Petőfi Népe, 1960. december (15. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-07 / 288. szám

1966. december T, «rerda 5. oldal Megyénk néhány községe jelentősen elmaradt az adófizetéssel Az év utolsó hónapjában igen fontos, hogy az adó pontosan befolyjon, mert tanácsaink csakis így tudják teljesíteni költségvetésükben előirányzott kiadásaikat A községek jó ré­sze rendszeresen teljesíti, sőt túlteljesíti adófizetési kötele­zettségét November 30-i állapot szerint Császártöltés, Akasztó, Rém, Vaskút negyedik negyed­évi adóját már csaknem teljes egészében teljesítette. Jó néhány község pedig a napi ütemezés szerinti összegnél jóval többet fizetett be Több községben azonban, mint Kunpeszér, Bácsborsod, Drág- szél, Gátér, Tataháza, a na­gyobb községek közül Tisza<- kécske, Dunapataj, Kunszcnt- miklós, Mélykút, Jánoshalma, Kecel jelentősebben elmaradt a negyedik negyedévi adó befize­tésével. Városaink közül egye­dül Kecskemét teljesítette az adótervet. A lemaradó községek és városok az okai annak, hogy hosszú idő óta először megyénk közel 10 százalékkal maradt el a negyedik negyedévi adó terv­szerű teljesítésétől. Diákok a tsz-ben és a gépállomáson AZ ÖSZHAJŰ, de fiatalos tekintetű Farkas Ferenc tanár vezetésével pénteken reggel harminc leány és tizennégy fiú kereste fel a Bajai Gépállomást. A Türr István Közgazdasági Technikum mezőgazdasági ta­gozatának elsőéves hallgatói. Kirándulni mentek talán? Nem. Tanulni! így csinálják a tanév kezdete óta. Minden hét péntekén „hűt­lenné” váltak az iskolapadhoz, s autóbuszon felkeresték a Mi­csurin Tsz tanyaközpontját, majd hat órán át segítették a paprikát, paradicsomot, burgo­nyát, kukoricát, betakarítaná. Szerződést is kötöttek a ter­melőszövetkezettel, s vállalá­suknak becsülettel eleget tet­tek. MOST AZONBAN ott elfo­gyott számukra a munka, ezért pártoltak a gépállomáshoz. En­nek vezetőségével szintén szerző­dést kötöttek, s február végéig a műhelyben segédkeznek. Mi­után megismerkednek a gépek­kel, működésükkel, használható­ságukkal, rész vesznek a kar­bantartás, javítás munkájában. Márciustól aztán ismét a Mi­csurin Tsz-ben dolgoznak he­tenként egy napot. Számukra ez jelenti a poli­technikai oktatást. Kísérő tanáruk elmondotta, hogy amíg az idén a növényter­mesztéssel kapcsolatos gyakor­lati munkákkal ismerkednek meg, jövőre 'az állattenyésztés­ben, majd a harmadik és ne­gyedik évfolyamon az irodai adminisztrációs munkában bő­vítik hasonló módon ismeretei­ket. Négy brigádba osztva, ver­senyszerűen dolgoznak, s telje­sítményűként bért is fizetnek nekik. Az így kapott, s közös kasszában őrzött összegből fede­zik a tsz-be és vissza megtett autóbusz-út költségeit (a város­tól két kilométerre eső gépállo­másra gyalog járnak), s terve­zik, hogy nagyobb tanulmányi kirándulásokat is rendeznek majd a különböző nagyüzemi gazdaságokba és gépállomá- sokra NEM KÉTSÉGES, hogy négy év alatt meglehetős gyakorlatra tesznek szert, s az iskola el­végzése után, amikor mint ké­pesített könyvelők, statisztiku­sok, tervezők stb. elhelyezked­nek, jobban megállják a helyü­ket. S az is biztos, hogy ta­nulmányi idejük alatt a gyakor­lati munka ismeretében köny- nyebben megértik az elméleti tananyagot. Itt említjük meg, hogy a technikum másik két — az ipari és az általános — tago­zatának tanulói is eljárnak he­tenként egyszer Baja egy-egy üzemébe gyakorlati munkára. T. 7. Meghűlés és influenza LÉPTEN-NYOMON halljuk, őszt<51 tapaszig, városon és falun egyformán, hogy valaki meghűlt, megfázott, attól kapott náthát, azért köhög, azért gyulladt a torka, mandulája. A megfázásnak kétségtelenül van szerepe ezeknek a betegsé­geknek a létrejöttében, de csak annyi, hogy a szervezet ellen­ál] óképességét meggyengítette. Magát a betegséget azonban csak a szervezetbe került víru­sok, vagy bacillusok okozzák. A hurutos megbetegedést, a légző- utak gyulladásait az orrban, szájban, torokban, garatban és légutak ban élősködő, fertőző­képes kórokozók váltják ki. Ezek az erősebb kilégzés, han­FAVICC — A víz már sötét, a halak Bem látják a kukacot, — azért nem harapnak... gosabb beszéd, köhögés és tüsz- szentés során kiröppenő nyálka- cscppekkel kerülnek a levegőbe és sokkal hosszabb ideig lebeg­nek ott, mint gondolná az em­ber. Pontosan leírt kísérletekkel bizonyították be, hogy a szálló cseppnek ezek a veszedelmes utasai hangos beszéddel egy­másfél, köhögéssel három-négy, tüsszentéssel pedig négy-öt mé­ter távolságra is elrepülnek. EGY-EGY INFLUENZAS, to­rokgyulladásos, náthás beteg egy egész szoba, autóbusz, vas­úti fülke levegőjét teleszórhatja betegséget okozó vírusokkal és baktériumokkal. Aki ezt a leve­gőt belélegezi és szervezete al­kalmas rá, megbetegszik. Aki tehát köhög tüsszög, le­hetőleg ne menjen olyan helyre, ahol sokan vannak. Köhögés­kor, tüsszentéskor tartson zseb­kendőt orra és szája elé. A zsebkendőt gyakran cserélje, mosáskor alaposan főzze ki. Zsebkendőt ne adjon és ne kér­jen soha mástól. Ilyenkor ne fogjon kezet senkivel, mert a teleköhögött zsebkendőről ke­zére is sóik kórokozó tapadt. Sű­rűn mosson kezet, s a szobát gyakran és alaposan szellőztesse. AKI MÉG EGÉSZSÉGES, ne látogasson fertőző beteget, vagy ha nem kerülheti el, kellő távol­ságból beszélgessen a rövidre- szabott látogatási idő alatt. Az egészséges ember is gyakran mosson kezet, öblítsen torkot. ! Lépvén sokat szabad, friss le­vegőn. Egyék C-vitamin tartal­mú gyümölcsöt, óvakodjék a meghűléstől. Rendszeresen eddze testét, hogy a kórokozók ne be­teríthessék meg. Tíz termelőszövetkezeti csoport Értékes jutalmak A kiskőrösi Járásban több mint 2000 katasztrális holdon tíz termelőszövetkezeti csoport gazdálkodik. Földterületét és a tagok számát tekintve legna­gyobb közülük a csengődi Dó­zsa Tszcs. Itt kilencvennyolc tag művel 423 hold földet. A csengődi Kossuth, a kiskőrösi Május 1 és a Petőfi Tszcs egyenkénti területe pedig meg­haladja a 250 katasztrális hol­dat. Az említett tiz csoport a kötelező 10 százalékos fel nem osztható közös alapra közel 600 000 forintot fizetett be. A csoportokba társult 450 család eddig 2350 hektoliter must illetve bor közös értéke­sítésével segítette a járás fel­vásárlói tervének teljesítését. A közös értékesítés után fel­gyülemlő összegek olyan beru­házási tartalékot képezhetnek, ami alapot nyújt a fejlettebb nagyüzemi termelés feltételei­nek biztosításához. Példaként említhetjük e teíkin tétből a kis­kőrösi Petőfi Tszcs-t, ahol a be­ruházásra tartalékolt pénzből, társadalmi munka hozzáadásá­val székházat építenek. Csengő­dön a Dózsa Tszcs pedig fű­részgépet és darálómalmot vá­sárolt és üzemeltet. Mikor húzzák el a vízfüggönyt? Ha nem tornyosulnak a köz­ség felett a sűrű esőfellegek, nem gondol a mulasztással sem a járási könyvtár, sem a ta­nács, de a Kiskőrösi Földmű­vesszövetkezet vezetősége sem. Az idő azonban változó, így időnként csak-csak szóba ke­rül: mikor húzzák már el a víz­függönyt a járási könyvtár be­járata elől? Eddig sajnos csak a felelősség áthárításáig jutot­tak el. Vitatkoznak, hogy kinek a kötelessége kijavítani a Szarvas Szálló ereszcsatornáit. Az épület a község tulajdona, •VVVWWWWMWÍ/WVX Tázlóri fiafalok viszont tartósan bérbe van ad­va a helyi földművesszövetke­zetnek. Így aztán mindkét szerv a másikra vár. Vajon meddig? Ebben az esztendőben öt új úttörőcsapat alakult a kiskő­rösi járásban. Nyilvántartásba vették a Soltvadkert-felsőcsá- bori és a Kővágó tanyarészi is­kolát, Kecelen a vádéi iskolát, Bócsán pedig két tanyai isko­lát. Ezzel a járás harminc út­törőcsapata közel 2000 pajtást és több mint 1200 kisdobost egyesít. A járási úttörő elnökség nem­régen értékelte a csapatvezetés­sel megbízott pedagógusok mun­káját. Megállapították, hogy a csapatok vezetésében, a kispaj­tások iskolán kívüli nevelésé­ben Bócsán Bodor Jenőné, Kas- kantyún Kiss Pál, Kiskőrösön Fecske Istvánná és Kovács Györgyné, Soltvadkerten pedig Kajtár Hona érte el a legjobb eredményt. Az öt pedagógust értékes tárgyjutalomban része­sítette a járási úttörőelnökség. Negyedévenként negyven szobabútor Mióta termelőszövetkezeti község lett Császártöltés, még szorgalmasabb, minőségileg pedig jobb munka folyik a Vegyes Ktsz-ben. Külön szólhatnánk minden részleg eredményéről, de ez alkalommal hadd illesse a szó az asztalosokat. A szövetke­zetnek ez a részlege igen komoly fejlődést ért el az utóbbi esz­tendőkben. Amikor a bútorgyártás megindult, előbb csak nyers kivitelben fogadta el tőlük az árut a Bútorértékesítő Vállalat. Később szorgalmas munkájukat látva a bútormázolást is rájux bízták. Jelenleg már negyven szobabútort adnak negyedéven­ként a kereskedelemnek. Jövőre ismét előbbre lépnek az asz­talosok. Minőségi munkájuk elismeréseként elkezdik a fénye­zett hálógarnitúrák sorozatgyártását Két méterre nőtt Kedves kislány, de jó szer­vező is Tázláron Primusz Má­ria, a községi KISZ-szervezet titkára. Jelenleg 36 fiatal tagja van az ifjúsági szövetségnek, akiknek munkájáról, segíteni akarásáról csak az elismerés és dicséret hangján nyilatkoz­hatunk. Lakóhelyük építésében sok társadalmi munkát végez­tek. Tizenkétezer forint értékű társadalmi munka elvégzésére kötöttek szerződést a tanáccsal, de a KISZ kongresszusára való készülődés olyan lelkesedést adott a kollektívának, hogy ed­dig már közel 20 000 forint ér­tékű munkát végeztek a kultúr- ház, az iskola, és más községfej­lesztési létesítmények valóra- váltásánáL Éppen jól jött Az OTP kiskőrösi fiókjához tartozó községekben sikeresen fejeződtek be a takarékossági napok. A fiók dolgozói több, nagy érdeklődéssel kísért ren­dezvényt tartottak, de a legna­gyobb tetszést kétségtelenül a sorsolási tanácsadások aratták. Hétszáz dolgozó ötezer kötvé­nyét vizsgálták felül, s az ered­mény éppen jól jött az ünne­pek előtt: 62 000 forint nyere­mény került utólag kifizetésre. Nem boncolgatjuk, ki adott hozzá többet: a szorgalom vagy a szerencse, de tény az, hogy a földtől már két méterre nőttek Kiskőrösön az újonnan épülő pártház falai. Hét kőműves épí­ti a párttagok második ottho­nát s a szervezők dicséretére legyen mondva, mindennap annyi társadalmi munkás se­gíti őket, hogy naponta hat­hétezer, de néha még több tég­lát is ágyaznak a habarcsba. Földi János párttitkár dicsé­rendő eredményeket közöl az időjárás szerencsés alakulását szorgalmasan kihasználó társa­Egyre rövidebbek a nappa­lok, s hosszabbak a téli esték, de az emberek Kecelen sem tétlenkednek a lámpafény mel­lett. Nagy Sándor, a községi kultúrház igazgatója német nyelvtanfolyamot szervezett az érdeklődők számára. Tizenki­lencen iratkoztak be a tanfo­dalmi munkásokról. A párttag­ság és az üzemek dolgozói ed­dig 200 munkanapnak megfele­lő időt töltöttek az építkezésen. A társadalmi munkások azon­ban nemcsak az építőknek dol­goznak kéz alá, hanem más módon is segítik csökkenteni az új pártház beruházási költ­ségét. 40 000 darab téglát szál­lítottak Kecelről, illetve a vas­útállomásról az építkezéshez. Úgyszintén nem került pénzbe 11 vagon folyami kavics, 20 köbméter homok és 20 köbmé­ter terméskő fuvarozása sera. lyamra, melyet Nagy Lászlóné nyugdíjas tanárnő vezet a já­rási könyvtárban. A KISZ-vezetőség újjává- lasztása után két oktatási tan­folyamot szerveztek a község­ben, melyhez ugyancsak a kul­túrház nyújtott segítséget. A politikai körre 25 fiatal iratko­zott be, a Világ térképe előtt című tanfolyamra pedig hu­szonheten jelentkeztek. A tanfolyamok hallgatóinak száma azonban több mint két­szerese az írtaknak. Egy-egy alkalommal ugyanis ötven-het- ven fiatal jelenik meg a foglal­kozásokon. Halálos áramülés A legnagyobb óvatosság és gondosság mellett is előfordul­hat szerencsétlenség, baleset, így* járt a Kiskőrösi VKG Vál­lalat egyik fiatal dolgozója* Pálfi János, aki a kellő elővi­gyázatosság elmulasztása kö­Karácsonyi ajándék A Kiskőrösi Nap­ló két héttel ez­előtti számában szóvátettük a fü- löpszállási Vörös Csillag Termelő- szövetkezet 100 fé­rőhelyes, magtár- padlásos marhais­tállójának vontatott építését. Bíráló cikkünkre ugyan az ÉM. 5-ös számú Mélyépítő Vállalata írásban nem válaszolt, a helyszínen azonban tapasztaltuk, hogy érzik felelősségü­ket Felkerült a te­tőszerkezetre a pa­lafedés, s kész már a sok ajtó és ablak Jelezték az építők­nek, hogy 20 darab kokszkályhát kül­Szertárbővítés denek a szárítás meggyorsításához, a még hátralevő bel­ső munkák mi­előbbi elvégzéséhez. Az építők pedig úgy nyilatkoztak; mindent elkövet­nek, hogy az istál­lót „karácsonyi ajándékként” átad­ják a szövetkezet­nek. Téli esték Kecelen Köztudott, hogy a megye ön­kéntes tűzoltócsapatai közül a kiskőrösi járásban folyik a leg­jobb tűzrendészet! munka. A káresetek megelőzésében, de más vonatkozásban is bizton lehet számítani az önkéntesek aktív segítségére, szakmai tu­dására. Ennek egyik elismeréseként, az Országos Tűzoltóparancsnok- ság egy MÁVAG típusú tartá­lyos gépiárműfecskendőt aján­dékozott a Kiskőrösi önkéntes Tűzoltótestületnek. Ugyanakkor a járási tanács végrehajtó bi­zottsága 20 000 forintot szava­zott meg szertárbővítésre, hogy az új kocsit legyen hol elhe­lyezni. A kapott összeget tár­sadalmi munkával toldják meg a testület tagjai. A munka már folyik, s az a cél, hogy még az idén tető alá kerüljön az épü­let vetkeztében áramütés áldozata lett otthonában, özvegyének és kisfiának ha nem is enyhíti fájdalmát, de támaszuk a baj­ban, hogy az elhunyt halála előtt három hónappal üzemi bal­esetbiztosítást kötött, özv. Pálfi Jánosnénak az elmúlt héten fi­zetett ki az Állami Biztosító járási fiókja 50 000 forint kár­térítést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom