Petőfi Népe, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-22 / 19. szám

A GUMIKEREKŰ KOCSI harmadát műstül kellett beadni, mert nem fért a hordókba. Ke­vés az ilyen esztendő a paraszt- ember életében. De akkor a ta­vaszi vásárban megvettem a gu­mikerekű kocsit. Persze, volt mit hallgatnom. Mennyit zsémbélt velem örzse. az asszony, hogy beleölöd a pénzt ebbe a kocsiba. Hát nem látod, hogy leszakad az ágyne­mű, ciha kéne, a gyerekeknek csizma, te meg, a hóbortos, sza­ladsz a gumikerekű kocsi után. Nem szóltam egy szót sem, hallgattam, mint a csuka. A szó­lás-mondás is azt tartja: hall­gatná arany. Aranyom persze nem lett, de gumikerekű kocsim igen. Előre megcsináltattam a kocsitáblát. Szép nagy betűket alkudtam ráfesteni, hadd olvas­sa mindenki messziről: Hamar András. Birkás puszta 313. Sze­get tettem a zsebbe és kiskala- pácsot, aztán mentem a vásár­ba. * IIgy válogattam, mint a nő­M sülni szándékozó legény. Egyik, a sok közül, nagyon meg­tetszett. Jó állású, szemet gyö­nyörködtető volt. Se kicsi, se nagy, a keréktárcsa pirosra volt mázolva, a tengely meg a fé­der feketére, és a gumik is át voltak kenve. Az ülésen műbőr- huzat. Mondtam is magamban: Ez fajin kocsi, erre megalku- szok. A bognár, aki eladni kínálta, ügy látszik, jól ismerte az em­bereket, szándékukkal együtt, mert valahogyan kiolvasta be­lőlem a tetszést, és nem árulta olyan nagyon a kocsit. Én már úgy voltam, hogy legszíveseb­ben eléje fogtam volna már a Derest meg a Gézát. Egy szó­nak is száz a vége, két órát toporogtam a kocsi körül. Hol él... Hatvány Lajos halálhírére Gat« etilt néped, és hazád, múltad, és jövőd, és tisztán, hűen állani a nép, • történelem előtt! Szólni: mindig ai Igazat Megszorítani a kezet Mindig tudni: melyik az út, amely csak előre vezet ,. .Emlék ma már csak jé szava, emlék, mellyel hozzánk beszél, de szavában, betűiben, a emlékében Petőfi él! Antalfy SZERELMESEK István A szerelmesek a térre vonulnak, szemükben kék, zöld, piros tüzek gy álnak. A szerelmesek gyűlnek, jönnek egyre, árnyékuk nincs, az ajkuk csók-medence, testük lüktető izzása a húsnak, ujjaik közt kis aranyhalak úsznak, foguk éles, derűjük sose-látott. a szivük teli, — ellopták a világot. Kántor Zoltán A holnapért dalolok Rontások ámító miért-Je nem nyűgöz fojtva bennem, a köd-evőket kacagásom kergeti parttalan vizekre; sunyi sündörgők, vaksi vének gáncsát fölénnyel nézem; tudom, hogy értem van a cél, nékem dolgozik a jövő. Bénító botlások már nem béklyózhatnak, fölöttem mind magasabb az ég, a szivemmel rokon csillagok vidáman kacsintalak kócos fejemre; megfékeztem a múltat is, s öreg bolygónk már társammá szegődött. A Mindenséget lehellve tüdőmbe, a lenni kell jöttét úgy várom, mint aki ismeri már sötétnek hitt kérdőjelek örök, egy-igaz válaszát Jóba Tibor meg akartam venni, hol nem, bár biztos voltam' benne, hogy ez a kocsi engem fog hazavinni. Sötéttel nem akartam indulni, mert akkor a fene se látta vol­na, hogy Hamar András gumi­kerekű kocsit vett. A bognárral tizenötezer forintban megegyez- tünk. és én a tízéves álmommal siettem hazafelé. lyg ialatt az óra a délutánt * * fogyasztja, ígj morfondí­rozott Hamar András. Dél felé megtudta, hogy a leltározók már a szomszédban vannak. Ott nem lehet sok dolguk, mert Lelkes Péternek se kocsija, se lova, állata is csak annyi, hogy az még a háztájiban is kevés lesz, tehát már csak percek van­nak hátra, és ez növelte izgal­mát. Egyszerre csak felcsattan a kutyaugatás, aztán már hallani lehet a csizmás lábak dobogá­sát az udvaron. Hamar kinéz a konyhaajtón, látja, hogy né­gyen vannak az érkezők, elöl Kelő Péter, az Űj Élet szövet­kezet elnöke. — Mi járatban Péter? — te­tette magát, mintha semmiről sem tudna. — Leltározunk, így hozzád is eljöttünk. Hamar András megvakarja a fejetövét, lopva a fészer felé tekint, ahol méltóságteljesen húzódott meg a gumikerekű ko­csi és nagyon halkan mondta: — Hát tessék csináljátok, de először talán kerüljünk beljebb egy pohár borra. Koccintottak. Jóízűen elnyel­ték a rubin színű kadarkát, az­tán Hamar András küszködve önmagával azt mondta: — Leltározzatok, de egy kivé­tellel. — Mi az? — Mi az ... Tudod te azt., Pé­ter ... Hát a gumikerekű kocsi. Tavasszal vettem... Még alig élveztem. Keló Péter eszes ember híré­ben állott. Most lépett ö is a szövetkezetbe, de természetes észjárása megadta neki, hogy nehéz kérdésekre is könnyedén és meggyőzően adjon választ. Ezért lett belő'e elnök. — Ide figyelj, András. Nem vagy már mai gyerek. Olyan munkát szeretnél, amit jól el tudsz végezni és a fizetség sem rossz. .Szereted a lovat, a kocsit, bizonyára szívesen vál­lalnád a kocsisságot. Hamar András csak hümmö- gött és a szemeivel mereven egy pontra nézett. — Ha csak a szekeret adod be, akkor mit tudsz felnakolni. Legfeljebb tíz mázsát. Munka­egységet csak ennyiért írhatsz. De a gumikerekű kocsira hu­szonöt mázsát rakodsz egyszer­re, több mint a dupláját... Egy fordulóval a munkaegységed is duplája lesz, mint szekérrel. Gondolkozzál... H amar András csak a fejét ingatta Kelő Péter mon- dókájára. Mégegyszer átsuhant rajta mindaz, ami a gumikere­kű kocsihoz kötötte, összenézett az asszonnyal is, és anélkül, hogy szólt volna, újra öntötte borral a poharakat. — Mielőtt mondanék valamit igyunk mindannyian egy kis bátorságot. Lassan kortyolta a kamrában ugyancsak meghűlt bort és közben is gondolkodott. Mire az utolsó cseppektől is üres lett a pohár, megszületett az elhatározás. — Igaza van, Péter bátyám, mindenben, amit mondott. Err< nem is gondoltam volna. — Ér az egy órával előbbi aggodalom úgy tűnt el Hamar Andrásból ahogyan az éjszaka sötétjét fel­szippantja a korareggeli deren­Welther Dániel KRITIKA HELYETT A burzsuj-rímelők, a kispolgári könyöknyalók, az ionizált mániákusok, s másfajta nyálas idióták, kik szürcsölgetik a freudi analízist pokolra dühítenek sejtelem-pókhálós verseikkel, s hogy húzzák az izmusok rozzant szekerét, mint a mutatványosak, ahol fönt a bohóc nagy zajjal püföll halál-dobját. míg a másik, hogy ne lássuk fent a napot lilára mázolja az eget; versük olyan, mint az a rend, amelyet szolgál, persze hogy átkoznak engem ki darabos és nyers vagyok mint szántóvető őseim s írásom elég világos ahhoz, hogy megértse, kinek meg kell érteni s ahová ütni kell —« még ütni is tudok, a dögszagú ostobaság ellen versese ágyúit szegezem, megmondom nyíltan, hogy ez itt a rossz, ez itt a jó és sok évet kel! még átverejtékezni, hogy a jóból még jobb legyen, megmondom nyíltan, hogy ez itt a múlt, ez itt a jelen, s azt akarom, hogy a Jövőbő! mihamarább jelen legyen, dolgozni nem rest az agyam s karom se, ha kell, s jól tudom, hogy a munkás versemre igennel felel, versem olyan, mint az a rend, amelyet szolgál, látjátok az igazság nagyon egyszerű. Hatvani Dániel L Fodor János emlékeseié Tóth Lászlónak, a Kecskeméti Katona József Társaság elnökének, az író temetésén elhangzott gvászbeszédébül Drága Barátunk, akit oly fájdalmasan, korán öléit át a koporsó, férfi korának erőt és bátorságot sugárzó esztendői­ben gyakran dolgozott az éjszaka csöndjében. Nyomdász volt. Gépen szedett figyelmesen és szorgalmasan, zárta a sorokat pontosan, s amíg hajóra emelte a betűk ezreit, azokra az írásokra gondolt, amelyek szorgos kezeire bízat­tak. Képzeletét erősen foglalkoztatta az irodalom. Elárulta minden beszélgetésében. Szinte hallottam, amikor a népte- len utcákon hazatérőben így tűnődött: nekem la van bősé­gesen mondanivalóm. írnom kell. Megcsillanhatott előtte a dicsőség Is, áhította talán a pillanatot, amelyben büszkén állhat a kollegák elé az alko­tás őrömével, de legjobban élesztette a fellobbant tűzet a család szeretete, a gyermekekért érzett mély felelősség, Jobb sorsuk szolgálata, életük útjának eligazítása a többlettel, az írói honoráriummal. Az elhatározást követte a tett: megör­vendeztetett »A budavári nyomdász« kéziratával E művét a bírálatok, a magyar próza szép Ígéreteként emlegették. A biztatás érezhetően melegítette szivét, serkentette tollát. Született sok színes történet, hétköznapok egyszerű embe- . reinek életéből. Elbeszélései nem döbbentettek meg végze­tes szenvedélyek ábrázolásával gyötrődő lelkek önmarcan- golásával Pihentette és szelíd hangon nevelte olvasóit. A munkáról szólt, a becsületről, a családi otthonok apró moz­zanatairól, hamar elvonuló felhőiről és záporairól, Ferencek, Jánosok és Ambrusok gondjairól, álmairól, az országépítés névtelen hőseiről, a munkásosztály új életének gazdag szí­neiről, az üzem életéről, a szaktársak és barátok felemelke­déséért és boldogságért vívott harcairól, mindenről, amit eléje tártak lázas napok, forrongó esztendők szívós éa fi­nom megfigyelések. A munka és írás, az ólom és a szaka­datlan szellemi feszültség őrölni kezdték erőit. Küzdött nem­csak témákkal, hanem kísértésekkel is, majd az elhatal­masodó betegséggel. A szedőgéptől el kellett búcsúznia. Ha olykor kisegített, átfütctte a mesterség szeretető, a gyógyu­lás reménysége. De az erő már csak írásra futotta. A törté­netek forrása nem apadt el. A Petőfi Népe *ÜJ termés« ro­vatának legtermékenyebb munkatársa volt. Egyik elbeszé­lését felolvasták a Rádióban, a »Nagykorú vagyok« című kisregénye díjat nyert a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, a megyei és városi tanács közös irodalmi pályázatán. Szive lassanként kihagyott, beszéde halkult, látása Is gyengült. Szeretett barátunk munkálkodott tovább, mert az írásban érezte élete értelmét, örömét, megnyugvását. Fodor János barátunknak, a Katona József Társaság érdemes tagjának kezéből kihullt a toll és elporlad a teme­tőkért ben, de szelíd leikének halk szava, derűvel áthatott beszéde tovább zeng szívünkben. Az élet csúcsának tekin­tette a szépséget. Erre tört és ebben az éltető igyekezetben, nemes buzgóságban fogant alkotások őrzik nevét a család, a baráti tábor emlékezetében, Társaságunk történetében. Hű szívek megremegnek és búcsúznak megrendültén azzal a vi­gasztalással, hogy az írásaiban teremtett emberek velünk maradnak és sokáig szólnak róla igaz szeretettel. t II amar András nyugtalanul " üldögélt a meleget gaz­dagon árasztó kemence padká­ján. Máskor a téli délutánok csendje elbóbiskottatta, de most feszeng, nem találja a helyét. Falus József, a harmadik ta- nyaszomszéd tegnap este beko­pogtatott az ablakon. — Tán, valami baj van — szólt Hamar. — Hogy baj, vagy nem baj, azt maga tud ja, András bátyám. Holnap jönnek a leltározók... Nemrég ért véget a vezetőségi, >tt döntötték el. — s azzal már fordult is hazafelé. Azóta Hamar András mást iem tesz, csak várakozik és áz­tál sanyargatja gondolatait, sogy mit is tegyen, hogy meg- nentse magának a gumikerekű cocsit. Mert a szekér... hát jó. .. i szekeret beadom. Úgyis zörög nár, a kerekei kalimpálnak, nint a vén ember szíve. De a rumis kocsi... Tíz évig fájt a ógam rá. Azóta, hogv a másik iűlőben a zsíros Pálinkás Mihály razduram megvette magának. -Jem is volt akkor másnák a jusztában, s ennék utána tíz -ven át nékem sem volt nyűg­öm, amiatt a négy gumikerék niatt. Mert az olyan csendesen nent ezeken a hepehupákon, ahogyan az angyalok karácsony éjszakáján. — Tíz éven át egyetlen cél mésztett, hogy a szekérről át- ilheesek a gumikerekű kocsira, melyre kétszer annyi fér, mint , szekérre és a kerekei csap- gyon forognak. A lovak is ■lyan könnyen húzták, mint ha- ■on a szánkót. Egyiknek sem fe­zült a szügye és istráng se sza- adt a nehéz úton. De tíz év után sikerűit. Jél «álltak a hízók, a szőlő is jól izetett. úgyannyira. hogy egy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom