá: ízléstelen és hátborzongató tréfának vélte. — Nem; nem — mondta Mül­ler, és fejét rázta. — Csakis így tehetjük jóvá a tévedést, amelyet azzal követtünk el, hogy agyonlövettük azt az em­bert. Mi németek ezt az orszá­got valódi tábornokairól ítél­jük meg. Pedjg a hamisakról kell megítélni (Vége.) Müller: Mi németek ezt az országot a valódi tábornokai­ról ítéljük meg. Pedig a ha­misakról kell megítélni...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom